Nyugaton a helyzet változatlan (1930) 80% 33★

Filmdoki nagyon jól összeszedte a film pozitívumait és negatívumait. Ezt a filmet is megnézetném a középiskolásokkal.

Körülbelül 13 éves lehettem, mikor az 1979-es változatot láttam. Sokkolt, de úgy éreztem muszáj elolvasnom a könyvet. Az is sokkolt. Most évekkel később végre sikerült beszereznem és megnéznem az első filmes adaptációt is. Ez is sokkolt.
A könyvre már nem emlékszek minden részletre kiterjedően, de így is azt kell, hogy mondjam, ez a film is a kiváló adaptációk közé tartozik, sőt, azok közé, melyek bőven a könyvvel egyenértékűek. Hiába több, mint 80 éves, a készítés idejéből adódó sajátosságokat hamar meg lehet szokni, ezek után pedig egy brutális élményben lesz a nézőnek része. Bár a könyv általában bővebb betekintést nyújt a szereplők lelkivilágába, érzelmeibe, ez a film szépen szemlélteti, hogy a filmes eszközök is képesek ugyan azt a hatást elérni. Milestone kendőzetlenül szemlélteti, hogy az emberélet semmit nem ér a fronton: számok és holttestek. Aki megmarad, az meg majd jó eséllyel a következő rohamban esik el. Vannak párbeszédek, melyek kicsit ma már furcsák, vagy nevetségesen hatnak, de többségük megőrizte hatását. Így a háború okáról való elmélkedés, a halál közvetlen megtapasztalása, az ételosztási jelenet stb.. Gyerekként a francia katona meggyilkolása eléggé megülte a gyomrom, nem is akartam újranézni utána egy darabig a filmet. Na, ez ennél a filmnél is így volt, bár Lew Ayres színészi játéka azért hagyott némi kívánnivalót maga után. Bár ne feledjük. Három évvel ezelőtt került mozikba az első egész estés hangosfilm, a színészek még nem teljesen rázódtak bele a feladatba, így gyakorta a némafilmek túlzó gesztikulációit, mimikáit alkalmazzák.
Érzelmi síkon tehát bitang erős a film. Brutalitás terén nem különben. A Ryan közlegény megmentésének partraszállását okkal szokták előszeretettel felhozni, mint naturalista csatát, nos, a Nyugaton a helyzet változatlan 58 évvel korábban meglépett egy hasonlót. Plusz, itt hozzájön az is, hogy Milestone ügyesen felvezeti az összecsapást. Láthatjuk ahogy a katonák már-már megőrülnek a bunkerekben az állandó bombázástól, hogy aztán hirtelen csend álljon be, aztán egy sípszó törje meg azt, ami az ellenséges rohamot hivatott jelezni. És azok a felvételek! Ahogy a senki földjét a tüzérség még egyszer átformálja, majd a távolban feltűnnek a francia katonák alakjai, hogy egy pillanattal később a felmorajló gépfegyver lekaszabolja őket, vagy épp egy gránát szaggassa őket darabokra. Az operatőri munka hibátlan. Megvan még a korszakra olyannyira jellemző statikusság, azonban Milestone kihasználja a nyílt terek adta lehetőséget és bátran mozog is abban, így adva a harcoknak grandiózusságot. Ehhez még jönnek a remek vágások, mint mikor a tüzelő gépfegyvert és az elhulló katonákat láthatjuk felváltva, vagy épp az összecsapás közbeni rövid szünetben a ziháló katonák megtört arcát.
Néhol azért meg-megbicsaklik a film, így a néző olykor azt érezheti, hogy csak kiragadott jeleneteket láthatunk a háborúból, amihez hozzájön az is, hogy a főszereplő Paul Baumer karakterét nem is igazán ismerjük meg, pedig a könyvben ugye ő a mesélő, illetve a ’79-es változat is szépen kibontja az álmodozó fiú figuráját. Itt viszont nagyon halvány, így a tragikus sorsa sem annyira megrázó, mint lehetne.
A Nyugaton a helyzet változatlan apróbb hibái ellenére is az egyik legerősebb háborús dráma, mely valaha készült. Kendőzetlenül tárja fel a háború mocskát és nem mellesleg rámutat arra: mindkét oldalon emberek harcoltak. Emberek, akik teljesen megváltozva, vagy épp sehogy nem térhettek haza.

Túlságosan régen olvastam ahhoz a regényt, hogy részletekbemenően megítéljem a film hűségét a forrásanyaghoz, viszont a lényeg egyébként is az, hogy ez egy csodálatos, nagyszerű alkotás. Mindenképpen időtálló. A csatajelenetek elképesztőek, a helyzet tragédiája nincs túlhangsúlyozva, és ettől igazán átjön a film üzenete és mondanivalója. Mellesleg nem lehet könnyek nélkül végignézni. Főleg a befejező képsorokat.

Kevés olyan film van, melyről be kell vallanom, hogy bizonyos pontján sikerült elsírnom magam, de ez közéjük tartozik. Már csak ezért is maximális csillagozást érdemel.

Nem olvastam még a könyvet, de előbb-utóbb sor kerül rá.
Szemléletesen mutatja be az első világháború borzalmait egy csapat frissen érettségizett fiatal srác sorsán keresztül.