1941. Valahol a távoli Fekete-tengeren hajózik a magyar Ungvár hadihajó. A matrózok élik mindennapi életüket egészen addig, amíg a német megszállók a háború szolgálatába nem állítják. Az egyik matróz gondolatban elidőz a békebeli város otthoni melegében, de az álmodozásokkal a háború végleg… [tovább]
1941. Valahol a távoli Fekete-tengeren hajózik a magyar Ungvár hadihajó. A matrózok élik mindennapi életüket egészen addig, amíg a német megszállók a háború szolgálatába nem állítják. Az egyik matróz gondolatban elidőz a békebeli város otthoni melegében, de az álmodozásokkal a háború végleg leszámol. Az Ungvár aknára fut és a süllyedő hajóról csak néhányan menekülnek meg, köztük a szemtanúvá lett hős, aki az animációt rendező túlélő nagyapja. (Port.hu)
Az Ungvár ötlete már 2004-ben megvolt (Az utolsó túlélő címmel), de Áprily akkor még dokumentumfilmes formában gondolkodott. Az Ungvár egy dunajáró hajó volt a második világháború alatt, amikor nem volt Magyarországon hadiflotta, csak kereskedelmi vízi közlekedés. A magyar állam adta bérbe ezeket a hajókat a németeknek a világháború alatt, akik katonai szolgálatba állították őket. Az Ungvár is egy ilyen hajó volt, amivel 1941 novemberében, miután fegyverekkel és bombákkal pakolták meg, ismeretlen küldetésre indultak a civil magyar személyzettel, de a hajó aknára futott és összesen hatan élték túl, köztük Áprily húszéves nagyapjával.
Mivel az Ungvár története meghatározó a rendező családjában, Áprily úgy gondolta, hogy vászonra viszi. 2004-ben rögzítettek is egy beszélőfejes interjút (ami a mai napig elérhető YouTube-on), de ezt végül nem fejezték be. 2014-ben újra elővették a történetet, ám akkor már egyértelmű volt, hogy nem dokumentumfilmet szeretnének belőle készíteni. Áprily szerint a téma sajátossága, látványossága, a visszaemlékezés, valamint a történelem és a mese kapcsolata miatt döntöttek úgy, hogy animációs formában valósítják meg, ezáltal a koncepció is változott.
Egy 2014-es bejegyzésben olvashatók a rendező tervei az új koncepcióval: „Ezúttal animáció formájában [mesélem el], felruházva a filmet a műfaj vizuális szabadságával és formai lehetőségeivel. […] Az animáció segítségével elképzelhetővé válik az elképzelhetetlen, felidézhetővé lesznek az emlékek, amelyeket csak a túlélők tapasztaltak meg személyesen. A valóság és a mese határmezsgyéjén egyensúlyozva a megtörtént és a mesélő által utólag, öntudatlanul hozzáadott dramaturgia tökéletes egységét szeretném elérni. A 10 perces kisfilm az emlékezés története. A hozzáférhető dokumentumokból dolgozva a hajó szerencsétlenségét a nagyapámmal készült interjúból és egy másik túlélő, Finkei Sándor elsőtiszt feljegyzéseiből rekonstruáltam. A két visszaemlékezés nem csupán kronológiailag teszi követhetővé a történetet, de a nézőpontok különbözősége, ugyanazon események eltérő átélése különösen érdekesek a film narratívájára nézve.” (Dot & Line) [bezár]
