A remény rabjai (1994) 94% 778★

Régi adósságomat pótoltam ezzel is, ismételten nem nyúltam mellé. Elgondolkodtató, megható, lebilincselő. Az alakítások, a képi világ, a történet, a rendezés, a zene.. Minden klappol. Nagyon élveztem. Kicsit szégyellem is magam, hogy eddig még nem kerítettem rá sort. :D

Számomra A FILM.
Elképzelhető, hogy van bennem egy nagy adag elfogultság Stephen King miatt, de most tegye fel a kezét az, aki soha életében nem mondta ki még azt a szót, hogy: remélem.
Na ugye. :)
Frank Darabont olyan finom kezekkel, nagy szívvel nyúlt a műhöz, hogy minden képkockájából árad az alázat és tisztelet. A színészek egytől egyig tökéletes választások, a zene, a hangulat mind-mind nagyon eltalált.
Maga a történet nem szokatlan, talán még izgalmasnak sem mondanám. Az érzelmek, az emberi jellemek története ez. A szabadságé. A reményé. A barátoké, akik kiállnak melletted akkor is, mikor az egész világ hátat fordított neked. Amikor tényleg semmid nem marad már, amit elvehetnek tőled, csak az utolsó reménysugár. De azt nem adja olyan könnyen az ember. :)
Ahogy az esőcseppek sírást varázsolnak az arcodra, de te mosolyogsz. Ahogy a nap első sugarai melegbe öltöztetnek, mégis kiráz a hideg. Egy fárasztó nap után egy jóleső, hideg sör. Egy kis zene. A Biblia, melyben tényleg benne van a megváltás.
És a remény, ami jó dolog. Talán a legjobb. És mint tudjuk, semmi jó nem halhat el.
Ilyen film ez. És ennél még sokkal, de sokkal több.

Ez is egy olyan film, amit a tv-ben este 11-kor kezdenek el leadni, ezért soha esélyem sem volt ott megnézni. Csak halogattam, halogattam, mert ilyen kultikus filmnél azért mindig ott az emberben, hogy mi van ha mindenki isteníti, alapmű, de nekem mégsem fog tetszeni? Vagy talán azért is odáztam eddig, mert kell a tartalék az igazán jó filmekből. Hát túl vagyok rajta és tényleg nem csalódtam, bár talán a Halálsoron (1999) nagyobb hatással volt rám. Meglepett, hogy ez is Stephen King műve alapján készült.

Vannak filmek, amiket azért nem nézek meg, mert olyan dicsfény és kultusz övezi őket, hogy előre félek a csalódástól és attól, hogy nem fogom tudni megfelelően értékelni a filmet. Ez tartott vissza A remény rabjaitól is. Utólag persze kicsit mérges vagyok, mert ezt az élményt kár volt eddig megtagadnom magamtól.

Maga a történet nem dúskál az izgalmakban egészen a film háromnegyedéig, de mégis nézeti magát és egy percig sem unatkoztam. Nagyon hamar beszippantott, érdekeltek a szereplők, kíváncsi voltam a jellemükre. Úgy gondolom, fele ennyire sem lenne hatásos Tim Robbins és Morgan Freeman kiváló játéka nélkül. A kedvenc szereplőm egyébként Brooks volt.

Az alapján, ahogy haladt előre a film, abszolút nem gondoltam, hogy olyan lesz a végkifejlet, amilyen. De nagyon jó, hogy így alakult. Én nem vagyok egy bizakodó figura, de a sok rossz és szörnyűség ellenére is imádtam azokat a pillanatokat, amikor felcsillant a remény.

Szerintem mindenképpen megéri megnézni azoknak is, akik nem szeretik a börtönsztorikat. Csak ajánlani tudom.

Azt hiszem ez az a film amihez nem kell ajánlót írni, elég ha megnézzük az imdb-t, vagy itt a snitt csillagjait és rögtön tudjuk nem hibázhatunk vele. A parádés alkotók – Frank Darabont (a Walking Dead tv-s atyja), Stephen King (a horror mestere igazán „meglepő” novellája) – és a főszereplő színészek játéka teszik mesterművé a mozit.

Wow nem gondoltam volna hogy ennyire tetszeni fog, sok jót halottam róla de valahogy én nem akartam megnézni. Már bánom mert ez a film valami mestermű, csodálatos volt, magával ragadó, és persze elgondolkodtató is. Sajnos a könyvet még nem olvastam de az is tervben van egy ilyen film után.
Még mindig a film hatása alatt vagyok, teljesen elvarázsolt.
A színészek huuu tökéletesek voltak, annyira lenyűgöztek.
Igazából az egész film lenyűgözött. Ilyenkor bánom hogy ilyen filmeket nem néztem meg korábban.
– Van valami itt belül, amit nem vehetnek el. Nem nyúlhatnak hozzá. Ami csak a tiéd.
– Miről beszélsz?
– A reményről.

Kitűnő film!
Sötét hangulatú, izgalmas, döbbenetes.
Volt szerencsém moziban megnézni, síri csöndben nézte a közönség, pedig valószínűleg senki nem először látta. :)
(Az egyetlen, ami zavart, hogy nem öregítettek a szereplőkön, pedig 19 év telik el.)

Zseniális. Egyik legjobb film valaha. Az élet kegyetlenségét és igazságtalanságait mutatja be szívbemarkoló formában. Morgan Freeman és Tim Robbins csodálatos alakítást nyújtottak.

Mindig Monte Cristo grófja feelingem volt tőle, csak éppen ez a film inkább a börtönre koncentrál, és a bosszú sem annyira véres, de maga a zseniálisan megtervezett szökés és elégtétel, és a félelmetesen okos, de ártatlanul bebörtönzött főhős stimmel. Andy karaktere számomra abszolút szerethető és megérthető volt, ahogy Reddingé is, az alakítások hibátlanok, az érzelmek erősek. Hiába állítom, nem szabad az alapján megítélni egy filmet, hogy mások mit mondanak, mégis, gyakran engem is visszatart egy történet megismerésétől ez az érzés… és „A remény rabjainál” pont arról volt szó, hogy annyian dicsérték, tartottam tőle, vajon megérdemli-e. Nem életem filmje ugyan, de fantasztikus mű, amit semmiképp nem szabad kihagyni, tényleg meg kell nézni. Mellényúlni nagyon nehéz vele.

Újat nem nagyon lehet már írni róla, hiszen mindenki látta, olvasta, vagy hallott róla. Zseniális adaptáció. A halálsoron mellett a legjobb. Még úgy is ezt állítom, hogy előbb olvastam a könyvet. Bármikor meg lehet nézni, megunhatatlan alkotás.