Psycho (Psycho 1.) (1960) 86% 333★

Hitchcock zseniális az atmoszférateremtésben, és még csak óriási látvány sem kell neki hozzá. Elég csak ha egy kamera közelít egy ajtóhoz, vagy belenézünk az áldozat szemébe… Az utolsó 20 percet úgy izgultam végig, mintha most látnám először a filmet… Ami még nagyon lecsap az emberre ebben az alkotásban, az a zene. Hátborzongató. A frászt hozta rám… egyébként a járőr is brutális abban a napszemüvegben, simán lehetett volna rossz fiú is, én lúdbőröztem tőle.

Kicsit lassan indul be, hagy elég időt a felvezetésre, hogy a második felére kapjunk pár meglepő fordulatot.
Nagyon jól összerakott film, igazi klasszikus.

Az eleje túl hosszú és lassú nekem, nincs benne olyan nagy feszültségkeltés. Bár valami klasszikus horror filmet akartunk nézni és ezt én nem igazán nevezném horrornak. Lehet, hogy azért nem jött át teljesen, mert többet vártam, ha már mindenki beszél róla és ennyire nagy kultusza van, azt a híres zuhanyzós jelenetet is másként képzeltem bele. Sajnos túl korán ellőttem a poént, ezért egy kicsit mérges is vagyok magamra, mert már nem ütött akkorát a vége. Összességében tetszett, bár nekem az ilyen egyszernézős, ha tudom mi a vége.

„We all go a little mad sometimes.”

Tökéletes alkalom volt, hogy teljes egészében, moziban, eredeti hanggal megtekintsem Hitchcock papa klasszikusát, ami 63 év távlatában is rettentő hatásosan vezetett be egy tébolyult elme rejtett zugaiba, formabontó csavarokkal. Alapmű.

Hitchcock talán legismertebb filmje, és legnagyobb nézői megvezetése. Az első 40 percben zseniálisan húzza a néző előtt a mézes madzagot, és adagolja az információkat, hogy aztán arcon csapja, és teljesen más irányba terelje a sztorit. Nem csak egy remekül összerakott thrillerrel van dolgunk, hanem egy alapos tanulmánnyal is az emberi elme mélyéről. Norman és az édesanyja közötti kapcsolat legalább annyira hátborzongató, mint a gyilkosságok. Korát megelőző mestermű, melyet mi sem bizonyít jobban, hogy a végén egy pszichiáter karakternek is meg kellett jelennie, hogy helyrerakja a néző fejében a dolgokat.

Nem kérek köveket köszönöm.
Látom, hogy miért volt ez nagy film, de véleményem szerint a zuhanyzós jeleneten és az utolsó tíz percen kívül semmi különleges. A köztes időben többnyire untam magam, feszültséget nem keltett bennem, kivéve a legvége. Az nagyon tetszett, és valamennyire megmentette az élményt. Persze jó volt látni, akkoriban mivel dolgoztak, hogyan keltettek feszültséget, meg minden, de nálam ez már nem talált be. Sajnálom, pedig nagyon akarta szeretni.

Eddig ez a legrégibb film amit láttam. Igazából nem akartam megnézni,mert biztos voltam benne, hogy nekem ez már túl régi. Főleg h fekete-fehèr film és ilyet még nem láttam. De mivel imádom a horrort és vannak olyan filmek amit minden horror rajongónak látnia kell, ezért megnéztem. Egyáltalán nem bántam meg. Sőt! Egyik kedvencem lett. Igaz,nem épp az a vérengzős horror,amit szeretek,de attól még nagyon jó. Kicsit vontatott a sztori,de ettől még érdekes.

Anthony Perkins nagyon jól játszotta a megkattant Normant. Még a nézésèvel is sok mindent elárult.

Sajnos a végét már előre tudtam így sose fogom megtudni,h meglepett volna vagy előre kitalálom.

Tudják van a jó a rossz és a csúf. Hát most én leszek a rossz.
Nagyon nem tetszett nekem a film, unalmas, igazából semmi érdekes nem történik, amíg el nem ér a motelig a csaj, aztán mivel eddig semmi thrilleres vagy horroros elem nem történt, váratlanul jön a dilis ipse aki, kést ragad. A klasszikus zuhanyzós jelenettől is többet vártam, hogy teljes egészében láthatom, de az sem váltott ki belőlem semmit.
Számomra unalmas és semmilyen volt, bocs.

Minden idők egyik legjobb filmje.
Tipikus Hitchcock mű, de annál mégis több. Általában a zseniális rendező azzal operált, hogy tulajdonképpen semmi nem történik a film nagy részében, a néző mégis lerágja az összes körmét az izgalomtól, mert az egész történetet körülöleli egy folyamatos túlfűtött feszültség. Tulajdonképpen Hitchcock volt a film noir mestere.
Nos, mint azt jelen mű címe is jelzi, ez egy pszichothriller. Ám került bele film noir is bőven és egy csipet horror. Az eredmény: a világ egyik legkreatívabb filmkészítőjének egyik legkiemelkedőbb és legötletesebb darabja, azaz egy filmművészeti kincs.

Időtálló alkotás, bár mai szemmel nézve annyira már nem erős, és nem is ijesztő – kivéve a főszereplőt, ő még mindig nagyon para (Isten nyugosztalja…). Az, hogy ezért az alakításáért még csak nem is jelölték semmire, kész röhej.