Filmek 5-től 7-ig zóna

Feladták a leckét. Nem lehet hetet úgy kiválasztani, hogy többször ennyi még ne maradjon le méltatlanul és ami így maradt le, meg sem próbálom összeírni. De itt van hét amit még talán kevésbé vagy csak egyszer említettem, 40-es évektől évtizedenként egy, nem kronológiai sorrendben:

– Egy makulátlan elme örök ragyogása
– Aranypolgár
– Ítélet Nürnbergben
– Amerikai Szépség
– Mechanikus Narancs
– Észak-északnyugat
– A dolog

Ó, és természetesen Kubrickot emelném ki a leginkább, de szintén számos egyéb meghatározó rendező volt.

Ezúttal három kiváló film kapta a legtöbb említést, nevezetesen: Jöjj, és lásd, Acéllövedék, A Dicsőség ösvényei. Kubrick életművének kanonizációja ebben a zónában (is) lezajlott.

A magyar filmmel kezdtük a különböző filmes nemzetek áttekintését, ezúttal jöjjön a legmeghatározóbb. Következő kategória tehát: az amerikai film. (Fakultatív, de szerintem érdekes volna, ha megneveznétek a kedvenc vagy legtöbbre taksált alkotókat is.)
A határidő március 15. 23:59.

Kedvenc háborús tematikájú filmjeim:
1, A Sólyom végveszélyben
2, Ryan közlegény megmentése
3, A tizedes meg a többiek
4, Kelly hősei
5, A bukás – Hitles utolsó napjai
6, Kapitány és katona: A világ túlsó oldalán
7, Jó reggelt Vietnam

+ 1 sorozat: Az elit alakulat

háborús film

1. Csillagközi invázió (Verhoeven, 1997)
A háború, mint imperialista hódítás. Verhoeven előképei világosan felismerhetőek: mindenekelőtt Leni Riefenstahl és utána leginkább Kubrick. A film több síkon működik. Alapvetően Verhoeven meghackelte a rendszert és a 100 millió dolláros óriás bogaras látványfilmje leginkább rendszerkritikus háborús szatíra. Jól vette észre, hogy a 50-60 évek klasszikus inváziós és szörnyfilmjei nem is annyira burkolt társadalomkritikus alkotások voltak, ehhez aztán könnyű volt kapcsolódni. Aktualizálja is ezt, és zseniálisan ráérzett arra, hogy melyik a korszak egyik legmeghatározóbb médiuma: a televíziós szappanopera. Így találkozik aztán a Beverly Hills 90210 Az akarat diadalával. Szellemesen mutatja be a propaganda működését, az ellenségképzéstől kezdve, a népirtás igazolásáig. De hát persze a legzseniálisabb az egészben, ahogy eltéríti ("megmérgezi") referenciáit.

2. 23rd Psalm Branch (Brakhage, 1968)
Különösen az első rész kapcsolódik ide, amely divatos kifejezéssel élve a háború mediatizáltságát veszi tárgyául, a második rész, amely Bécsben játszódik, a traumával foglalkozik. Mindkettő kitűnő, a film egészében pedig remekmű. Brakhage kísérleti filmes volt, így nála a tartalom eleve nehezen meghatározható, és ha le is próbáljuk írni, hogy filmje „miről szól”, igen keveset markolunk. A második rész érzékletesen ábrázolja a trauma beszüremkedését, a múlt jelenidejűvé válását és azt, ahogy a hétköznapi tárgyakat átalakítja. Az első részben Brakhage számomra meglepő módon archív felvételekkel dolgozik. Hitlerről, felvonulásokról, bombázásokról, harcokról és tömegsírokról vág be folyamatosan felvételeket, miközben egy végtelenül személyes, akár naplófilmnek is tekinthető alkotást nézünk (persze Brakhage esetében a személyesség egészen mást jelent). Tehát a század rémtettei kollektív emlékezetként, traumatikus működésként, áthatják a legbanálisabb hétköznapokat, a természetes érzékelésünket. Hozzá kell ehhez tenni, hogy a film a vietnami háború idején készült, azonban konkrét referenciát nem tartalmaz, elgondolkodtató módon Brakhage egyértelműen csak a második világháborúra utal vissza. Eme hézagos tartalmi kivonat után ejtsünk szót arról, hogy milyen is ez a film. Brakhage a legkülönfélébb filmezési technikákat és stílusokat vegyíti. Inspirálta az absztrakt film, a strukturalista film, a tudatfilm, a naplófilm, a tájfilm, a found footage. Dacára a horrorisztikus képeknek, a filmélmény káprázatos, hiszen itt a filmkép olyan érzékeny megmunkálásával találkozunk, amely szinte példátlan. Másfelől az alapvető befogadói stratégiáinkat is teljesen felforgatja. Itt ráadásul teljesen ellentétes, egymással alig összeegyeztethető megközelítéseket és technikákat vegyít. A radikálisan szubjektív, lírai, a látásunkat meghatározó racionalitást maga mögött hagyó (legalábbis ebbe az irányba igyekvő) stílust ötvözi az absztrakt film eszköztárával és szemléletével. Tehát egyszerre kapjuk a rá egyébként oly jellemző vad, zabolátlan tekintetet és mondjuk metrikus montázst, amely egészen újszerűen bontja fel az egyes archív felvételeket. Pl. egy repülő zuhanását egészen észbontó módon. És felhasználja az osztott képernyőt, szériákat hoz létre a dokumentumfelvételekből, a film anyagiságát radikálisan felmutató technikákat is alkalmazza (üres képek, melyeknél csak a fényhatással dolgozik), amelyek egyszerre stimulálják a befogadást és színre is viszik, a lehető legelvontabb módon. Irtózatos és gyönyörű.

3. A dicsőség ösvényei (Kubrick, 1957)
A háború, mint intézményes igazságtalanság. Az első világháborúról készült legjobb film, Kubrickra jellemző kíméletlenséggel tapint rá lényeges pontokra. Pl. a jogra, amely kodifikálja az embertelenséget. A tárgyalótermi jelenetek, a katonai rituálék ábrázolása is tökéletes (távolról emlékeztet Jancsóra), a frontot pedig mai napig kevés film tudta ennél hatásosabban megjeleníteni (szerintem e téren bőven elbukja az összevetést az 1917).

4. Kacsaleves (McCarey, 1933)
A háború, mint totális káosz és bohózat. A filmtörténet legszórakoztatóbb anarchistái természetesen nevetségessé teszik a hatalom minden megjelenését, így a politikát és a háborút is.

5. Az őrület határán (Malick, 1998)
A háború, mint a harmónia erőszakos megbontása. Kérdésesek Malick természetről vagy ontológiáról alkotott elképzelései, ugyanakkor háborús filmjének nóvuma, hogy valódi témája a béke. Ez szerintem zseniális megközelítés és itt még líraisága és a mindig giccs határán táncoló narráció is hatásos. Ráadásul a stratégiai fontosságú domb elfoglalásának epizódja egy viszonylag hagyományosabb zsánerfilmbe is beillene, itt mutatkozik meg, hogy Malick klasszikus hollywoodi szerzőként is jelentős lenne.

6. Je vous salue, Sarajevo (Jean-Luc Godard, 1993)
A háború, mint kultúra. A kultúra, mint szabály. A művészet, mint kivétel. A művészet feladatának tehát semmiképpen sem a szabálykövetést tekinti. Miről szól a film Godard szerint? A képekről. Bár van narráció, itt is elsősorban képeken keresztül gondolkodik: felbontja, elemzi, összerakja.

7. Paisá (Rossellini, 1946)
A háború, mint veszteség. Voltaképpen egy sajátságos fénytörésben az egész neorealizmus nem más, mint romművészet. Rossellini filmjének különlegessége a formátuma. Hat, össze nem függő epizódból áll, amelyeket híradószerű expozíciók vezetnek be. Ez a forma óriási értelmezési tartományt nyit meg. (Egyébként ne felejtsük, a film 1946-os, akkoriban a filmhíradó hétköznapi élménye volt a nézőknek.) Megalázottság, romok és sebek mindenütt. Roberto Rossellini egyébként a filmtörténet egyik géniusza, akinek életművéről a szakmán és az elhívatottabb filmrajongókon kívül sajnos alig beszélnek.

+ említés szintjén:
A nagy ábránd (Renoir, 1937), Dunkirk (Nolan, 2017), Életünk legszebb évei (Wyler, 1946), Becstelen brigantyk (Tarantino, 2009)
Kubrick: Acéllövedék (1987), Barry Lyndon (1975), Dr. Strangelove (1964)
Jancsó: Szegénylegények (1965), Csillagosok, katonák (1967)

Apokalipszis most
A zongorista
1917
Dunkirk
Becstelen brigantyk (ez mondható háborúsnak?)
A tizedes meg a többiek
A nagy szökés

– Apokalipszis most – Sokak szerint túlértékelt, de azért szerintem a mai napig egy lenyűgöző, hipnotikus, őrületes vízió.
– Jöjj és lásd – Pokoli élmény, nem szoktam filmektől rémálmodni, de ettől sikerült.
– Iván Gyermekkora – Tarkovszkij első egész estés filmje, ami bár az övéi közül nem a nagy kedvenc, még így is remekmű.
– The Human Condition trilógia – Egy japán regény-adaptáció, elvileg a regény a mai napig nem ért meg angol nyelvű fordítást, ami azért sajnálatos, mert mindhárom film erős, és nem is tudnék nagyon választani egyet.
– A dicsőség ösvényei – Ezt régen láttam, de tetszett, látom sokaknál favorit.
– Káosz – Kurosawa egyik legfigyelemreméltóbb filmje (bár annyi van neki, hogy egy top 5-be be se kerülne)
– Libanon – Egy tankban vannak a szereplők, olyasmi, mint a Fury, csak annál undergroundabb, elég klausztrofób élmény volt.

Tiszteletbeli említések: The Thin Red Line, Platoon

Sziasztok!
Bár nincs gondom a háborús filmekkel, eddig meglehetősen keveset láttam közülük (a snitten csak 28 ilyet jegyeztem eddig fel), s igen sok klasszikus várja, hogy megtekintsem.
Ezúttal 5 filmet emelnék ki:
Acéllövedék
Híd a Kwai folyón
Schindler listája
MASH
Dunkirk

Háborús

Jöjj és lásd (1985)
Apokalipszis most (1979)
Acéllövedék (1987)
Az őrület határán (1998)
A szarvasvadász (1978)
Schindler listája (1993)
A zongorista (2002)

+ 1 dokumentumfilm, rövidfilm Sötétség és köd (1955)

16 filmre csökkentettem a listám amiből szinte bármelyik film ide kívánkozhatna. Végül ezekre az alkotásokra esett a választásom:

1. Nyugaton a helyzet változatlan (1930)
Az egyik korai hangosfilm ami a háború halálgépezetét mutatja be, ahol nincsenek győztesek csak túlélők. Ahol az ember nem csak testileg, hanem szellemileg, lelkileg is megsemmisül.

2. A nagy ábránd (1937)
Nagyszerű film. Megmutatja a háborút, bár nem a maga brutalitásában, hanem a foglyok sorsán keresztül. Itt még élt a kölcsönös tisztelet az ellenséggel szemben. A későbbi „szökés a fogolytáborból” típusú filmek öregapja is lehet a mű, ha a A 17-es fogolytábor (1953) tekinthető az „apának”. A film vége megható és szívszorító volt. Jean Gabin egy legenda.

3. A dicsőség ösvényei (1957)
Kubrick egyik mesterműve, ami nem véletlenül szerepel többünk listáján is. Az első világháború embertelenségét, az emberi gyarlóságot, gyávaságot, hősiességet, önfeláldozást jól bemutató film ma is megállja a helyét. Csak ajánlani tudom, nekem kedvenc lett.

4. MASH (1970)
Altman az egyik legnagyobb háborúellenes filmet készítette szinte forgatókönyv nélkül, az amerikai hadsereget is átverve akik támogatták a film elkészültét. A háború abszurditása, embertelensége és értelmetlensége humorba csomagolva még ma, 50 év elteltével is erre a listára kívánkozik.

5. Johnny háborúba megy (1971)
Igazi háborúellenes film. Lelkileg is megterheli az embert, pont ezért kellene sokaknak megnézni. Kicsit szürreális, mégis valódi.

6. Jöjj és lásd (1985)
7. Senkiföldje (2001)

Korábban már más kategóriában futottak, ezért most kimaradnak a következők: Jöjj és lásd! Kálvária, Saul fia.

1. A dicsőség arcai
(Korábbi értékelés:)
„Kevés második világháborús film emlékeztet arra, hogy ez a konfliktus nem a fehér, csillogó szemű férfiakból álló Jó és a fehér, csillogó szemű férfiak alkotta Rossz hadseregének összecsapásáról szólt, hanem – mint a történelemben általában – rengeteg különböző vallás, etnikum feszült egymásnak az egyes nemzeti hadseregeken belül.
Ez a film az arab Ryan közlegény megmentése próbál lenni úgy, hogy az eredeti hőstörténetet egy kissé kifigurázza, ami jól áll neki. spoiler
A háború jelensége felé komplexen közelít, nemzeti, etnikai, nemi ellentéteket mutat be érdekes szereplőkön keresztül. Nem giccses, mint néhány hasonló témában – etnikai kisebbségek a világháborúban – készült film.”

2. Acéllövedék
A mester amúgy is szereti bemutatni a testet fegyelmező családi, intézményes és kulturális elemeket, hát a katonaság szinte tálcán kínálja magát ebben a témában. A film második fele külön maradandó volt, ahogyan az spoiler

3. Dunkirk
A másik mester pedig szereti a jól megszerkesztett, feszültséget keltő zenével fűszerezett történeteket. Itt az idősíkokkal való játék tetszett különösen, talán csak a hősies befejezés rontott egy kicsit az összképen.

4. A tengeralattjáró
Kevés jó filmet láttam a vesztesek szemszögéből, a Das Boot mindenképpen az élbe tartozik ebben a tekintetben. Az az óriási erőfeszítés, ami spoiler, jól visszaad valamit a vesztes háborús tapasztalatból.

5. The third part of the night
(korábbi értékelés:)
„A „legbetiltottabb lengyel” spoiler, Zulawski esetében nem számítottam egy könnyed, esti popcorn-mozira. Ez a film elvileg a lengyel második világháborús ellenállásról szól, gyakorlatilag lázálmok, fantázia, múlt és jelen kibogozhatatlan egyvelege, szándékosan darabokra szedett történettel, random meg-megőrülő szereplőkkel fűszerezve.
Nagyjából annyit tudtam kihámozni a történetből, hogy: egy fiatal lengyel értelmiségi elveszíti fél családját a német katonák keze által, majd – a túlélő bűntudata által vezérelve – megpróbál valamiképp hasznossá válni az ellenállás számára.
Ha ez egy Andrzej Wajda-film* jav: klasszikus hőstörténet lenne, akkor a főhős a sztori ezen pontján felkapná a gépfegyverét, pakolna a zsebébe egy kézigránátot és már kaszálná is a német katonákat a hazafiasság jegyében.
De mivel ez egy Zulawski-film, ezért hősünk egy tetvekkel kísérletező náci (?) labor szolgálatába szegődik, ahol hagyja magát tífuszos tetvekkel elárasztani annak érdekében, hogy furcsa áldozatának köszönhetően tífusz elleni vakcinát állítsanak elő. Így extra adag ételt kaphat és megmenekülhet a deportálásoktól is. Meg persze beszélgethet a fél lengyel underground értelmiségi holdudvarral, akik szintén ebbe a laborba járnak és tetűetetés közben Spenglerről meg Nietzschéről beszélgetnek.
Ez a „tetves” történet meglehetősen bizarr, de persze komplex szimbolikát rejt magában a háborúban önpusztítással „ellenálló”, testileg-lelkileg kiszolgáltatott lengyel értelmiség és/vagy zsidóságról, akik a film során többször inkább önként halálba indulnak (Annál bizarrabb a dolog, mert ilyen labor a valóságban is volt a világháború idején és a rendező családja is részt vett ilyen kísérletekben)
A film szimbolikája gazdag, egyik kedvencem volt az, hogy a lengyel ellenállás vezetője itt mindössze egy vak eszelős, aki erkölcsi relativizmusba süllyedt – nem csodálom, hogy a kommunisták nem bírták a rendezőt, bár gondolom a mai lengyel rezsim sem emeli be a nemzeti panteonba.”

6. Kippur
A háború monotonitása remekül, kicsit trip-szerűen visszaadva.

7. In Darkness
Embermentés témában szerintem az egyik legjobb a holokauszttal kapcsolatban. Különösen azért, mert – pl. az Üzlet a korzón-hoz hasonlóan és a Schindler listájával ellentétben – a mentő személye nincs idealizálva: hősünk egy zsidóellenes sztereotípiákat éppúgy magáénak valló random polgár, erőfeszítései így nagyon emberszagúak.

Tiszteletbeli említés: Aknák földjén, Háborús játék, Bukás, Pénzhamisítók, Üzlet a korzón, A hullaégető.