Schindler listája (1993) 92% 604★

Hiába láttam már megannyi ehhez hasonló filmet, ez a téma századjára is ugyanúgy megborzongat. A film nézése közben szabályosan úgy éreztem magam, mint akinek percenként kiveszik a szívét a helyéről és összevissza facsarják. Bár kibírtam három órát sírás nélkül, az utolsó öt percben nálam is eltört a mécses. Ahogy kézen fogva jöttek a színészek a túlélőkkel Schindler sírjához… Áh, ezt könnyek nélkül képtelenség végignézni. A piros kabátos kislány pedig határozottan olyan motívum, amit soha nem fogok elfelejteni. Le a kalappal mindenki előtt!

„Aki egyetlen emberéletet megment, az a világot menti meg.”

Nagyon megrázott ez a film, méghozzá annyira, hogy most talán egy hónapig borzongani fogok, ha látok belőle valami részletet.
Egyszerűen hihetetlen, mire képes az emberi kegyetlenség..
És a tudat, hogy mindez megtörtént..teljesen kiábrándít a világunkból.
Ez a film kötelező mindenkinek legalább egyszer.

Egyszerűen zseniális ez a film. Sok mindent ellehetne mondani erről a filmről. Megható, szívszorongatóan lebilincselő, szomorú. A vége nagyon szép volt, meg is könnyeztem. Jók voltak a színészek is.

Azt meg kell hagyni, hogy remek a rendezés és a színészi játékok is hihetetlenül jók, az operatőri munkáról pedig már szó se essék; a történettel sincs probléma, volt egy ilyen fekete folt a történelemben, foglalkozni kell vele. Azt már igazán sajnálom, hogy a kettős mérce propagandája a filmiparban csodás karriert futott be, és a szovjet gulágokról, a szibériai munkatáborokról, az örmény népirtásról, a búrok gázkamrába zárásáról még nem készült hasonló zsenialitással kivitelezett film.
Ez az egyetlen zsidós film – elnézést az egyszerűségért –, amiről elhiszem, hogy a kollektív bűntudatkeltés és hibáztatás, no meg a nyereség mellett valóban emléket akar állítani az áldozatoknak; hogy a számadatok túloznak-e vagy sem, még mindig kérdéses a történészi berkekben, erről nem is igazán írnék, mert a holokauszt témában nincs szabad vélemény- és szólásszabadság még csak ennyire sem. Majd ítél a történelem meg az okosok.
A film pedig a maga módján tényleg jó volt, de inkább csak a technikai részét és a karakteralakítást „istenítem”.

Hát ez ütött….
Mikor megláttam, hogy hány órás a film… eléggé meglepődtem. Még sose láttam, mindig csak hallottam róla.
Úgy az elején még annyira nem is kötött le, inkább úgy a közepe-vége fele.
Más tudni valamiről, mint úgy látni. Olyankor mindig annnnnnyival gyomorforgatóbbnak tűnnek ezek az évek.
A végén pedig meg is könnyeztem….

Ez egy nagyon, nagyon erős film, amely kendőzetlenül mutatja be a krakkói gettó lakóinak életét, és sorsát, a megszálló nácik uralma alatt. Rengeteg megrázó jelenetet tartalmaz, a főleg az első óra, és a vége felé éreztem igazán rosszul magam.
A színészi játék kiváló, főleg a főszereplők alakításával.
Amit esetleg negatívumként tudnék felhozni, az a hossza, erre a három órára rendesen fel kell készülni.

Többször nézős darab. Liam Neeson nagyot alakít (meg Ben Kinglsey is). Ahányszor megnézem, mindig bőgök rajta: főleg a vége felé nagyon megható tud lenni.

Nem azért tartott 3 napig megnézni, mert hosszú.
De ez egyben nem ment le a torkomon, úgy fél óránként fel kellett szabadítani a lelkemet belőle.

Ha van film, amihez minden kritika „rúgásra kész szent tehénként” közeledik, akkor az a Schindler listája – nem a film és az alkotók, hanem a közönség és a kollektív gondolkodásunk tehet erről. A mozi témája és üzenete annyira érzékeny és tűszúrásszerű fájdalom a társadalmi tudatban, hogy egyetlen relativizáló felvetés is indulatokkal teli és talán nem is tudatos ellenreakciók tucatját szülheti meg. Igaz azonban ez vice versa is, egy Schindler listája-viszonylagosítás nagyon könnyen fulladhat Holokauszt-relativizációba, ami viszont parttalan és a történelmi tényeket helytelenül értelmező, a történelmi tanulságokat nem értő vitához vezethet.

Szigorúan a tények és a józanész talaján állva, Spielberg nagy dolgot vitt végbe ezzel a filmmel, mivel korának legnagyobb elérhető közönségéhez juttatta el a Holokauszt legszörnyűbb élményanyagát, félreérthetetlenül aláhúzva ennek felfoghatatlan őrületét. Azt a tényt, hogy a XX. század derekán, az önnön nagyszerűségében fürdőző nyugati civilizáció ipari méretű és lenyűgöző precizitással kivitelezett bestiális népirtásba kezdett, aminek egyszerre tragikus mementói a filmben látható aprócska, jelenetről jelenetre elértéktelenített emberi életek és a haláltáborok megállás nélkül pernyét ontó krematóriumai. Ez nem a zsidóság tragédiája volt, hanem a nagy nyugati zsidó-keresztény kultúrkör legérthetetlenebb és legesztelenebb önmaga ellen elkövetett gaztette, amivel muszáj szembenéznünk, ismerkednünk, foglalkoznunk – ez a mi múltunk is, ha nem tesszük, nem értjük meg a körülöttünk lévő világot, egyéb tragikus következményekről nem is beszélve.
Mindezt azonban nem relativizálják mások által elkövetett másféle szörnyűségek, így a Holokauszt témájú filmekkel szembeni hagyományos vádaskodásokat is megfordítanám: keressük inkább annak okát, miért nem készült még film az angolok dél-afrikai koncentrációs táborairól, a holodomorról, az afrikai törzsi villongásokról, vagy a dél-szláv háborúról – de azt is kérdezzük meg magunktól, megnéznénk-e ezeket, ha rájuk lelnénk!
De magáról a filmről is szóljunk, mert valóban nyilvánvaló sérthetetlenségén túl tartogat azért témát mindannyiunk számára. Legkézenfekvőbb első lépésként talán azt, hogy Liam Neeson mennyire jó, vagy tényleg olyan jó-e mint tartjuk – nem először láttam a filmet, most mégis az volt az egyik meghatározó benyomásom, hogy Neeson minden igyekezete ellenére nem ő, hanem Spielberg a maga rendezői eszköztárával festi meg nekünk a valódi Oskar Schindler portrét. Éles ellentétben áll ez Fiennes munkájával, aki dettó kényszerpályán közlekedik (a forgatókönyv atombiztos alapokra helyezte az egyébként vélhetően valóságosan ennyire aljas Göth alakját), mégis nagyon elemében van a figura formálgatásának terén. Mégis van egy olyan érzésem, hogy a Schindler listája kevésbé szól a színészi teljesítményekről, kicsinek tűnnek a mozgásterek és túl nagynak az összkép. A mozi ereje nem itt, hanem az ábrázolt szörnyűség naturalizmusában rejlik. Még azt sem mondanám, hogy ehhez például John Williams zenéje és Itzhak Perlman hegedűjátéka túlságosan hatásvadász adalék volna, de most még az általam régen ferde szemmel nézett piros kabátos kislány kapcsán is azt mondom, ez nem giccs, hanem Schindler jellemfejlődésének bemutatásához és a tragédia méretének ábrázolásához használt eszköz, ami működik is.
A működőképesség kulcskérdés, mert hát itt az Indiana Jones, a Cápa és az E.T. rendezője vezeti be az amerikai tömeget a Holokauszt szó szerint szürke, megaláztatással, az emberi méltóság sárba tiprásával együtt járó hétköznapjaiba. Azért ez óriási dolog, óriási művészeti teljesítmény és kulturális sokk lehetett a maga korában, amihez csak egy hasonló jut most eszembe, éppen ugyanabból az évből: amikor Tom Hanks HIV-pozitív meleg figurát játszott a Philadelphiában.

Korszakos jelentőségű hollywoodi mozi, nagyon fontos témában, mely végképp korszakos rendezővé tette Spielberget. Mégsem könnyű szeretni, mert nehéz és tragikus dolgokat mutat nekünk be nyers módon, olyasmivel szembesít, amivel hagyományosan nem akarunk, ha filmet nézünk – mintha a két élmény épp ellentettje lenne egymásnak. De hát nézünk mi horrorokat is, nem igaz?
Szeretni nem kötelező, megnézni legalább egyszer mindenképpen érdemes!

Hát erre nincsenek szavak. Műfaja legjobbja. Egy percét sem untam.