Dűne: Második rész (Dűne 2.) (2024) 85% 328★

Még lehet, hogy újrapontozom, és tervek szerint holnap írok belőle egy rendes blogos bejegyzést is. De elsőre azt kell mondanom, a Dűne: Második rész szórakoztató, és ötletes sci-fi, de nem túl jó adaptáció. Igazság szerint azt vártam, hogy Villeneuve meg tudja csinálni amit az Érkezésnél (vagy amit Albert Kimtől láttam most az új Utolsó Léghajlító sorozat kapcsán), megtalálja azokat a pontokat, amikben Frank Herbert nem volt olyan erős, és kiegészíti az univerzumát a filmmel. Helyette… a film tartalmazza a könyv összes hibáját, de kihúzta rengeteg erényét.
A történet ott folytatódik, ahol az előző rész véget ért, Paul és Jessica megérkeznek Tabr sziecsbe, Paul pedig szembesül azzal, hogy a fremenek messiásként várták, és ezzel tökéletes eszköz került a kezébe a bosszúhoz. Mindeközben egyre jobban elmélyülnek az érzései az álmaiban látott fremen lány, Chani iránt is.
A regény ívének alapjait követi a film, de nagyjából ennyi. A három éves cselekményből, ami alatt Paul megerősödik, igazi fremen lesz, része a népnek, és rajongásig megszereti a sivatagot, legfeljebb nyolc hónaposra rövidül az idő, de mondjunk inkább fél évet. Nincs ideje kiteljesedni sem háborús vezérként, sem fremenként, sem Chani párjaként. Kettejük szerelme nem nagy, mindent megrengető dolognak tűnik, hanem két tinédzser szenvedésének. Kimarad Chani terhessége, kapnak egy-két játékosabb és aranyosabb pillanatot, de messze nem annyit, mint a könyvben. Chani pedig ahelyett, hogy olyasvalaki lenne, aki megbízik Paulban (és ezáltal igen, kicsit csapdába esik a kapcsolatban, mert Paulnak vannak toxikus dolgai), támogatja, és kitart mellette, cinikus szkeptikus, aki minden ponton szembeszáll a döntéseivel, és folyton váltogatja, hogy most fremennek tekinti és bízik benne, vagy mélyen elítéli. Utálom kimondani, de a filmben kettejük közül Chani lett a toxikusabb. Ráadásul sokszor azt sem értettem, mit is vár pontosan. spoiler
Jessica manipulatív és rossz anya, ez mindig így volt, de a film sosem hívja fel rá a figyelmet, hogy az. Paul talán egyszer szól rá, hogy ne terjesszen meséket, de ennyi, egyébként Jessica döntései jóvá vannak hagyva. spoiler
Utáltam, mennyire negatívan ábrázolják a vallást. Igen, a regényben is van valláskritika. Paul és a családja ott is kihasználja a fremenek hitét, és Paul szemszögéből látjuk, hogy ő nem jó ember és nem messiás. De egyrészt a könyv mindig bizonytalanul hagyja a kérdést, hogy a prófécia mögött van-e más is, mint mese (spoiler). Másrészt tele van vallásos karakterekkel, akik nem idióták. Chani hisz Paulban, de nem elvakult. Stilgar szintén, praktikus, komolyanvehető vezér marad, nem babonás figura, aki dzsinnekről beszél. Attól, mert valaki vallásos, nem lesz rögtön idióta, és attól, mert szkeptikus, nem lesz okos hős.
Irulan csak bosszantó. Vártam, hogy többet kapjunk a Corrinókból, esetleg Shaddam ne menjen személyesen az Arrakisra (spoiler), hanem küldje el Irulant, akiből így láthatnánk többet politikusként (de mivel van három húga, nem kockáztattak volna vele annyit). Helyette mindig csak megmondják, hogy Irulan mennyire okos, de nem érvényesül. Annyira fáj a szívem miatta, pláne, mert Florence Pugh amúgy kiváló casting.
És Feyd. A Harkonnenek általában nem erős pontjai, a regénynek sem, de Feyd volt az, akinél nagyon reménykedtem, hogy Villeneuve megpróbálja kipótolni a regény hiányosságait. Feyd a regényben nem kap POV-ot, nem látunk a szemével, így nem is ismerjük meg, hogy mi motiválja igazán, de csak a reakciói alapján azért elég komplex karakter. Nem jó ember, ott is hajlandó csalni, ölni, ami kell ahhoz, hogy előre jusson (és kiszabaduljon a nagybátyja befolyása alól), és vannak nagyon gáz döntései és megjegyzései, de sok szempontból ő Paul egyik legerősebb ellenpontja. Egy hasonló korú, hasonló státuszú figura, aki azonban gyökeresen más környezetben nőtt fel, más traumái vannak, és más ember is lett általa. Nem egy egydimenziós szociopata, akinél a szexuális traumára szó szerint vállat von a film. spoiler
Persze vannak pillanatok, amikor a film elkapta a könyv hangulatát. Gurney jelenetei humorosak, szerethetőek, átjön a dinamikája Paullal. A sivatagi pillanatok szépek. A fremenek találmányai látványosak. A jelmezek szuperül néznek ki. Csak olyan, mintha a jó elemek nem állnának össze egy kerek egésszé, így nekem filmként sem volt annyira tökéletes, amennyire dicsérték, adaptációként pedig kifejezetten csalódtam. Úgy érzem, a színészek sokkal többre lettek volna képesek, ha engedik őket tényleg dolgozni ezekkel a karakterekkel.
Azért a harmadik részt várom, kíváncsi vagyok, hogy bogozzák ki magukat abból a csomóból, amibe a változtatások miatt sikerült kerülni.
Hosszú, mindenre spoileres kritikám a filmről:
https://todaywiggin.blogspot.com/2024/03/dune-masodik-r…

Az ilyen filmek miatt marad életben a mozi.

Az előző rész sosem lesz a kedvencem. Sokat nőtt a szememben az első megtekintés óta, de azóta sem tudom igazán élvezni, szóval megnyugtató volt számomra olyanokat olvasni, hogy a 2. rész sokkal tempósabbra sikeredett.
A legviccesebb, hogy a vetítés előtt akadt egy kis szünetem két film között, így elmentem sétálni egyet. Sajnos voltam olyan bolond, hogy megálltam egy hittérítőnek, aki természetesen csak nyomta a rizsát Jézus Krisztusról, miközben pont egy olyan filmet készültem megnézni, ami lényegében az efféle vallási fanatizmus veszélyeit mutatja be, csak sci-fi környezetben. Legközelebb inkább csak annyit mondok nekik, hogy: „Én Lisan al gaib eljövetelében hiszek.”, majd szépen megyek tovább, miközben ők a fejüket vakarják majd tanácstalanul.
Amúgy tényleg, ez egy színtiszta valláskritika. Ebből kifolyólag azért ezzel is szenvedtem, mert már csak a messiás, meg hasonló szavak hallatától is az idegbaj kerülget, de tetszett, ahogy az eddig úgymond pozitív karaktereknek beállított figurák lassan megőrültek. Nem is tudom, hogy ki volt végül ijesztőbb, spoiler.
Váratlan humorforrásokat is találtam amúgy benne, hisz nehéz volt nem nevetni, mikor Jessica közli a fiával, hogy több 100 év fájdalmát kell átélnie, mire az csak annyit kérdez vissza: „És az rossz?” Áh, dehogy, Paul. Olyan, mintha sünt sz*rnál miután telezabáltad magad jalapeño paprikával, szóval nem vészes. Próbáld ki egyszer te is. (spoiler Ez a srác továbbra sem a legélesebb kés a fiókban.
Aztán ott volt még Stilgar, aki vízpazarlásnak vél EGYETLEN darab könnycseppet. Ha már ez is ekkora probléma, akkor Paul és Chani a szeretkezésük alatt az egész déli kontinens ivóvízkészletét kiizzadta, nem beszélve a többi távozó testnedvről. WTF, Paul?! A bolygót nedvesítsd, ne a csajt! Háborúzz, ne szeretkezz! Ó várj, az utóbbit nem így gondoltam…
Meg nyáladzanak 2 órán keresztül, miközben Paul azt hajtogatja, spoiler aztán gondol egyet és spoiler Újabb WTF, Paul?! Nem elég, hogy spoiler Űr-Jézus pozícióba lépsz, de még a barátnődet sem tiszteled?
Mi van még? Áh, a csodálatos Léa Seydoux. Oh… szóval ő meg spoiler? Egy ekkora bukáshoz tehetség kell. Jár a taps. (Ezt nem akkor kellett volna amúgy, ha már 100%, hogy spoiler? Kissé elkapkodta.)
Látványilag, zeneileg, és hangulatát tekintve elképesztő egyébként. Valóban egyedülálló mozis élmény és szívesen megnézném újra (A végső csata chef's kiss.) mondjuk IMAX-ben, de cselekményét nézve tényleg kb. addig viszi el a történéseket, amíg anno az 1984-es adaptáció (legalábbis emlékeim szerint), szóval igazából ismét csak azt láttam, amit korábban, csak ezúttal jóval szebb és hatásosabb kivitelben. (Arra a fordulatra mondjuk nem emlékeztem, hogy spoiler.)
A fentebb írtakból egyértelműen látszik, hogy imádtam Austin Butler alakítását, de erre a részre már Stilgar (Javier Bardem) is a szívemhez nőtt, plusz nagyon sajnáltam Chani-t.
Apróság amúgy, de zavart, hogy a homokférgek meglovaglásának kapcsán nem láttuk, hogy miként juttatnak föl olykor egész karavánokat egy-egy ilyen dög hátára. Az azért nem lehet ilyen „egyszerű”, mint egyetlen ember esetében.
Gőzöm sincs, hogy a könyvekben még milyen hosszan folytatódott Paul sztorija, és a húgának ott mennyi szerep jut, de most hirtelen igényem támadt minimum egy harmadik részre, szóval bízom benne, hogy az még zöld utat kap.
Röviden: Az előzővel ellentétben ezt már kifejezetten élveztem, és egyértelműen moziban nézős darab, szóval akinek még kimaradt, az bátran üljön be rá. Én pl. meg sem éreztem a hosszát. (That's what she said? XD)

Napokig vártam az értékeléssel, de még mindig nem igazán tudom, hogy milyennek ítéljem meg. Az első részt nagyon szerettem, és ugyanazt vártam ettől is, főleg, hogy hosszú idő után végre megint a mozizás mellett döntöttem, de az a lelkesítő, katartikus élmény mégis elmaradt. Még úgy is, hogy maga a látvány és a hangulat teljesen lenyűgözött ezúttal is. Ez valóban az a film, amit muszáj moziban látni, mégis elbizonytalanított. Úgy éreztem, most nagyobb volt a hangsúly a karakterek építésén és a belső érzelmi változásokon, mint a külső történéseken. Ugyan kaptunk néhány izgalmasabb jelenetet is, de a játékidő nagyobb részében azért inkább csak szereplők beszélgettek egymással. Nekem itt nagyon érződött, hogy ez egyfajta nélkülözhetetlen átvezetés volt az alapokat lefektető, mozgalmasabb kezdés, és a remélhetőleg mindent megkoronázó, grandiózus finálé között. A lassúságot egyébként nem tartom hibájának, hiszen a Dűnében pont az tetszik, hogy egy komolyabb hangvételű, valóságosnak ható világépítés és karakterábrázolás van benne. Viszont a könyveket még mindig nem olvastam el, és ennél a résznél már éreztem azt, hogy hiányzik valami a nagy egészből, hogy jobb lenne ismerni a forrást, hogy teljesen összeálljon a kép. Bár, ahogy olvastam másoknál, adaptációként nem igazán működik. (A moziból kijövet is elcsíptem egy véleményt, hogy „a könyvet nem lehet visszaadni”. De annyiban azért örülök ennek, mert így még bőven lesz értelme elolvasni is.) Nekem a motivációk sem voltak mindig teljesen egyértelműek, és ezen a nagyon hangsúlyozott „kiválasztott” téma sem segített, sőt. A sivatagi környezettel karöltve egy idő után már olyan érzésem is volt, mintha egy középkori hívekről szóló történelmi filmet néznék, amint épp a mahdit éltetik. (Főleg, mert ez egy létező arab szó, és valóban a megjövendölt messiást jelenti.) Számomra itt a Harkonnenek sem tűntek elég jelentőségteljesnek, a császárról nem is beszélve. Paul kapcsolata Chanival is érdekesen alakult, se veled, se nélküled, de hogy miért… Paul anyjánál sem értettem teljesen ezt a rideg hatalomvágyat. Szóval voltak olyan elemei, ami miatt nem tudtam hova tenni, pedig annyira szerettem volna megérteni és átérezni minden részletét.
DE ez a második rész is (akárcsak az első), minden hibája ellenére is olyan magas szintje a filmkészítésnek, amiről a legtöbb szakmabeli csak álmodhat. Így amikor kritikát mondok róla, akkor azt is hozzá kell tennem, hogy részemről ez nem egyenlő egy streaminges vagy akármilyen más hétköznapi film megítélésével. Ez maga az elit kategória, amit nem sok film tud már megugrani, főleg az elmúlt évtizedben. Az is biztos, hogy meg fogom még nézni párszor.
Ami még külön említésre méltó, az Hans Zimmer zenéje, ami ezúttal is fantasztikusan sikerült! Nagyon ráérzett ezekre a dallamokra. Ugyanígy elismeréssel adózom Timothée Chalamet alakításának is, mert továbbra is leginkább ő az, aki viszi a hátán az egész történetet.
A Dűne továbbra is egy erős atmoszférájú, magával ragadó világ, amiben megéri elmerülni (fel sem tűnt, hogy milyen hosszú volt, néztem volna tovább), és változatlanul a kedvenceim közé tartozik.

Fúú, mit is lehet írni róla? Ez a film nagyvászonra született.
(Még a tegnapi élmény hatása alatt vagyok, ezért valószínűleg elfogult leszek egy kissé. A második rész fényében már látom az első rész hibáit, de mivel arra is megadtam anno a maximum csillagot, itt már nem tudom hova fokozni a pontozást, pedig ez még az elsőnél is mérföldekkel jobb volt.)

Ez a film nem csak Denis Villeneuve, hanem Hans Zimmer újabb remeklése is. Az elképesztő látvány mellett a zene szintúgy a székbe szögezi a nézőt, ami néha olyan erővel tombol, mint az Arrakis homokviharai. (Más szóval nem finomkodtak a hangerővel, ám halláskárosodást is érdemes bevállalni egy ilyen fergeteges élményért.)

Erősen ajánlott az első rész ismerete, hiszen ez ott veszi fel fonalat, ahonnan 2021-ben (nem is hiszem el, hogy már ennyi idő eltelt) búcsút vettünk Paul-tól és társaitól. Az sem árt, ha előtte újranézitek, ahogyan én, máskülönben a mellékszereplők többségéről azt sem tudtam volna, hogy kicsodák. (Mivel én nem olvastam a könyveket, kezdetben zavaros volt az igazmondók meg a „banyák” szerepe is.)

Az első rész megalapozta a sztorit, bemutatta a bolygót, a második részben viszont végre úgy igazán beindul a történet, és a már megismert karakterek azzá válnak, akivé válniuk kell. A prófécia valóra válását tömérdek akcióval megtűzdelték, amik baromi jól mutatnak a vásznon. A homokférgen lovaglós jelenet külön megér egy misét, olyan adrenalindús jelenet lett, hogy majdnem lerepültünk a székből. (Én szinte a bőrömön éreztem azt az iszonyatos sebességet, meg a tömérdek homokot.)

Minden egyéb, ami még említést érdemel:

– Kellemes meglepetés volt, hogy újra előkerül spoiler (kár, hogy abból a jelenetről gyorsan már ugrottunk is a következőre). Ezt egyébként nem csak itt sajnáltam, néha nagyon éles volt az átmenet (főleg, amikor egy sötét snittből ugrunk egy vakítóan fényes jelenetbe), és gyakran túl gyorsan váltogatták a helyszíneket, idősíkokat, ezért nagyon észnél kellett lenni, hogy jövetni tudjam, ez most a jelen vagy éppen egy jövőbeli látomás, kinek a fejében is járunk stb.

– A Szárnyas fejvadász feeling itt is megvolt a lázálomszerű fény-árnyék játékokkal.

– Austin Butler-nek még több pszichopata, rosszfiús szerepet, please. Annyira látszott, hogy élvezte csinálni, meg kihasználni a karakter nyújtotta lehetőségeket. :D spoiler

– Lady Jessica karakterfejlődése! Wow. Rebecca Ferguson is remekelt a szerepében.

– Leginkább az spoiler, meg az egyéb boszorkányos dolgok nyűgöztek le a legjobban, és spoiler spoiler

– Egyébként teljesen át lehet érezni Paul őrlődését, mielőtt keményen a sarkára állva messiássá emelkedik. spoiler

– A befejezés meglehetősen spoiler Mondhatom, hogy ezennel a Dűne trilógia záró darabját még az Avatár 3-nál és a Joker 2-nél is jobban várom?

– Öröm látni azt a rengeteg magyar nevet a stáblistánál.

Összegzés: a Dűne 2 jött, látott, győzött, és úgy elrepült ez a közel 3 óra, hogy észre sem vettem. Sokkal mélyrehatóbb és nagyszabásúbb film, mint az elmúlt évek összes Disney-féle Star Wars filmje. Vigyázzatok, mert tarolni fog!

Felirattal, elég jó minőségben. Csak 2 részletben tudtam megnézni, nem kötött le annyira, mint az első rész.
Szerintem Lynch filmje sem rossz, bár azt régebben láttam.

Az első résznél jobb, látványosabb, helyenként izgalmasabb és pörgősebb is, ráadásul beemeltek néhány érdekes konfliktust és szereplőt a történetbe. A hibája viszont ugyanaz, mint az elsőé: a hangulata, grandiózussága megnyerő, de összességében tartalmatlan, a történet pedig egyirányú, kiszámítható.

Mivel könyvadaptációról van szó, kézenfekvő először ezzel kezdeni. Sok helyen olvasni pozitívumként, hogy Denis Villeneuve hű a könyvhöz, követi a regény cselekményét. Az első rész Snittes adatlapja alatt még volt is egy hosszas vita arról, hogy mit számít, számít-e egyáltalán ez a film megítélésénél. Adaptációk esetében sokféleképpen lehet „hű” a film a könyvhöz: bár legtöbbször ezt úgy értik, hogy a könyv és film története hasonlóan zajlik le, nem csak ezt a szempontot lehet mérlegre tenni. Ha eltekintünk attól, hogy önmagában nem biztos, hogy erény a könyvhöz való „hűség” (az eltéréshez pozitív példák: Kubrick, Glazer; a könyvvel való termékeny szimbiózishoz: Tarr), érdemes megnézni, mi és miért változott a könyvhöz képest.

A regény sokat foglalkozik az ökopolitikával és visszatérően filozofál az Arrakis természeti világáról – az írót eleve az Egyesült Államok bizonyos területeinek elsivatagosodása inspirálta a történet megírására. Érdekes, hogy az ökológiai vonatkozások a filmben teljesen háttérbe szorulnak (a fremenek bolygóátalakító tetteiről alig tudunk meg valamit), és a hagyományos értelemben vett politikai harc, a manipulációs stratégiák bemutatása kerül előtérbe. Egy apró példa erre Kynes sorsa. spoiler A könyv rendkívül összetetten közelített az eszmék, ideológiák, vallások, utópiák, jövővíziók problémájához: érzékeltette az előnyöket (például, hogy egy élhetőbb bolygó létrehozására motiválhat vagy értelmet adhat a káoszban, szóval: politika nélkül nincs természetvédelem) és a veszélyeket (a fanatikus hittel harcba szállók egy idő után önjáró gyilkológépekké válhatnak) is, eközben pedig megmutatta, hogy a vallási és politikai gondolatok nem a semmiből teremnek, intézmények, bizonyos pozícióban lévő emberek és helyzetek termékei. De az is figyelemreméltó, ahogy a magas politikai szféra ideológiáját a lenézett, gyarmatosításra ítélt sivatagi népek önálló módon átalakítják úgy, hogy végül annak segítségével megdöntik a gyarmatosítók uralmát – szóval az egész Dűne-univerzum kapcsán jókat lehet elmélkedni a kolonializmusról.

A film viszont mindennek elsősorban a negatív oldalát akarja érzékelteti (megjelenik például a „fundamentalizmus” címke, ami a könyvben nem szerepel), amit egyebek mellett azzal ér el, hogy a regényben viszonylag együttműködő (de legalábbis egy célért küzdő) Paul-Jessica párost felbontják jóra és rosszra: Jessica az első részhez képest kifejezetten gonosz, a vallási/ideológiai „nevelés” feladatát neki szervezték ki és ezt elhatárolták a sokkal ártatlanabbnak és jobbnak ábrázolt Paultól, aki amúgy jófiú lenne, de a csúnya ideológiák megrontják. Jelentősen bonyolították viszont Csani szerepét a könyvhöz képest (ez egyébként önmagában nem gond, sőt), ő itt a legfőbb lázadó és nem fogadja el a neki szánt szerepeket – kár, hogy ezt a vonalat nem bontották ki jobban, érdekes lett volna kicsit erősebben behozni a fremenek közötti frakcióharcok kérdését (szocialisták, anarchisták vs. konzervatívok vs. vallásos forradalmárok stb.), ha már ezt a film a könyvhöz képest jobban érzékelteti próbálta. A Csani-Paul tiniszerelem a filmben az ideológiai/vallási küzdelmek ellenpólusává és így egyfajta jóság szimbólumává válik.

Bizonyos változtatások azért előnyére váltak a történetnek: Csani és Irulan valamivel komplexebbek, érdekesebbek a regény első részéhez képest. Az is jó húzás volt, hogy a báró és Rabban helyett/mellett adtak még egy főgonoszt az Arrakison zajló harcokhoz, így emelték a téteket és pörgősebbé tették a harcokat – még ha ennek az is volt az ára, hogy sajnos Feyd-Rauthát egy egysíkú pszichopatává változtatták.

Ott vannak még a színek. A könyv színes, tarka világát itt sivárság váltja fel: akik egy táborba tartoznak, azok egyféleképpen öltöznek, a fremenek úgy néznek ki, mint ahogy az európai/amerikai néző az arabokat elképzeli, a gonoszok pedig nagyon-nagyon feketék (a sivatagi terepen ez persze nyilván remek álca). Az efféle homogenizáció reflektál ugyan a jelen korra, de engem még mindig jobban érdekelnek ehhez képest Lynch és Jodorowsky kissé őrült látomásai – gondoljunk bele, itt egy olyan történetről van szó, ahol a szereplők jelentős része állandóan be van tépve és vadul vizionál elmúlt és eljövendő világokról. spoiler Hogy azért egy kevésbé őrültet is említsek, Nolan ezt egyébként szépen csinálta Oppenheimer vízióinak bemutatásakor.

Ha eltekintünk az adaptáció tényétől és jellegétől, akkor viszont sajnos nem sok megtárgyalnivaló van. A zenék, hangulatok többségében jól el vannak találva, a megközelítés grandiózus, a látvány (pl. a homokféreg hajtása vagy a végső támadás) időnként elképesztő – a rendező védjegyei, és ezek kifejezetten jól működtek mondjuk a Szárnyas fejvadász folytatásában. (A zenét olykor azért túlkapták: különösen az első részben hangosították fel a fennkölt énekhangokat akkor, amikor valami szomorú, tragikus, meglepő dolog történik, hogy semmiképp se felejtsük el, hogyan kéne éreznünk.) Ha mindettől viszont eltekintünk, akkor egy egyenes vonalú szuperhősfilmet kapunk, ami rendkívül látványos, de nem túlzottan tartalmas, maradandó vagy érdekes.

Elkepesztoen gyonyoru, tenyleg. Minden eleme, a beallitasok, a szinek, a diszletek; minden de minden hibatlan.
De lelket nem ereztem benne, egy milimikronnyit sem erintett meg.
Es reszemrol inkabb legyen egy film amator latvanyvilagu vagy olcso, de erintsen meg vagy legalabb erezzek valamit.

Ez egy lenyugozoen szep diszdoboz, csak epp ures.

Azert retinapettingnek elso osztalyu volt.

Hát, ez valami pazar volt!
Irány a mozi, emberek! :)

A történet közvetlenül a három évvel ezelőtti film után veszi fel a cselekmény fonalát. Némi emlékeztető után vissza is térünk az Arrakisra, ahol Paul és Jessica próbál beilleszkedni a bolygó nomád népe, vagyis a fremenek közé. Ez azonban nem megy zökkenőmentesen, mivel a Harkonnen elnyomás miatt kémeknek hiszik őket és nem akarják közösségük tagjaiként kezelni az új látogatókat. Stilgar azonban próbál mindenkit megnyugtatni és felelősséget vállal Paulért és anyjáért, már csak azért is mert ő hisz abban hogy az ifjú Atreides lesz az, aki végleg felszabadítja őket a rabszolgasorból. A Giedi Prime-ról visszatérő Harkonnenek ugyanis újfent átvették az Arrakis feletti uralmat és azon fáradoznak, hogy kitermeljék a fűszert. Ezt azonban a fremenek nem hagyják és több gerilla akció során borsot törnek az elnyomóik orra alá.

A teljes kritikám itt találjátok: https://www.kritizator.hu/feltarul-az-arrakis-igazi-arc…