Guillermo del Toro, a horror mestere példátlan és műfajmeghatározó történetek gyűjteményét mutatja be, amelyek megkérdőjelezik, mit is jelent a hagyományos horror.
A Rémségek tára Guillermo del Toro ijesztő történetekből álló antológiasorozata, amelyet napjaink legismertebb horroralkotói… [tovább]
Ez annyira egy értékelhetetlen unalmas, nyomasztó semmi. 4.részig bírtam, pedig nagyon vártam. De személy szerint, ez szörnyen rossz, nem ajánlom senkinek.
Update: Folytatom az évadot, de ugyanolyan sz@r XD
Ez nagyon szar volt. Az alap ötlete a sorozatnak nagyon jó, nagyon sok mindent ki lehetett volna hozni belőle. Na de a megvalósítás… Unalmas volt az egész, aminek félelmetesnek kellett volna lennie az vagy vicces volt vagy gusztustalan.
A hangulat és a látvány többségében lenyűgöző és már a főcím is művészi mestermű. Igazából a történetek is rendben vannak. (Leszámítva a 4. részt, ami minden szempontból kilóg a sorból.) A baj a játékidőkkel van. Amíg az első két résznél még érezték a készítők, hogy a kevesebb több, addig a többi résznél indokolatlannak tartottam az egy órás játékidőt. Feszesebb és feszültebbek lettek volna maximum 35-40 percben.
Az első 3 epizód után nem érzek rá késztetést, hogy folytassam. Igazából nem is annyira ijesztő, egyszerűen csak undorító inkább. És bizonyos részeknél végtelenül unalmas.
Guillermo del Toro kiváló alkotásokat szedett össze, amik a diverz élményekre fogékony nézőket célozzák meg. Kuriózumai működnek, mert többről szólnak, mint a rémisztgetés. Ez egy kiváló gyűjtemény, ami vagány, elgondolkodtató, undorító, és érzések és reakciók széles skáláját váltja ki a nézőből. Nem minden fejezete ugyanannyira erős, és ennek megítélése természetesen nézőnként változhat, de különlegessége is pont ebben rejlik. Kozmikus, gótikus, kortárs és Grand Guignol – van itt a múltból, jelenből és jövőből, a túlvilágból, az idegenből, az emberfelettiből és a valóságból merítő téboly mindenkinek.
És ez így van rendjén, mert – valamennyire – ebben is élünk.
Bővebben: https://www.roboraptor.hu/2022/11/28/remsegek-tara-soro…
1. rész – a 36-os raktár
Bírom Navarro vizuális stílusát, szóval a képekre itt sem lehet panasz. A sztori olyan amilyen, mire érdekessé válna pont vége lesz. Egynek nem rossz.
2. rész – Temetői Patkányok
Ezt nagyon bírtam. A 90-es években készült hasonló hangulatú, képi világú creature-feature filmek előtt tiszteleg. Semmi komoly, ellenben tök szórakoztató.
3. rész – A boncolás
A sorozat egyik, ha nem a legjobb epizódja, ráadásul az egész nagyon emlékeztet Stephen King regényeinek világára. A hangulatot eltalálták, a képek borongósak, F. Murray Abraham pedig remek, mint mindig. A végső csavart azért már messziről ki lehet szagolni, de ez nem sokat von le az élvezhetőségből. Érdemes megnézni.
4. rész – A külvilág
Egy újabb epizód, ami visszahozza a 90-es évek filmjeinek világát. A mondanivaló kissé szájbarágós, viszont örök érvényű. Kate Micucci remekül alakít, a képi világ groteszkbe hajlik, ami annak is köszönhető, hogy sok a nagylátószögű objektívvel fotózott közeli. A fekete humor is jót tesz a filmnek, az arányokat is sikerült eltalálni. A széria erősebb darabjainak egyike.
5. rész – Pickman modellje
Lovecraft-ot nem egyszerű filmre vinni. Habár novellái és regényei sötét, gótikus világa adja magát a megfilmesítéshez, azt a zsigeri félelmet, amit az olvasóból kivált nem nagyon tudják visszaadni mozgóképen. Pickman modelljénél sincs ez másképp. Sajnos a mélyről feltörő terrort én nem éreztem, de az atmoszféra erős, a színészek jók, a képi világ is remek, a sztori pedig Lovecraft, tehát nagyszerű.
6. rész – Álmok a boszorkányházban
Újabb Lovecraft adaptáció, ami néhol egészen ijesztő. Látványban és hangulatban erős, néhol viszont egészen esetlen pl. spoiler A befejezés nem tetszett, valahogy lerontotta az addigiakat. Egyszer meg lehet nézni, meg úgy nagyjából rendben van, de nem a legjobb.
7. rész – A bemutató
Vizuálisan gyönyörű, ami egy Cosmatos-filmnél nem meglepő. A sztori és a párbeszéd azért már eléggé ambivalens, viszont még így is egészen addig érdekesnek találtam, amíg ki nem derült mire megy ki az egész. Ott valamiért elvesztett a film, pedig a finálé sem lenne rossz, inkább csak túl egyszerű. Túl jól sikerült a pacing. Egynek azért elmegy.
8. rész – A morajlás
Eleinte érdekes, később szokványosba forduló történet. Essie Davis és Andrew Lincoln alakítására nem lehet panasz. A helyszín hangulatos, a horrorelemek sem rosszak, néhány jump scare pl. igen hatásos. Nem ez a kedvenc részem, de baj sincs vele.
Teljesen jó cucc volt, számomra ritka az olyan antológia, ami nagyjából egyenletesen magas színvonalú.
A 36-os raktár
Egyszerű, de hangulatos darab, rövid, velős. 7/10
Temetői patkányok
Ez akár egy jobban sikerült Mesék a kriptából epizód is lehetne, komolyan vehetetlen, mégis működőképes szörnyhorror. 7/10
A boncolás
Vitán felül a legjobb epizód, félelmetes, nyers, sokkoló, ötletes, húsba vágó (szó szerint), kellemes csavarral a végén. 9/10
A külvilág
Még egy Mesék a kriptábólra emlékeztető epizód, ami igazából már szatírába hajlik, és annak is teljesen jól működik. 7/10
Pickman modellje
Nem rossz próbálkozás, de nem sikerült hozni a zsigeri borzalmat. 6/10
Álmok a boszorkányházban
A legsablonosabb rész, volt szerencsém olvasni az alapjául szolgáló Lovecraft-novellát, a közelébe sem ér. 5/10
A bemutató
A második legerősebb rész, Panos Cosmatos vizualitása egészen elképesztő, de ez nem újdonság azoknak, akik látták a Beyond the Black Rainbowt és a Mandyt. A sztori egyszerű, mint a szög, kellemes kozmikus horror felütés, és ahogy az említett filmeknél, itt is a hangulat az, ami mindent visz. Peter Wellert jó volt látni. 8/10
A morajlás
A Babadook után csalódás ez a rendezőnőtől, itt sajnos nem igazán működik a trauma, mint horror alapanyag, eléggé untam, inkább egy lagymatag dráma, horrorisztikus elemekkel. 5/10
A kedvenc részeim az első rész és a harmadik rész volt. A többi is tetszett, de az nekem kicsit az a szokásos horroros volt és nem annyira feszültség keltő. Kicsit többet vártam mivel jó dolgok voltak róla mondva és egy barátnőm ajánlására néztem meg, mármint nem bánom, hogy megnéztem csak lehetett volna jobb.
A második rész tetszett, mert szórakoztatóan morbid volt, a főszereplője meg haláli figura :D A 6. is, mert érdekes, de a vége miatt nem tudtam igazán szeretni. A 8. viszont szép lezárás, messze ez lett a legjobb, legszebb, és legszomorúbb.
A többi viszont vagy rettenetesen rossz, vagy unalmas, vagy szándékosan erőltetetten gusztustalan… esetleg ez mind együtt (igen, 7.rész, rád gondoltam elsősorban…vinné el az íródat a lepra az elpazarolt időmért). A maszkmesterek sem voltak a helyzet magaslatán, a szörnyek/démonok/boszik/egyebek nagy többsége iszonyú gagyi, tipikus olcsó ijesztgetés.
Páratlan kis gyűjtemény ez, még nem tudom, melyik lesz a kedvencem, de eddig le vagyok nyűgözve és imádom :)
Most már tudom: a Morajlás lett a kedvencem, tekintve hogy a madaras téma nagyon közel áll hozzám és örülök, hogy nem csapott át egy Hitchcockos őrületbe, szép lezárása volt a sorozatnak. A másik kedvenc A boncolás, nem semmi látványvilág volt, de az Álmok a boszorkányházban is nagyon tetszett. Külön örültem a részekben felbukkanó „meglepetés” színészeknek.
Mind látványban, hanghatásokban, mind ötletekben pazar sorozat, ami nem az ijesztgetésre, hanem a bennünk megbúvó félelmeinkre épít és hozza őket testközelbe, karnyújtásnyira hozzánk.
