A Hill-ház szelleme (2018–) 82

The Haunting of Hill House
50' · amerikai · dráma, sorozat, horror 16
1 évad · 10 rész

A sorozat Shirley Jackson klasszikus horrorregényét veszi alapul, de eléggé el fog térni tőle. A történet középpontjában egy család áll, mely gyermekei az ország idővel leghíresebbé váló kísértetházában nőttek fel. Egy tragédia után felnőttként nem csak a múltjuk szellemeivel kell szembenézniük,… [tovább]

angol

Képek 8

Szereposztás

Carla GuginoOlivia
Michiel HuismanSteven Crain
Timothy HuttonHugh Crane
Mckenna GraceYoung Theo
Violet McGrawYoung Nell
Victoria PedrettiNell Crain
Elizabeth ReaserShirley Crain
Kate SiegelTheodora Crain
Lulu WilsonYoung Shirley
Paxton SingletonYoung Steven

További szereplők

Hirdetés

Kedvencelte 40

Várólistára tette 136


Kiemelt értékelések

_Norbi

Mindig is oda voltam a régi vágású kísértet történetekért. Imádtam Az átok (1999), Bíborhegy című filmeket is. Klasszikus kísértetek, gótikus helyszínek (lehetőleg ódon házak), egy kis krimivel keverve és kész is a számomra tökéletes szórakozás. Gondoltam ezzel a sorozattal sem lesz másként.

Semmit nem tudtam róla csupán megtetszett a címe. Már a nyitó képsorok meghozták a várt hangulatot. A történet mozaikszerűen épül fel. Kicsit nehéz volt követni de a közepe felé szépen kezdett összeállni. Nem voltak üresjáratok. Vitt előre a cselekmény, amit nagyon aprólékosan raktak össze. Általában az ilyen filmekben a természetfeletti valósággal való találkozását szokták elrontani ami nagyon tönkre tudja tenni a hangulatot. Ez volt az egyetlen kritikus rész, amit viszont tökéletesen megoldottak. Annyira észrevétlenül szőtték bele a történetbe, hogy egy pici idegen-érzésem sem volt.

A szereplők is klasszikus sémák szerint épülnek fel (kétkedő, médium, védelmező…), akikbe rengeteg érzelem szorult. Tökéletesen illenek a felépülő világba és senki sem felesleges. Végre valami, ahol mindenki számít.

Szerintem megvan az idei év legjobb sorozata!

csokidani 

Elkaszáltam a 6. résznél.
Voltak benne jó momentumok és részek, de végig úgy éreztem hogy építenek egy jó nagy lufit. Ez a Flanagan csávó nem jön be nekem, a Gerald's game is egy méretes unalmas lufi volt.
Szval van ez a Haunting, mindenki dicséri, hogy milyen feszülős és milyen zseniálisan lassan építkezik. Ám itt a lassúság nem eszköz, hanem alapállapot az totális érdektelenség felé. Kicsit érdekes volt benne minden, a család drámája, az egyének drámája, de egyáltalán nem annyira, mint amennyit rá szán a rendező, töredéknyi elég lett volna mindenből.
Jó nagy csalódás a sok dicshimnusz után. Túlnyújtott, túldimenzionált történet, amiben horror alig-alig van, családi dráma annál több (amivel egyébként semmi baj nem lenne), de túlnyújtva az érdekességéhez képest.
Ennyi.
(a kis ikrek cukik voltak. nagyon.)

1 hozzászólás
lipotdorka 

Hát nem gondoltam volna, hogy ennyire meg fogom én ezt szeretni. Elsősorban ez inkább egy nagyon erős dráma, ebbe építette bele Flanagan a horror és a kísértethistóriák alapvető elemeit. Nagyon nehéz manapság horrorfilmet csinálni, a mai horrorok már egyáltalán nem olyanok mint a régiek, nem nagyon tudnak megújulni, itt viszont nem az ijesztgetésre, hanem a rémisztgetésre tették a hangsúlyt, ami rendesen tudott működni. Nagy különbség van a kettő között. Egy jó horror alapja nem a szörnyek meg az olcsó egyszeri jumpscarek, hanem a jó minőségű dráma és ügyesen megírt dramaturgia és felépítés.

Mielőtt elkezdtem nézni, arra gondoltam, hogy „jaj, itt a halloween szezon, a Netflix is kidobál mindenféle ilyen típusú remekművet, mert tudják, hogy az emberek oda vannak az ilyenekért az év ezen szakaszában” szóval nem sok elvárással nekiültem, és ahelyett, hogy egy teljesen alap, véres, jumpscares horror/thrillert kaptam volna, a képembe vágtak egy ilyen mesterművet. Nem számítottam rá, hogy beleszeretek a történet összes karakterébe és mindegyik rész végét megkönnyezem. Nem számítottam rá, hogy ilyen csodálatos színészekkel ismerkedhetek meg, mind a múlt, mint a jelen idősíkjában. Külön ki szeretném emelni itt Victoria Pedrettit, akinek első nagyobb filmszerepe volt ez a felnőtt stábban, zseniális volt. Nem számítottam rá, hogy az egész sorozat alatt lesz bennem egy ilyen félelem érzés, amit nem az előugró szellemek okoznak. Nem számítottam rá, hogy ilyen lélegzetelállító látványt és operatőri munkát fogok látni. Ahogy megvan világítva az egész, egyszerűen olyan hangulatot tud teremteni, hogy az hihetetlen. Vicces, de amíg nem tanultam világosítást, nem törődtem az ilyennel, de így, hogy látom a hátterét, és hogy mi lehet belőle, az valami elképesztő. Le a kalappal a fővilágosító előtt. Ahogy az anyát az elborult pillanataiban alulról világítja meg, de a szemében mégis ott hagyja a fényt, az egyszerűen fantasztikus.

Flanagan jól játszott a dramaturgiával is, tetszett ez a mozaikszerű felépítés, hogy mindenki szemszögéből láthattuk az adott cselekvést, így jobban belelátunk több karakterbe is egy jelenetben. Különös érzéke van a horrorhoz, igaz marad a műfajhoz, de ugyanakkor képes komplex karaktereket írni és keresni a mélyebb jelentését a dolgoknak. Feszültséget lassan építi, ezáltal a horror elemei sokkal hatásosabbak lesznek a történetben. Az évad felénél van egy váltás, míg eddig a gyerekek múltjával ismerkedhettünk, a hatodik rész már átfordul egy még nagyobb drámába, így az évad második fele már kevésbé annyira rémisztő. A hatodik rész az ami engem igazán leültetett magam mellé, Nagyon kevés snitt, nagyon kevés vágással, ha jól emlékszem összesen 5 beállítás van az egész részben fantasztikus munka, nem semmi lehetett ezen dolgozni, hosszú monológokkal. Az író csapat nem mindennapi, kiemelkedő munkát végeztek, sok csavarral, kiszámíthatatlansággal, drámával, ezzel olyat sikerült elérniük, amivel képesek voltak valami újat hozni az amúgy viszonylag egyszínű horror palettára. Nem hagyták ellaposodni, gondolok itt arra, hogy például amikor spoiler helyette hoztak be más szellemeket, akik tovább tudták vinni a feszültséget.

Azért kezdtem el nézni, hogy valami borzongásra leljek, de helyette ez a sorozat nagyon NAGYON szomorú erre senki sem készített fel. Egy kemény családi dráma, mindenki a múltjával próbál megbirkózni, erre épülnek a karakterek. Olyan mintha az öt testvér egy-egy szintet képviselne a gyászban, ráadásul születésük alapján sorban. Például Steven a tagadás, Shirley a harag, Theo az alku, Luke a depresszió és Nellie az elfogadás.
Minden egyes karaktert szerettem, bár Stevevel néha hadilábon álltam, de vele is sikerült megbékélnem. Mindegyik nagyon más, mégis hasonló. Nellt rettenetesen sajnáltam, mennyivel többet érdemelt volna, de spoiler Amúgy nem értem miért nem hisznek a gyerekeknek a horrorfilmekben, de ha egy kisgyerek azt mondaná nekem hogy napi szinten spoiler én előbb elmenekülök onnan, minthogy valaki azt mondaná, hogy „jaj ez csak a fejedben van”. :D Nellen kívül Theo volt még aki igazán megfogott. Az ő spoiler

Az évad utolsó harmada kicsit túl drámai és a lezárás is egy kicsit szájbarágós, nagyon meg lett magyarázva, DE ennek ellenére is rendesen sikerült megbőgetnie párszor, ami azért elég nagy szó nálam. Sose gondoltam volna, hogy pont egy horrorsorozat egy elcseszett családról fogja áttörni ezt a falat még egyszer, de hát ez van úgy látszik. :D
Furcsa lesz ezek után, de még is azt kell mondanom, jobban örülnék, ha nem lenne folytatás. Elrontaná az egész jelentőségét, tökéletes lezárást kaptunk a Crain családról, egy esetleges következő évad csak elrontaná. Esetleg egy spin-offba még belemennék a Hillekkel, de igazából az ő történetüket is ismerjük körvonalasan, ott nem lenne már annyi meglepetés.

Mindenképp játszik nálam az újranézés hamarosan, ami azért különös, mert filmeket se nagyon, de sorozatokat annál inkább nem szoktam újranézni, de meg akarom találni az összes elrejtett szellemet a házban (8-12 volt egy-egy részben, párat megtaláltam, de jó lenne a többit is felfedezni).

Minden új horrorfilmben amit kiadnak, azt veszem észre, hogy egyre inkább beleunok a műfajba, mert senki nem csinál valami frisset, eredetit és félelmeteset, minden filmkészítő leginkább csak a jumpscarekre támaszkodik. Habár itt is volt néhány, de tökéletesen beleillettek a történetbe, és olyan helyzetekbe lettek belerakva, ahol abszolút nem számítottál rá. (Gondolok itt pl az spoiler azt a részt pont vonaton néztem, akkorát ugrottam a mellettem ülő fiatalember meg jól kiröhögött lol.
Összességében lenyűgözött, tényleg elállította a lélegzetemet, és reményt adott arra, hogy a horror mint műfaj igenis megmenthető olyan alakokkal, mint pl Mike Flanagan. Nem tökéletes, de nagyon közel van hozzá. Nem azt mondom, hogy jelenleg ez a legjobb sorozat a Netflixen de… de pontosan ezt mondom. Nálam ez év sorozata lett. Szomorúan veszek búcsút a Crain családtól, tényleg hiányozni fognak.

julcseee

Új kedvenc sorozat született. Imádtam. Én pont az ilyen tipusú filmeket szeretem, ahol vannak szellemek, van félelem faktor, de vannak érzelmek is, dráma, de van szeretet is. Nem csak földbe döngöl minket, de fel is emel. Ez a kettősség vonz igazán egy filmben/sorozatban, és ezt itt igazán megkaptam. Ajánlom.

2 hozzászólás
csartak 

Maga a sztori annyira nem fogott meg, de némelyik epizódnak érdekes volt a kameramozgása, az tetszett. (Volt, hogy egy házban játszódott az egész epizód, és körözött meg átsiklott a kamera egyik szereplőről a másikra, ahogy beszélgettek)
A befejezés nem tetszett annyira, kicsit erőltetett belemagyarázásnak tűnt.

4 hozzászólás
dulkap 

Személy szerint kicsit durvábbra számítottam, de azért voltak benne parásabb részek. A nagyobb gondom a hullámzó színvonallal volt. Az első két részben nagyon lassan építkezik, aztán szép lassan értelmet nyer pár dolog, majd megint leül kicsit, hogy aztán megint izgalmassá váljon, míg végül kicsit semmilyen vége lett a dolognak. Nem rossz sorozat és a színészek is jók, de talán kevesebb részben elmondva feszesebb lett volna.

Saille 

Sajnos meg kell állapítanom, nem biztos, hogy folytatni fogom ezt a sorit….jobbra számítottam. Kb. mint az 1999-es feldolgozás, Az átok c.film. Ehelyett egy teljesen más sztorit kapunk, egy diszfunkcionális családdal, és a legtöbb idő lelki nyavalygással megy el, nem ijesztgetéssel. Ami „ijesztgetés” van, az sem ijesztő, legfeljebb undi (mint a halott kismacskák, vagy a hugica balzsamozása stb.). Az egyetlen szimpatikusan érdekes szereplő Steve lenne, de jó lett volna,ha tovább kitart a szkepticizmusa, és hogy még sosem látott szellemet. Szerencsétlen öcsike pedig akkora balfasz, hogy csak pár másodperc jutott neki eddig szereplésből (pedig milyen helyes pasi lenne!). Arról nem is beszélve, hogy a sok gyerek közt elvesztem, akiket hol gyerekként, hol huszonévesként látunk viszont – csak éppen a nevüket jó lett volna kiírni legalább az első felbukkanásukkor, ugyanis a 3 hasonló sötéthajú nőt a 2.rész végéig kevertem, és a harmadiknak aki egy bacifóbiás leszbi, még továbbra se tudom a nevét.
Szóval inkább idegesít, mint borzongat, és inkább untat, mint ijesztget – asszem megyek vissza inkább Stranger Things-et vagy ilyesmit nézni.

zsuzsyb

Egy isteni mestermű! Annyira okos, annyira hangulatos a sorozat (veled marad, beköltözik álmaidba, vigyázz!) annyira érdekes volt a narrációs technikája, és olyan, de olyan sok mindenről szól! És annyira megszólított, ja… eléggé hasonló anyuka vagyok, azt hiszem. :D
Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni róla. Hű, de régóta kerestem, szomjaztam ezt az élményt!

carragher 

Csütörtök,Péntek este és tegnap bedaráltam ezt a sorozatot. Nem full horror , nem tocsog a vérben de azért elég félelmetes és néhol nyomasztó. És a végén van mondanivalója.

Manamis_Life

Imádtam. Őszintén, minden egyes percét szerettem – engem mélyen felzaklatott, egyik este halott kiscicákkal álmodtam. Nem fog mindenkinek bejönni, és ez teljesen jól van így, de nekem telitalálat volt. Majdnem minden részen sírtam, pedig ilyen nem szokott előfordulni (nagyon nem). A rémisztő faktor is megvolt nálam (jobb szeretem a klasszikus horrort), az elején tényleg féltem – csak mert tudtam, hogy történni fog valami, hogy van ott valami… és nálam ezek sokkal jobban működnek, mint a tömény rémisztgetés. Én imádtam, nagy kedvenc lett.


Népszerű idézetek

Pandalin

Steven: Szellemekkel éltem együtt gyerekkorom óta. Sokáig nem is tudtam, hogy ott vannak. Szellem a bűntudat, szellem a titok, szellem a megbánás és a kudarc is, de legtöbbször… a szellem legtöbbször kívánság.

lipotdorka 

Steven Crain: Hill House, not sane, stands against its hills holding darkness within. It has stood so for a hundred years and might stand a hundred more. Within, walls continue upright, bricks meet evenly, floors are firm, and doors are sensibly shut. Silence lay steadily against the wood and stone of Hill House. And those who walk there, walk together.

Pandalin

Steven: A félelem a logikáról való lemondás, az észszerű mintákról való önkéntes lemondás, de úgy tűnik,hogy a szeretet is. A szeretet a logikáról való lemondás, az észszerű mintákról való önkéntes lemondás. Engedhetünk neki, küzdhetünk ellene, de nincsen köztes megoldás. Nélküle nem tudnánk megőrizni épelméjűségünket a szüntelen, valóság szabta határok között.


Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is


Hasonló filmek címkék alapján