Mindent Éváról (1950) 83% 54★

Bette Davis maga egy jelenség, aki ha feltűnik a képernyőn, egyszerűen képtelen vagy levenni róla a szemed. Szinte hihetetlen, hogy a tekintete mindig valami rejtőzködő őrületről árulkodik. Nem tudom, hogy csak a szerepei teszik, vagy a magánéletben is ilyen ember volt, mindenesetre mindig megborzongok egy kicsit tőle, amikor mosolyra húzódik a szája. Mondanám, hogy már csak miatta érdemes megnézni a filmet, de ez ebben a formában nem lenne igaz, mert maga a történet is nagyon jól felépített, és az első perctől kezdve magával ragadj a nézőt. Szinte már a kezdetektől lehet sejteni, hogy ez a történet több lesz annál, mint amit ígér. A színészek játéka pedig kifogástalan.

Eve-et tökéletesen lehet utálni.

Az első félórában még voltak kétségeim, de Bette Davis játéka – aki abszolút elviszi a hátán a filmet – sokat segített, és végül teljesen beszippantott a sztori, elröppent ez a majd’ két óra. A koncepciót már láttam modernebb alkotásokban, nem tudom, 1950-ben mennyire számított újdonságnak, de még én is kicsit bedőltem Eve ártatlanságának. Tehát tetszett, és újra fogom nézni, ám azt meg kell jegyeznem, hogy számomra az utolsó 20 perc spoiler egyszerűen felesleges.

Kicsit untam a sztorit, de nagyon szeretem a régi filmek hangulatát, a színésznők időtlen arcát és a szövegeket. Egyszer-kétszer felnevettem a dialógusokon.

A kedvenc Oscar nyertes filmem! Örülök, hogy volt egy kihívás, ami végre rávett, hogy megnézzem, pedig az utolsó volt, amit a listára vettem. (majdnem ki is hagytam) Minden egyes percét élveztem és árgus szemekkel figyeltem a kor akkori egyik legjobb színésznőjét Bette Davist. A történet egyszerűen lenyűgözött, különösen azért, mert a színházi világba engedett betekintést. Eva pedig folyamatosan váltotta ki belőlem az indulatot. Joseph L. Mankiewicz írt és rendezett egy örök klasszikust, amelyet a mai napig több ország színpadán is játszanak és amely bekerült a kedvenc filmjeim közé.