Becstelen brigantyk (2009) 84% 535★

Nagyon betalált a film. Tarantinonak sikerült nagyon jó színészeket összeválogatnia.
A jelenetek, párbeszédek szuperek, Christoph Waltzot nagyon utáltam és pár váratlan fordulatot is bedobott.
Furcsa volt hozzászokni a francia-német-angol szövegekhez, de így jobban sikerültek a jelenetek.

A brigantyk! Pont egy ilyen csapat kellett, ilyen szereplőkkel, ilyen történettel.
Mit is várhatnánk, olyan színészektől, mint Brad Pitt? Vagy akit megismertem, aki nagyon jól eljátszotta Hans Landa szerepét, Christoph Waltz. Mondjuk erre, hogy „ez egy bingó”!
A színészkedés kiváló, szinte hibátlan.
A filmben 5 fejezet volt, melyek mind izgalmasak voltak, sok akcióval, humorral töltve. A feszültséget folyamatosan tartotta, jó 2 és fél óra hosszáig.
A történet, valamint a párbeszéd kiváló volt szintén, látszik, jól ki lett dolgozva. Valami egyedi stílusa van ennek a filmnek.
Szép kezdés, szép befejezés volt, és a kettő közti rész is odaszegezett.
Szerintem nagyon jól megvalósították.

Hát ez most valahogy nem gyözött meg. Lehet azért, mert történelmi film és olyanokat nem igazán nézek, habár ott is van olyan, ami tetszik. Vagy pedig mert sok volt benne a német és francia szöveg és így elég sok párbeszéd kiesett.

Alternatív történelem óra Tarantino tanár úr vezetésével.
Mikor először láttam, felemás érzéseim voltak. Nem győzött meg. Viszont a többszöri nézések során is mindig találtam valamit, amit korábban nem még ha csak valami apróság is. Érdemes volt.

Összesen 3 Tarantino filmet láttam ezelőtt, de sosem fogott meg a stílusa, így nem sietek a további műveinek pótlásával. Ezt sem éreztem sokkal maradandóbbnak, mint mondjuk a Ponyvaregényt, de díjazom benne, hogy ő nem tervez folytatásokat, így a szereplőit sem sajnálja. Bárki, bármikor meghalhat, miáltal szabadabban dobálhatja a nézőre az efféle fordulatokat, melyekből itt is van bőven, és az összeset kellően feszülten vezette föl. A pincés rész pl. egyszerűen zseniális, abba még én se tudtam belekötni, de az összes színész előtt le a kalappal, mert minden karakter igazi egyéniség lett.
ui.: Legjobban amúgy azt sajnáltam, hogy Léa Seydoux csupán egy aprócska jelenetet kapott a filmből.

Tarantino egyik legjobb filmje, minden alkalommal ha látom, leragadok előtte. Az összes jelenet remek arányérzékkel van megkomponálva. Kiválóak a karakterek, főleg Christoph Waltz emelkedik ki tökéletes alakításával. Kár, hogy azóta sem tudott ebből a skatulyából kitörni és újat mutatni. Az összes szereplő remekelt, még a legkisebb szerepben feltűnőeknek is emlékezetes az alakítása. A jelenetek feszültsége szinte tapintható, annak ellenére, hogy ennyiszer láttam, még mindig tudok izgulni, mikor Hans Landa feltűnik. Tarantino legnagyobb tehetsége a párbeszédekben mutatkozik meg, mint mindig, most is. Élvezet nézni mindannyiszor.

A második világháború. Ahogyan Tarantino megoldotta volna.

Nincs mese, Tarantino csak egy van! Jött, látott és győzött. Nem igazán tudtam mire is számíthatok, aztán csak kapkodtam a fejem :) Alaposan felrázott a film. A szereposztás hibátlan, színészi játékok szintén. Azt eddig is tudtam, hogy Christoph Waltz jó………de, hogy ennyire? Egyszerűen félelmetes volt, félelmetesen jó. Amikor bájosan, mosolyogva leült és kedvesen beszélgetni azaz vallatni kezdte a szerencsétlen delikvenst, még én kezdtem el kényelmetlenül érezni magamat, mintha engem vallatott volna :D :D Szóval zseniális volt az alakítása és persze a film is.

Kedvenc Tarantino ever! Úgy szégyellem, hogy nálam lenyomja a Ponyvaregényt, amit persze imádok, és talán jobb is mint ez, de nem bírok ellenállni Hans Landa ezredesnek :(

Végre sikerült egyben megnéznem! Bizonyos jeleneteket vagy ötször is láttam, másokat egyszer sem. Tarantino a Jackie Browntól kezdve módszeresen úgy újul meg, hogy a korábbi filmjei alapján neki szegezett elvárások (nézői megszokásaink) alól is kicsúszik, és így próbára tesz bennünket, többek között a filmjei hosszával. Így aztán érthető, ha a 2,5 óra (utána tévében min 3 óra) alatt mindig akadt valami, ami megszakította, felfüggesztette a mozizós állapotom.
Tarantinónál a néző tehát mindig számíthat a szinte pofátlan hagyománytiprásra.
Nem bírom ki, hogy kihagyjam a háromnyelvűséget. Szinte látom magam előtt a jelenetet, ahogy különféle mogulok és okosok próbálják jobb belátásra bírni Tarantinót, hogy egy amerikai mozi nem lehet feliratos, abban nem lehet ennyit beszélni idegen nyelveken. Ő meg komolyan bólogat, aztán bevillan neki, hogy az amerikaiak nyelvtudáshiányát bele kell írnia a filmbe.
Na jó, a kitérő után vissza a leglátványosabb meghökkentéshez: ez pedig a történelem felülírása. Ugyan a fiam egyik hobbija az alternatív történelem, és mindig meglep, milyen sok fiatallal együtt űzi azt a neten, mégis van egy látványos különbség a Brigantik cselekménye és nagy általánosságban az alternatív történelmi sztorik között: utóbbiak a fantáziájukat bevetve egy még létező pontból bontanak ki valami új és érdekeset, míg Tarantino látszólag egy történelemhű keretek között játszódó sztorit futtat ki fiktív történelmi végkifejlettel. Ő oda tart, ahonnan mások kiindulnak. Márpedig ilyet nagyon nem szokás művelni. Pláne a filmben tapasztalt léptékben. Meg tud hökkenteni, és ez jó érzés.
Ami viszont nem jó érzés, az a klisékhez kapcsolódik. Tarantino szeret belőlük építkezni, és a vh-s filmek számtalan kötelező eleme felvonul itt: a szinte imbecillisen gonosz német tisztek, a francia ellenállólány, a megszállt területre bedobott angol-amerikai csapat – ezek tényleg kötelező elemek. A nagy bajom viszont az volt, hogy ezeket a kliséket ezúttal Tarantino nem tudta megújítani, kiforgatni, felülírni. Megmaradtak klisé szintjén. Ez különösen annak fényében látszik, hogy Brad Pitt csapatánál a kliséfelülírás még remekül ment az elején. A főleg zsidókból toborzott katonai alakulat brutalitásával, kegyetlenkedéseivel akár rosszallást is kiválthatna, hiszen szembemegy a hagyományos és a mozigépész vonalán meg is tartott áldozati-hősies ábrázolással. Viszont ez annyira képregényes léptékben történik, hogy itt világos az abszurditás. A film további menete – bár ahogy írtam, a legvégére újra erőre kap a film – azonban nem tudja lehántani magáról a klisék odaszáradt kérgét.