A bukás – Hitler utolsó napjai (2004) 80% 227★

A filmet nem akarom értékelni szóban. A maga nemében szerintem nagyon jó film.

Moziba-Apával.
Mind a mai napig tisztán emlékszem, ahogy Apuval mentünk megnézni a moziba a filmet.
Kivételesen nem autóval mentünk be, hanem busszal.
Apus akkor utazott először alacsony-padlós csuklós busszal. Viszonylag újdonságok voltak akkor még.
Ahogy a mi buszmegállónkba ért a busz tisztán látszott hogy a bal első kereke defektes volt. Apa szólt a sofőrnek. Mentesítő járatot küldtek, majdnem lekéstük a filmet.
Hihetetlen komoly eszmecserét folytattunk Hitlerékről míg vártuk a mentesítő járatot.
Kb. 15 éves voltam. Ez egy nagyon imádom emlék. :))

Hitler titkárnője visszaemlékezései alapján készült film a Harmadik Birodalom utolsó napjairól, amelyben áterezhető a szovjetektől való félelem és a Hitler iránt érzett imádat. Ugyan a film olykor túlságosan emberien festi le Hitlert, mégis az egyik legjobb második világháborús filmek közé tartozik.

Újranézős lesz,ha lesz hozzá erőm.Történelem szeminárium órán néztük meg még gimnáziumban. Simán elbírná a 18-as karikás besorolást. Szerintem hiteles és nagyon nehéz csillagozni, pont a súlyos igazságtartalma miatt. :/

Érzésem szerint ez a film a maga korában nagyobb legenda és szenzáció volt, mint manapság, pontosabban sok szempontból mintha nem állta volna ki az idő próbáját: a nevezetes Hitler-mémek túlélték, de csak ideig-óráig, és végül nem lett sem háborús klasszikus, sem a német filmművészet alapmunkája, de talán még a Hitlerhez kapcsolódó viszonyunkon sem változtatott – nem mintha ez célja lett volna, de nagyon jó nyomon járt annak bemutatására, miként fedezhető fel a legsötétebb, dehumanizált gonoszban is mégiscsak az ember…

Ha van ennek a mozinak igazán nagy ajánlata, akkor ez a bizonyos emberarcú Hitler az, amihez hasonlót viszonylag ritkán látunk. Az alapötlet szerintem egészen jó, és csak félig eltartott kisujjal tűnhet provokatívnak: Hitler és a náci Németországot vezető elit tagjai emberek voltak, tetteik, nézeteik, megnyilvánulásaik pedig embereik, amivel nekünk, embereknek meg kell tudnunk birkózni, főként a most már egyre inkább történelminek tűnő távlatból. A démonizált gonoszságba, földre szállt pokoli teremtményekbe vetett vakhit egyébként is csak megnehezíti a felfoghatatlan megértésére tett kísérleteinket, melyek nélkül megnő az esélye annak, hogy civilizációnk újra beleessen ugyanazokba a hibákba, amiket egyszer már elkövetett.
Bruno Granz emberi Hitler figurája nagyon egyben van: a színész jól játssza, a rendező és a forgatókönyv jól kezeli, úgy tűnik, kiérlelt koncepció mentén jött létre ez a tőlünk rendkívül messze álló, már-mát természetellenesnek tűnő alak. Lehetne ezt még részletezni, fokozni az ámulatot, amit az emberi faj sötét végleteként megbélyegzett személy itteni ábrázolása kivált, de a groteszk lényeg akkor is az, hogy Hitler „karaktere” működik! Ugyancsak jól működik és igazán okos a hozzá vezető út, a fiatal titkárnő alakja, aki megadja nekünk az esélyt, hogy mégse kelljen hátborzongatóan intim viszonyba keverednünk a főszereplővel.
Ami nem működik, az a film gerincét adó kamaradráma köré szőtt epikus történelmi háttér bemutatása. A Berlinért vívott utolsó, elkeseredett ütközetek képei sokszor meglepően lélektelenek, üresek, műanyag benyomást keltenek, olykor mintha egyenesen egy másik filmből származnának. A bunker mélyén lapuló, különböző szintjein a végső órákra különféleképpen készülő emberek portréi nagyon hatásosak, míg a körítésnek szánt berlini jelenetek érezhetően meghaladják a film által hasznosítható erőforrásokat. Ezek híján a mozi nemcsak hitelesebb, de feszesebb és hatásosabb is lehetne, erősíthetné a klausztrofóbia nyomasztó érzését, ami időről időre felbukkan, majd elvész, kioldódik a felszínen zajló eseményekre koncentrálva.
Ami náci vezetők fokozottan emberi és emiatt sokakat zavaró ábrázolását illeti: noha a film szerintem nem akar provokatív lenni, főként mivel széles közönség elé szánt produkcióként muszáj eladhatónak maradnia, azért érezzük a rendező lavírozását, próbálkozását, hogy a kígyófészek mélyén meglelje az ártatlanságot. Gyermekekkel, legvéksőkig segíteni akaró orvosokkal, fiatal nőkkel, a másik oldalon pribékekkel, Hitler elvakult, már megjelenésükben is taszító követőivel próbál valamiféle egyensúlyt teremteni, segíteni a nézőnek kapaszkodót találni ebben az igen zavaros erkölcsi szituációban. Hirschbiegel ezen a téren szerintem remekül teljesít, ügyesen támogatja Granz Hitlerének kibontakozását.

Nem kifogástalan, de legfőbb célkitűzését sikeresen teljesítő film, amit mégis kicsit víz alá nyomott néhány saját vetülete. Elképzelni mindezt körülbelül 100 percben, megfosztva pár „akciójelenettől” érdekes, de úgyszólván mezei fantazmagória lenne, de legalább eljátszani a gondolattal minimum érdekes. A pontszám ennek fényében alakult ki.

Hatásában 8 (vagy 9 is akár), amúgy inkább 7 csillag – lenne, ha képes lennék csak így nézni. Gondolom elsőre is maga alá temetett, mert most nagyon, úgyhogy semmiképpen sem szeretném újra megnézni.

Hatvanhatodjára is csak tíz csillagot tudok rá adni. A castingnak jár a hatszáz csillag az akkurátus, valósághű választásokért a szerepekre, némelyik színész tényleg annyira hasonlít, hogy rendesen meg kell még ma is állítanom a lejátszást néha… A színészi alakításokért jár mindenkinek a hatszáz csillag, különösen Bruno Ganznak. Ha lehet ilyet mondani, a legjobb Hitler, akit valaha láttam vásznon/képernyőn. Nem tudok választani, hogyan szeretem jobban, eredetiben vagy a magyar szinkronhangokkal, mert mindkettővel tökéletes. Ott vagyok a porig rombolt, égő Berlinben, érzem az égő hús szagát, a keserűmandula jellegzetes halálillatát, szinte rám is rám telepszik az a kétségbeesett, reménytelen lelkiállapot. (Sajnos egyébként sem áll távol tőlem.) A két kapcsolódó könyvvel együtt talán még megrázóbb, mint magában. Egyedül a vége az, amin változtattak, de még ezen sem tudok fennakadni. A zenéje állandó repeat-en van nálam.

Nagyon nyomasztó volt számomra ez a film. Nem azt akarom mondani, hogy megsajnáltam Hitlert, de nagyon beleéltem magam a helyzetébe, a tehetetlenségébe és a kétségbeesésébe. Az egész bunkeres hangulat, a tivornyázó katonák és a folyamatos rossz hírek… nem volt jó hatással rám a film. Ez elsősorban Bruno Ganz fantasztikus színészi teljesítményének és Végvári Tamás nem kevésbé jól sikerült szinkronjának köszönhető. Ha lehet ilyet mondani, „A legjobb Hitler”, akit valaha láttam filmen.
A második felében más lett. Magda Göbbelsnek és a többi elvakult nácinak köszönhetően az egyszeri nézőt taszítani kezdi minden. Nyomasztó még mindig, csak máshogy.
A maga nemében elsőrangú film, és számomra sok új információval is szolgált.
A téma iránt érdeklődőknek szinte kötelező, de én szigorúan csak 18 év felett ajánlom.

Határozottan megrázó film. Láthattuk a Führer egy kicsit emberibb arcát is, bár még így is ijesztő volt. A filmben már valóban csak a legőrültebbek kaptak szerepet, azok, akik a legmegszállottabban követték Hitler borzalmas ideológiáját. Alaposan lehúzza az ember hangulatát, de pont ez a legjobb ebben a filmben, elgondolkodtat, és kénytelenek vagyunk kicsit magunkba is nézni.

Elképesztően jó ez a film, szinte eléri, hogy megsajnáld. Le a kalappal a színész előtt.

Azt hiszem, ez volt az első második világháborús film, amit anno láttam (a németek szemszögéből). Még papírtokos dvd-n volt meg. Nem is volt kérdéses, hogy többszörnézős.