A család kicsi kincse (2006) 82% 241★

Remek üzenete van a filmnek, szeres magad úgy, ahogy vagy és ne akarj olyan lenni, mint mindenki más. Egyszerűen csak légy önmagad.
Igazi feel good movie néhány torokszorító és sírva röhögős jelenettel. spoiler

– What happened?
– I'll tell you when I regain consciousness.
Könnyesre röhögtem magam. Egészen az előadásig úgy gondoltam, hogy egy aranyos road movie-ról van szó, ami megérdemli a nagy hype-ot, de mégis túl amerikai az én gyomromnak. Olyan célért küzdenek, aminek valójában semmi értelme. Na de aztán megkezdődött a verseny és tényleg olyanokat mutattak, amitől egy egészséges értékrenddel bíró ember sugárban elokádja magát. És jött ez az átlag, kissé duci leányzó és… hát haláli volt. Egy nagy fricska az üresfejű plasztik szépségeknek, az egész iparnak, az egész médiának, az egész országnak.
„You do what you love, and fuck the rest.”

Jó kis road movie, én bírtam a szereplőket. Egytől egyig dilisek, de azért a szerethető fajtából. Tetszett ahogy az egész család kiállt a kislány mögött, ahogy támogatták őt. És szerintem ő az igazi nyertese a versenynek :)
Steve Carellt nekem jó volt látni ebben a szerepben, mert egyébként nem nagyon bírom a fejét :D Több ilyen szerep kellene neki.

Aranyos road movie. Ahogy haladnak szereplőink, úgy kezdenek előjönni a problémák.
A karakterek jók, bár kicsit sztereotípak, és a helyzetekből adódhatnának a poénok.
A baj az, hogy nem volt túlságosan humoros (bár láttam az erőlködést).

Akkora volt a hype a film körül, hogy nem mertem kihagyni. Azóta is azt találgatom, hogy vajon mi az, amit annyian láttak ebben a filmben, csak én nem? A színészekkel nincs baj, jól hozzák a karaktert, csak épp semmi extra nincs a játékukban. Az se sokat segít a helyzeten, hogy mindegy, hány filmben látom, egyszerűen nem tudom elviselni Toni Collette játékát/kinézetét/lényét. A történet pedig nagyon ismerős: sztereotípiákból összegyúrt diszfunkcionális család útra kel, és összezárva bonyodalmakon keresztül vágtatnak a happy end felé. Ja, hogy ezért imádták az amerikaiak.

Hát ez valami eszméletlen cuki! A legjobb karakterek a nagyapa és a nagybácsi voltak, és az egész családra igaz, hogy a színészi játék tökéletes.
Őszintén, ki nem látta bele a saját családját a helyzetbe? Mert én a sajátomat a legelső perctől az utolsóig.

Igazán jópofa film. Nagyrészt Murphy törvénykönyvét reklámozza, mert ami hőseink kalandjában rosszul sülhet el, az bizony rosszul is sül el. Mégis pozitív az üzenete, mert ezek nem olyan kis bugyuta bénázások, mint Ben Stilleréi, hanem sokszor a főszereplőket tényleg kőkeményen megszívatja a sors, mégis tovább küzdenek, hogy véghezvigyék céljukat. Mindezt pedig úgy teszik, hogy nemhogy nem reklámozzák a Kaliforniában hullámzó szartengert, de egyenesen pofán köpik a benne élő halakat.
Fanyar, könnyed és mégis kemény humor és társadalomkritika árad a film minden percéből.
Óriási alkotás.

Nem néztem 100%-os figyelemmel – közben olvastam –, de amit láttam belőle az tetszett. Vicces, aranyos kis film volt, szeretnivaló szereplőkkel, tökéletes befejezéssel. :)

Ahhoz képest, hogy régen sokat hallgattam a zenéjét, most láttam először. Pedig! Szórakoztató, humoros, kicsit azért torokszorító – nem mondom, hogy megváltotta az életemet, de nagyon jól összerakott film, szép színekkel és egy-két igen kiváló jelenettel. Külön kiemelném, hogy a hosszúsága is ideális.

„Az is jó, ha vékony vagy, és az is, ha pufi. Fő, hogy ne más döntsön helyetted.”
Nagyon sok jó idézetet lehetne kiírni a filmből. Tetszettek a kisebb mondandók, amiket beleszőttek a fősztoriba. Amúgy a történet nem nagy durranás – olyan kis családi kikapcsolódásnak megfelel.