Rosemary gyermeke (Lakás-trilógia 2.) (1968) 80% 162★

Gyönyörűen felépített film. A feszültség a kezdetektől kézzelfogható és egészen a film végéig fenn is marad. Szépen folyamatosan ott munkálkodik az ember gyomra tájékán. Úgy nyomaszt, hogy igazán semmi konkrétumot nem látunk, végig csak sejtéseink vannak. Nem véletlen az 1001-es lista.

Az öreganyjuk térde kalácsát, azt!
A film valami elképesztő. Jó, mai szemmel már átlátható, kitalálható, de még mindig képes tartani a feszültséget, kételyt ébreszt a nézőben, sőt néhol igazán nyugtalanító.
Rosemary helyében sok mindent máshogy csináltam volna (nem voltam még terhes, így nem tudhatom, hogy mennyi lett volna az esélye), persze ehhez ismerni kell a kort, a szokásokat, divatot.
Az viszont biztos, hogy Castevetéknél tolakodóbb szomszédokat el nem tudok képzelni, iszonyatosan irritáló (a szó jó értelmében) mindkettő, sőt az egész lakóközösség.
spoiler

Igazi bőr alá kúszós, lassan elborzasztó, a nézőben folyamatos kellemetlenséget és feszültséget keltő film. Rosemary-vel azért nem egyszer ordítottam volna, hogy térjen észhez, de szegénynek nem volt könnyű dolga, így, hogy spoiler.

Ez a film egészen idáig valahogy kimaradt nekem, de örülök, hogy láttam. Hihetetlen, mennyire jól játszotta a nő a szerepét, és a lassú cselekmény ellenére egy pillanatra sem unatkoztam; ahogy Rosemary, én is egyenként bogoztam ki a szálakat. Izgalmas és fordulatos, noha végig ott lebeg a levegőben mindenre a válasz, de a rendező az orránál fogva vezeti a nézőt.
Nagyon jól felépített és eltalált történet, iszonyúan beteg és aberrált az az „emberi” viselkedés, ami a szomszédokat jellemzi. Egészen zseniális, biztos, hogy el fogom olvasni a könyvet is, a sorozatra pedig nagyon kíváncsi leszek, mert egy több epizódos filmben ezt a történetet még a végtelenségig lehet csavarni, mert van benne lehetőség bőven.

Nem az első film, amit ebben a témában látok, de azt el kell ismernem, hogy talán ez a legvisszataszítóbb a szó nemes értelmében. Egyszerűen rosszul éreztem magam attól, ami történik a filmben. A feszültség mesterien van adagolva, és nagyon ügyesen játszik Polanski azzal, hogy kételyt ébreszt a mind a főhősnőben, mind a nézőben. Nyilván, 2021-ben már az ember sokkal jobban átlát a filmen, mint annakidején, mégis, alá kell írni, hogy szinte a film legvégéig nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy amit a szereplő elgondolt, az úgy van, vagy elkezdett megbolondulni. És, ha az ember tisztában is van a helyes válasszal, akkor is egy erőteljes gyomrosként hat a finálé. Legalábbis nálam mindenképp, pedig mondom, nem ez az első film a kategóriájában. Emellett nem csak a feszültségkeltés és a kétely van nagyon ott a szeren, hanem gyakorlatilag minden más is. Ami még kiemelendő, a színészek hiteles játéka. Jó téma, pazar megvalósítás, kényelmetlenséget kiváltó atmoszféra. És pont ez az utolsó pont az, ami miatt mindössze 8 pontot adok neki. Annyira rosszul éreztem magam a film alatt, hogy valami borzalom. Mindenképp mestermű, de kellő lelki felkészültség kell hozzá. A két másik klasszikushoz, az Ördögűzőhöz, és az Ómenhez hasonlítva kiváló darab, és ez a három valóban egy mesterhármas ebben a kategóriában. Bár nálam ez áll a dobogó legalsó fokán, teljes mértékben aláírom az érdemeit, és hogy a horror műfajában egy megkerülhetetlen klasszikus, de a két említett darabtól eltérően ezt többé nem akarom látni.

Nagy varakozassal ultem le megnezni, eleg sok listan kivalo helyen szerepel mufajan belul.
Csak tudnam miert.
A tortenet iszonyat lassan indul be; a pszichozis-nem pszichozis vonalat nem aknazta ki megfeleloen; a szereplok rettentoen bargyun jatszottak-foleg igaz ez Mia Farrowra (minosithetetlen szintet produkalt). A tortenetvezetes lassu, ritmustalan es fokepp esetlen volt.
Olyan volt az egesz, mint egy amator szinjatszo kör elso eloadasa.
Es nem a film koraval van bajom, az Omentol pl meg mindig osszerottyantom magam (oke az nemileg kesobbi).
Kiabrandult es csalodott vagyok. Ennyi fog megmaradni a filmrol,bar remelem ez sem.

Egy igazi klasszikus, amit lehetetlen kihagyni. Nagyon érdekes és remekül megalakított film. Mia Farrow most nagyon megmutatta a tehetségét. Az a sötét aura ami körbevette a filmet és a tömérdek titokzatosság, ami a végén úgy zúdult a fejünkre, mint az árvíz. spoiler
Gyorsan elmúlt az a két óra.

Szinte ugyanazt hozta, amit a könyv: lassú, feszült várakozás, irritáló közjátékok és értetlenségek. Valahogy mégis emészthetőbb volt számomra a filmváltozat, vagy egyszerűen jókor és jó helyen néztem, ellentétben az olvasással.

Az egész filmről ordít, hogy egy hatalmas KLASSZIKUSSAL van dolgunk, egy igazi, halhatatlan óriással. Ahogyan a romantikus filmeknél is van olyan kategória, amit az ember muzeális értékként szemlél, úgy jelenik meg „Rosemary gyermeke” a horror-thriller kedvelők gyűjteményében.
Nem vártam el különösebb effekteket, és nem is kellettek (1968-ban??! :D ) – önmagában a történet, a színészi játék, a helyszínek és a zene minden igényemet maximálisan kielégítette, mindent, amit ebben a kategóriában elvárnék egy filmtől. Igényes volt.
A könyvet a várólistámon előrébb veszem, és ha van olyan jó, mint a film (azt rebesgetik még jobb is, wippii!!), akkor úgy tűnik új kedvencet avathatok:) .
Nagyon örülök, hogy végre sikerült megnézni!
btw: 2014-es adaptációról tud valaki valamit mondani? Érdemes megnézni?

Zseniális film, mind a színészi játék, mind a rendezés az első perctől érezteti, hogy itt valami hatalmas készülődik, és maradandó élménnyel fogunk továbblépni a stáblista után.