Chaplin (1992) 85% 106★

RDJ nagyszerűen alakított, minden pillanatban remekel a vásznon. Chaplinről, mint emberről nem sokat tudtam eddig, de azt hiszem, ezután sem lesz a kedvenc figurám. Bár a maga módján zseni volt és a zsenik sosem normálisak. A film szerintem teljesen rendben van életrajzi alkotásként, de számomra túl hosszú volt és az utolsó 45 percet már untam. Az eleje, Chaplin fiatalkora és a kezdeti évei jobban lekötöttek.

Hálás és egyben nehéz feladat egy olyan ember életét filmre vinni akinek fél élete a filmvásznon, másik fele pedig a korabeli bulvár újságok oldalain zajlott. Egy ilyen tartalmas életutat nem lehet másfélórában „összecsapni” és így is sok minden kimaradt. Számomra sok újdonsággal szolgált, és felkeltette az érdeklődésemet Chaplin iránt. A film inkább a magánéletére helyezte a hangsúlyt, engem még érdekeltek volna filmjei kulisszatitkai, bár ebből is kapunk egy szép jelenetet, mikor kitalálják, hogyan hitessék el a vak lánnyal, hogy a csavargó egy úr. Új kedvencet avattam.

Nagyon sajnálom, hogy RDJ-t olyan sokan csak Vasemberként és Sherlockként ismerik. Sajnos én magam is olyan sokáig ebbe a kategóriába taroztam, de amint igazán belemerültem a Marvel univerzumban, rájöttem, hog több van ebben az emberben és nézni kéne tőle mást is.

És milyen jól tettem. Ez a film egy igazi mestermű. Csodálatos történetmesélés, rendkívüli karakterábrázolás és tökéletes színészi játék(ok).

Chaplinről pedig: És tényleg ott a válasz a filmjeiben hogy mire vágyott igazán, annyira egyértelmű, csak kellett az a rávezetés, hogy az, amit ott látunk az az ő legfőbb vágya. Csak én zokogtam a ezen?

Összegezzük: Szóval Chaplin egy karrierista munkamániás volt, enyhe pedofil hajlamokkal, akit hasonlóan zakkant emberek vettek körül egy őrült korban, ahol versengés folyt minden sarkon… Hát jó! Robert Downey Jr. itt még tudott színészkedni és nem minden karakterét ugyanarra a sémára építette, amit nagyra értékeltem, a rengeteg kedves mellékszereplővel egyetemben. Ezen kívül a díszletek, a történetvezetés és minden más is rendben volt, nagyjából azt hozta, amit az ember elvár egy ilyesfajta életrajzi drámától. Ettől függetlenül persze nem mondanám tökéletesnek. Valami még hiányzott belőle, de magam sem tudnám megmondani, hogy micsoda. Lehetséges, hogy egy manapság divattá vált minisorozatként jobban működött volna a dolog, bár a közel két és fél órás játékidő így is elég bőségesnek bizonyult.

Robert Downey Jr. eddig sem volt a kedvencem, ezután sem lesz az. (Chaplin sem.) Sajnálom, hogy nem Anthony Hopkins volt a főszereplő. Untam a filmet és jót aludtam rajta.

Azért szeretek életrajzi filmeket nézni, mert általuk sokrétű, izgalmas embereket és az ő történeteiket ismerhetem meg, legyen szó egy olyan hírességről vagy hétköznapi személyről, akiről már egyébként is hallottam ezt-azt, vagy pedig egy számomra mindaddig ismeretlen egyénről. A filmek és a filmtörténet iránti érdeklődésem okán Charlie Chaplin életének és munkásságának bizonyos részeivel tisztában voltam, ugyanakkor jó pár új információval gazdagodtam jelen alkotás megtekintése során. A történetvezetés kis csavarral ugyan, de a műfaj jellegzetes elemeinek felhasználásával kalauzolt végig minket a némafilmkorszak meghatározó egyéniségének pályáján, a gyermekkori fellépésektől egészen a legnagyobb színészi, majd rendezői sikerekig, emellett Chaplin mozgalmas magánélete és társadalmi, politikai szerepvállalásai is nagy hangsúlyt kaptak. Utóbbiak kitárgyalását eléggé hosszúra nyújtottnak és száraznak éreztem, s őszintén szólva, nem igazán sikerült megértenem, hogy mitől volt ő akkora nőcsábász. Ami nagyon tetszett az elbeszélésben, hogy számtalan alkalommal Chaplin filmkészítői stílusában ábrázolták életének fontos történéseit, illetve apró utalások formájában megmutatták, honnan nyerhette az ihletet egy-egy mára ikonikussá vált filmjelenetéhez, figurájához: természetesen előfordulhat, hogy az összes csak fikció, ettől függetlenül ötletes megoldásnak tartottam őket. Színészi fronton a címszerepet játszó Robert Downey Jr.-t kell kiemelnem, aki elképesztő módon lényegült át Chaplinné, képes volt tűpontosan megmutatni a karakterében rejlő összetett érzelmeket, gondolatokat, az meg már csak hab volt a tortán, hogy a színész-rendező filmekből ismerős járásait, gesztusait is tökéletesen jelenítette meg, miközben néztem őt, olyan érzésem volt, mintha maga Charlie Chaplin játszotta volna önmagát a róla szóló filmben.
Összességében nézve ez egy tipikus életrajzi film volt, a műfaj minden pozitívumával és negatívumával együtt. Nekem leginkább a játékidő hosszával és a politikai aspektus körüljárásával gyűlt meg a bajom, alapvetően azonban szórakoztató és érdekes élmény volt jobban megismerni e rendkívüli filmes élettörténetét.

Hűha. Őszintén sajnálom, hogy RDJ ezért nem kapott Oscar-díjat, pedig nagyon is megérdemelte volna. Nem csak zseniális volt a játéka, hanem tökéletesen leutánozta Chaplin jellegzetes mozdulatait, mimikáját…stb. Azért kiemelném, hogy amikor már az idős Chaplint játszotta, ott nagyon feltűnt, hogy smink és vagy maszk az egész, kicsit bántotta a szememet, de egy ilyen remek filmnél ez a legapróbb dolog, amibe beleköthetek.
Fel sem tűnt, hogy körülbelül két és fél óra a film, teljes mértékben lekötött, ami mostanában nagy dolog nálam… :D

Robert Downey Jr. már rég bebizonyította, hogy ő milyen remek színész már jóval a Vasember előtt. Az ő alakításának köszönhetően tényleg átlehetett érezni, milyen életet is élhetett Charlie Chaplin maga. Az életének jó és rossz oldalát is beleértve.

Remekel benne Downey Jr. nagyon szép és szerethető kis film Chaplinről az emberről.

Dokumentumfilm jellegű kicsit ez az alkotás a közbevágott beszélgetések miatt, de érdekes volt. Sokkal inkább Chaplin magánéletéről szólt (amiről én eddig nem sokat tudtam), mint a filmjeiről, én szívesebben néztem volna többet a „háttérmunkákról”, a forgatásokról – úgy érzem ezekből nagyon kis szeletet kaptunk csak, pedig én kifejezetten szeretem, ha a film témája ez. Így is hosszú volt a film, de biztosan akkor még hosszabb lett volna, ha több ilyen jelenet is lett volna benne.
RDJ jól játszott, ez szerintem az egyik legjobb filmje. Az különösen tetszett, ahogy „öregítették” a filmben. A kilencvenes években készült filmeknek amúgy van egy bizonyos hangulata, amit nem tudok teljesen megmagyarázni, hogy mi, de én nagyon szeretem és ezt ebben is éreztem és ez nagyon tetszett benne.