Radírfej (1977) 59

Henry egy nyomorúságos garzonban él a lepusztult iparnegyedben. A visszahúzódó fiatalembert szélsőséges kapcsolat fűzi egy hisztérikus lányhoz. Amikor megtudja, hogy Mary teherbe esett, beleegyezik, hogy elveszi a lányt, aki hozzáköltözik. Hamarosan megszületik a babájuk, egy ocsmány kinézetű,… [tovább]

Szereposztás

Jack NanceHenry Spencer
Charlotte StewartMary X
Allen JosephMr. X
Jeanne BatesMrs. X
Judith Robertsgyönyörű lány a folyosó túloldalán
Jean Langenagymama
Darwin JostonPaul
Jennifer Chambers Lynchkislány

Kedvencelte 13

Várólistára tette 64


Kiemelt értékelések

Ascyra 

Hujjjhhhh. Tudtam, hogy nekem való.
Az első percekben kiderült, hogy jókor kapott el Lynch, vagy én őt. Egyébként egyremegy: Lynch az én elborult, fáradt agyamnak mindig tud olyat mutatni, amiben olyan jól érzem magam, mint télen a forró jakuzziban: melenget, még a lelkemet is. Fú, ez is elég szürreáll, úgyhogy tovább is mennék ennél.
A filmet – ki vagyok én, hogy bármit véleményezzek és megróbáljak atomjaiként szemlélni, amit ez a rendezőgéniusz lerak a mozivászonra?; nekem a Mester szent és sérthetetlen – de én egyáltalán nem csodálom, hogy Lynch saját maga sem kommentálja, és nem, nem nyilatkozik arról, hogy miről szól, hogy mi a lény, hogy miért így és miért ez a vége. Nagyon durván még csak be sincs bugyolálva. És te jó ég… én mennyire együttérzek vele! Megint. Hihetetlenül zseniális ez fickó. Meg a film is.

3 hozzászólás
Midnightsp

Esküszöm ettől a filmtől agyvérzést lehet kapni. Felteszem ez volt a cél, úgyhogy azt sikerült elérni, meg ez egy David Lynch film, aki megnézi az gondolom magára vessen.
Azért én előbb keresnék magamnak egy szimpatikus fogast ahova felköthetem magam, minthogy még egyszer ezt a borzalmat végigszenvedjem.

4 hozzászólás
Lunemorte 

spoiler Bámulatos volt ez a szürreális világ, ahol semmi sem az, aminek látszik. Kezdeti Twin Peaks-i túlvilági hangulat, szomorú és megrázó, meghökkentő. A film kerek egész. Kissé befordultam.

kkata76 

Amikor fölismertem Darwin Jostont (A 13-as rendőrörs ostromából) azért örültem nagyon, mert tudtam, hogy még filmet nézek. Tényleg kísérleti, és weird is, de nekem nem tetszett annyira… biztos nagyon szimbolikus meg minden, de ha nem tudom fölfejteni a szimbolikáját, megette a fene az egészet. (A történetet tudtam követni, meg egyesével a képeket is értettem (…azt hiszem…), csak nem tudom őket összekötni. Vagyis csak sejtem, hogy mi mire utalhat, és ez egy kissé zavar. (Asszem néhány látomásos jelenet kísérteni fog egy darabig, mint bizonyos részletek Lars von Trier A birodalomjából).
A felhasznált technikák viszont tetszettek a fénnyel való játéktól a gyurmaanimációig, ez érdekes volt és megérte végignézni.

sipiarpi 

Nem vagyok oda a szürrealizmusért. Bizonyos filmeknél tetszik, de általában nekem nem jön be. Ez most nem jött át. Tudom, hogy kult, de nem érintett meg.

Gothic01 

Nekem ez most a legszűkszavúbb ítélettel élve kevés volt pláne annak fényében, mennyi ideig kerülgettem a filmet.
Pedig szeretem, ha valami weird, ha groteszk, és szeretem a fekete humort. Mégis… összességében úgy érzem, hogy lógva maradtam; minduntalan azt vártam, hogy történjen valami, hogy mikor fog igazán beindulni, igazán nagyot csavarodni a történet. Aztán vége lett. Van valami furcsa abban, ahogy a Radírfej az ember időérzékére hat; átkozottul rövidnek hat, mintha minden csak felvezetés lenne, valami nagynak az előkészítése. Ami nem érkezik el.

Hallottam vagy ezer forrásból, hogy mennyire bonyolult, összetett és illékony, hogy mekkora rejtély ez a film. Én meg totál izgatottan vártam az értetlenséget, az elveszettséget, a kétségeket, kiábrándultságomra pedig mindent értettem.
A szimbólumok és a metaforák világosak, átgondoltak, és kellően felnagyítottak, kicsavartak a megfelelő hangulat eléréséhez. Sajátosan változtatja hajmeresztővé és taszítóvá a tipikus amerikai álmot, ha úgy tetszik, a társadalom által elvárt, „normális életpályamodellt”. Ha valaki ódzkodik a házasság, gyereknevelés és lakótelepi nyomor trióból álló szürke hétköznapi élet gondolatától, az a Radírfej után nyilván még kevésbé fog vágyni rá. Magasztos, dicsőítő jelzőket mégse kezdeném el ontani, ugyanis racionális szempontok alapján bármennyire is tudom, hogy ez miért egy jó film, miért minőségi film, mindezt aláásta, hogy egyszerűen nem bírt rám hatni. Túl steril volt. Túl egyszerű volt. Nem tudott berántani, és mint ahogy fentebb már kitértem rá; ennél fogva kevés volt. Valami nagyobb durranást vártam, valami merészebb elborultságot, valamit, amit nem fog tudni befogadni az agyam, nem fog tudni hová tenni… Ehhez képest végig fennállt egyfajta szenvtelenség és távolságtartás.

Persze voltak benne olyan mozzanatok, amik megmosolyogtattak vagy a kreativitásukkal, a humorosságukkal vagy épp a bizarrságukkal.
– A családi vacsora Maryéknél egyrészt hasonló kategóriában mozog, mint amikor a A texasi láncfűrészes mészárlás (1974)-ban a nagypapival akarják kinyíratni a csajt, másrészt jóval érzékletesebben reprezentálja azt, hogy mennyire kínosak és túllihegettek a barátok/barátnők megismerésére szánt pofavizitek, mint a romantikus vígjátékok idétlenkedései.
– Az atmoszférát szinte késsel lehet vágni, mondhatni ez a film legnagyobb erénye. Mintha az idézőjeles normális világ is egy külön dimenzió lenne, nagyon sajátos és van benne valami sűrű. A fekete-fehér felvétel – ami számomra különösen plusz pont, ugyanis imádom, ha modernebb filmeknél is alkalmazzák – és az ipari környezet is ügyesen emeli a kialakulófélben lévő életút sivárságát.
– Vagy a tál víz, amit a fiókban tartott, maga a radírkészítés… mint ahogy az is tetszett, hogy a főhős lépcsőházában ugyanaz a padló volt lerakva, mint a Twin Peaksben.
Csak ennél intenzívebbre vágytam, – ha már szóba hoztam a direktor másik művét – speciel a Twin Peaks engem sokkal jobban nyugtalanított.

Mindenek felett pedig igencsak beszédes bizonyítéka a belém szorult úgynevezett „szülői ösztönöknek”, hogy számomra a legérthetetlenebb ebben az egészben az volt, hogy miért nem szabadultak meg attól a mutánsbabaszerű valamitől már az elején. :'D

arpihajdu 

Szóval van ez a David Lynch és az első játékfilmje, a Radírfej… sokat hallottam a filmről, hogy így szürrealista, meg úgy beteg stb. de amikor az ember rászánja magát, és megnéz egy ilyen filmet, akkor kapja meg csak igazán azt a szavakba nem önthető élményt, amelyet nem is nagyon lehet visszaadni kritikákban és véleményekben. És itt ez a Radírfej, ami pont ilyen. Nem tudom mi lakozik a rendező fejében, de tény: valami teljesen más, mint egy átlagos emberében, s ami az egészben a bámulatos, hogy a vízióit miképpen tudja átültetni a mozgókép adta lehetőségekre. És itt még csak nem is arra gondolok, hogy szürreálisabbnál szürreálisabb dolgok történnek, arra még azt merem mondani, hogy tiszta sor, mert lehet úgy értelmezni a filmben történteket, hogy rémálomszerű jelenetek sorozata, amely össze áll egy nagyobb, komplexebb és még elborultabb rémálommá (természetesen nem zárok ki más értelmezést, csak nálam ez így csapódott le). Ami igazán megfogott ebben a filmben az az elidegenítő effektusok kiváló alkalmazása: kezdve a furcsa lény idegesítő nyöszörgésével, a baljóslatú zenehasználaton át a környezetábrázolásig (amelyet csak tovább erősít a fekete-fehér fényképezés), egyszerűen olyan nyomasztóvá válik az egész, hogy biztosan nem akarnám a közeljövőben megnézni a filmet. A csavar viszont itt jön: egyrészt ez egy rendkívül nyomasztó, elidegenítő alkotás, nagyon hosszúnak tűnik, pedig nincs másfél óra (időnként komolyan azt éreztem, hogy az idő ólomlábakon halad), de közben mégis azt érzem, hogy szükség lenne minél többször megnézni, hogy bizton állíthassam: megértettem valamit a direktor mondanivalójából. Tuti, hogy vannak benne olyan szegmensek, amelyeket nem vettem észre, rejtett utalgatások a „történetben”, metaforák és még sorolhatnám. Nem szeretem azt a szót használni, hogy művészfilm, egyszerűen ez egy többször nézős alkotás, amely igen, kicsit próbára teszi az ember agyát és lelkét egyaránt (ezt merem azok után mondani, hogy tudom magamról: nem fogom megnézni a közeljövőben), s mint ilyen, ma is megállja a helyét!

darkfenriz

Ez aztán az elvont rendezés, a különös megjelenítés, a nyomasztó légkör.
David Lynch első filmjénél valami hasonlóra számítottam. Mivel nem volt felirat vagy szinkron, ezért angol tudásunkra kellett teljes mértékben hagyatkozni, de nem volt gond, közös erővel összehoztuk @Lunemorte :D
Sistergő radiátorok benne színpaddal és daganatos éneklő bolond nővel, az asztalon sírdogáló ET, szex közben tejben fürdő pár, gilisztaszerű undormányok, a tányéron is szárnyát rezegtető grillcsirke….
Nem tudom hány embernek jön be ez a film, de én bírom az ilyen különös hangulatokat, effekteket, álomszerű képeket.

ChEebor 

Ez a film egy igazi rémálom. És nem a minősége, hanem maga a film az. Így néz ki, ha egy rendező egy igazi, hamisítatlan rémálmot akar a vászonra vinni. A film fekete-fehér, ami az amúgy is sötét tónusokat még depresszívebbé teszi, ez az indusztriális stílus pedig amúgy is a nyugtalanító hatásáról híres. A film teljesen szürrealista, tulajdonképp semminek sincs értelme, a jelenetek néhol egész logikusak, másutt teljesen random jönnek. Érdekessége, hogy gyakran alkalmaz rémisztő, üres jeleneteket, ahol alig várja az ember, hogy milyen borzalom készül, de aztán nem történik semmi. A film alapvetően a szürrealista horror egyik szuper iskolapéldája, de épp ezért csak és kizárólag a műfaj kedvelőinek ajánlható.

Imoran 

Ugyan egy kukkot sem értettem belőle, de a képi világ, a hangok és a gusztustalan jelentek miatt megérte megnézni. Talán egyszer újranézem, hátha akkor fel is fogok belőle valamit, mert a miértekre most biztosan nincs válaszom.


Hasonló filmek címkék alapján