Hair (1979) 90% 516★

Örök kedvenc. Az egyik legnagyobb hatású film az életemben. Ez által vallom a toleranciát, érzem a szabadságot, és a hitvallásom alapjai valahol innen kaptak gyökeret.
Az már csak hab a tortán, hogy két éven át egy zenekarral a filmzenét adtuk elő (8 énekkel, az eredetiben 16 van) és jártuk vele az országot, fesztiválokat a 2000-es évek közepén, és akkor megint és újra és tényleg ott volt az életérzés. Kellene belőle erre az évtizedre is egy adag. Valahogy lerázza az emberről a rárakódott sok felesleges kacatot.

Ez a musical egy életérzés. Egyszerűen ennyi, de nem is kell több. Amikor hangosan, felszabadultan énekli az ember a „Manchester, England, England”-et a tévé képernyője előtt, majd nagyokat nevet a „Black Boys, White Boys”-on, de csak azért, hogy a következő pillanatban a „Doors locked” jelentősen elvegye az életkedvét és hitét az emberiségben… nos, akkor az a film tud valamit.
„Let the sunshine, let the sunshine in, the sunshine in…”

Ezt nem elég nézni, ezt érezni kell. Árad belőle a szabadság, ráadásul határozottan tud valamit a film, ha legszívesebben elvegyülnék a szereplők között. A dalok klasszikusak és önmagukban is szerethetők. Én eddig azt gondoltam, ez nem az én korszakom és nem az én filmem, de kellemesen csalódtam. Jobb későn, mint soha. Ezt a filmet legalább egyszer az életben mindenkinek látnia (hallania és a legfontosabb, éreznie) kell.

Nem tudom megnézni magyarul. Az eredeti fantasztikus, csodálatos, utánozhatatlan. Minden más „csak másolat”.

Ez a film nagyon elkapott valamit.
Úgy tudom Amerikában korántsem lett akkora siker, mint nálunk.
Ez végül is érthető, hiszen Milos Forman is közép-kelet-európai.
A zenéje viszont egyetemes.

Ez a film a szabadság íze és ígérete volt és marad.

Bármikor meg tudom nézni, mikor az egyre szűkülő korlátok közt arra vágyom, hogy csordultig teljen a szívem szabadsággal.

A film a szabadság utáni vágy és a kötelességtudat közötti vergődést mutatja be.A film kitűnő szemléltető példája a hippikorszaknak.Az aktualitását pedig az adja,hogy a csernobili atomerőmű katasztrófa következményéhez hasonlóan közzétettek egy képösszeállítást arról,hogy mi lett azokból az emberekből akik a vietnámi háborúban bevetett Agent Orange névre hallgató biológiai fegyver következményeképpen súlyos fejlődési rendellenességeket szenvedtek el.

Régi kedvenc. Már nem is tudom hányszor láttam, és hányszor hallgattam végig. Szabadság, szerelem, zene.

Alighanem minden idők egyik leghatásosabb musicalje. Tényleg, nem is nagyon lehet csak úgy leülni elé, hanem át kell érezni, nemcsak a korszellem, de az üzenete miatt is. Ami gyönyörű, beszél a háborúellenességről, szerelemről, szabadságról, de kötelességről és bátorságról is. És mindezt nagyszerű zenékkel.

Legendás. Szabad. Imádom. Bármikor.