Apokalipszis most (1979) 80% 170★

Az a szomorú, hogy az ilyen filmek rosszabb értékelést kapnak, mint pl. a Ryan közlegény megmentése. Nagyon, nagyon szomorú.

Anno fősulin láttam kétszer is, és nagyon örültem hogy most az újravágásnak és felújításnak köszönhetően moziban is megnézhettem. Kíváncsi voltam ennyi év távlatából változik-e róla a véleményem. És szerencsére nem. Ez a film ma is olyan mint egy masszív trip, egy bódult pszichedelikus utazás. Az első pillanattól az utolsóig olyan szinten igézi meg az embert és csavarja bele az agyát valami olyan állapotba, amire tényleg nagyon kevés film képes.
Zseniális minden eleme. A zenék (The Doors? Nem is lehetne jobbat választani), a színészek, alakítások, az út során megélt különböző, mégis igencsak összefüggő élmények-sorosok.
Semmit nem koptatott rajta az idő és noha nekünk innen csak kevéske fogalmunk lehet, mit jelentett Amerikának a csúfos vietnámi kudarc, még így is érzeni, hogy a rémálom csupán a legpuhább szó, amit használhatunk rá.

Minden idők legjobb háborús filmje, és minden idők egyik legjobb mozija.

Féltem ettől a filmtől; eleve, mivel kötelezően feladott, már a kötelező jelző miatt kicsit kelletlenül ültem neki, de a hossza is kétségeket keltett bennem, ráadásul olvastam, hogy elég lassú mű.
Nem mondom, hogy végig lekötött; voltak bizony olyan részek, amikor kicsit untam magam, idővel viszont teljesen magával ragadott, a végén meg már levegőt se mertem venni.
Ez egy igazán nagy film; ami nem jelenti azt, hogy hibátlan, vagy jó, vagy izgalmas, de kegyetlen, igaz és húsba vágó.

Ez a film tökéletes példája annak, hogy lehet remek könyvadaptációt csinálni! Hogy, hogy lehet egy XIX. századi angol író által alkotott könyvet vérbeli XX. századi amerikaiakról szóló történetté formálni, mindezt úgy, hogy a könyv váza megmaradt és erre épült az egész film, amiben már az első kockáktól sütött az a feszült, sötét, nyomasztó hangulat, ami a könyvet is átjárja! Nagyon jó adaptáció, nagyszerű film! Tökéletesen bemutatja a mindent elárasztó apokalipszist, nem csoda hát, ha rendre vágyik az ember – spoiler. Nagyon szép a fények játéka, a rengeteg sötétség, az esti jelenetek, vagy, hogy befeketetítik az arcukat, vagy éppen csak a fele arcuk van megvilágítva – szépen rájátszva a könyv címére és lényegére: a mélyen bennünk és körülöttünk lakozó sötétségre… A The Doors dala pedig mintha csak ennek a filmnek í§ódott volna! Nagyon hatásos az egész film összhangja! Olyan alkotás ez, ami még sokáig az emberrel marad, nem csak a hossza, de a hangulata, profizmusa, mondanivalója miatt is! Érdemes megnézni!

Láttátok? Williard pofija mindig olyan frissen borotvált, mint a hullák popsija, meg mint a Brando kobakja. Különben tökéletes. (Conrad regénye, nem tudom, talán a fordítás miatt, sokkal zavarosabb, ami miatt mélyebbnek tűnik, nekem. Ott a dzsungel, a természet a fő oka a borzalomnak, ott olyan, mintha Conrad olvasta volna Sartre-től Az undort, ahol Roquentin egy gesztenyefa gyökerétől lesz rosszul, és érzi meg a természet, a lét idegenségét.)

Messziről elszoktam kerülni a háborús filmeket, mivel az olyanok sosem voltak az én világom. Talán az végett nehéz őket számomra végignézni, mivel ott a tudat, hogy ez a való életben megtörtént. Persze vannak kivételek, mint ez a remekül megdolgozott film is. Természetesen mit várhat az ember Francis Ford Coppolától. Hát persze, hogy most is egy remekművet tett le az asztalra. Zéró elvárásom volt és nem csalódtam, egyáltalán nem. Ahogy végignéztem, hogyan lesz egyre drámaibb a helyzet a fő csapat, körül, spoiler, meg milyen durva is a háború, milyen mély érzéseket vált ki az ott harcoló katonákból.

Most újra megnéztem, ezúttal a Redux változatot és bár igazat kell adnom azoknak, akik szerint a franciák jelenete megtöri a film fokozódó elmélyülését (ha mindenképp muszáj lett volna beletenni, akkor inkább került volna az elejére, de jobb nélküle. A többi extra részlettel nem volt különösebb bajom, a playboy lányok becserkészése is kissé elütött a kontextustól, de legalább fokozta az ő szálukon a mizériát.) Őszintén szólva a film abszurditása nem zavart, tisztában voltam vele, hogy növelni volt hivatott a „bármi megtörténhet” érzést, ezzel együtt a feszültséget, és képletesen amolyan pokoljárássá tenni a dzsungelben az utazást, tele szituációkkal, amik valahol Dante-t idézik, vagyis egy sor olyan embert, akik mintha arra lennének kárhoztatva, hogy szenvedélyeikbe és megszokásaikba kapaszkodva racionalizálják a viselkedésüket, miközben nem lelnek autoritást. A film vizuálisan gyönyörű, rengeteg maradandó résszel, aki szerint van csupán néhány jelenet benne ami miatt az egész felértékelődik, és egyébként középszerű film, (+ Brando pocsékul játszik) az szeretném azt mondani, hogy téved, de ez talán csak az én véleményem. Ha valami, hát a kettősség teszi érdekessé a filmet, hogy sem teljesen komolyan venni nem tudod, sem teljesen olcsó komédiának tartani az abszurd részeket. Az őrület nyilvánvaló, de érthető is. A tébolyt lehet súlyosabban ábrázolni, de akkor a beavatás-jelleg veszik el, nem lehet jól elveszni, rettegni, átlényegülni úgy, hogy nincs mihez viszonyulni, ezért is tűnnek fel újra meg újra a nyugati kultúra jelképei, mint patkányok a süllyedő hajón. Elég nyilvánvaló, hogy a filmnek még ma is megvan a maga hatása, szembe szökik, már ha csak az új Mad Max-et is nézzük némi párhuzam a Wagner-t bömböltető helikopter és a lángszórós gitáros, valamint a szörföző katonák és a kormánykerekekkel harcba induló miriád között.

Aki ennél nagyobb tébolyra vágyik, annak ajánlom a művészibb és elvontabb Fehér bolygót, jó hosszú az is és talán kevésbé fogyasztható, de mélyen filozofikus és súlyosan kiábrándult. https://www.youtube.com/watch…

Megértem, miért mondják ezt klasszikusnak, de akkor is egy végtelenül elnyújtott, lassan haladó film. Remek adaptáció, kitűnő esszék készülhetnek belőle, de a rendezői változatot nagyon nagy türelem kell, hogy végignézze az ember. Igaz, kétszer már sikerült.

Volt szerencsém moziban látni ezt a legendás alkotást, tavaly ősszel vetítették feljavított képminőségben. Igazi nagy képernyős élmény, mely az első felében háborús, a második részben pedig sokkal inkább szürreális hangulatú.

A háború és annak a pokla, a pusztítás jobban megfogott, mint Willard kapitány küldetése.
Coppola nagyon részletesen mutatta be a Vietnámban és Kambodzsában dúló háborút.
Nagyon nehéz, cserébe igazi mestermű.