Dűne (Dűne 1.) (2021) 81% 776★

Annyi józan eszem azért van, hogy a blogbejegyzést ne rakjam ki egy tiszta fejjel, reggel történő átolvasás és képkeresés előtt, de egy értékelést azért azt hiszem, megérdemel ez a film, így a megtekintése utáni hajnalon is.
Először is: nem csalódtam. Féltettem ezt a filmet azoktól az egeket karcoló elvárásoktól, amikkel beültem rá, mert igen, én most A Dűne adaptációt akartam látni. Egy filmet, amiben időt szánnak a mellékszereplőkre, ahol újra megszeretem Pault, és újra elvesztem vele a kapcsolatot, hogy aztán idővel ismét megszeressem, ahogy kitisztulnak a motivációi. Egy filmet, ami monumentális, de nem nyeli el a látványvilág, ahol a fremenek tényleg őslakosoknak néznek ki, és kellően hozzák az arab kultúrát, ahol a Harkonnenektől undorodom, de közben borzongok is. Ami pontos, de nem másol szolgaian, tehát izgulhatok rajta eleget: és megkaptam. Villeneuve Dűnéje mindezeket kipipálta számomra, sőt, párszor még meg is lepett azzal, hogy milyen gondolatokkal tudta gazdagítani az egyébként hihetetlen pontossággal adaptált eredeti művet.
Timothée Chalamet részemről mindenképp kap egy hatalmas kalapemelést. Nekem egészen eddig Kyle MacLachlan volt Paul, túlkorosság ide vagy oda – de letaszították a trónjáról, mert ez a srác egyszerűen hátborzongató ebben a szerepben, a jó értelemben. Főleg csak figyel, szemlélődik és gondolkodik ebben az epizódban, de egyrészt ezt is kifejezően teszi, árad belőle, hogy mennyire furcsa és koravén a karakter, miközben egyébként egy tinédzser: másrészt, amikor tényleg játszhat, a gom jabbar jelenetnél, a dzsihád látomásnál, ott odacsap, és tényleg nagyon ütős, amit művel. Jessica, ha nem is annyira gyönyörű és annyira a regényből lépett ki, mint Francesca Annis, de képes érzékeny, szerelmes nőnek és anyának tűnni a film feléig, hogy aztán egyetlen jelenetben kivillantsa a foga fehérjét, és nyilvánvaló legyen, hogy elképesztő hatalmú boszorkány. Van időnk Letóra, és az ő naiv, de végtelenül jó szívére, Duncanre, aki beleszeret a fremen kultúrába, és már azelőtt kivívja a tiszteletet, hogy Pault magát elismernék, Gurney-re a maga morcos de hűséges és szeretetteljes módján: teljesen nyilvánvalóvá válik számunkra is, hogy a főhőst ezek az emberek nevelték fel, mindig ők jelentették számára a közösséget, és minden helyzet, amiben a velük való köteléke csak kicsit is megtörik, számára azonnali tragédia.
A jelmezek elképesztőek, a látványvilág monumentális – Hans Zimmer zenéje egyedi, nyomasztó, és időnként vissza-vissza hívja a TOTO féle motívumokat, pl. mikor meghallottam a Spice Opera egyik dallamát, majdnem felugrottam a székemben. Noha féltem a „jihad-crusade” dologtól a trailerek alapján, az arab hangulat maximális mértékig megvan, minden varázsával és őrültségével együtt. Még az elsőre problémásabbnak gondolt szereplők is (például a Sharon Duncan-Brewster féle Liet-Kynes) is rácáfoltak az előítéleteimre, parádés alakításokat tettek le az asztalra.
Sokszor újranézős lesz, és minél hamarabb szeretném a folytatást. Köszönöm Villeneuve, Frank Herbert, és mindenki, aki dolgozott ezen a filmen. Egy élmény volt.
Részletes kritikám a filmről: https://todaywiggin.blogspot.com/2021/10/dune-2021-krit…

Nos, rövid leszek, mert egyszerűen nincs miről sokat írni. Ez a film nem más, mint egy 2,5 óra látványos semmi ami nem állna ilyen magas százalékon ha nem lenne tele agyonhájpolt (de amúgy jó) színészekkel. Tényleg, őszintén érdekelne, hogy ha noname színészek lennének csak a filmben elérné-e a 40%-ot a film… Például mekkora jelentőséget tulajdonítottak Zendayának oszt a látomásokon kívül kb 10 percet ha kapott.

Érződik, hogy a színészek odatették magukat.
Érződik, hogy van valami mélyebb sztori, de nem sikerült ezt átadni. Az olvass utána kijelentés pedig nem állja meg a helyét. Jól néznénk ki ha minden filmet csak könyv/Wikipédia segítségével érthetnénk meg.
Látszódik, hogy kihozták a látványból amit ki lehet. Hallom, sokan szidják.. Csinálják jobban. Ennél többet szerintem nehezen lehet kihozni egy régi vacakokkal teli sivatagi látványból. De hajrá.

Tehát azt kell mondjam, hogy bár látványos és jók a színészek a film mégis egy nulla. Ugyanis nem sikerült a történetet átadni. Mondtam barátnőmnek, aki még nem látta, hogy nyugodjon meg nem spoilerezek. Bár kvázi azt sem tudom mit láttam. Azt sem tudom mit kéne mondanom…

Egy fix. Ha lesz második rész tuti megnézem. Abban már történnie kell valaminek ha az elsőben semmi nem volt. spoiler

Nekem ez nagyon tetszett, habár nem láttam az eredeti filmet, nem olvastam a könyvet sem még, és az előzetesét se olvastam, azt se nagyon tudtam miről és kikről fog szólni, még a színészeket sem néztem meg, tök vakon repültem most bele egy fantasztikus világba, amit már most imádok, és alig várom, hogy megszerezhessem a könyvet is. :-) ❤ A sztori izgalmas, nem túl pörgős, a sztori lassan épül fel, de van benne akció, és a látvány is nagyon tetszik, a szereplők jól kidolgozottak, és a színészek bele adtak apait anyait, mert irtó jók, és nem sokat beszélnek, csak amikor tényleg szükséges, pl: egy adott résznél, vagy egy fontos párbeszéd, de így is nagyon is érezhető, amit éreztetni akarnak a nézőkkel. Sajnálom, hogy ezt nem a moziban néztem meg, de amint lehetőségem lesz rá, be akarom pótolni. :-) Timothée Chalamet pedig nagyon cuki, imádom, és nagyon jól áll neki ez a szerep, alig várom a második részét is. :-) ❤

Sajnos a könyvhöz még nem volt szerencsém, de sok jót hallatom már róla, és a előzetes is felkeltette a figyelmemet. Elég nagy elvárásaim voltak, de számomra pozitív csalódás volt a film, imádtam. Remekül volt összerakva, a látvány egyszerűen gyönyörű volt, még így hogy nem is olvastam, mégis megértettem mindent, elvoltak magyarázva a dolgok.
A szereplők pedig bámulatosak voltak, Timothée Chalamet tökéletes volt a szerepben, de a többi szereplői is oda tette magát, Stellan Skarsgård és Jason Momoa volt számomra még kiemelkedő.
Mondjuk annak örültem volna hogy ha a Császárt megmutatják, de majd a következő részben.
Sajnos jobb értékelést nem tudok írni, még nagyon a hatása alatt vagyok, biztos hogy máskor is megnézem, mert egy nagyon érdekes, izgalmas történetet mutattak be.
Alig várom a következő részt.
/giphy.gif?cid=790b7611268e1060efbde55de274d959ed2a1c10101b646a&rid=giphy.gif&ct=g
https://i.makeagif.com/media/8-23-2020/RRhC1i.gif

Nulla elvárással ültem le a film elé és a végére azon kaptam magam, hogy villámgyorsan elröppent az idő és még néztem volna. Bizonyos értelemben monumentális alkotás; a látvány lenyűgöző és kidolgozott, az utolsó ruhadarabig hitelesnek tűnik. A zene pedig egyszerűen frenetikus. Szinte minden színészt külön ki lehetne emelni, de akiben momentán abszolút pozitívan csalódtam az Oscar Isaac volt; akinek ez a karakter szerintem messze jobban állt, mint a Star Wars univerzumban játszott szerepe, illetve Timothée Chalamet, akiről sokáig úgy gondoltam, hogy szép arc, de átlagos színész. Ehhez képest döbbenetesen jó volt Paulként, minden elismerésem. Rebecca Ferguson sem okozott csalódást, bár számomra ő hozta a tőle elvárt színvonalat. A cselekmény izgalmas, a világ főleg; sosem lehetsz biztos abban, mi lesz a következő lépés. Közben meg eszméletlenül hangulatos az egész. Engem teljes mértékben meggyőzött, nagyon szerettem. Ide a folytatást, minél hamarabb!

El kell olvasnom a könyvet!
Fú gyerekek, nekem nagyon átjött.
Hosszú volt, de mégsem lett unalmas, végig fenntartotta a feszültséget.
A színész gárdát szerettem, sok-sok kedvencem játszott benne, s egyáltalán nem okoztak csalódást a nagy nevek. Most már azt is értem, miért vannak annyira oda Timothée-ért, nagy és heves megnyilvánulások nélkül is gyönyörűen át tudta adni a karaktert és annak érzelmeit.
A zene brutál volt, de zseniális, és miután kiderült, hogy Hans Zimmeré az érdem, már nem is csodálkozom.
Egyébként Valentine_Wiggin értékelése szuper és részletes, gyönyörűen megfogalmazta az én gondolataimat is, érdemes elolvasni, igazi kedvcsináló a filmhez! :)

A látvány szép, a hangulat nem rossz, viszont a történetet nem sikerült érdekesen átadni.

Az a helyzet, hogy többször is untam.

Ami nagyon zavart: nem hangsúlyozták eléggé, mekkora érték a víz az Arrakison.

Oké,nem értékeltem, és ideje újraolvasni (Elkezdtem a Dűne eretnekeit, de elveszett, mert ellopták a sporttáskámat, amikor visszamentem a koliba Párizsból), de imádtam.Nagyon könyvhű adaptáció, szuperül adja vissza a sorozat komplexitását. A színészgárda nagyon profi, Timothée Chalamet egy tökéletes Paul. Zseniálisan alakítja a koraérett, de mégiscsak 16 éves fiút. Egy pillanatig nem volt unalmas,a lassú cselekmény ellenére lekötött, sőt sajnáltam, hogy csak az első felét dolgozta fel a könyvnek.
Nagyon szép és látványos a képi világ, a három adaptáció közül ez tűnik a legtermészetesebbnek. A francia szinkron nem rossz, de fura volt apukámmal nézni, miután 99%-ban mindent angolul olvasok.
És igyekszem nem fangörcsöt kapni.

Noha már bőven a folyószöveges könyvek bűvöletében éltem, mire találkoztam a képregényekkel, és ma sem folytatok vadászó-gyűjtögető életmódot e téren, mégis kialakult bennem valamilyen konstans vonzódás, egészen soha meg nem szűnő figyelem a műfaj iránt. Amikor elkezdtem nézni ezt a filmet, viszonylag hamar kilengett a képregénydetektorom mutatója. Gyönyörűen komponált képeket láttam, melyek egyetlen pillanatba sűrítik az adott szakasz minden mozzanatát, hogy aztán történetté álljanak össze az elmélyült szemlélőben.
Természetesen meg lehet lepődni, hogy a szereplőknek alig-alig van szövegük. Az volt a benyomásom, hogy Javier Bardemnek talán három forgatási nap elég is lehetett erre (nyilván nem igaz, nem tudom). Ugyanakkor ebben a koncepcióban a beszéd mindenfajta mozgással együtt csak kiegészítő jellegű lehet. A nemrég látott Budapest születése (2023) idéződött meg bennem, amelyben rásegítéssel életre kelnek, pontosabban megmozdulnak, vagy talán helyesebben: megmoccannak a régi fényképek – de ez csupán annyit jelent: dinamikum költözik a statikumba.
Alapvetésnek tűnik az, hogy filmet látunk, de közelebb jutunk egy régies kifejezés használatával: mozgókép. Villeneuve csodás látványt biztosít, és ezzel fenn akarja tartani a hagyományos mozi illúzióját. Hogy ez nem maradéktalanul sikerül, arra bizonyítékként ott a nem elenyésző számú csalódott, értetlen, unatkozó néző – akik nem tudtak elmélyülni ebben a képregényvarietében, mert képregényösztönök híján valakinek közölnie kellett volna velük, hogy eképpen kell közelíteniük a műhöz.
Amikor megszerettem a képregényeket, viszonylag gyorsan leesett, hogy de hiszen ezeket én már régóta szeretem. És nem, a képeskönyvek nem képregények. Ellenben ott voltak a csodálatos diafilmek, amelyekben az egyes kockák felragyogtak a falon. A gondolatok és párbeszédek szövegbuborékai, a szögletes keretbe tett narrációk, vagy éppen az önálló kockává emelt, cirádás keretükben mindent megvilágító összefoglalások már régi ismerősként köszöntöttek a színes füzetekben. Tudtam, hogy így is lehet történetet mesélni. Kicsit abszurdnak tűnhet a felvetés, de nekem leginkább ezek a táblák hiányoztak a Dűnéből. Mélyen meg vagyok győződve arról, hogy ez a fajta elbeszélési mód megköveteli a magyarázatot, és teljesen idegen lenne tőle egy a háttérből szónokló narrátor. Ellenben egy-egy képkocka, amin olyasmik olvashatók, amelyek akár összefoglalják, akár megelőlegezik a történéseket, még több életet lehelhetett volna ebbe a gyakran a homokdűnék között elvesző történetbe.

Lényegében olyannak éltem meg, akár egy lassítva felolvasott, unalmas és vontatott hangoskönyvet egy képzelt jövő száraz politikájáról és mezőgazdaságáról (akadnak benne tipikus királydrámára hajazó elemek, egy klisés kiválasztott motívummal FŰSZEREZVE, de semmi igazán emlékezetes), ami mellé csatoltak egy „gyönyörű” (ha szereted az egyszerű geometriai formákat és színtelen, főként a szürke és barna árnyalataival kombináló képeket) illusztrációkkal ellátott artbookot. Lehet, hogy követi az alapanyagot, azonban, ha Frank Herbert műve is ilyen merengős, semmibe bámulós maszlag, akkor konkrétan örülök, hogy még nem olvastam, mert ez bizony nem hozta meg hozzá a kedvem. Amúgy ilyen vérbeli fantasy nevek mellett, mint: Atreides, Harkonnen, vagy Rabban, milyen megfontolásból lett a főhősünk Paul, míg az anyja Jessica? Kifogyott az ötletekből? Értem egyébként, hogy Paul kicsit zakkant úgymond a képességei / származása miatt, már-már az autizmus jeleit mutatja, de kb. én néztem olyan fapofával ezt a filmet, mint ahogy Timothée Chalamet bámult a két és fél órás játékidő 99%-ában. Igazából egy karaktert sem tudtam megkedvelni benne, hisz Duncan-en kívül egytől-egyig az összes karót nyelt, illetve a gonoszoknak is attól kéne félelmetesnek lenniük, hogy a feketében járós emo korszakukban ragadtak és emiatt non-stop morognak? Motivációjuk a vagyonszerzés, meg a hatalom? Ennyi? Tudom, hogy korábban hiányoltam az egyszerűbb gonoszokat, de ez már sok… vagy inkább kevés.
A végére azért már kezdtem megérteni, hogy miért is főként sorozatok formájában próbálták eddig adaptálni ezt a sztorit. A világának látványosságait leszámítva egyszerűen nem moziba való. Túl sok infót kell átadni a nézőknek, ezt pedig láthatóan még korunk egyik legelismertebb rendezője sem volt képes élvezhető formában megtenni ennyi idő alatt. (Én mondjuk a korábbi munkáit is hasonló okokból bíráltam, de ez már más kérdés.) Akartam szeretni ezt az új Dűnét, és akadt egy-két erősebb pillanata, mint pl. az aratógépes mentőakció, de nagyjából ennyi. A legviccesebb, hogy még a zenéje is irritált már egy idő után. A szinte minden kulcsfontosságú pillanatban „felvonyító” asszonykórustól ugyanis a falat kapartam, így ezúttal Hans Zimmer aláfestőit sem tudom dicsérni.
Ez összességében egy újabb olyan alkotás tehát, amit csupán a látvány, a nagy nevek, meg persze az alapjául szolgáló könyv hírneve visz a hátán, azonban bármennyire is szidják az 1984-es változatot, számomra még abban a feldolgozásban is több élet és fantázia akadt, mint ebben.