Szeánsz Velencében (Poirot 3.) (2023) 70% 323★

Ez egy színtiszta LÁTVÁNYMOZI (az operatőri munka nagyon szép), szigorúan Agatha Christie és Woody Allen laikusoknak. Miért? Mert az eredeti Agatha Christie regényhez sok köze nincsen, ugyanakkor ettől függetlenül mégis rettenetesen KISZÁMÍTHATÓ. (A 25. perc után már kb. mindent tudtam, amit nem, azt is menet közben azonnal [!] észrevettem.) Aztán még Woody Allent is durván koppintja az egyik csavar… :-/
Nagyon vártam ezt a filmet, de sajnos őszintén szólva hatalmas csalódás. Branagh – és a szinkronja – amúgy tetszett, még mindig szerelmes vagyok a bajuszába, a kék szemébe és a ráncaiba is, azonban ez a film ettől még akkor sem tetszik… Őszintén szólva eléggé unatkoztam rajta…

Részemről 10/6.

Bővebben: http://www.footer.hu/2023/09/branagh-szeanszon-idezte-m…

Na végre! Harmadszorra is neki kellett futni, hogy végre valami jó süljön ki a dologból. Lelkesedésem nem leválasztható az előző két résszel kapcsolatos véleményemről. Úgy is kezdtem ebbe bele, hogy lássuk csak, sikerül-e végre történetet mesélnie a mi jó Kennethünknek. Sikerült. Végre!
Enyhe próbálkozást megejthetek a másik két résztől való független véleményalkotásra.
A kiszámíthatósággal szembe kell nézni. Különösen az előző, egyiptomi történetben zokon vettem, hogy a minden egyes szereplőhöz kapcsolt Poirot-esettanulmányt elkapkodták. Itt szerintem jól és jókor és megfelelő tempóban fedték fel, kinek hogyan és miért állhatott érdekében gyilkolni. A profi kriminéző természetesen tudja, semmit nem lát, nem hall véletlenül, így maga a film mutat akkurátusan egyetlen irányba. De azért addig van néhány enyhe gyanú, amit el kell hárítani.
A színészek kiválóak, bár talán azzal korábban sem volt nagy gond (a 2. rész végül is ebből a szempontból is gyenge, de a színészek inkább csak keveset nyújtottak, és eleve nem derülhetett ki, hogy vajon jók-e).
Én örültem, hogy végre egy jól felépített filmet kaptam, nem pedig egy közepes, de szépen filmezett könyvfeldolgozást.

A regény címe: Halloween és halál, bár én a korábbi fordítást olvastam, amire alig emlékszem amúgy. Nem zavart az átírás, azonban ez a rémfilmes-horroros világ nem nekem való. Az előző kettő jobban bejött, mert Branagh számomra lehet Poirot, nem ragaszkodom a tévés filmekhez.

Teljes mértékben arra készültem, hogy ezt fogom legjobban unni a három Poirot sztori közül. Hiába a helyenként kifejezetten horroros hangulat, az előzetes valahogy nem győzött meg, szóval zéró elvárással ültem neki.
Kicsit csalódtam is benne pl. olyan téren, hogy Michelle Yeoh jóval kisebb terepet kapott benne, mint reméltem, illetve talán vontatottabb is volt valamelyest, mint az előző két ügy. A minimális műfaji keveredés miatt mégis jobban magával tudott ragadni, és a kis „kérdőjeles” természetfeletti úgymond hihető szinten lett belesimítva a történetbe. Lényegében a néző hitére bízták, hogy akkor most valóban volt-e túlvilági közbeavatkozás a cselekményben, vagy csupán a karakterek tudatalattija űzött velük különös játékot (spoiler). Lassúsága ellenére is többnyire kellően feszültnek éreztem, plusz tetszett, ahogy itt is szép lassan minden kis titokról lehullott a lepel, ahogyan az az ilyen „whodunnit” stílusú daraboknál mindig szokás.
Branagh-t eddig sem bírtam túlzottan Poirot szerepében, de most nem ő lógott ki legjobban a sorból. Jamie Dornan ugyanis szerintem már sosem fogja lemosni magáról a Szürke árNYALAT trilógiát, mert az ő jeleneteinél mindig olyan dolgok ugrottak be, hogy: „Én nem szeretkezem, én összeroppanok. Keményen.”, meg „Szeretnéd, hogy megmutassam a PTSD-m gyötrelmeivel megpakolt kis szobámat?”, így a saját idióta gondolataim fokozatosan kiölték a drámát az egyébként egész tragikus figurájából. A végül jócskán elhanyagolt Michelle Yeoh mellett amúgy az orvos fiát tudnám még kiemelni, mint fénypont, mert az Edgar Allan Poe-t olvasó kis különc zsenivel tudtam valahogy legjobban szimpatizálni, és a vele kapcsolatos fordulat is csupán pillanatokkal a tisztázás előtt esett le.
Amúgy maga a rejtély sem volt rossz. Visszagondolva, elég hamar rávezették a nézőt, és gyorsan össze lehetett rakni a puzzle kis darabkáit, de én valahogy most nem figyeltem eléggé, így csak a spoiler második említésénél lett nagyjából teljes a kép. A legviccesebb, hogy az utolsó jelenet arra is rávilágít, hogy a szemfülesebb néző már közvetlen a film elején látott, spoiler is következtethetett rá, hogy az kulcsfontosságú lesz a végső megoldásban. Mindemellett sajnos manapság is hallani hasonló esetekről, mikor egy spoiler…
Összegezve: Nem egy világmegváltó darab a műfajban, de lekötött, és mindenképp jobban élveztem, mint az előző részeket (Ettől még nem bánom, hogy ez most moziban kimaradt.), szóval bátran adtam meg neki a 7 csillagot, miután a széria eddig egy stabil hatoson állt nálam.

Hát én nekem ez nem tetszett. Tudtam,hogy nem nagyon fog hasonlítani az eredeti regényre,de hogy ennyire nem.Számomra unalmas volt,nem kötötte le a figyelmemet :( Örülök is,hogy nem moziban néztem meg.

Branagh miért nem inkább Stephen King regényeit filmesíti meg? Egyetértek Londonnával, ez a film a ma oly divatos pszichotrilleres látványmozi elemeit használja a nézők rémísztgetésére. AC regényeihez semmi köze, egyik filmjének sem, mert azok nem ennyire egysíkúak, sokkal szellemesebbek, aprólékosabban felépítettek, mind a jellemek, mind a történet, és egyes művei inkább krimivígjátéknak nevezhetőek, mivel AC regényeiben megjelenik némi bújtatott humor a szereplők jellemében, külsejében, a nyomozóiéban legfőképp, Poirot és Marple is álcázott, kifordított, kissé megmosolyogtató figurák, ezért annál meglepőbben hat az intellektusuk sziporkázása.
AC apró részletekből összeálló történeteiben a rafinált, bújtatott játékosság gyakran szereplő elem, Branagh mintha ezt nem érzékelné, vagy nem ezt akarja kiemelni belőle, de a filmjei így nekem olyanok, mint az öreg halász hala a végén, csak a csupasz csontváza marad az eredeti történeteknek. Bár lehet ez Branagh koncepciója, az eredeti művek végletes kiforgatása, így aztán semlegesek és érdektelenek sem a rajongók sem az ellenlábasok nem tudnak lenni.

A Szeánsz Velencében tehát magában hordozza mindazokat a pozitívumokat, amiket az eddigi Branagh-féle adaptációk magukban hordoztak, vagyis a whodunit didaktikus, dialógusokon átívelő jellegét, valamint számomra Poirot karizmájával sincs baj. Maga az ügy és a benne szereplők azonban kevésbé érdekesek és komplexek, melyet a narratíva középpontjában lévő természetfeletti szállal próbáltak ellensúlyozni, amely filmnyelvileg jól sikerült, de akkor sem mentette meg a narratívát attól, ami a krimi legnagyobb ereje: a kiszámíthatatlanság és az ügy „ki tehette és miért?” jellege.

Értékelés: 6.5/10

Már teljesen lemondtam Branagh Poirot-járól a legutóbbi bénázása után, de ez az új darab végre működik. Erre mondják, hogy a saját hibáiból tanul az ember?

Nekem ez most iszonyatosan tetszett, végig fenntartotta a figyelmemet, de sokszor nagyon féltünk és csak szorítottuk egymás kezét :D
Sajnos ezt eddig még nem olvastam könyvben, pedig érdekelne, hogy mennyi a hasonlóság.

Kenneth Branagh detektívje, mert Poirot-nak nem vagyok hajlandó hívni, harmadik alkalommal is visszatért és sajnos csak tovább ment lefele a lejtőn, tovább halmozva minden hibát amit a korábbiaknál elkövetett.
Míg az előző két résznél azért felismerhető volt mi alapján is szolgált a film, itt szinte az égvilágon semmi köze nem volt a könyvhöz. Teljesen más helyszín, más gyilkosság és motiváció, behozott és kihagyott karakterek vagy a megmaradtak teljes megváltoztatása….lényegében minden. Eddig mindig azt emeltem ki leginkább, hogy KB mennyire nem Poirot (továbbra sem az) de most „megúszta”, mert a Tina Fey féle pocsék Ariadne Oliver mindent vitt, siralmas volt minden téren.
Most mondanám, hogy ha nem adaptációként tekintünk rá akkor jó film lenne, de szerintem magában is marhára unalmas és horrornak sem állja meg a helyét.
Már az előzőnél is említettem, hogy KB elengedhetné ezt a sorozatot, mert nem megy neki, továbbra is így gondolom, de hát nem hallgat rám :/