Barry Lyndon (1975) 81% 64★

Különleges film.
Persze nem az eposzi hossza (és tulajdonképpen műfaja) miatt.

Meg kell mondanom, hogy nem találkoztam még ilyen filmmel, amely ennyire tiszta rendezést mutatott volna föl, amin ennyire tudtam volna ámulni – miközben elmarad az intimitás, tulajdonképpen elmarad az emberszerűség.
Kicsit olyan nekem ez a film, mintha valami nagyon emelkedett szellem vissza- vagy lenézne az életünkre, hogy homály és fátyol nélkül megmutassa nekünk a világunk.
Ez a megmutatás így egyfelől lenyűgözően tiszta és pontos, másfelől azonban már túl van az emberen, ezért nem könnyű rá emberként hasonló pontossággal és tisztasággal rezonálni.
Időnkét sikerül (engem különösen néhány csodálatos tájkép fogott meg), többnyire azonban nem annyira.

Az számomra rejtély, hogy miért akarta ezt a történetet, könyvet megfilmesíteni Kubrick.
Maga a cselekmény (ami eléggé hasonlít egyébként a Tom Jonesra, és nemcsak a cselekmény, hanem maga a feldolgozás is) meglehetősen középszerű, és nem is tesz hozzá Kubrick semmit.
Szóval ez mondjuk 7 csillag.
Kubrick filmangyal, mint rendező meg mondjuk 11 pont.
Így kap nálam ez a film 9-et.

A hosszúsága ellenére élvezetes Kubrick-film, és leköti a figyelmet – ha más éppen nem, akkor a gyönyörű képek, fények, a látvány, ami lehetett egy gyertyafényes kártyaasztalnál, vagy déli felhős természetben. Jaj de csodás volt!
Egy narrátor meséli el Barry felnőtt életének fiatal felnőttkorától érett felnőttkorig élt szakaszát. Nálam Ryan O'Neal gyenge pont volt, de kétségtelen, hogy bizonyos érzelmes pillanatok, hangulatok viszont jól álltak hozzá. Csak hát volt a karakter személyiségében sok ellentmondás, és az árnyékban lévő, virtuskodó részeihez O'Neal-t már nehezebben kapcsoltam. Ajánlani tudom, pláne annak, aki a kosztümös filmek rajongója, 3 óra ide vagy oda.

Stanley Kubrick egyik legnagyszerűbb filmje, ami az 1700-as évekbe repít el. Abba a korba, ahol még azt is udvariasan közölték, ha éppen a kiraboltak. Ahol a „Mit mondtál rám, K****g?!"-nek a megfelelője a „Uram, ön megsértett, így arra kell vetemedjek, hogy kihívjam Önt egy párbajra, ezáltal elégtételt követeljek. Sok sikert kívánok!" volt.
Ez a világ sosem állt annyira közel hozzám, de Kubrick olyan sok élettel feltöltötte, hogy nem tudom únni, a kor ellenére sem. Nincs egy oda nem illő díszlet, mimika, mondat, akár szó, fegyver, háttér vagy jelmez, ugyanis az egész szetting él és lélegzik. A táj és a kamerázás festőien gyönyörű.
A hangulat parádés. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem éreztem azt a három órát, de igazság szerint nem bántam. Hosszú film, de ezt rövidebben nem is lehetett volna elmesélni.
A film végén a párbaj pedig továbbra is zseniális.

Történetét és mondanivalóját tekintve nem a legerősebb Kubrick-film, de a látvány mindent überelt; komolyan mondom, az összes kép és beállítás olyan, mintha egy gyönyörű szép festmény lenne. Az állam többször is leesett, nem győztem megkeresni.
Színészek terén elment; a főhős (aki ír – és néha sír. Bocsánat!) közepeske, én összesen egy arckifejezést véltem felfedezni nála. Marisa Berenson kellően kiüresedettnek és hullaszerűnek hatott, bár Kubrickot ismerve valószínűleg annyiszor eljátszatta vele (is) a jeleneteit, amíg azt nem érezte, ez a nő már azt is megbánta, hogy megszületett, és hogy anno nem csapta rá a telefont.
Aki viszont zseniális volt, az a felnőtt Bullingdont játszó Lon Vitali, akinek mintha csak az arcára lenne írva, hogy traumatizált gyerekkora volt.

Túl sok mindenre nem emlékszem belőle, inkább csak összkép maradt meg az emlékeimben.
(Ezt az értékelést meg inkább minek is írom le… Na mindegy, ha már itt van… :))