A Hill-ház szelleme (2018–2018) 86% 334★

Hát nem gondoltam volna, hogy ennyire meg fogom én ezt szeretni. Elsősorban ez inkább egy nagyon erős dráma, ebbe építette bele Flanagan a horror és a kísértethistóriák alapvető elemeit. Nagyon nehéz manapság horrorfilmet csinálni, a mai horrorok már egyáltalán nem olyanok mint a régiek, nem nagyon tudnak megújulni, itt viszont nem az ijesztgetésre, hanem a rémisztgetésre tették a hangsúlyt, ami rendesen tudott működni. Nagy különbség van a kettő között. Egy jó horror alapja nem a szörnyek meg az olcsó egyszeri jumpscarek, hanem a jó minőségű dráma és ügyesen megírt dramaturgia és felépítés.

Mielőtt elkezdtem nézni, arra gondoltam, hogy „jaj, itt a halloween szezon, a Netflix is kidobál mindenféle ilyen típusú remekművet, mert tudják, hogy az emberek oda vannak az ilyenekért az év ezen szakaszában” szóval nem sok elvárással nekiültem, és ahelyett, hogy egy teljesen alap, véres, jumpscares horror/thrillert kaptam volna, a képembe vágtak egy ilyen mesterművet. Nem számítottam rá, hogy beleszeretek a történet összes karakterébe és mindegyik rész végét megkönnyezem. Nem számítottam rá, hogy ilyen csodálatos színészekkel ismerkedhetek meg, mind a múlt, mint a jelen idősíkjában. Külön ki szeretném emelni itt Victoria Pedrettit, akinek első nagyobb filmszerepe volt ez a felnőtt stábban, zseniális volt. Nem számítottam rá, hogy az egész sorozat alatt lesz bennem egy ilyen félelem érzés, amit nem az előugró szellemek okoznak. Nem számítottam rá, hogy ilyen lélegzetelállító látványt és operatőri munkát fogok látni. Ahogy megvan világítva az egész, egyszerűen olyan hangulatot tud teremteni, hogy az hihetetlen. Vicces, de amíg nem tanultam világosítást, nem törődtem az ilyennel, de így, hogy látom a hátterét, és hogy mi lehet belőle, az valami elképesztő. Le a kalappal a fővilágosító előtt. Ahogy az anyát az elborult pillanataiban alulról világítja meg, de a szemében mégis ott hagyja a fényt, az egyszerűen fantasztikus.

Flanagan jól játszott a dramaturgiával is, tetszett ez a mozaikszerű felépítés, hogy mindenki szemszögéből láthattuk az adott cselekvést, így jobban belelátunk több karakterbe is egy jelenetben. Különös érzéke van a horrorhoz, igaz marad a műfajhoz, de ugyanakkor képes komplex karaktereket írni és keresni a mélyebb jelentését a dolgoknak. Feszültséget lassan építi, ezáltal a horror elemei sokkal hatásosabbak lesznek a történetben. Az évad felénél van egy váltás, míg eddig a gyerekek múltjával ismerkedhettünk, a hatodik rész már átfordul egy még nagyobb drámába, így az évad második fele már kevésbé annyira rémisztő. A hatodik rész az ami engem igazán leültetett magam mellé, Nagyon kevés snitt, nagyon kevés vágással, ha jól emlékszem összesen 5 beállítás van az egész részben fantasztikus munka, nem semmi lehetett ezen dolgozni, hosszú monológokkal. Az író csapat nem mindennapi, kiemelkedő munkát végeztek, sok csavarral, kiszámíthatatlansággal, drámával, ezzel olyat sikerült elérniük, amivel képesek voltak valami újat hozni az amúgy viszonylag egyszínű horror palettára. Nem hagyták ellaposodni, gondolok itt arra, hogy például amikor spoiler helyette hoztak be más szellemeket, akik tovább tudták vinni a feszültséget.

Azért kezdtem el nézni, hogy valami borzongásra leljek, de helyette ez a sorozat nagyon NAGYON szomorú erre senki sem készített fel. Egy kemény családi dráma, mindenki a múltjával próbál megbirkózni, erre épülnek a karakterek. Olyan mintha az öt testvér egy-egy szintet képviselne a gyászban, ráadásul születésük alapján sorban. Például Steven a tagadás, Shirley a harag, Theo az alku, Luke a depresszió és Nellie az elfogadás.
Minden egyes karaktert szerettem, bár Stevevel néha hadilábon álltam, de vele is sikerült megbékélnem. Mindegyik nagyon más, mégis hasonló. Nellt rettenetesen sajnáltam, mennyivel többet érdemelt volna, de spoiler Amúgy nem értem miért nem hisznek a gyerekeknek a horrorfilmekben, de ha egy kisgyerek azt mondaná nekem hogy napi szinten spoiler én előbb elmenekülök onnan, minthogy valaki azt mondaná, hogy „jaj ez csak a fejedben van”. :D Nellen kívül Theo volt még aki igazán megfogott. Az ő spoiler

Az évad utolsó harmada kicsit túl drámai és a lezárás is egy kicsit szájbarágós, nagyon meg lett magyarázva, DE ennek ellenére is rendesen sikerült megbőgetnie párszor, ami azért elég nagy szó nálam. Sose gondoltam volna, hogy pont egy horrorsorozat egy elcseszett családról fogja áttörni ezt a falat még egyszer, de hát ez van úgy látszik. :D
Furcsa lesz ezek után, de még is azt kell mondanom, jobban örülnék, ha nem lenne folytatás. Elrontaná az egész jelentőségét, tökéletes lezárást kaptunk a Crain családról, egy esetleges következő évad csak elrontaná. Esetleg egy spin-offba még belemennék a Hillekkel, de igazából az ő történetüket is ismerjük körvonalasan, ott nem lenne már annyi meglepetés.

Mindenképp játszik nálam az újranézés hamarosan, ami azért különös, mert filmeket se nagyon, de sorozatokat annál inkább nem szoktam újranézni, de meg akarom találni az összes elrejtett szellemet a házban (8-12 volt egy-egy részben, párat megtaláltam, de jó lenne a többit is felfedezni).

Minden új horrorfilmben amit kiadnak, azt veszem észre, hogy egyre inkább beleunok a műfajba, mert senki nem csinál valami frisset, eredetit és félelmeteset, minden filmkészítő leginkább csak a jumpscarekre támaszkodik. Habár itt is volt néhány, de tökéletesen beleillettek a történetbe, és olyan helyzetekbe lettek belerakva, ahol abszolút nem számítottál rá. (Gondolok itt pl az spoiler azt a részt pont vonaton néztem, akkorát ugrottam a mellettem ülő fiatalember meg jól kiröhögött lol.
Összességében lenyűgözött, tényleg elállította a lélegzetemet, és reményt adott arra, hogy a horror mint műfaj igenis megmenthető olyan alakokkal, mint pl Mike Flanagan. Nem tökéletes, de nagyon közel van hozzá. Nem azt mondom, hogy jelenleg ez a legjobb sorozat a Netflixen de… de pontosan ezt mondom. Nálam ez év sorozata lett. Szomorúan veszek búcsút a Crain családtól, tényleg hiányozni fognak.

Mindig is oda voltam a régi vágású kísértet történetekért. Imádtam Az átok (1999), Bíborhegy című filmeket is. Klasszikus kísértetek, gótikus helyszínek (lehetőleg ódon házak), egy kis krimivel keverve és kész is a számomra tökéletes szórakozás. Gondoltam ezzel a sorozattal sem lesz másként.

Semmit nem tudtam róla csupán megtetszett a címe. Már a nyitó képsorok meghozták a várt hangulatot. A történet mozaikszerűen épül fel. Kicsit nehéz volt követni de a közepe felé szépen kezdett összeállni. Nem voltak üresjáratok. Vitt előre a cselekmény, amit nagyon aprólékosan raktak össze. Általában az ilyen filmekben a természetfeletti valósággal való találkozását szokták elrontani ami nagyon tönkre tudja tenni a hangulatot. Ez volt az egyetlen kritikus rész, amit viszont tökéletesen megoldottak. Annyira észrevétlenül szőtték bele a történetbe, hogy egy pici idegen-érzésem sem volt.

A szereplők is klasszikus sémák szerint épülnek fel (kétkedő, médium, védelmező…), akikbe rengeteg érzelem szorult. Tökéletesen illenek a felépülő világba és senki sem felesleges. Végre valami, ahol mindenki számít.

Szerintem megvan az idei év legjobb sorozata!

Nem hiszem, hogy kedvencem lesz ez a sori. Olyan lassan indult be, és vontatott volt, hogy mire beindult az egész szitu már majdnem vége lett az egésznek. Egyrészt jó volt több szemszögből látni az eseményeket is, de egy két karakter ritka idegesítő volt, kezdve Shirleyvel, amekkora hisztérika volt, és egy görény… spoiler Steven sem volt különb nála. spoiler Talán Lucas, és Theo lehetek egy kicsit szimpatikusabbak, a többiek viszont kevésbé. Még Hugh és Olivia sem igazán fogott meg, bár Olivia karaktere érdekes is volt, kár, hogy csak ennyi szerephez jutott, ahogy Nell is, habár nem igazán volt szimpi. spoiler De a sori, és a sztori nem volt rossz, csak vontatott, lehetett volna pörgősebb is, és sokkal ijesztőbb is. A szellemek és a kísértetek, cseppet sem voltak ijesztőek, és a ház sem. XD

Sokkal erőteljesebb családi dráma, mint horror, bár volt egy-két olyan jumpscare jelenet, amitől majdnem kiugrott a szívem a helyéről, pedig rám ezek nem igazán szoktak hatni. A legelején kicsit zavartak az időbeli ugrások, de hamar megszoktam, nem nehéz követni a nem lineáris történetmesélést. Nagyon tetszett a sorozat felépítése, hogy minden szereplő szemszögéből láttuk a múltat és a jelent is, közben mindig haladt kicsit előre a sztori. A cselekményben is akadtak meglepetések. Konkrétan egyetlen szereplőt szerettem meg igazán, a többieket életkor szerinti rangsorban nem kedveltem. Vagyis Stevent szinte végig utáltam, bár ő a végére összekapta magát, Shirley meg konkrétan kiidegelt. Theo nagyon érdekes karakter volt, Luke iránt sokszor éreztem szimpátiát, Nell meg abszolút tünemény. Horroként nem mutatott újat, tipikus szellemházas történet, de a dráma kiválóan működött, ezért nézette magát. Némileg hosszúnak gondolom a tíz részt, azért volt, hogy leültek rendesen az események, de abszolút megérte megnézni. Kíváncsi lettem Mike Flanagan többi munkájára is.

Oké… nekem iszonyatosan bejött, és nem a rengeteg creepy rész miatt, amiktől alig mertem éjszaka elmenni fogat mosni, hanem amiatt, mert nagyon okos fordulatai, apróságai vannak az 1. évadnak.

Pl.
1 // spoiler
2 // spoiler
3 // spoiler

Elkaszáltam a 6. résznél.
Voltak benne jó momentumok és részek, de végig úgy éreztem hogy építenek egy jó nagy lufit. Ez a Flanagan csávó nem jön be nekem, a Gerald's game is egy méretes unalmas lufi volt.
Szval van ez a Haunting, mindenki dicséri, hogy milyen feszülős és milyen zseniálisan lassan építkezik. Ám itt a lassúság nem eszköz, hanem alapállapot az totális érdektelenség felé. Kicsit érdekes volt benne minden, a család drámája, az egyének drámája, de egyáltalán nem annyira, mint amennyit rá szán a rendező, töredéknyi elég lett volna mindenből.
Jó nagy csalódás a sok dicshimnusz után. Túlnyújtott, túldimenzionált történet, amiben horror alig-alig van, családi dráma annál több (amivel egyébként semmi baj nem lenne), de túlnyújtva az érdekességéhez képest.
Ennyi.
(a kis ikrek cukik voltak. nagyon.)

Új kedvenc sorozat született. Imádtam. Én pont az ilyen tipusú filmeket szeretem, ahol vannak szellemek, van félelem faktor, de vannak érzelmek is, dráma, de van szeretet is. Nem csak földbe döngöl minket, de fel is emel. Ez a kettősség vonz igazán egy filmben/sorozatban, és ezt itt igazán megkaptam. Ajánlom.

Maga a sztori annyira nem fogott meg, de némelyik epizódnak érdekes volt a kameramozgása, az tetszett. (Volt, hogy egy házban játszódott az egész epizód, és körözött meg átsiklott a kamera egyik szereplőről a másikra, ahogy beszélgettek)
A befejezés nem tetszett annyira, kicsit erőltetett belemagyarázásnak tűnt.

Személy szerint kicsit durvábbra számítottam, de azért voltak benne parásabb részek. A nagyobb gondom a hullámzó színvonallal volt. Az első két részben nagyon lassan építkezik, aztán szép lassan értelmet nyer pár dolog, majd megint leül kicsit, hogy aztán megint izgalmassá váljon, míg végül kicsit semmilyen vége lett a dolognak. Nem rossz sorozat és a színészek is jók, de talán kevesebb részben elmondva feszesebb lett volna.

Egészen népszerűnek számít a horrorfanok között, érdekesnek is tűnt szóval már pár éve terveztem megnézni.
Hogy őszinte legyek nem számítottam arra, hogy ennyire befog jönni. Persze nem igazán a horror része, az szerintem elég egyszerű volt és minimálisan parázós (a spoiler), inkább a remekül kidolgozott családi dráma és karakterek nyerték el a tetszésemet. Mert hát nem, nem éppen a legvidámabb történet. Az első 6 rész mindenképpen ami végig letudott kötni, a maradék 4 már azért helyenként leült és volt 1-2 kevésbé jó döntés, de az összképből ez nem sokat von le.
Nem meglepő módon nekem is Nell és Theo voltak a kedvenceim karakterügyileg és színészileg is. (többiekkel sem volt azért gondom, ők is jók voltak). Mindenképpen megkell dicsérnem a gyerekszínészeket is, mert semelyiknél sem éreztem azt, hogy bénák lennének.
Idén még megnézem a Bly Manort, ha nem is ér esetleg fel ehhez azért remélem az sem lesz rossz.