A némafilmes (2011) 75% 120★

Merész dolog volt némafilmet készíteni a korszak után majd' 100 év távolságra, de bejött.
Remek alakítások és a korszakra jellemző mozdulatok teszik hitelessé és szórakoztatóvá a filmet. Ötletesen, látványosan oldották meg a korszak bemutatását és az átmenetet a hangosfilm korába. Engem megvett.

Annak idején eléggé nagy feljhajtás volt körülötte, de igazából inkább azért, mert némafilm a 21. században.
DuJardin és Bejo vitte el az egész filmet, mert kettejük kisugárzása nagyon jól átjött a vászonról.
Azonban a film egy klasszikus bukás történet. Valentin iszonyatosan büszke és beképzelt volt és ez lett a veszte.
Van a filmben pár iszonyatosan jó megoldás, humor, dráma, meg ami kell.
És egy elképesztő kutya. :)
A végére már éreztem a fenekem, többször megállítottam, mert csaknem két órában nem kötött le.

Erről valamikor régen (talán 11-12 évesen) az első filmes elemzésemet írtam, ami már egészen biztosan elveszett azóta. Nem éreztem nagyon ingert rá, hogy újra megnézzem, a némafilm nem az én stílusom, eleinte emlékszem, szabályosan bántotta a fülemet a beszéd hiánya, de ahogy megszoktam, mégis élveztem, foglalkoztatott az üzenet, és ha a történet nem is maradt meg teljesen, az igen, hogy pozitív élmény volt maga a mozizás a társasággal, akikkel megnéztem. Talán valamikor, ha olyan lesz az időpont és a hangulat, megint előveszem majd, és felfrissítem az élményt.

Mint sokan mások, én is tartottam ettől, hogy vajon tudom-e élvezni, úgy mintha hangos film lenne. Talán ezért is volt ilyen sokáig a várólistámon. A színészi játék nagyon tetszett, szerintem megérdemelten nyert díjat Jean Dujardin. Nekem a Peppyt alakító Bérénice Bejo is nagyon tetszett, gyönyörű nő, és csodásan is játszott. A zene fantasztikus volt, nagyon sokat adott a filmhez. A kutyus is remek volt, de igazából nem volt olyan szereplő, aki ne tetszett volna. Ha jól emlékszem, amikor megjelent nagyon nagy felhajtás volt körülötte, amit meg is értek, hisz napjainkban elég érdekes húzás némafilmet készíteni, másrészt viszont egy picit szerintem túl is lett értékelve, mert a történet annyira nem volt érdekes, se egyedi, mégis egyszer érdemes megnézni :D

Nagyon érdekes film, meglepődtem, mikor mondta a tanárunk, hogy alig pár éve készült.
És itt ragadnám meg az alkalmat, hogy egyperces néma (höhö) csenddel emlékezzek meg azokról a színészekről, akiknek a hangos film törte ketté a karrierjét. A néző (mi) nyilván jól járt vele, de számukra ez a véget jelentette, és nem mindenki volt olyan szerencsés, mint a főhős, hogy valaki felkarolta. Szomorú belegondolni, milyen sorsra jutottak.
Ui: kedvencem a kutyus volt. Olyan cuki :3

A film hangulata pillanatok alatt magával ragadott: a kosztümök, a húszas, harmincas évek Hollywoodjának minden apró részlete a díszletektől a kamerákon át nagyon tetszett, akárcsak az, hogy a film úgy is tisztelgett az általa megjelenített korszak előtt, hogy fekete-fehér képekben és beszédhang nélkül, csupán zenei aláfestéssel mesélte el történetét. A némafilmes és a hangosfilmes korszak közti feszültséget egy-két remek kreatív ötlettel, szimbólummal megspékelve mutatta be, a befejezésben pedig ügyesen ábrázolta az „átmenetet”. A színészeket jó érzékkel választotta ki a rendező, Dujardinnak rögtön elhittem, hogy egy piszkosul jóképű és ezzel nagyon is tisztában lévő sztár, de a komolyabb jelenetekben is hihető volt, Berenice Bejo főleg az ártatlan szépségével tűnt ki, a közös jeleneteikben egyértelműen működött köztük a kémia és külön tetszett, hogy kapcsolatuk nem abba a kiszámítható irányba ment el, mint amire a kezdés alapján számított volna a néző. Ha már kémia meg kapcsolat: a főszereplő kutyája nagyon aranyos volt és jókat szórakoztam a párosukon, bár néhány megható jelenet is kötődött hozzájuk. Összességében nézve mind színészi fronton, mind vizualitás és elbeszélés szintjén érdekes és értékes alkotás, ami a korszak és a filmtörténet iránt érdeklődőknek kihagyhatatlan, (van benne jó pár direkt utalás klasszikus hollywoodi filmek jellegzetes beállításaira, jeleneteire), de az egyszeri filmnézőnek is kellemes kikapcsolódás lehet.

Tudjuk,hogy akik az Oscart ítélik oda nem értenek a filmekhez :) de itt annyira nem nyúltak mellé mert nem rossz film de egy kicsit túlértékelt. Sokszor ennél jobb filmekre adók 8-ast szóval mert újdonság meg nem közönség film és ráadásul díjakat is kapott így meg kell nézni .

nekem re-make szinten is erőltetett volt. régen kész művészet volt filmet FORGATNI, olyan ez, mintha egy mini-szatírát kapnánk…

Hát nekem ez nagy csalódás lett. :(
1. Rájöttem, a némafilmek nem nekem valók.
2. Számomra lassú és unalmas volt.
3. Zavart, hogy egy némafilmben enni szó esett a hangos filmekről.
4. A vége rettenetesen illúzióromboló.
5. A színészi játék tetszett.:)

Nekem ez egy kicsit túl néma volt.
Próbáltam szeretni de idegesített. Értékelem az ötletet és a kivitelezést, nemhiába az a sok Oscar, de ez nem az én filmem…