Az őrület határán (1998) 77% 110★

Befejezve a filmet rengeteg gondolat kavarog a fejemben.
Sokan felróják hibájának, hogy a film túl lassú, túl lírai és a karakterek kidolgozása terén sem jeleskedik. Én úgy gondolom, hogy aki akciódús filmre vágyik, az ne ezt a filmet nézze, bár hozzáteszem, hogy én egy percig sem untam.
Ez egy lélektani film, amely a második világháború pár napját mutatja be az amerikai hadsereg katonáinak szemén keresztül. Hogy fontosak-e a karakterek? Igen. Fontos-e a jellemfejlődésük? Biztosan, csak nem ebben a filmben, tekintve, hogy nincs rá idejük. Ezzel szemben bepillanthatunk a háború borzalmába, a gondolatokba, ami a katonákat foglalkoztatja, mielőtt a les mögül egy utolsó rohamra indulnak, tudván tudva, hogy valószínű ez lesz földi életük utolsó cselekedete. Rettentő jól visszaadja a film ezt a vívódást, önmarcangolást és feszültséggel teli pillanatokat, ahogyan mindkét oldal katonái az őrület határán egyensúlyoznak.
Az i-re a pontot a gyönyörű operatőri munka és a varázslatos zene teszi fel.
Egy számomra felejthetetlen karakterrel is gyarapodott a kedvenceim listája Witt közlegény személyében.

Egy-két szép beállítást (amihez ezek a csodás tájak is kellettek) és jól összerakott akciójelenetet leszámítva egy iszonyatosan vontatott, kidolgozatlan karakterekkel művészieskedő, harmatgyenge monológokkal tűzdelt tömény unalom. Oké, hogy ez nem klasszik háborús film, de a lírai lélekboncolgatáshoz túl közhelyes. Aki még nem gondolkodott két percnél többet az emberi természet sötét mélységein, annak talán drámaian filozofikus, de valójában nagyon üres ez a film. A lélektani mozi nem itt kezdődik. Malick újra és újra eladja a naaagy semmit, csillogó amerikai köntösben.

Üres!
Az egyik legrosszabb háborús film amit láttam (Mel Gibsonnak volt még valami förmedvénye, ami alulmúlja). Nem is rossz, jellegtelen. Már az elején nincs meg a hangulat és nem is tudja hozni később sem. Minden ami a pillanatnyi csatajeleneteken kívül esik lélektelen, vontatott, hiteltelen. Hiába a nagy nevű színészgárda, nem tudnak hozzárakni a filmhez, az alakítások jellegtelenek. Nem hogy a majd három órát nem sikerült megtölteni, de sztem a felét sem sikerült volna mert hiányzik belőle a lélek.
Nem azt vártam el hogy olyan mestermű legyen mint az Apokalipszis most, mert az a témában megközelíthetetlen, de legalább egy Acéllövedék vagy Ryan közlegény szintet elvártam volna.
Nagy csalódás.

Az egyik legjobb háborús film, amit valaha láttam. Méghozzá végre egy olyan, amiben az amerikai katonák legfőképp emberek nem übermensch-ek, mint a legtöbb filmben.

Érdekes film, gyönyörű képekkel működik végig, azonban néhol nekem már túl terjengős és filozofáló. Hiába háborús film abban a kategóriában nem a legjobb darab, de drámaként kezelve már sokkal jobban értékelhető. Tetszett hogy a film ritmusa folyamatos végig, valahogy az a pár csatajelenet is úgy érződött, mintha egy lassú folyó sebességével haladnánk. Ez az egész filmnek egy melankolikus hangulatot ad.
A szereplők listáján nagy nevek is vannak, de ez nem nagyon tud érvényesülni, mivel a karaktereknél hiányzik a karakterizáció, olyan mintha mindenkit ugyanabból a sablonból vágtak volna ki.
Mindezek ellenére én élveztem a filmet, már csak az operatőri munka miatt is érdemes megnézni. Az viszont tény, hogy nem mindenki élvezné, viszont annak aki kedveli a drámákat egy próbát mindenképpen megér.