lizardking  

Mit jelent számomra a western?

Sokáig nem szerettem a western-műfajt. Kiskoromban a Stallone-, Schwarzenegger- és Van Damme-féle akciófilmekhez szokott gyermeki lelkem nem tudott mit kezdeni az NSZK Winnetou-filmjeivel, ahol cowboyok és indiánok lövöldöztek egymásra, majd látványosan és vér nélkül összeestek, és meghaltak. Unalmasnak tartottam, egyáltalán nem tudott lekötni. Ugyanez volt a helyzet az 50-es évek amerikai westernjeivel is, túl súlytalan, túl vérmentes, túl unalmas. Néha-néha aztán felbukkantak a tévében olyan darabok, amik azért megragadták a figyelmemet: Volt egyszer egy vadnyugat, Nincs bocsánat, A hét mesterlövész, Egy maréknyi dollárért, satöbbi. Ezek már jobban tetszettek, éreztem a téteket, Clint Eastwood és Charles Bronson marcona, szótlan, törvényenkívüli (anti)hőseivel már jobban tudtam azonosulni, ez már közelebb állt a 80-as, 90-es évek tesztoszterontól túlfűtött, a maguk útját járó hősöket felvonultató akciófilmjeihez, amikért rajongtam. De ezek sem hozták el az áttörést, arra még várnom kellett.

Egészen sokáig, 2016-ig (ekkor már 29 voltam) tartott ez a várakozás. És bár tudom, hogy ez egy filmes oldal, most mégis ki kell térjek egy videójátékra, ami meghatározó volt a számomra. Ez pedig a Rockstar Games fémjelezte Red Dead Redemption volt, amivel ekkor már második alkalommal játszottam, ki tudja, miért, elsőre ugyanis nem különösebben fogott meg. Aztán ahogy a főhőssel lovagoltam a porlepte, Mexikóval határos, kaktuszokkal tűzdelt sivatagban, a lemenő napba bámulva, megszólalt a hegedű magányos hangja, szomorkás füttyszóval keverve, hirtelen kirázott a hideg, és valami elkapott. Átfolyt rajtam a jótékony egyedüllét, a természet könyörtelen szépsége, valamint a végtelen szabadság érzése. És a vágy, hogy bárcsak igazából ott lehetnék, bárcsak magamba szívhatnám a táj gyönyörűségét, a poros levegőt, bár érezném a tűz melegét, amit naplemente után raknék, bárcsak nézhetném a csillagos eget, hanyatt fekve az ördögszekerek közt. Volt valami magasztos ebben a melankolikus, jótékony magányban: csak én, a lovam és a természet.

Aztán persze ott voltak még a western egyéb, mondhatni elkoptatott kellékei, mint a pisztolypárbajok, a marhahajtás, a kincskeresés, a vadászat, meg a többi. Valahogy mégsem tűnt mindez elcsépeltnek, átéltem az egészben a kalandot. Nyilván ehhez kellett a szép grafika (ami akkor már nem is volt olyan szép, tekintve, hogy egy 2010-es játékról van szó), a kiváló, autentikus szinkron, a jól megírt történet, a szinte élő, lélegző karakterek és végül a szívszorító befejezés.

Csak ezek után kezdtem el érdeklődni a western iránt, és még mindig csak óvatosan, ugyanis minden egyes filmben azt az élményt kerestem, amit a Red Dead Redemption játszása során átéltem. 2018-ban aztán kijött a Red Dead Redemption 2, amit szájtátva játszottam végig, amibe azóta rekordmennyiségű időt öltem (400+ óra), és ami minden idők top3 játékai közt van nálam. Számomra ez a játék a nagybetűs WESTERN. Onnantól fogva még egyértelműbbé vált, hogy mit keresek egy vadnyugati történetben.

Így érünk el (majdnem) a jelenbe, amikor is tegnapelőtt megnéztük a Yellowstone ötödik évadának hatodik epizódját. Ekkor jutott eszembe, hogy most tudom igazán megfogalmazni, mit jelent számomra a western. Ha egyetlen szóba kéne sűrítenem, akkor azt mondanám; a szabadságot (és akkor nem kellene ennyit írnom sem.) De ennél azért jobban is lehet árnyalni a képet.

A számomra jó westernek egyik ismérve, hogy egyszerre magasztos és kegyetlen. Ez nem csak a természet csodájában és hatalmában mutatkozhat meg, hanem az erőszakban is. Vegyük a pisztolypárbajokat.

Amikor két mindenre elszánt férfi szembeáll egymással, hogy vélt vagy valós igazát védje, farkasszemet néznek, majd egy egyszerű, rideg, mégis tisztességes, a gyorsaságon és pontosságon alapuló párbaj során mérkőznek meg egymással, melyben nagy valószínűséggel a vesztes meghal, abban igenis van valami magával ragadó. Nincs sallang, csalás vagy kiegyenlítetlen küzdelem, aki jobb, az győz. Pont. Megalkuvás nélküli, de becsületes módja ez a sérelmek rendezésének.

Aztán persze ott van a másik oldal is. Amikor fegyverteleneket, ártatlanokat ölnek meg hidegvérrel, tisztességtelenül, aljas módon hátba lőnek valakit, vagy többszörös túlerővel támadnak rá a másikra. Az emberi kegyetlenség és aljasság tör utat ilyenkor, ami a valóságban is elkerülhetetlen, csak manapság (többnyire) más eszközökkel dolgoznak.

És ha már kegyetlenség: kevés dolog mutatja meg jobban az ember felsőbbrendűség-komplexusát, gonoszságát, (ön)pusztítását és kapzsiságát, mint amit a pionírok, telepesek és úgy en bloc az angolok, amerikaiak műveltek az őslakosokkal és az érintetlen természettel. Az indián törzsek közül sem volt mindegyik békés, de tudták, hogy a föld, az állatok és a növények kincsek, tudták, hogy a természetnek az ember is csak egy része, és nem az ura. Szóval, számomra a western a végtelen emberi butaság és gonoszság tükörképe is.

Egy jó westernben ugyanakkor nem csak jófiúk és rosszfiúk vannak. Ahogy az életben, úgy egy realistább vadnyugati sztoriban is nagy a morális szürkezóna, nem kizárólag feddhetetlen hősök és velejéig romlott gonosztevők léteznek. Az alapvetően jó cowboy is hibázhat, hozhat rossz döntéseket, és ellenlábasát is hajthatják gyarló emberi érzések, képes lehet szeretni. Akárcsak a való életben.

Mindez jó, ha megvan egy westernben, de van, amit ennél fontosabbnak tartok. Számomra ugyanis a western üzenete nem más, mint az ember harmonikus együttélése a természettel, a minket körülölelő növény- és állatvilág szeretete, tisztelete, csodálata. A vadnyugat annak a szabadságnak (és szabadságvágynak) a megtestesülése, amiben bejárjuk ezeket a természeti csodákat, benne élünk ebben a gyönyörű természeti világban, eggyé válunk vele, szimbiózist alkotunk.

A western számomra egy kaland, igazi szabadságra vagy más életre áhítozó emberek merész vállalásai, amik során addig ismeretlen, vadregényes, veszélyekkel teli tájakon haladnak át, hogy egy még meg nem hódított területre érjenek, ahol csak magukra számíthatnak, de legalább úgy élhetnek, ahogy nekik tetszik. Vagy egy örök utazás, mely során az utazó folyamatosan új tapasztalatokat szerez, új embereket és új helyeket ismer meg, és amely utazásnak csak a halál vethet véget, ami kötelező érvénnyel örök lakhelyén, a természetben éri utol az utazót.

A western a mindenkori hatalommal, társadalmi- és politikai berendezkedéssel való szembenállást is jelképezi, a törvényenkívülieken és a vadonban élő őslakosokon keresztül is. A természet és az azt pusztító ember szembenállását. Az urbanizált és az erdőben, prérin élő ember harcát. A város és a vadon harcát. A szabályokkal és elvárásokkal megbéklyózott, úgynevezett civilizáció és az ebből nem kérő, öntörvényű emberek szembenállását. A különbséget rabság és a szabadság között.