Agatha Christie: Poirot (1989–2013) 93% 212★

„Ó mongyőőőő!” A kedvenc nyomozóm! :)

Ahogy minden igazán nagy kedvenccel, úgy ezzel is érdekes a mi közös múltunk / történetünk.
Drága nagymamám volt annak idején – hatalmas – rajongó, akivel kislányként kimerítő szópárbajokat vívtunk: ő pro, én kontra. :D Valamiért akkoriban nagyon nem talált meg magának ez a sorozat.
Aztán eltelt pár év, (sokkal) nagyobb idősebb lettem, eljutottam gimnáziumba, lett egy (jó ízlésű) színművészbarátom, és ekkortájt előkerült újra Hercule. Nos, ekkor történt meg az, hogy teljesen beszippantott az egész. Én meg átértékeltem a dolgokat. Megpróbálkoztam ezzel párhuzamosan más adaptációkkal / Poirot-okkal is, de sajnos Mr Suchet-et leszámítva egyik színész sem tudott odaszögezni a képernyő elé.
Azóta sok víz lefolyt a Dunán Temzén, és már eme szériának hála David Suchet – egyéb – munkásságát is mélyebben magamévá tettem, úgyhogy elmondhatom, hogy mind a színésznek, mind pedig ennek az adaptációnak hatalmas tisztelője és elismerője lettem, s vagyok. :)

Kb. 2 éve, mikor a kisebbikkel voltam terhes, a nagyobbik pedig már ovis volt, és marha sok időm volt, végignéztem az egész sorozatot. Majdnem minden nap egy részt. Régi szép idők… :)
Imádom Poirot-t, könyvben is, meg filmen is. Na jó, azért könyvben jobban. Viszont David Suchet nálam egyet jelent a kis köpcös detektívvel, úgyhogy ha könyvben olvasom, akkor is az ő alakja jelenik meg a fejemben. Szerintem tökéletesen visszaadja a figurát.
Érdekes volt észrevennem, hogy attól kezdve, hogy ő is a producerek közt volt, sokkal komorabb hangulatúak lettek az epizódok. Lehet, hogy ez nem is neki tudható be, de eléggé szembetűnő volt így, hogy egyben ledaráltam az egész sorozatot.
Jó lenne egyszer megint nekiülni… :)

Zseniálisan összerakott sorozat.

Korhű, a ’30-as, ’40-es évek Európája köszön vissza mindenütt: a kosztümökben, a helyszínekben, de még a zenében is. Christopher Gunning intrója a szaxofonnal… hát a hideg futkos a hátamon. :) És mindezt tökéletesen megkoronázza David Suchet játéka. David Suchet határozottan a szíve és a lelke az egész sorozatnak. Nélkülözhetetlen szereplő, és nem csak azért, mert ő játssza Poirot-t. A profizmusa, átütő tehetsége minden epizódot beragyog. Tökéletes, nincs is mit ragozni.

Egyszerűen imádom, akárhányszor újra tudnám nézni szinte bármelyik részét.

David Suchet Poirotnak született. Imádom minden percét. Agatha Christie a krimik koronázatlan királynője.

Elsősorban azért kap tőlem 10 csillagot ez a sorozat, mert sok szempontból rendkívül igényes munkának tartom. Értem ezalatt a látványvilágot, a díszleteket, a jelmezeket, no és persze Poirot bajuszát, melyek egytől-egyig kifogástalanok. Bár sok történetet átírtak, kicsit izgalmasabbá vagy éppen egyszerűbbé tettek az évadok során, igazából ez nem zavaró, hacsak az ember nem párhuzamosan olvassa és nézi az egyes részeket. Különösen az utolsó… mondjuk 3 évadnál figyelhető ez meg szerintem. Ezek a részek sokkal komorabb hangulatúak is már, és Hastings kapitányt kisebb-nagyobb sikerrel felváltja Mrs. Oliver, mint komikus szereplő. (de egyébként ez a változás igaz a könyvekre is)
Aki végig változatlan, az maga Poirot. (bár a bajuszdivat változását nyomon követhetjük, ha jól megfigyeljük arcának díszét az egyes évadok során) David Suchet neve egybeforrott a szereppel, ami nem tudom, hogy jó-e neki, mert még nem olvastam a könyvét, de tervben van. Mindenesetre tény, hogy mint sokan másoknak, nekem is David Suchet az Poirot, Poirot az David Suchet és senki más. Egyszerűen tökéletes választás volt, és hozza is az elvárt színvonalat mindvégig, színészi játéka igazán meggyőző. Magyarul két hangon szólal meg számunkra, főként Balázs Péter arca derenghet fel előttünk, ha Poirot-ra gondolunk, de egy rövidebb ideig Szersén Gyula is kölcsönözte a hangját a belga nyomozónak. A maga módján mindkettőjüket nagyon szeretem a szerepben (Szersén Gyula hangját amúgy is), de Balázs Péter francia kiejtésével az utolsó évadoknál voltak ellenérzéseim. Nincs türelmem újranézni a korai évadokat emiatt, de biztos vagyok benne, hogy felfigyeltem volna korábban is a kifogásolt hibákra, szóval nem tudom, hogy miért csak a sorozat végén jelentkezett ez. (nem közben tanultam meg én se franciául)

Mai szemmel sokaknak már unalmasak a Poirot-történetek, mert itt nincs semmi ensziájeszes, szíeszájos dns-analizálásos hókamóka, csak a kis szürke agysejtek. Hát, azt hiszem, ez már ízlés dolga, mert én meg az előbbieket nem csípem.

Bár most úgy tűnhet, nem éppen agyondicsérem a sorozatot, de nagyon szeretem. Ki kell emelnem még a zenéjét, ami mindvégig hangulatos, profi munka. A szaxofonos főcímtől pedig én egyenesen transzba esek, egyszerűen imádom. Erre csak rátesz a főcím képi világa, amit szintén megkapónak tartok.

Mindazon kívül, amiket eddig leírtam – tehát, hogy önmagában miért szeretem a sorozatot, van még egy okom, ez pedig a nosztalgia. Édesapámmal már a Szív TV-s időben is néztük, és ez azóta is töretlenül így van. Bár én most szisztematikusan néztem végig a sorozatot, azért még továbbra is igaz, hogy ha a tv-t kapcsolgatva meglátom a nyomozót, akkor nincs mese, nézni kell. A fater ugyanígy van vele, pedig már neki is megvan az összes dvd-n.

Örök kedvenc marad nekem ez a sorozat!

Vannak közte jók is, rosszak is, de összességében szeretem. Nekem David Suchet annyira nem jön be mint Poirot, de tény, hogy nagyon jól alakít.

Végül a végére értem a több, mint egy éves Poirot kalandomnak.
Adaptáció tekintetében vegyes volt a felhozatal, voltak nagyon jó részek, de sajnos elég gyengék is vagy unalmasak. A novellákat szerintem többségében jól összehozták, jót tett nekik a sorozat. Kedvenc részeimet azért kiemelném a regényadaptációkból: Gyilkosság az Orient expresszen, Halál a Níluson, Ház a világ végén, Függöny, de az 5 kismalac nagy része is elég jó volt.
A színészi játék pedig nagy részt remek volt, David Suchet a nagy betűs Poirot,nem fogja számomra senki sem letaszítani erről a „trónról”. De Hugh Fraser, Philip Jackson és Pauline Moran is elég jól ellett találva és Zoë Wanamakernek is sikerült jobban megkedveltetnie velem Ariadne Olivert.
A látványvilágot és a zenét csak dicsérni tudom.
Jelenleg ilyen 8-9 csillagot adnék neki, de most megkapja a 9-et, még majd később változhat.

Szomorú tud lenni az a hosszúra nyúlt pillanat, amikor a piros bitkolbász elvánszorog balról jobbra, majd eltűnik az „éppen nézem” gomb zöldje és megjelenik a zöld pipa. Ugyanakkor egy élménytömeg is van mögötte, mint a Poirot esetében, amiben minden részre jutott legalább egy de szeretem érzés, viszont a szomorú pillanatokból is volt több, ha az epizód tartalmazta valakinek vagy valaminek pl. a gyászát, spoiler.
Nekem leginkább az adott élményt, amikor egyetlen epizódon belül szerepelt Poirot mellett Miss spoiler Lemon, Hastings és a főfelügyelő, és mindenki hozta bele a szokásosat, spoiler Kiváló és korhű volt a jelmez, díszlet, imádtam benne az art decot, gyakran elámultam azon, ahogy a színek és modern formák a hátterét adták az angol arisztokrácia gesztusainak és normáinak. Van egy-két (sztori szerint lakó-)épület a sorozatban, ami több epizódba is bekúszott, olyankor mások laktak benne, a cél a modern arisztokrácia jólétének bemutatása volt, a kamera kívülről indult, aztán jött a belső tér. Sokszor szerepelt Poirot rezidenciájaként a Whitehaven Mansions épülete, aminek az ívét szintén megcsodáltam sokszor mind a sorozatban, mind képeken, és emiatt ez a környezet egy új londoni célpontommá is vált.
A zenét is nagyon szerettem ♥ Bon, mon ami, annyira, hogy külön is hallgatom, listába fűzve ("Poirot Soundtrack") :))
A karakterformálás(ok) jelzőire, méltatására nincsenek szavaim, mindez a fentiekkel együttesen 10-es kell, hogy legyen, sokáig meg is marad a szívemben, és nincs semmi*, ami miatt érdemes lenne levonni akár egyet is. Ha olvastam volna mindet, és lenne eltérés tartalomban vagy dramaturgiában, akkor talán megalapozva érezném 1-2 csillag levonását, de csak szigorúan az összehasonlítás következményeként.

*de, a tartalom/élmény nem volt mindig maximális…még gondolkodom :)