Gyilkosság (1956) 78% 46★

A közvélekedés szerint Stanley Kubrick mozijai szinte minden esetben megtalálták az utat a klasszikussá válás irányába: legyen szó botrányokról, alkotók közötti kreatív nézeteltérésekről, kritikai elmarasztalásról, bérmunkáról, színészek vegzálásáról, Kubrickot máig sem szokás elővenni, pellengérre állítani, elsütni esetében a manapság egyre divatosabb „alkotói minőség kontra emberi minőség” ütőkártyát. Mégsem lehet teljesen szent tehén, hiszen a filmográfiájában éppenséggel vannak nem kanonizálódott darabok, rögtön az elején két nagyszerű, de attól még „csak” hamisítatlan noir mozi is.

A Gyilkosság alapjaiban véve nem üt el a korszakban megszokott amerikai zsánerfilmektől, bár a linearitást megtörő rendezése kétségkívül „megmutatta a jövőt” – nem járunk rossz nyomon, ha a Kutyaszorítóban egyfajta előképét véljük benne felfedezni. Ez adja az egyébként látszólag nem formabontó film pikantériáját: retrospektív szemmel nézve nagyon érdekes látni, ahogy az érezhetően jó érzékkel dolgozó rendező rengeteg apró részletet már itt is nagyon megnyerően formáz meg, míg számos más alkotóelem egyszerűen odahorgonyozza a filmet a korabeli amerikai bűnügyi filmek letisztult, sajátos stílusához. A Gyilkosság nem villantja meg azokat a művészi, elvont, de borzongatóan szép finomságokat, mint édestestvére, A gyilkos csókja, de cserébe egy veszedelmesen jól működő heist mozi lesz belőle, ami a kor normáihoz viszonyítva tisztességes induló a műfajában. Az ellentétek érdekesen feszítik szét a művet: némelyik színész megnyerően egyedi és modern játékot produkál, némelyik a korabeli sztenderdekbe ragad, de a női figurákkal például mintha maga Kubrick se tudna mit kezdeni. Marie Windsor egész karaktere a lehetetlenséggel határos, mindazonáltal a dramaturgiai célt eléri, utolsó szavaival pedig végül mégis megkoronázza ezt a nagyjából életszerűtlen, botcsinálta végzet asszonya figurát.
Sterling Hayden annak ellenére remek választás a főszerepre, hogy ő is a régi iskola oszlopos tagjaként csinálja végig a filmet, nyoma sincs még esetében a Dr. Stragelove…-ban látható üde, őrült sziporkának.

Inkább érdekes, mint egyöntetűen jó darab a Gyilkosság. Régimódi filmeket szinte már elemző szemmel néző befogadó számára igazi aranybánya, egyébként pedig frissítő stílustanulmány az ötvenes évek amerikai noir filmjeiről. Kubrick rajongóinak nyilvánvalóan alapvetés.

Ez nagyon jó volt! Mintha az Ocean's Eleven-t néztem volna, csak több stílussal. Ezeket a párbeszédeket meg örökké tudtam volna hallgatni, akkor is, ha nem szólt volna semmiről. Sherry mekkora karakter már, egyből megkedveltem.
A bunyós jelenet mondjuk elég béna, és azt sem értettem az őrök miért nem vették elő a fegyvereiket. Akció szempontából elég gyenge a film, de minden másban nagyon el lett találva.

Valamikor újra kell néznem, mivel csak részletekben tudtam megnézni sajnos. Egyébként tíz pontos film nálam.

Egy aprócska hibától eltekintve, nagyon szórakoztató film volt. Kubrick ebben stílusban is maradandót alkotott. Megvolt benne minden, amit vártam a filmtől.