A második világháború alatt egy csapat amerikai katona kerül össze a hírhedt német 17-es fogolytáborban, a Stalag 17-ben. Többnyire azzal töltik az idejüket, hogy azon mesterkednek, hogyan segíthetnének egymásnak megszökni. De amikor két rabot megölnek egy szökési kísérlet közben, nyilvánvalóvá… [tovább]
A 17-es fogolytábor (1953) 17★
Képek 10
Szereplők
Kedvencelte 4
Várólistára tette 21
Kiemelt értékelések
Imádom Billy Wilder rendezéseit, főképp azért, mert szeretett kényes témákat megbolygatni. Azután, hogy 1950-ben az Alkony sugárúttal bemutatott Hollywoodnak, Wilder ezzel a filmjével a még tíz éve sem lezárult II. világháborút és a fogolytáborokat parodizálta ki. Nem kis bátorságra és művészi elkötelezettségre vall, hogy Wilder személyes érintettségét félretéve (családja nagy része koncentrációs táborokban halt meg) komikusan ábrázolta a 20. század legnagyobb tragédiáját. Ugyanakkor egy komoly drámai szál is húzódik a történetben, amivel egy nagy adag suspenset is ad az élményhez. Véleményem szerint a film vígjátékos szála eléggé megkopott (bár a szatirikus jellege még mindig üt), de a drámai szál továbbra is zseniálisan működik.
Utóbbiban nagy szerepe van az alakításáért Oscar-díjat bezsebelő William Holdennek, aki cinikus megjegyzéseivel és laza stílusával egyszerre tud humoros és véresen komoly lenni. Kár, hogy nem kapott több játékidőt Holden, a mellékszerepben Oscar-jelölést kapó Robert Strauss szerintem többet szerepelt. Holdenen egyébként többet nevettem, mint Strauss ökörködésén. Az volt a kedvencem, amikor mindig a fogolytársa tarkóján gyújtja meg a gyufáját. :)
Oscar ide vagy oda, szerintem Holdennek voltak ennél sokkal jobb alakításai is. Érdemes utánajárni akár a kisebb filmjeinek is, minden alakításába 100%-ot tett egész karrierje során. Én annyira kedvelem a munkásságát, hogy minden filmjéhez készítettem magyar feliratot és nyilvánosan megosztottam az interneten őket. Nincs olyan film, amit ne tudnék ajánlani tőle, így ezt is erősen ajánlom megtekintésre. :)
Nagyritkán előfordul, ha nincs kedvem tékába menni (l̶e̶t̶ö̶l̶t̶e̶n̶i̶), hogy a legnagyobb videómegosztó oldalon nézek filmet. Ami kb olyan, mint a zsibvásár. Amit találsz, a kilencven százaléka kacat. De közben, lehet kincsekre is bukkanni.