Iszonyat (1965) 37

Repulsion
105' · angol · dráma, thriller, horror 16

2 díj · 4 jelölés

Egy londoni lakásban él a két, egymással ellentétes jellemű nővér. Helen egy nős férfival jár, míg Carol gyűlöli a pasikat, a testiség minden formájától iszonyodik. Amikor Helen elutazik a szeretőjével, az egyedül maradt, amúgy manikűrösként dolgozó Carol teljesen magába fordul. Nem jár be… [tovább]

angol

Szereposztás

Catherine DeneuveCarol Ledoux
Yvonne FurneauxHelen Ledoux
Ian HendryMichael
John FraserColin
Patrick WymarkHáziúr

Kedvencelte 9

Várólistára tette 64


Kiemelt értékelések

rocketdog 

Igazi befordulós film, amit nagyon tudtam volna szeretni, de mégsem vitt magával. A filmnek nincs ritmusa, helyette percekre leáll, unalomba fullad az eseménytelenségével, majd hirtelen minden érzékszervre ható ingereket kapunk, és ez ismétlődik végig. Az ijesztgetések hol működnek, hol nem, sokszor inkább fárasztó, erőltetett utóízt éreztem. A fokozódó feszültséget semmiképpen nem éri el.

Kino

Polanski olyan rendezői fogásokat használ, hogy ez a film, mint pszicho-thriller, mind a mai napig képes feszültségben túlteljesíteni az átlag horrorokat, de némelyeket még a jobbak közül is.

Gothic01 

Történt egyszer, hogy nem túl felfokozott elvárásokkal és kíváncsisággal, abszolút „Miért ne?” alapon adtam egy esélyt egy leírása alapján egyszerűnek tűnő filmnek… és aztán úgy a képernyőre tapasztott lenyűgözöttségemben, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Elkápráztató mind a kivitelezése, mind a mondanivalója, és azt kell, hogy mondjam, bár ezt tényleg ritkán teszem, hogy az ijesztősége is. Az Iszonyathoz hasonló filmek juttatják az eszembe, hogy miért szeretem a horrorfilmeket, hogy miért sokrétűbb és szellemileg értékesebb a műfaj a valóságban, mint a köztudatban.

A nagyon erős elméleti vénájával fogott meg elsősorban, már néhány képkocka után egyértelmű, hogy sokkal komolyabbat hivatottak bemutatni a látottak, mint egy egyszerű befordulást, mint egy drámai széthullást, ami természetesen az elvárásokhoz híven gyilkolásba torkollik. Tudtam, hogy a főhősnő hová fog jutni, mire fog vetemedni, de minél hosszabb ideig szemléltem, annál inkább sajnáltam, nem tudtam negatív, ingatag karakternek felfogni, sokkal inkább egy lehetetlen szituációba került áldozatnak. Rettenetesen sajnáltam szegény nőt, amiért szinte szüntelenül bele akarták integrálni a külső impulzusok egy olyan életvitelbe, ami ellen minden idegszálával tiltakozott. Carol története nem más, mint kétségbeesett menekülés a párkapcsolat-normatív és szexuálnormatív társadalom tolakodó, mások alsóneműjében kutató, patriarchális mancsai elől.

Adott egy félénk, csendes, szolid, introvertált nő, akinek két bűne van csupán; hogy nem akar se szerelmi, se fizikai kapcsolatba bonyolódni, és hogy ráadásul még gyönyörű is, egy két lábon járó férfimágnes, akinek a világ szemében még tűrhetetlenebb így aszexuális-aromantikus beütése. "Mások mennyit gürcölnek, hogy szépek legyenek és megfogják a férfiakat, neki meg a kisujját se kell mozdítani a rajongókét, és még tehernek veszi? Az arcátlan, hálátlan liba!"-alapon. Hiába fordul egyre jobban be, hiába húzza magát össze egyre kisebbre, hátha a tartózkodó jelek elérik a hatásukat, szüntelenül tolakodnak az intim szférájába, tárgyiasítják a nők és a férfiak is, egy csinos, üresfejű pofit és egy kívánatos testet látnak benne. A nők olyanok akarnak lenni, mint ő, és kéretlen tanácsokkal ostromolják, a férfiak pedig meg akarják őt szerezni; bámulni, csodálni, birtokolni, használni akarják az emberek. Készpénznek veszik, hogy az ő kedvükért igényes a külsejére, hogy ha elmereng valamin, akkor csakis a férfiakról ábrándozhat, hogy ha fáradtnak és szomorúnak látszik, csakis szerelmi bánat lehet a háttérben. Addig növelik rajta a nyomást a szépségszalonbeli kolléganői és vendégei, – a szépségszalon megint csak a nők rendeltetését, Carol problémáját szimbolizálja; minél szebbnek és fiatalabbnak lenni, hogy férfit foghass – az utcai beszólogatók, az üldöző udvarló, és a testvér, aki nem áll ki érte érdemben a szintén tolakodó pasijával szemben, ameddig összeroppan. Folyamatos rémálmok gyötrik, amikben megerőszakolják, és egy az egyben el akar menekülni a külvilág, a támadó impulzusok elől. Belekényszerítik egy olyan szintű remeteségbe, ami a mentális egészsége kárára válik.

Szerintem egyáltalán nem volt lassú vagy üres járatokkal szabdalt a cselekmény, hiába forgatták akkor, amikor, elvégre egy precíz folyamatábra bontakozott ki, amiben minden állomásnak gyakorlati és szimbolikus jelentése van. Carol először próbálkozott az együttműködéssel, aztán az ignorálással, majd a segítségkéréssel, végül a begubózással. A percek pergésével fokozatosan csökkent a mozgástere, a biztonságosnak ítélt magánszféra egyre jobban összehúzódott, először a szórakozást kerülte, majd a munkát, aztán a lakásba húzódott. A feszültség fokozódásával, és nem utolsósorban Carol széthullásával párhuzamosan pedig a lakásba is megpróbál erőszakkal behatolni a külvilág. Carol egyre zaklatottabban próbálta kiiktatni a külső tényezőket, egyre több csatornát vág el, egyre több területet kerül a lakáson belül is; míg nem az ágy alá húzódva, majd katatóniába merülve érzi már magát csak biztonságban. Amikor az elméletileg jófiút játszó udvarló megfenyegette, hogy ha nem hajlandó beereszteni őt, betöri az ajtaját, majd ezt meg is tette, akkortájt borult el az én agyam is. Amellett, hogy ez jóindulat mellett is magánlaksértés, abszolút semmibe vette a másik fél, egy szintén felnőtt ember azon jogát is, hogy nemet mondjon az ő közeledésére, hogy ne akarjon beszélni, találkozni vele mindenféle magyarázkodás vagy jóváhagyás nélkül, és még ő próbált az áldozat lenni. Állandóan csak azt hajtogatta, hogy ő mennyire nem bírja Carol nélkül, hogy neki mennyire hiányzik Carol, és az nem merült fel emberünk fejében egy pillanat erejéig se, hogy Carol mit akar; csak kapásból felhatalmazva érezte magát, hogy ha ő akarja Carolt, akkor jár neki Carol. Tárgyiasítás újfent. Mégis mindenki normálisnak tekintette ezt, az eseménynek azt a külső szemlélőjét is beleértve, aki ahelyett, hogy közbelépett volna, újabb kéretlen megfigyelőként mászott Carol életbe.

Tolakodás mindenhol, menekülési út sehol. Annyira hatásosan radikalizálta a rendező a szorongást, szemléltette a kezdetben zavaró helyzet veszélyessé fajulását, teremtette meg az egyre bizarrabb, fenyegetőbb atmoszférát, hogy az valami zseniális! Imádtam azokat a jeleneteket, amikben az agyagossá vált falból kinyúltak a kezek; rendkívül kifejező és creepy, a fekete-fehér felvétel okán pedig jól is nézett ki. Mindenféle modern, számítógépes effekt nélkül megmutatta a nézőnek a lakáson keresztül, hogy milyen érzés lehet Carol elméjében lenni. A lakás-elme összemosás során pedig számtalan remek szimbólumra lehetett bukkanni.

Részben OFF:
Az pedig elviselhetetlenül nehezen fér meg a fejemben, hogy egy olyan rendező, aki ennyire korrektül átlátja a kéretlen közeledés, a túlszexualizálás és a tárgyiasítás pszichológiáját, annak az áldozatra mért hatásait, aki leforgat egy filmet, amivel felhívja erre az embereknek a figyelmét, mégis hogyan képes kislányokat bedrogozni és megerőszakolni. A nemi erőszakot nincs olyan körülmény, ami szépíti, az egyik, ha nem legundorítóbb tett, amire valaki vetemedhet. Nincs olyan magyarázat, ami felmentést adhatna rá, ami érthetővé vagy elfogadhatóvá tehetné. Az, hogy Polanski a film fényében mennyire tudatosan csinálta ezt, csak egy újabb árnyalatnyi undort ad.

Úgyhogy a filmnek csodálattal adózok, viszont a rendezőtől hányni tudnék, és rászolgált volna, hogy valamelyik áldozatának az önvédelmi kísérlete úgy végződjön az erőszaktevő részére, mint az alkotásában. Ambivalens érzésekkel kerül a kedvenceim közé.

Lunemorte 

Ha ezt a filmet akkor látom először, amikor még nem volt senkim, most én is gyűlölnék minden férfit…A főszereplőnőt viszont így is meg tudom érteni sok dologban. Hmm, én is elmebeteg lennék? :) Talán csak véletlen egybeesés.

fayakezdet 

Ennek a filmnek ami az előnye az a hátránya is egyben. Csúnya szóval élve, az hogy vontatott. Tudom, ezzel fejti ki a kellő hatását és nagyon is kifejti.. jól áll neki, mert feszültség keltő. Emellett mégis lehetett volna pörgősebb. Egyszóval ambivalens érzéseim vannak a filmmel kapcsolatban. Viszont nem lehet vitatni, hogy Polanski zseniális rendező. A képi és hangi megoldások szinte hibátlanok, sőt, vetekszik a legtöbb klasszikus thriller-el. Lehetne ez egy tízpontos film, de a fentebb írtak miatt számomra csak egy erős nyolcas. Fogok még a rendezőtől filmet nézni, valamint a főszereplő színésznőtől is, mert még így is kiérdemelték nálam hogy jobban odafigyeljek rájuk.

kkata76 

Catherine Deneuve fantasztikus színésznő, Polanski remek rendező, a film pedig kellően angol: nincs semmi agyonmagyarázva, inkább csak kikövetkeztetni lehet a dolgokat. Inkább lélektani dráma, mint horror, végig feszült és lendületes, annak ellenére, hogy Catherine Deneuve gyakorlatilag egyedül játszik benne, a többi színésznek csak kis epizódszerepe van mellette. Meg kell említeni a fényképezést és a zenét is, mindkettő nagyban hozzájárul a film hangulatának és a feszültségnek a fenntartásához.
Mindenképpen érdemes megnézni, klasszikus darab.

Mr_Catharsis91 

Majdnem lelőttem az első 40 perc után, mert nagyon vontatott volt, de aztán kitartott a végéig, viszont ez nem kárpótolt.


Hasonló filmek címkék alapján