Tavasz, nyár, ősz, tél… és tavasz (2003) 86% 153★

Fogalmam sincs, mit lehetne írni erről a filmről. Buddhista alkotás, mélyen átjárja a spiritualitás és a filozófia; de biztosan sokkal több részletet értettem volna belőle, ha bármi közöm lenn a valláshoz, életfelfogáshoz. Nagyon tetszett a párhuzam az évszakok váltakozása és az emberi élet ciklusai között, illetve az idős szerzetes tanításai is kedvemre valóak voltak. Nagyon szép, lassú, tanulságos film.

Szép film tartalmilag és képileg egyaránt. Csodás tájon forgatták, és minden évszakban gyönyörű képeket vettek fel… Külön tetszett, hogy az utolsó két részben maga a rendező alakítja a szerzetest, és az is, hogy tematizálódik képzőművész múltja (festőnek tanult Párizsban, ami filmjeinek megkomponálásában is tetten érhető).

Erre a filmre nem tudom, mit mondjak. Minden annyira üresnek hatna, hogy sehogy nem illik ide. Az egész filmben alig hangzik el szó, de minden pillanata, minden apró mozzanat szimbólum, és olyan örök igazságok vannak jelen ebben a történetben, amihez nem kell még érdeklődni sem a buddhizmus iránt, hogy megértsük, mert véleményem szerint számtalan vallás, és filozófiai irányzat kimondja őket. Tényleg csoda minden perce, nem kell név a karaktereknek, hiszen valahol pont ezért tudja átérezni a helyzetüket a néző, megérteni, mit jelent az ő útjuk. Még nagyon sokszor meg fogom azt hiszem nézni, mert tudom, hogy százszor több van benne, mint amit elsőre láttam, pedig így is órák óta töprengek rajta, és talán napokig fogok. Bár együtt alkotnak egészet, azt hiszem, az az évszak, aminek a tartalma a legjobban megragadott, az ősz volt… nem csak a főszereplő, és az idős szerzetes, de a rendőrök szerepe miatt is.

Lenyűgöző és gyönyörű.
Buddhista film – ha buddhista lennék és nem keresztény, biztos mást (többet?) jelentene. De így sokszor csak próbáltam „ellazulni” és úgy megérteni a szimbólumokat; és elfogadni sok dolgot, ami alapvetően nagyon távol áll tőlem.

Szerettem a lassúságát, szerettem a csendjeit, szerettem a képi megjelenítését – az ilyen képekkel-mesélős filmeknél minden halk szónak és apró nesznek jelentőségteljes súlya van. Mindennek erős jelentése van: csak a két rendőrnek van neve, az anyukának „nincs” arca, stb. Mély és megfoghatatlan gondolatokat ébreszt, amik csak cikáznak az ember fejében, szavakba nem is lehet önteni őket, inkább csak érzések. Biztos hogy meg fogom nézni újra.

Kim Ki-duk filmjeit nehéz összegezve értékelni, hiszen legalább ugyanannyi rossz filmet csinált, mint jót, ha nem többet. Ez szerencsére a jók, sőt: a legjobbak közé sorolható. Képes a buddhista lét esszenciáját átadni, ahogy Sziddhárta könyvével Hesse is képes volt nagyon olvasmányosra, befogadhatóra és Európai ember-közelire megírni egy, a megvilágosodáshoz vezető út lépéseit.

Nagyon szép tanítás az élet körforgásáról, az örök állandótlanságról, amit hiába próbálunk folyton pillanatokba merevítve megállítani, ez nem sikerülhet sohasem, megtanulhatnánk már! Nincs semmi, ami állandó lenne (az állandótlanságot kivéve)!

Azóta érlelődött bennem, hogy megnézem, amióta egy kedves tanárom és egyben jó barátom ajánlotta. Most pedig volt időm, így leültem megtekinteni. Nos, egyáltalán nem könnyű beszélni erről a filmről. Az életet példázza a maga fenséges és időnként szörnyű valójában. Minden tapasztalás, öröm és bánat megjelenik benne. Mivel nem pörgős így a néző teljes lelkével együtt tud érezni a tanítvánnyal. Ugyanolyan kíváncsi, szerelmes, csalódott, dühös majd békére lelt mint ő.
Elgondolkoztatott és magamba nézésre ösztönzött. Nagyon megszerettem.

Koreai gyöngyszem – írják a filmről, és valóban az. Tökéletes elmerülés, belebújás egy olyan gyönyörbe, ami hosszan bizsereg. Akár hányszor nézem meg (viss
za-visszatérő filmem), átlépek egy olyan meditatív állapotba, amiben nem kiüresítem magam, hanem inkább hogy betöltöm.

Az apró csend-csodákból, a természetességből gyűjtögetek és próbálom sokáig megőrizni magamban. Nem a kis szigetre vágyom, nem a remete életre, a teljes elvonulásra – hogy is vágyhatnék erre, (talán) nem is megvalósítható – hanem arra, hogy mindezekből és mindezeket „éber”, túlságosan is valós mindennapjaimban néha megleljem. Mint a gyöngyöket, az óceán mélyén. Ki-duk Kim filmjei kevés szóval, akár szavak nélkül is érthetőek. Igaz, alkotásai megosztják a szakmát és a nézőket, mert sokszor feszegeti a határokat, mind a brutalitás, mind az erotika felé. De a filmjei által egy olyan rendezőt ismerhetünk meg, akinek mind a lelke, mind a szeme nyitott, és a befogadóképessége határtalan. A Tavasz, nyár, ősz, tél…és tavasz önéletrajzi ihletésű film.
Ki-duk Kim annak ellenére, hogy sohasem tanulta a filmes mesterséget, az ehhez kapott tálentumát, az ösztönösségével együtt gyönyörkeltően mutatja meg nekünk. . Az alkotások képi világa, a hozzájuk választott zene, az egyszerű, rövid, de mégis sokat jelentő mondatai, visszavisznek a teremtés, a születés, a létezés gyökereihez.
És igen, mindezek Tudásához is elvezet. S ha elsőre nem is mindent látunk meg a filmben, újra és újra nézhetjük, mint egy körforgásként, úgy, ahogy a tavaszra nyár jön és ősz és tél és tavasz.

Teljesen intellektuális szüzen fogtunk bele szerelmetesfeleségtársammal a filmbe. Így nem tudtam, mit várjak. Mivel nem pörgős akció-filmről van szó, hagyott időt a ráhangolódásra. Nem is kellett hozzá sok idő.

Szóval lassú a film, ráérős. Ez jobbára egyet jelent a doszt-unalommal, de itt nem erről van szó. Mielőtt idebillentyűzném a spanyolviaszt: nem sokat tudok a buddhizmusról, azon kívül, hogy nem kapkodnak, ráérnek, átgondolnak és hagyja a dolgokat a maguk medrében folyni. Összhangra törekszik elsősorban az emberen belül, hogy kívül is összhang legyen.

Erre van a filmben egy gyönyörű, okos jelenet. spoiler Már emiatt érdekes megnézni a filmet. Jómagam ráeszméltem, hogy nem lehet másokat megmenteni önmaguktól, s úgy különösen nem, ha nem hagyom, hogy a tetteik beérleljék a megfelelő következményeket, ha minduntalan mentesítek a következményektől.

Többször nézős, bizony!

Bűn. Bűnhődés. Körforgás. Belső béke. Természet. Harmónia. Vágy. Harag. Magány. Csend. Megnyugvás. Születés. Elmúlás.

Szavak, érzések, benyomások. spoiler – ezen (majdnem) záró képsorok miatt képtelen vagyok kilenc csillagnál kevesebbet adni.