A bagdadi tolvaj (1940) 81% 24★

A legnyilvánvalóbb klasszikusok mindig azok a filmek, amikor évtizedek elteltével is meg tudják szólítani az embereket. A nagymúltú Disney meserepertoár mellett A bagdadi tolvaj is egy ilyen film: az elkészülte óta eltelt 85 évben semmit sem változott a potenciális nézőközönségéhez fűződő viszonya, továbbra is megszólíthat nullától százéves korig bárkit, továbbra is örök mítoszokat és toposzokat hordoz magában mintaszerűen, élvezeti értéke sem sérült, lelkülete is feltörhetetlen. Ha valami épp itt a kétezres években mégis elkezdte elzárni a közönség elől, akkor az a jelenkor filmes túlkínálata és ízléstelensége, de ez a kort, nem a múltbéli műalkotást minősíti.

Blackface ide vagy oda, A bagdadi tolvaj kulturális projektként sok máig is példamutató sajátossággal bír. Eleve egy olyan mesekincsből meríti ki a saját mondanivalóját, ami az idők során újra és újra tabuvá vált, azonban nyitása általában a kelet esztétikája és Az Ezeregyéjszaka meséinek világa felé felér a kulturális hídverés funkciójával – végiggondolva, az őt feldolgozó, hozzá képest már nagyon langyos Aladdin rajzfilmeket nem számítva a mi tömegkultúránk azóta se nyúlt bele ennyire az iszlámba. Jogos persze az ellenvetés, hogy ez még mindig blackface a köbön, és a történet átszabadása a mi ízlésünkre magában hordoz egy nagy adag képmutatást is, de mégis nagyon nehéz elképzelni, hogy ma egy hasonló szemléletmódú film megszülessen, hogy színre lépjen például egy muszlim/arab szuperhős a DC univerzumban…
A kortalanság egyik legfőbb hajtóereje természetesen a látványvilág. A bagdadi tolvaj esetében sem spóroltak semmin a készítők, a gyönyörű színes film az elképesztően szép díszletekkel, trükkfelvételekkel és jelmezekkel együtt csodaszép világot teremtett. Mai szemmel már természetesen megkoptak a trükkök, de ezek bájának, szerethetőségének érzékeléséhez nem kell tudatosítanunk magunkban, hogy egy korát vastagon meghaladó filmet nézünk.
Amin viszont nagyon is látszik a kor, az a színészi munka: bár Sabu nagyon megnyerő, az összes karakter régimódi, meseszerű alakításokban gondolkodik. John Justin kiválóan hozza a herceget, amennyiben az idealizált hercegünk egy Disney meséből lép éppen ki. June Dupress még hozzá képest is zsenge, pihegő hercegnőként szép, de a szépségen kívül szinte semmilyen más funkciója nincs. Conrad Veidt legalább nem monologizál önnön gonoszságáról, az öreg szultán pedig már szinte egy az egyben ugyanaz a karakter, mint amit az Aladdinban láthatunk. Kérdés persze, hogy egy széles közönség elé szánt mesében van-e ennél többre szükség…

Igazából gyönyörű film, nem lehet nem szeretni. Filmtörténeti jelentősége miatt szerintem érdemes egyszer megnézni.

Azért az látszik, hogy az újhullám még messze volt, az arab kiscsávónak (Abu) spoiler
Nagyon érdekes, ahogy kb a film felénél eszembe jutott a gyermekkori félelmem és rémületem, mint érzés. Szerintem moziban láttam apuval még 10 éves korom előtt, mert ott borzasztóan féltem, ahol a spoiler Szóval a gegek és trükkös megoldások, ahogy más is írta, messze meghaladták a kor elvárásait, a fenti ijesztő jelenetet leszámítva még vagy 30 évig bőven nézhető és élvezhető volt, hiszen én is bevettem, hogy a dzsinn repül :D

Ez egy igazán klassz, korát meghazudtoló mesefilm!

Nem is értem, miért nem néztem meg eddig ezt a filmet. Varázslatos, kalandos, mint az Ezeregy éjszaka meséi. Felnőttként is roppant élvezetes alkotás, a trükkök pedig nagyon ötletesek benne. A korához képest is jól megcsinált, látványos, kalandos és a színészi játék, sőt a szinkron is rendben van.
Amúgy Sabunak nagyon jó énekhangja volt (kár, hogy ez a tehetséges színész túl fiatalon halt meg), és a magyar hangja pedig hasonlított az eredetire. Ez ma már sajnos ritkaság.