Tizenkét dühös ember (1957) 92% 145★

Van abban valami félelmetesen elegáns, hogy egy jó filmhez nem kell más, csak egy szoba, no meg 12 ember. Nem zsonglőrködik a látvánnyal, nem akar lenyűgözni, miközben mégis azt teszi azzal, ahogy kibontja az emberi természetet.
Persze 1957-es a film, így némiképpen kissé beszűkültebben állnak dolgokhoz, és azért feltűnik némi sztereotípia is, de azért ez a film, tényleg rendben van.

Valamilyen különös okból kifolyólag nem raktam be eddig ezt a filmet itt a kedvencek közé, pedig hát… :) Egészen biztosan benne lenne a 10 legjobb filmben, amit valaha láttam, ha egyszer összeállítanék egy listát erről. Pedig azt hiszem, nem kevés filmet láttam már. Ezt azonban évente 1-2 alkalommal megnézem. Most a Family Guy epizódja juttatta eszembe, és nagyon jól esett sokadjára is látni. Azt hiszem még soha nem láttam másképp, csak eredeti nyelven, de nem is nézném meg semmilyen szinkronnal. Annyira ritka az ilyen film, ahol minden egyes jelenet tökéletes, minden egyes mondat, minden egyes szó és hangsúly annyira a helyén van, hogy az valami félelmetes. Mind a 12 szereplőnek jut 1-1 nagyszerű jelenet a filmben (igaz, van akinek több is), és mindenki remekel. Főleg persze Henry Fonda, Lee J. Cobb, E.G. Marshall, Joseph Sweeney és Ed Begley, de tényleg mindenkit fel kellene sorolni. Fantasztikus film, zseniális alakításokkal, közben eléggé minimalista is, de fontos mondandóval és gondolatokkal.

Nagyon tetszenek az egy helyszínen játszódó történetek. Azok közül is ez a kedvenc. Itt tényleg csak az emberek (és személyiségük) vannak és az alapszituáció. Egy nagyon jó színdarab nagyon jó film feldolgozása. Csak ajánlani tudom. Többszöri megnézésre is!

Imdb top 250 miatt kerítettem rá sort és abszolút nem bántam meg. Tetszett, szép lassan adagolták a dolgokat, érezni lehetett végig, ahogy fokozódik a feszültség. Örülök, hogy ott volt az az egy ember, aki elültette a fejükben a kételyt és nem a nyilvánvaló és könnyű utat választották.

Olykor a „nyilvánvalóban” is érdemes kételkedni, némi kellemetlenséget vállalni, és időt szánni, fáradságot áldozni arra, hogy minden lehetséges szempontból körbejárjuk az állítólagos tényeket: a nyomozás során talán mi magunk is változunk „kicsit”.

Kiváló film. 12 különböző ember. Mindegyiküknek meg van a szerepe. Van, aki állandóan kiabál, de indokolni nem tud. Van, aki túl könnyen hagyja magát meggyőzni, és nincs saját véleménye. Van néhány okos, gondolkodásra kész ember, és van néhány nemtörődöm, akik csak minél előbb haza akarnak érni, vagy a meccsre. Végül mind elismerik a kételyeket, még az utolsó ember is, akiből szintén kibújik az előítélet, amely személyes tapasztalataiban rejlik. Kiváló a színészgárda is.

Nagy kedvenc.

Korábban láttam az 1997 változatot mint ezt, de most erre is sort kerítettem.. kötelező volt nyilván egyszer ezt is megnézni. A sztori igazából ugyanaz, még a párbeszédek is. Sokkal régebbi filmről van szó, de szerintem kilehet jelenteni, hogy a kora ellenére bőven megállja a helyét most is. Remekül összerakott film!

Mit mondjak, minden idők egyik legzseniálisabb filmje, mely idén ünnepli 60. születésnapját, mégis jó néhány mai filmet szégyenít meg. Tegnap éjjel néztem meg másodjára, és mégis ugyan úgy szögezett a képernyő elé, mint első alkalommal. A levegő szinte a szobában is izzik amikor ez a tizenkét férfi egymásnak esik egy gyilkosság ügyében. Az érvek és ellenérvek zseniálisan vannak adagolva, az ember alig várja a következő gondolatot, mely újabb vitát fog eredményezni. A párbeszédek kiválóak, ezek miatt egy percig nem érzi unalmasnak a néző a filmet, pedig az egyetlen szobában játszódik, kivéve a nyitányt és az utolsó pár pillanatot.
A színészek előtt le a kalappal. Bravúrosan alakít mindenki. A karakterek zseniálisan vannak megjelenítve, és gondolkodásukból, a tárgyaláshoz való hozzáállásukból nagyszerűen rajzolódik ki személyiségük.
A szinkron szintén első osztályú lett, rengeteg nagy nevet sorakoztattak fel, bár egy ilyen produkció meg is érdemli, hogy minőségi szinkront kapjon.
Szomorú, hogy média órán nem nézették meg velünk, pedig az biztos, hogy ezt vetíteni kellene az iskolákban, hogy a fiatalok lássák: így is lehet izgalmas filmet készíteni, nem kell hozzá millió robbanás és CGI orgia. Ennél már csak egy dolog szomorúbb, hogy nem adták még ki DVD-n kis hazánkban.

Bődületes teljesítmény így elkezdeni egy rendezői pályát, mint ahogyan Lumet kezdte. Mondhatnánk hogy a film egyszerű, mint a bot, pedig sokan most sem tudnak olyan komplex forgatókönyvet írni, mint amit Rose írt 60 évvel ezelőtt. Hogy ki miért tartja bűnönske és ez hogyan rendeződik át a film végére teljesen. Amúgy is a remekül megírt forgatókönyv a fő mozgatórugója a kamaradrámáknak megfűszerezve kitűnő színészi teljesítményekkel. A többi már csak hab a tortán. Nemhiába szerettem bele az ilyen „zárt rendszerű” filmekbe.

És Lumet? Hu hujj…milyent filmeket készített ezek után. Szép életmű! :) Aki teheti feltétlenül nézze meg, mert ezen ugyan nem fog az idő vasfoga sem, szóval mindegy hogy több mint fél évszázados. Ugyanúgy fog ragyogni még ötven év múlva is. :)