Délkelet-Ázsia a második világháború idején. A japánok egy stratégiai szempontból igen fontos hídat építtetnek az angolokkal. Ha a híd felépül, az a szövetségesek nagyon sok katonájának életébe kerül. A tábor két részre szakad: a foglyok egy része rombolna, míg mások engedelmesen építenének.… [tovább]
Híd a Kwai folyón (1957) 128★
161' · amerikai, egyesült királysági · kaland, dráma, háborús, történelmi 16
Képek 11
Szereposztás
Kedvencelte 18
Várólistára tette 105
Kiemelt értékelések
Már régóta halogattam a film megnézését a hossza miatt. Azt hittem, hogy majd végig fogom unni… Hosszú és jó régi is. Komolyan mondom, sokkal jobban lekötött, mint például egy másfél órás mostanában készült agyonsztárolt film… A történet arról szól, hogy egy őserdőben a japánok dolgoztatják az angol hadifoglyokat. Na de milyen áron? A japán ezredesnek előbb-utóbb rá kell jönnie arra, hogy ha meg akarja építtetni a hidat a Kwai folyón, ahhoz kölcsönös engedmények kellenek… Vajon sikerül megépíteni a hidat? És meg lehet szökni erről a helyről? Mennyit ér a genfi egyezmény? Ha tudnék fütyülni, akkor most megpróbálnék…
A könyvtől mérföldekkel jobb, meg úgy alapjáraton is egy kiváló film, melynek bitang erős az első egy órája és a fináléja. Jaj, csak ne lenne ott az e felesleges kommandós szál, ami tény, hogy megvolt a könyvben is, de egyszerűen olyannyira túl van nyújtva és unalmas, hogy nagyon lehúzz a filmet. Helyette több hangsúlyt fektethettek volna még Nicholson és Saito rivalizálására, valamint a két kultúra ütközéseire. Jó lett volna kicsit kibontani azt is, hogy hogyan győzi meg embereit Nicholson. Helyette nézhetjük, ahogy Shears battyog a többi kommandóssal meg a nőcikkel a dzsungelben. Az már amúgy mellékes, hogy amerikai hadifogoly nem is volt a műben. Inkább tényleg az érződik, hogy fölöslegesen erőltették bele.
Mindent összevetve tényleg egy nagyszerű film, kiváló alakításokkal, bitang erős hangulattal és egy nagyon emlékezetes fináléval, ami sokkal erősebb, mint ami a könyvben volt.
Ahhoz képest, hogy több mint hatvan éves film, ma is bőven megállja a helyét. Ráadásul nem kis tanulsággal bír.
Nagy hiánypótlás részemről, soha jobbat. Kiváló háborús film a háború őrületéről, értelmetlenségéről, túlélésről, becsületről. „Madness”, ahogy az a film végén elhangzik és tényleg, egy hihetetlen történet, kíváncsi vagyok, mennyi a valóságalapja. Fantasztikus színészek, látványos helyszínek, nem véletlenül egy igazi klasszikus.
Amikor kicsi voltam, apukámat rengetegszer hallottam, ahogy fütyüli a filmből ismert dalt. Ő szerintem vagy 100-szor látta, de én csak most ültem le először, hogy rendesen végignézzem. Alapból nem vonzanak a háborús filmek, de ez valóban klasszikus. Jók voltak a színészek is, örülök, hogy végre rávettem magam. Mondjuk annyira sokszor nem fogom újranézni, de egyszer legalább látni kell.
Mit lehet belesűríteni csekély 2 óra 40 percbe?
A válasz: egy remek, szórakoztató, az ’50-es évekhez képest látványos filmet. Pierre Boulle regénye alapján egy mai szemmel is élvezhető háborús filmet rendezett David Lean, melyben a parancsnak való megfelelés, a túlélési ösztön és az emberség is szerepet játszik. A brit hadifoglyok lenyűgöző összetartása, ezredesük hajlíthatatlansága még a japókat is elismerésre ösztökéli. Hatalmas teljesítménnyel létre is jön a csoda, hogy aztán a brit vezérkar hadművelete parádés befejezésre adjon okot.
Még mindig fütyüljük az indulót…:)
Kevesebb dzsungelben kolbászolással és a Shears-szál minimalizálásával jobban beértem volna, de így sem volt rossz, sőt. (Mondjuk nekem is az első egy óra volt az igazi.)
Népszerű idézetek
– (…) Baromira bátrak, de minek? Hogy kell meghalni úri módon, hogy kell meghalni szabályszerűen! Pedig az egyetlen lényeges kérdés, hogy hogy kell emberi módon élni!
– Due to time elements, they don't think a few practice jumps would be worthwhile.
– No?
– (…) The consensus of opinion is that the most sensible thing for Major Shears to do is to go ahead and jump and hope for the best.
– With or without parachute?
Azt akarom, hogy minden fennakadás nélkül kezdődjön el holnap reggel a munka. És ne felejtsék el: a legénységnek mindig éreznie kell, hogy mi irányítjuk őket, nem pedig a japánok. Amíg ebben a gondolatban megkapaszkodhatnak, addig katonák és nem rabszolgák.