A Bly-udvarház szelleme (2020–2020) 80% 225★

Annyira de annyira féltem, hogy konkrétan le fogja másolni a Hill Houset mint hangulatban, mint sztoriban, és annyira jó, hogy kb teljesen más, mégis képes volt ugyanakkora katarzist kiváltani, mint az elődje. Annyira más, de mégis annyira hasonlít, mindemellett annyira zseniális, de nem is vártam mást Flanagantől.
Fontos kiemelni, miben is tért el ez a sztori a Hill Housetól, amíg ott azon volt a hangsúly, hogy rejtett szellemeket keresgélünk, hogy ki a Bent Neck Lady, hogy mi van a piros ajtó mögött, hogy hogyan működik maga a ház, ezzel együtt a családról és az ő szeretetükről, hogy történjék bármi, ők ott vannak egymásnak, együtt élik át a dolgot. Szemben itt van a Bly Manor történet, ahol pont arra megy ki a játék, hogy azokat szeretjuk, akik már nincsenek velünk többet. Hogy hogyan birkóznak meg a halállal, a gyásszal, minden veszteséggel ami ezzel jár, és hogy mire lenne képes valaki, hogy ezen változtasson. Arról szól, hogy az idő múlásával hogyan kerül vissza minden a régi kerékvágásba, hogy hogyan felejtjük el szeretteink arcát, hangját, mozgását, illatát, de egy valamit sosem, hogy milyen hatással voltak ők a mi életünkre, hogy milyen érzéssel töltött el minket, amikor meghaltak, hogy hogyan keressük még mindig őket a legkisebb dolgokban is. Hogy hogyan maradunk meg egy emlékben, hogy hogyan játszuk azt le újra és újra, mintha kísértene.
És lehet, hogy itt most nem voltak olyan ijesztőek a szellemek, mint a Hill Houseban, de itt nem is ezen volt a hangsúly. Nem szolgálta volna a történetet ilyen jól, ha összesz.rtam volna magam minden jelenésnél. Itt nem véletlenül nincs arcuk. És mivel nincs arcuk, nincs identitásuk sem. Csak elveszett lelkek, elfelejtve, akik csak úgy léteznek anélkül, hogy bárki is emlékezne rájuk, ezért elvesztették saját magukat, azt, ami őket őkké teszi.
Ami igazán ijesztő itt, az nem a szellemek, hanem, hogy egy napon mi, nézők is el fogunk veszíteni valakit, egy szerettünket, aki nélkül jelenleg el se tudjuk képzelni az életünket. Erről szól a Bly Manor. Hogy mi hogyan fogjuk ezt átvészelni, folyamatosan belekerülve az emlékekbe, a gyászba.
Az elején nekem nagyon fura volt ez a lassú menet, mert igaz, a HoHH is lassú volt, de ez még 3 fokkal visszavett. Csak az utolsó részekre értettem meg, és ebben rejlik a zsenialitása. Karakterileg is mindenki iszonyat komplex, amit már megszokhattunk Mr. Flanagantől.
Hatalmas élmény, ahogy felülsz erre az elkélesztő érzelmi hullámvasútra, ez mellett átélni a fantasztikus operatőri munkát, a zenét, a csodálatos színészi játékot (mind a felnőtt, mind a gyerek stábból), ahogy épül az egész és az utolsó részben csúcsosodik, majd kirobban.
Jöjjön a harmadik!!

Nem volt rossz, de nem lesz a kedvencem az tuti. Idegesítő volt Dani, végig az volt, nagyon nem bírtam a csajt. Flora és Miles viszont cukik voltak, Hannaht is bírtam, és Owenr is, Jamiet is kedveltem. A sztori elment, bár izgalmasabbra számítottam volna, a vége felé pedig már tök unalmas lett, vontatott. Mire kiderült a lényeg, és végre értelmet nyert ez az egész spoiler Dani annyira naiv volt, és annyira idegesítő, főleg amilyen arcokat vágott néha… Azért volt egy két vicces jelenete is, Rebeccát is bírtam, jó fej volt. A látvány az tetszett, főleg az udvarház helyszíne, de azért lehetett volna pörgősebb is, a cselekmények, és az események irtó lassúak voltak. Még Viola karaktere is szimpi volt nekem. XD

Perfectly splendid! Na, ilyen egy 10 csillagos sorozat!
Sokkal jobban tetszett, mint anno a The Haunting of Hill House. Minden egyes karaktert sikerült annyira megszeretnem – még a kis hülye Peter-t is –, hogy már most hiányoznak. Flora? Abszolút kedvenc! Unokahúgom kiköpött hasonmása, akinek ráadásul a kishúgát szintén Flórának hívják (hahh!). Remélem, hogy ő és Benjamin is visszatér egy „harmadik” évadban.
Az utolsó rész felénél azért eltört a mécses… Felétől… A stáblistáig…

(T'Nia Miller a leggyönyörűbb fekete nő, akit valaha láttam!)

Nagyon lassan indul be a sorozat, számomra az első pár rész is unalmas volt, kb az 6. résztől kezdtem el élvezni (kivéve a 8. részt, annak csak az utolsó negyed óráját élveztem). Mindazonáltal a történet mesélőjének hangja, gondolok itt főleg a magyar szinkronra lebilincselő. Olyan gyönyörűen mesélte el a történet. A történet végére viszont a szívem szó szerint megszakadt. :(❤

Kezdjük ott, hogy utálom a horror műfaját, így nagyon aggódtam, hogy fog-e ez nekem tetszeni, egyáltalán végig tudom-e nézni, de szerencsére sikerült, és sokkal jobban tetszett, mint vártam!
Többen láttam írták, hogy ne várjuk, hogy ez a sorozat egy igazi horror lesz. Hát, nem tudom, lehet, hogy csak én vagyok „túl gyenge”, de kifejezetten az első pár résznél csak 10 másodperces tekerésekkel tudtam megnézni egy-egy jelenetet és még sokszor úgyis túl félelmetes volt számomra. Persze lehet, hogy csak azért mondom, mert nekem, aki nem néz horrort, még a tűréshatárom sokkal alacsonyabb, de szerintem ebben is bőven volt azért ijesztő jelenet. De az tény, hogy szerencsére ez jóval több volt annál, sokkal több volt ebben és nem a horror része dominált.
A hangulatteremtés csillagos ötös. Ez a creepy és nyomott hangulat végig megvolt.
Én a szereplőket is összességében nagyon szerettem. Dani-t alakító színésznőt azért meg kell valljam, kicsit gyengébbnek éreztem, de azért alapvetően szerettem. Hannah és Owen. ^^ A gyerekszínészek nagyon jók lettek, szerintem nagyon jól hozták a szerepüket. Flora-t kifejezetten nagyon szerettem. „Perfectly splendid.” :D Miss Jessel sorsa igazából igen tragikus (mondjuk nyilván ezzel nincs egyedül, és nem is őt sajnáltam a legjobban, de ő iszonyú nagyot változott), egy tünemény volt, de aztán a szerelem teljesen elvakította és igazán kifordult önmagából.
A történet szépen épült felfelé, de úgy igazán többet csak az utolsó egy-két részből tudunk meg, addig kicsit a sötétben tapogatózunk.
A végének egy-két részletével kapcsolatban, amit az utolsó részhez le is írtam, spoiler volt pár olyan dolog, ami miatt kettős érzésem lett. De egyébként viszont nagyon szépen lezárták!! És most megértettem, amit még valamikor jóval korábban olvastam: „It's not a ghost story. It's a love story.” ♥

Fogalmam sincsen, hogy mégis hol kellene kezdenem. A Hill – ház szellemét imádtam, valósággal lesokkolt a történet.
A Bly – udvarház szelleme is hasonló volt hozzá. Hozta a borongós, néha frászkarika, néha szerelmes és megnyugtató hangulatot, néha viszont szívbemarkolóan fájdalmas volt.
Dani karaktere az elején nagyon kedvelhető volt és tulajdonképpen az egész történet alatt sem volt különösebb bajom vele, mindössze annyi, hogy a színésznő játéka közel sem volt olyan kiemelkedő, mint előző szerepében.
Flora és Miles a kezdetekkor olyan gyerekek voltak, akiket egy kanál vízben meg tudtam volna fojtani. Főleg Flora egyszerű, de nagyszerű megszólalásai mentek az agyamra. Annyira felidegesített. Miles folyton változó viselkedése (spoiler) irritált.
Owen és Hannah párosának annyira szurkoltam a happy end miatt, spoiler
Jamie – t bunkónak és fárasztónak tartottam kb a negyedik részig, aztán szépen lassan megkedveltem őt is.
Rebecca semleges volt, éltében hiszékeny kislány, holtában aranyos barát..
Henry viselkedését az elején egyáltalán nem értettem, majd ez szerencsére fokozatosan változott, mígnem arra eszméltem fel, hogy a sarkára állt és igenis odatette magát.
A vége fájdalmasan szép volt, megérte idáig várnom.
Nagyon jól felépített cselekmény, nem volt elvarratlan szál, és habár volt üresjárat, azért nagyon minimálisan.
Tetszett, hogy mesélői szemszögből hallunk dolgokat, adott egyfajta varázslatos hangulatot neki, na meg a csattanót, amit azért már lehetett a történet előre haladtával sejteni.
Mindenképpen ajánlom. Hatalmas élmény volt. És iagzából az egész iszonyatosan elgondolkodtató.

Nem akartam a A Hill-ház szelleméhez hasonlítani, de muszáj. Igazából nem azt mondom, hogy rosszabb, inkább hogy lightosabb. Ebben nincs annyi képbe beugró ijedjél meg cucc (nem jut eszembe a neve na xd) jump scare szóval mondhatni kevésbé rémisztő. Aki még nem látta egyiket se szerintem kezdje ezzel, ez ráhangolódásnak jó. Fordított esetben nagy csalódás lesz. Nekem szerencsére nem csalódás mert nem vártam hogy rémisztő legyen. Viszont kidolgozásilag és tartalmilag is gyengébb. Szerintem.

A Hill House kifejezetten pozitív csalódása után ez sajnos inkább tényleges csalódás lett, így egyet kell értenem abban, hogy nem ér fel az elődjéhez.
Horrornak vérszegény, drámának közepes, romantikus történetnek pedig érdektelen…valahogy így tudnám összefoglalni. Flora szavajárásával élve sokszor „perfectly…boring” volt.
Az a baj, hogy a szereplők többsége sem tudott annyira hozzám nőni, talán még Owen (nem gondoltam volna rá, hogy az Izombie után ilyen gyorsan viszontlátom Ravit :D) és Jamie az akiket megkedveltem, a többi inkább unszimpatikus vagy semmilyen volt. A gyerekek pl kifejezetten irritáltak, na nem a cselekedeteik miatt, azok érthetőek, de az ahogy beszéltek….
Sajnos még Victoria Pedretti karaktere sem érdekelt annyira (színészileg persze továbbra sincs baj vele, de ennyi)
Azért valamikor megnézem Flanagan későbbi sorozatait, hátha valamelyik tudja hozni a Hill House szintjét.

It’s not a ghost story. It’s a love story.

Nem is a szellemek voltak a legfélelmetesebbek, hanem az, hogy a döntéseinkkel sokszor fogalmunk sincs, hogy mit vállalunk. Vagy mit hozunk létre. Meg hogy a szeretet és a szerelem is eltorzulhat valami félelmetes horrorrá – nem csak a hiánya.

Igazából az van, hogy én amúgy nem nézek horrort, mert félek tőlük. Ettől a történettől úgy a negyedik epizódtól kezdve, mikor az első dolgok kezdtek kiderülni, már nem féltem, mert az első pár dolog, amit megértettem, már rögtön nem is volt félelmetes, csak végtelenül szomorú. Innentől megbíztam a készítőkben, hogy ez a további félelmetes dolgokkal is így lesz, és nem is csalódtam. Azt mondják, ez a sorozat horrornak elég soft, meg szerencsére nem is a jumpscare-es, öncélú ijesztgetős vonal, sőt, utólag nézve nagyon jól épít arra a narrációs technika, hogy mikor az egekben a feszültség, és azt várnád, hogy most jön valami borzalmas… akkor csak fogja, és mesél tovább. Szóval még belül van a tűréshatáromon (két jelenet van benne összesen, amit azért jumpscare-nek minősítettem), de a történet és a felvetett kérdések miatt meg iszonyatosan megérte megnézni, nagyon nekem való volt. A romantikus szál(ak) pedig tényleg nagyon rendben van(nak).

Szerintem ha valaki elkezdi ezt a sorozatot, a következőket mindenképp meg kell tennie:
– Semmiképp se hasonlítsa össze az első évaddal
– Ne várjon horror sorozatot
– Ezt meg kell ismételnem, mert nagyon fontos: NE várj horror sorozatot
Ha ezek megvoltak, nyugodtan meg lehet nézni. Ez egy szerelmi sorozat, némi horroral fűszerezve.
A sorozatban kevésbé az ijesztegetésen van a hansúly, sokkal inkább azon, hogy belemegyünk mélyen, nagyon mélyen abba a magyarázatba, hogy miért lettek egyes szellemek gonoszak. Vagy miért vannak a házhoz kötve, ki mikor, és hogyan halt meg. Mellette pedig végigkövethetünk egy leszbikus szerelem kibontakozását.
Nekem tetszett a sorozat egyébként, de mindenképpen máshogy mint az első évad. Az egy jó kis horror sorozat volt, ez pedig nagyon nem az. Máshogy, de jó volt ez is :)