Stephen King: Az (1990–1990) 72% 145★

Öööö, nekem ez nem igazán jött be sajnos. Az a film nekem sokkal jobban tetszett, még a második része is, de ez… totál nem. Pedig bírom Pennywise-t, és Tim Curry zseniális volt, de nekem jobban tetszett még nála is őrültebb Bill Skarsgard Pennywise-a. :-) ❤ Számomra ő ezerszer jobb, és betegebb volt, de azért Tim Curry is nagyon odatette magát. A többi szereplő pedig pfff… egyik se lett a kedvencem. Egy kicsit zavaró is volt, hogy ide oda ugrált az időben, a visszaemlékezések felnőtt korból tinédzserig. A könyvet még nem olvastam, de egyszer tuti rászánom magam, mert nagyon kíváncsi vagyok, de ezt a mini sorozatot nem biztos, hogy újra is nézném. Ráadásul voltak olyan jelenetek is, amik néha jók is voltak, de még így is nagyon csalódott vagyok. :/

Ez a film nálam Tim Curry miatt lett kedvenc. Azóta bármikor meglátok egy bohócot ő ugrik be és róla is folyton Pennywise-ra asszociálok.

Határozottan nem rossz, és immár biztos, hogy el akarom olvasni a könyvet, mert a két adaptáció annyira különbözőképpen jó, hogy kíváncsi vagyok, melyik mennyit ragadott meg az eredeti történetből.
Egy hangyányit kevésbé tetszett, mint az új, de ez nem azt jelenti, hogy minden ponton egy kicsit gyengébb – néhány eleme kategóriákkal jobb, néhány eleme pedig kategóriákkal rosszabb. Mindkét részértékelésben írtam, hogy Richard Thomas előtt egy nagy kalapemelés. Az új filmben Bill karaktere nem igazán fogott meg, sem gyerek, sem felnőtt korában, pedig jók voltak a színészek, nagyon igaziak voltak a dilemmái, teljesen megérthetőnek találtam… igazából eddig a feldolgozásig nem értettem, mi hiányzott belőle, de ez a színész annyira jól hozta ennek a figurának a „felnőtt gyerek” állapotát, annyira életszerű volt a gyerekesség minden gesztusában, ahogy biciklire ült, ahogy visszaesett a dadogásba, hogy csak pislogtam, és merem állítani, hogy a kilenc csillagból legalább kettőt ő kapott. Tim Curry-re nem tudok mit mondani, abban közös az új film Pennywise-ával, hogy látványosan élvezi a szerepét, maga a színész annyiszor játszik gonoszokat, annyira jó az arca a gonoszokhoz, hogy szerintem tényleg jutalomjáték volt neki az egész. Mike egy kicsit háttérbe szorult, de igazából ő is hitelesen alakított. A gyerekszínészek részemről egy erős közepes, Seth Greent (Richie) ki kell emelni, mert szerintem telitalálat volt a szerepre, de Jonathan Brandis pl. szerintem kimondottan gyenge Bill, ami különösen erősen érződik, mert nagyon nagy a kontraszt a felnőtt és a gyerek én játéka között. Összességében aranyos csapat, érezni a köztük kiépülő barátságot, de azt, hogy kit mi kísért, milyen problémákkal küzd egyéni szinten, sokkal kevésbé. Szintén kiemeltem a részértékelésekben is, hogy nem igazán fordítottak energiát arra, hogy hihető legyen az átmenet gyerek és felnőtt között, mert tényleg csak a flashback szerkezet miatt jöttem rá, hogy ki kicsoda. A felnőttek közül Richie szövegei nagyon jók, a színészről vegyes véleménnyel vagyok, Eddie jó, de nem sok lehetősége van kiemelkedőt nyújtani. És a feketeleves: Beverly és Ben. Míg ez a film valami egészen jót hozott ki Billből, ez a két karakter, akik az újban egyértelmű személyes kedvenceim voltak, itt elképesztően nagy csalódást jelentettek. Beverly valahogy olyan mintha két különböző karakter lenne egyszerre, kap egy-két vagány és erőteljes pillanatot, majd átvált a habogásra, és a kettő között nincs kidolgozott, szép átmenet, nem látom, hogy hogyan épül fel a bátorság benne, hogyan csap oda, majd hogyan hagyja el az ereje, csak egyszerűen ez a kétféle jelenete van. Bennél az újról írt értékelésemben emlegettem, hogy nagyon tetszett, hogy a színész képes volt rá, hogy átadja, ahogy egy sikeres figura, aki fizikailag túllépett mindenen, amiért gyerekként csúfolhatták, ugyanolyan bizonytalan és határozatlan, mert még mindig fél, hogy a környezete kövér gyereknek látja. Itt ebből semmit nem kapunk, ami önmagában nem lenne baj, mert egy olyan karakter, aki odacsap a csúfolódóknak, és megmutatja, hogy jobb annál, aminek hiszik, számomra abszolút tisztelhető. De ugyanakkor ott vannak az analóg jelenetek, amik az újban nagyon nagyot ütöttek a karakter bizonytalansága miatt, itt pedig, hogy ideillő hasonlatot mondjak, ellebegnek, mint a lufik. Azt már csak mellékesen említem meg, hogy miután a két színész önmagukban nem adják át annyira szerethetően a karakterüket, így a köztük lévő kémia is sokkal gyengébb.
A flashback szerkezet nagyon jó, mindig szerettem, ha egy történet nem lineáris vezetésű, szerintem rengeteget lehet kihozni belőle, itt is működött. A film egyáltalán nem ijesztő, de én igazából az újon se ijedtem meg, tehát nem is vártam, hogy bármilyen szinten horrort kapok majd. Az effektek gyengék, de nem zavaróan azok, szerintem az élvezeti értékből semmit nem vesznek el, és nekem bejött, hogy Derry elsőre nem az a tipikus horrorváros, hanem csak ahogy belelátunk a gyerekek szemszögébe, úgy tárul fel a sötétsége.
És végül a finálé. spoiler
Összességében ajánlom, mert tényleg máshogy jó, mint az új, de jó. Nem véletlen, hogy egy nap végigdaráltam mindkét részt.

Nem tudom, de jobban bejött az új verzió. Igen, gondolok itt a technikai fejlődés miatti horrorisztikus elemekre és az új film színvilágára, de gondolok a történetre is. Ez nekem hosszú és vontatott volt, főleg a második része… Túl volt tolva… Az a baj, hogy bírom SK-t, de a könyveivel is mindig ez a vontatottság a bajom. ( Szóval valószínű, hogy ez a könyvhűbb változat…? :/ )

Most, hogy hirtelen mindenki habzó szájú Az rajongó lett, gondoltam végre valahára megnézem az eredetit, mielőtt beállnék a mozisorba.
A film első fele zseniális volt, a bohóc igazából csak eszköze volt magának a félelemnek, egy manifesztálódott rettegés, ami pokollá színezte a valóságot. Aztán jött a film második fele, én meg nagyon nem tudtam hova tenni a dolgot… unalmas, vontatott, logikátlan ócskaság volt, mintha nem is ugyanaz a történet lenne.
Szívesebben néztem volna még a srácoktól rém-visszaemlékezéseket, a barátság védőburkába beszökő rettegést, a bohócot, az eleven gonoszt, azokat a retteneteket, amiket csak a gyerekek látnak, mert hisznek. Totálisan felesleges volt az utolsó másfél óra, lerontotta az addig tökéletesen lúdbőröztető hangulatot.

Aludtam párat az értékelésre… Nos, nyilván nem várja el az ember, hogy tökéletes legyen a film, Hiszen egyrészről azért mert nincs olyan hogy tökéletes film, mindnek meg van a maga a hibája. Vagy legalább is, ha X nem talál benne hibát Y úgy is fog… Ha másért nem, hát már csak azért is kutatni fogja…

Tisztelem, hogy 30 éve még nem volt ennyi technika, ezért nehezebb volt megvalósítani pár dolgot… De amikor a szekáló barom félelmetesebb és gonoszabb, mint maga Pennywise akkor az azért, kicsit élvezhetetlenné teszi a filmet…

Egyébként nem bántam meg, hogy megnéztem, viszont, az új feldolgozás sokkal jobb. Nekem jobban adja az, hogy előbb végig nézzük a múltat, aztán jön a jelen (esetleg néha egy-egy visszaemlékezés), de az hogy itt folyamatosan ugráltunk az időben, azért kicsit zavaró. Nyilván ennek is megvan a maga varázsa, hiszen rögtön látjuk, hogy milyenné vált az aki régen volt… De azért kicsit zavaró is.

Ledaráltam egymás után a két részt, de nem kellett volna.. :D Egyrészt a felénél már éreztem, hogy sok lesz ez így egyszerre, ráadásul a második rész nem igazán tetszett, untam az egészet, konkrétan majdnem bealudtam rajta, a felnőtt szereplők, akiket gyerekként kedveltem, itt idegesítettek, a végső leszámolás pedig nevetséges volt. Szóval ez kicsit levett az élményből, pedig az első rész jól indult.
Amúgy azt hozzátenném, hogy előbb láttam a 2017-es verziót. Azután jött a könyv, majd utoljára ez a film, ami sokkal inkább hű a regényhez, mint az újabb változat. Az viszont nagyon irritált, hogy a magyar szinkronban a „repülés” szót használják a „lebegés” helyett.
Ijesztőnek semmiképp sem mondanám, leszámítva a Tim Curry által megformált bohócot, akit gyerekként egy három méteres bottal se mertem volna megpiszkálni, nemhogy még szóba álljak vele – ellentétben az „új” Pennywise-al, mert hiába alakít zseniálisat Bill Skarsgård is, ő olyan amilyen… egy kicsit para, de közben valahogy inkább cuki. :D
Szóval bohóc fóbiások kerüljék ki nagy ívben ezt, vagyis Azt. :)

Szeretem a Stephen King féle történeteket, bár nem olvastam túl sok könyvet tőle. Az „Az” is ilyen volt. Csomószor találkoztam a Tim Curryféle bohóccal, szóval igencsak kedvet kaptam, hogyha máshogy nem is, de legalább filmben megismerhessem a sztorit. Ebből adódóan a filmet csak magában értékelem, fogalmam sincs mennyi köze van a könyvhöz spoiler.

BAROMI HOSSZÚ! Jesszusom, mire ezt így végigültem egyszerre muszáj volt beiktatni 3 WC- és 2 kajaszünetet. Megnéztem IMDB-n, ezt minisorozatnak hozták ki anno, két részletben. Egyet is értek vele, a másfél óra egy lélektani határ volt nekem. Érezhető volt, még így egybenézve is, hogy elkülönül a film első fele és második fele. Míg az előbbiben a múlt történéseivel foglalkozik INKÁBB a film, addig az utóbbiban egy előretekintésről van szó.

Na, nézzük meg ezt az első felet. A bohóc, az „az/izé” (ahogy a filmben emlegetik) újra előkerül. A film zseniálisan kezel két idősíkot. Láthatjuk a szereplőket jelen időben, ahogy a baráti hetes végig riadóztatta egymást, hogy baj van, közben mindenki visszaemlékezik, hogyan ismerkedtek meg egymással meg milyen atrocitásuk volt a bohóccal.
A gyerekszereplők engem meggyőztek. Nem találtam hibát a színjátékukban, tudtak mit kezdeni a saját szerepükkel. A film, elsőre nem számítottam rá, de a hatalmas játékidőnek köszönhetően sok időt és energiát fordít a szereplők háttértörténetére. Mindegyik karakter színes volt, egyedi háttérrel rendelkezett. A gyerekszereplők közül a kedvencem a „dagi” Ben volt, meg a „szemüveges” Ricsi (hogy mennyi hülyeséget leművelt).

A bohóc nagyon hiteles volt. Tim Curry ("a vadon kiSZlányai xD) jó választás volt erre a szerepre, amúgy is nagy szája van, amivel azt az irritáló mosolyt elő tudta csalni a bohócnak. Egyszerre volt néhol meggyőző, néhol mézes-mázos, néhol pedig vicsorgó fogú rémség az „az”. Bár felnőtt fejjel és 25 (HUSZONÖT!!!) évvel a film elkészítése után, már nem mondom félelmetesnek, ugyanakkor, ha gyereknek néztem volna, tuti a takaró alá bújok reszketve. Arról nem is beszélve, hogy vannak ugye, akik bohóc fóbiásak, na azoknak ez a film tuti betesz. A bohóc időnként már-már a Rémálom az Elm utcában Freddy féle könnyedséggel alakítja a valóságot. A sok megjelenése és ijesztgetése közül nekem a kedvencem a spoiler

A film feléig akár 7 csillagot is adtam volna rá, már csak azért is, mert egy mini történet szál is volt benne, a pillangókéses Henry és bandája mindig jött csinálni a zűrt. Na, elérkeztünk a film feléhez. spoiler A felnőtt szereplők hozzák a gyerekkori énjüket, a jellemüket, bár mivel sokan voltak, kicsit nehéz volt fejben tartani kihez ki tartozik. Beverly nekem végig kicsit a „banda közös csaja” benyomást keltette, ölelkezett ezzel, amazzal csókot váltott, és hozta ezt mind gyereknek, mind felnőttnek egyaránt. spoiler Ha összehasonlítom a film első és második felét, akkor a második fele egy kicsivel alul marad, picit unalmasabb és ha a hibák számát nézem, akkor több jut belőle (erre majd később kitérek).

A bohóc felnőtt szereplőinket sem hagyja békén, és mértani pontossággal kezdődik az egyes szereplőkre a frász hozás. A kedvencem ezek közül spoiler

Itt az ideje kitérni a hibákra és azon dolgokra, amiket nem értek…
spoiler UPDATE (2017.03.28):spoiler
spoiler
spoiler
spoiler
spoiler

Sajnos van még egy szívfájdalmam a filmmel kapcsolatban.
spoiler

Érdekes film, jó kezdettel, ugyanakkor nagyon elnyújtott, és az igazán fontos kérdések nincsenek kifejtve.

Szerintem szintén egy nagyon jól adaptált film. Mindenki a 2017-es filmért van oda (ami szerintem is jó), de azért ezt sem kell elfelejteni. Az adaptáció remek, mindent amit lehetett beletettek és Tim Curry nagyon remekül adta elő Pennywiset.

Ahhoz képest, hogy mikori és mekkora költségvetésű film, rendkívül látványos és hatásos horror. Bár ez sem tökéletes, számomra milliószor jobb élményt nyújt, mint a 2017-es verzió, és ennél érezni, hogy a készítők nagyon igyekeztek a könyvet visszaadni, pedig ha van olyan kötet, amit lehetetlen rendesen megfilmesíteni, az Stephen Kingtől az Az.
Egyetlen részével lőttek nagyon mellé, az pedig a végső összecsapás. Az még a film korához és anyagi befektetéséhez mérten is kínos volt.