A „Nagy ember” William Randolph Hearst volt, az Aranypolgár pedig alig leplezhető gúnyrajz a század első, hihetetlen hatalommal bíró sajtómágnásáról."Rózsabimbó" – ez az utolsó szava a palotájában magányosan haldokló milliomosnak, s ezen a nyomon indul el egy újságíró, hogy megfejtse e páratlan… [tovább]
Aranypolgár (1941) 136★
Képek 7
Szereposztás
Kedvencelte 14
Várólistára tette 116
Kiemelt értékelések
Talán az összes életrajzi film alfája és omegája.Jóval megelőzte a korát,vágás,beállítások sztorimesélés tekintetében.Úgy tudom ez a flashbackeken keresztül bemutatott sztorimesélés újdonság volt és a film volt az első amelyik alkalmazta.A filmbéli öregítéseket is jól megcsinálták,a sminkmestereket is dícséret illeti.Mikor a végén kiderült hogy mire utal a rejtélyes rózsabimbó szó, amit Kane a halála előtt mondott,beugrott hogy a "Gyilkosság telefonhívásra "c.kutyás Columbo epizód anno elspoilerezte ezt ,csak mikor kiderült a szó jelentése akkor tudatosult bennem. Persze ez nem von le számomra az értékéből.Welles zsenije már 26 évesen rendezőként is megmutatkozott.Olyat rakott le az asztalra amit 80 év elteltével is örökbecsű klasszikusként emlegetnek és hivatkozási alap az életrajzi filmeknél. Nekem 8/10
Meglepően jó film volt egy sajtómágnásról, aki egész végig a szeretetet kereste.
A történetet gyakorlatilag visszaemlékezésekben láthatjuk, a Kane-nel kapcsolatban álló emberek szépen lassan felfedik az életét.
Nagyszerűen lett filmezve. A technikai rész a korához mérve innovatív. A színészi munka kiváló. Maga a történet nem nagyon kötött le, de a történetvezetés tetszett. Amúgy tényleg csak azt emelném ki, hogy mennyire jól lett megcsinálva. Ahhoz képest, hogy 1941-es. Hosszú snittek, technikai bravúrok, és hát volt plafon! Akkoriban még a nyitott tetejű díszlet ment, de itt sokszor láttam tetőt. Meg nem tudom. Végig azt éreztem, hogy szép és igényes munka. És Rosebud. Ajjj, olyan fájdalmas volt rájönni, de azért nyilván érthető pszichológiailag. Bekönnyeztem.
Sok szempontból értékelhető alkotás, néhány közülük:
– szépen, burkoltan mutatja be a személyiség torzulását a gyerekkori traumából fakadóan, nem pedig harsányan, erős érzelmeket generálva a nézőben
– minden korban érvényes és helytálló emberi viszonyokat, értékeket dolgoz fel
– a korabeli sajtó kritikája úgyszintén ma is érvényes, sőt még hatványozottabban
– nem tudom milyen technika volt adott ekkor a filmkészítéshez, de valahogy élvezhetőbbnek, modernebbnek tűnt kortársaihoz képest.
Mindezek ellenére azért túlzónak tartom a „valaha volt” és „minden idők” kezdetű jellemzését, úgyszintén a számos filmes ranglistán elért előkelő helyezését. Egyszer meg lehet nézni, de semmi olyan tanulsággal nem szolgál, amit máshol már ezerszer ne hallottunk volna.
Az RKO 281 óta rá vagyok izgulva a filmre. Abban ugye jó nagy részt kanyarítottak ennek a filmnek a rendezési mikéntjével kapcsolatban és elkönyveltem, hogy a Citizen Kane mekkora alkotás, szóval nem halhatok meg anélkül, hogy láttam volna (mondhatni bedőltem a hype-nak). Nem szeretem ízekre szedni a filmtörténet nagy alkotásának vélt műveit, ezért nem részletezném a csalódottságomat. Számtalan jobb filmet láttam már a 40-es évekből, pedig azokat nem is lengte körül ekkora üdvrivalgás. Ez számomra csak egy közepes filmélményt nyújtott és szerintem egy év múlva már nem is fogok rá emlékezni.
Ez a film a szeretetről szól. Egy kisfiúról, akit elszakítanak a gyerekkorától, aztán próbálták kinevelni, hogy értelmiségi legyen ha felnő. Többször is elmondják benne, Kane csak azt akarta, hogy szeressék őt. Csak ő maga nem tudott igazán szeretni, így mások sem tudták őt.
Egyelőre csak Kane fejébe láttam bele igazán, már így is tetszett, de a következő pár hétben úgyis meg kell még néznem legalább százszor egy sulis projekt miatt. Abban egészen biztos vagyok, hogy még pár nézésre tud majd újat mutatni.
Mindenképpen egy figyelemreméltó darab, noha – szerénységes véleményezésem szerint – közel sem olyan kiváló, mint ahogy szeretik emberek beállítani. Mondjuk kell hozzá egy nagyobb forgalmat lebonyolító, erős amerikai véna, valamint kellő tolerancia a képernyőről a képünkbe ömlő vadkapitalista mivolt miatt, illetőleg ne feledjük el, hogy egy orbitális plot hole köré épül az egész film.
Ilyen filmeknél általában felfele kerekítek, még ha nem is győzött meg, de tisztában vagyok a filmtörténeti jelentőségével. Most azonban nem teszem, hanem inkább csak úgy értékelek, hogy mennyire kötött le.
Rosszat írni róla nem akarok, így nem is teszem. Tudok a létezéséről, mint örök klasszikus, mégis a világ, amiben felnőttem annyival gyorsabb, pörgősebb, hogy a filmet nézve eluntam magam, majdnem elaludtam. Tudom én, hogy milyen kidolgozott, nagyszerű film ez. Tudok róla mindent, ami filmtörténeti szempontból jelentőségteljessé tette, mégis, a döntő pillanatban, mikor mérlegelnem kell, hányadán állok ezzel a filmmel, a döntés mégis csak az: megnéztem, nem tetszett.