Budapest a 3 városrész egyesülésével 1873-ban született meg. A 150. születésnapjára az Animatiqua filmstúdió egy fővárosról készült filmmel tiszteleg előtte, melyben több 100 régi fényképet dolgoztak fel, több ezer munkaórán át, mely idő alatt több tízezer őszhajszáluk született…
Sokan… [tovább]
| Hámori Gabriella | Narrátor |
|---|
Amikor mozira gondolok, arra gondolok, hogy a látványtól nem tudom elvonni a szememet, hogy minden figyelmem a vászon felé fordul. Ez azt is jelenti, hogy az agyamban aztán tényleg elnémul minden. Nincsenek kritikus hangok, nincs értékelés. Ömlik be a vizuális csoda, és kész. Ez a negyedóra ezt a csodát elérte. A bámulás, a csodálás volt az egyetlen érzelmi és észlelési funkcióm. Aztán persze megnéztem még egyszer, hogy ennek a mesebeli városnak a szépségében gyönyörködhessek, hogy az alkotók ügyességét kifigyelhessem. Szinte várostörténésszé szeretnék válni, hogy minden képkockáról többet tudjak.
Ez nem egy ismeretterjesztő film, nem dokumentumfilm, ami a kiokításról, az infók átadásáról szól elsősorban. A szöveg is, illetve a történetív is hagy bennem bőven megjegyezni valókat, de a látványtól nem látok és nem is akarok messzebbre látni.
Ahogyan életre keltették ezeket a régi fotókat, az egy nagyon jó ötlet volt, és a megvalósítás egészen zseniális képi világot eredményezett.
Ahogy a narrációval életre keltették Budapestet, még szerezhetőbbé tette – és külön köszönet azért, hogy nő lett (én el sem tudnám képzelni férfihanggal)
De…..
Bennszülött pestiként is sokszor elvesztettem a fonalat, és jó párszor fogalmam sem volt róla, hogy hol járunk, mit látunk….. semmibe nem került volna egy-egy felirat és dátum.
Lehetett volna hosszabb – „csak” 150 évről van szó, de még így is meglehetősen kapkodós lett, sok minden bele sem fért.
A hangnem, ahogyan Bp mesélt, nekem túl … pökhendi és hiú volt: én vagyok a legszebb, a legszerencsétlenebb, a leg…leg…leg…. számomra egy szerényebb Bp szimpatikusabb lett vokna.
De összességeben nagyon tetszett, mindenkinek csak ajánlani tudom.
A régi, századfordulós fekete-fehér (vagy inkább szépia) fotók (amiknek egy részét mozgóvá varázsolták), a hangulatos zene, Hámori Gabriella kellemes hangú narrációja miatt nagyon jó volt nézni ezt a rövidfilmet, de volt benne nem kevés szomorúság is, mert sok régi, szép, művészi értékeket képviselő épület és hely már nem létezik a 2. világháború és/vagy az 56-os forradalom miatt és a helyükre semmi vagy olyan épült, ami se nem esztétikus, se nem szép.
Nagyon ötletesen alkották meg a kisfilm képi világát a Fortepan fotóinak segítségével, illetve azok animálásával. Tetszett a filmvégi képmontázs az új építményekről (Megyeri-híd, új Néprajzi Múzeum stb.), viszont furcsa volt a narráció szövege, hogy Budapest E/1-ben mesél magáról, illetve az épületekről.
Jól válogatott és életre keltett képek, szép zene, kellemes narráció, ötletes szöveg. Ez egy jól megalkotott emlékfilm.
