A légy (A légy 1.) (1986) 77% 182★

Ez volt életem első horrorfilmje, hat évesen – azt hiszem, akkor araszoltam oda kikapcsolni a videót (a tv-nek háttal), amikor Jeff Goldblum elkezdi kiszedni a fogait. Mérföldkő. :D Azért nem adtam fel, pár évvel később már végignéztem, és akkor már jól szerelmes is voltam Jeff Goldblumba. (Én a fél világba szerelmes voltam 10 és 18 éves korom között…)
Tavaly megvettem DVD-n, és még mindig tök jó, csak helyén kell kezelni az azóta eltelt 30 évet. A férjem ugyanakkor üveges szemekkel bámulta végig a filmet, és a végén „mi volt ez a nyolcvanasévek-hülyeség??” felkiáltással átkozott el. Ő nem értékelte a harminc évvel ezelőtti filmtrükköket, nem szereti a horrorfilmeket, és nem szerelmes Jeff Goldblumba. Valószínűleg úgy azért más.

U.i. A szkanderozós jelenet azért is badass.

A felszínen horror, legbelül viszont dráma. De még milyen dráma!
Az eredeti alkotás kimaradt, de nagyjából képben vagyok a sztorijával, mely szimplán egy ,az ’50-es években olyannyira divatos „valami félresiklott a tudományos kísérlet során” szalagcím alatt futó horrormozinak tűnik. Cronenberg mozija azonban több. Olyan ez, mint az Alien vagy A dolog. Esettanulmány az emberről és olyan félelmekről, melyek lényegében valósak, csak épp jelen filmek kicsit fantáziadúsan mutatják be őket. Milyen érdekes egyébként, hogy mindhárom klasszikus egy tömör, de ütős címmel rendelkezik.
A légy nemes egyszerűséggel megmaradhatott volna egy buta, szörnyes horror szintjén, melyben egy két méteres óriás légy szedi áldozatait 1,5 órán keresztül, hogy végül a final girl elintézze. Cronenberg viszont eldobja ezeket az elvárásokat, és olyan elemeit hozza felszínre a történetnek, melyre a néző nem feltétlen számított.
A meglehetősen rövid és feszes játékidő ellenére A légy kifejezetten sok értelmezésre ad lehetőséget, így nem csak a szaftos látványáért érdemes többször újranézni, hanem tartalmáért is.
Egyrészt Cronenberg Brundle tragédiájával az öregedés allegóriáját tárja a néző elé. A film elején esetlen, gyermeki figura csakhamar felfedezi erejét, fékezhetetlenné válik, hogy aztán a testi és szellemi leépülés útját járja be, és végül a megváltó halálért esedezzen.
Izgalmas aspektusa a filmnek az elembertelenedés kérdése is. A legérdekesebb az egészben, hogy Seth elembertelenedéséhez lényegében az vezetett, hogy emberivé vált. A fickó elszigetelve, kissé bogaras tudósként tengeti mindennapjait, akinek saját bevallása szerint nincs magánélete, melyet fel lehetne borítani. A munkájának élő férfi aztán megismerkedik a szerelemmel, melyet aztán minden úton megtapasztal. És ez a hirtelen jött heves érzelem az, amely miatt leissza magát, így nem tudósként, hanem féltékeny szerelmesként lesz áldozata saját zsenialitásának.
Dehumanizációját Cronenberg eztán nem takargatja, ám a gyomorforgató jelenetek nem öncélúak, sőt, hangsúlyosan segítik kidomborítani Brundle tragédiáját. A fizikai és szellemi frissesség hamar elillan, hogy az ember helyét átvegye a légy. Groteszk módon a modern technika, mely az emberiséget előre vinné lesz eszköze az elembertelenítésnek, jelen esetben szó szerint. A végén maga a gép sem ismeri fel alkotóját, a hangazonosító értetlenkedve áll Brundle torzuló hangja előtt.
A metamorfózis aztán beteljesedik, a férfi semmivé lesz, helyét a légy veszi át. A legfélelmetesebb az egészben, hogy az átalakulás alatt a néző egyre bizonytalanabb, hogy ki irányít? Olykor Seth tesz konkrét kijelentéseket (Veronicát elküldi, mert nem akarja bántani), máskor pedig a légy filozofál (Rovar voltam, mely eddig azt álmodta, hogy ember), míg végül hősünk Brundlelégyként nem hivatkozik magára. Teljes eltorzulás, mely sokkal félelmetesebb mint a test deformációja. Mégis, úgy vélem az utolsó jelenetben Seth az, aki a megváltó lövésért könyörög.
Cronenberg e téren pedig elképesztőt alkotott. Filmjében a szörny válik az egyetlen igazi áldozattá. Az eltorzult, teleporttal összeolvadt lényben a néző Veronicával együtt képes meglátni az egykor gyermekien naív tudóst, és szánni. Mint mondtam, nem horror ez, hanem dráma. Erőteljes dráma.

Az egyik legundorítóbb film, amit valaha láttam, mégis imádom, és újra meg újra elkap a hév, hogy megnézzem, mint valami szégyenteljes eretnekséget, amit bűn élvezni, és amit én képtelen vagyok megtagadni.
Seth metamorfózisa nemcsak testi, hanem erkölcsi bomlás is, a hússal együtt az emberségét is levedli, és a groteszk szörnyből a végén annyira szánalmas véglény korcsosodik, hogy közel jártam ahhoz, hogy megkönnyezzem.
Hiába 1986-os film, még most is tartja a szintet, és sokkal magasabbra teszi a lécet a legtöbb mostani alkotásnál.

Ezt a filmet kutyám választotta, megkérdeztem tőle, hogy most mit nézzünk és A légynél bökte meg a kezem. Azóta is dicsérjük folyamatosan, amit szorgos hempergéssel jutalmaz! :-D
Ebben a filmben minden megvan, ami kellhet. Sci-fi, horror, vígjáték, dráma…Aki ismeri Kafkától Az átváltozás című remekművet, az egy kicsit hasonló sztorira számíthat itt, csak itt éppen durvább. Hihetetlen elgondolás ez az egész és a nőnek sem egyszerű ez az egész…Azért sajnálom, hogy nincs folytatás. Egy ideig még ezt a zenét fogom dúdolni… :-)

David Cronenberg klasszikusa szemernyit se öregedett. Seth Brundle lépcsőzetes áttranszformálódása tény, hogy gyomorforgató, de a mesteri kivitelezés okán válik megdöbbentően hatásossá.
A film első fele egyfelől a teleátvitel lehetőségeit felettébb érdekesen vezeti le, másfelől a karaktereknek azok élethelyzeteinek, viszonyainak remekül megágyaz és igazából a második felére fordul át szisztematikusan testhorrorba. Mindamellett egy erőteljes drámai vonal is végbemegy a történetben. Seth, aki a kis otthoni birodalmában magának és a tudománynak él, redukálva a változatosságot a szociális léttel, az önkísérlet lefolyása után felszabadultnak érzi magát, komfortzónán kívüli cselekedetekbe vág bele, kvázi ajándékként, szenzációként kezeli helyzetét, egészen a végső stádiumig, holott közben meg-megvillan benne a halálfélelem. Meglehetősen átélhető mentális görbe, Jeff Goldblum frenetikus színészi-, és főként testjátékán keresztül.
Veronica is olyan szempontból érdekes, hogy kezdetben csak a kísérlet kelti fel a figyelmét, majd egyre intimebb kapcsolatot létesít Seth-tel. Később az átalakulás folyamán ő lesz az egyetlen ember, aki érdeklődést, legmélyebb empátiát képes kifejezni felé, még akkor is, mikor a tudós emberi mivolta már csak nyomokban érhető tetten. No, meg persze ott van az igen sokkoló fordulat, hogy mit cipel magával Veronica, mert az egy bivaly kemény gyomrost adott volna a sztorinak, ha némi időugrással konkretizálják. Nem is beszélve mi lett volna Seth elmebeteg végső tervéből. De ezt az apróságot leszámítva maximálisan kiérdemelte ez a mozi a klasszikus jelzőt és tette nagyobbá a Cronenberg nevet.

Minden idők legelborultabb és leggyomorforgatóbb horrorfilmje. És gyerekkorom egyik legnagyobb traumája :D
Cronenbergnek és csapatának sikerült körülbelül olyan meghökkentőre készíteni ezt az átiratot, mint amilyen az 1958-as film volt a maga korában.

Ezt gyerekként láttam és kicsit sokkot kaptam.
Szerintem minden idők leggusztustalanabb (és egyik legjobb) sci-fi horrorja.
Remek alapötlet, remek hangulat, semmi cgi, hihetetlenül gusztustalan átváltozások, szex, brutalitás, klassz befejezés és remek színészi játék. Jóféle cucc, az biztos. Nem ajánlatos enni a nézése közben.

Ha eltekintünk a számtalan tudományosan igencsak megkérdőjelezhető momentuma felett, akkor egy igen hatásos filmet kapunk. A gore elemek itt nem csupán egy „fúj, de ronda” reakciót váltanak ki, hanem azt a zsigeri undort ébresztik fel, amitől csak viszolyogni lehet. (Elkövettem azt a hibát, hogy vacsora mellett néztem, ne tegyétek!)

Az első horrorok (és sci-fik) között volt, amiket láttam, és azonnal a kedvenceim közé került. Nézhető többször is. Jeff Goldblumot jó színésznek tartom, és itteni átalakulását is kitűnően megcsinálták. A kedvenc részeim azok, amikor már szinte teljesen átalakult, de azért még emberi.

a világ egyik legszebb szerelmes filmje