Az az átkozott páncélvonat (1978) 69% 7★

Hát volt ebben minden (Piszkos tizenkettő, Kelly hősei stb) nem meglepő módon, mivel ha nyúl az ember akkor azt jó helyről tegye. Ettől függetlenül tetszett a maga ügyetlenségeivel is. Ráadásul Tarantio mesternek is a kedvencei közt szerepel.

Tarantino egyik kedvence ez a film, és a Becstelen brigantyk révén kicsit képes is volt utólag némi reflektorfényt irányítani rá, de nekem ez a darab régi gyerekkori emlék. Igaz, hangalámondásos német verzióban finoman szólva sérült kicsit a filmművészeti értéke, de az olasz színészek által felmondott amerikai szövegek színvonala sem éppen piskóta – de lássuk be, az efféle mozikat nem a briliánsan megírt párbeszédek miatt nézzük…

Ez a cucc egy háborús kalandfilm. Pátosz és lassítva lobogó amerikai zászlók helyett lassítva repülő emberi testek és csípőből golyószórózó vagányok váltogatják egymást a képernyőn – a stílus egyértelműen megidézi Peckinpah erőszak-orgiáit, miközben a hangulat bizarrul humoros és egyedi marad, nem uralja le az összképet sem a nyomasztó háborús miliő, sem a főhősök által átélt kálvária. Nem járunk rossz nyomon, ha egy második világháborús közegbe helyezett westernként azonosítjuk, amiben a rosszkor rossz helyen lévő gringók beállnak vonatot rabolni az indiánokhoz/forradalmárokhoz/banditákhoz.
Kétségkívül vonzereje a filmnek, hogy a vonatos akciószekvenciák kivitelezése abszolút időtálló és felülmúlhatatlan lett. Minden él, minden valódi, mindenki összetöri magát egy jó ugrásért, egy klassz mutatványért. Lenyűgöző a színészek tűréshatára, olyan dolgokat csinálnak meg, amik ma elképzelhetetlenek egy efféle filmben, pedig egyikük sem kaszkadőrként híresült el. A technikai kivitelezés terén érdekes finom részlet a makettek és a festett hátterek alkalmazása – a végeredmény akár egy Hitchcock előtti tisztelgésként is felfogható lehet.
A sztori dramaturgiai szempontból érdekesen kétarcú: a teljes változat tartalmaz egy már-már Indiana Jones-kalandként is felfogható epizódot egy kastélybéli fogolyszabadítással, amit több nemzetközi kópiából kivágtak. Ezzel a manipulációval egy kellemesen realisztikus, a valóságtól talán kevésbé elrugaszkodott verziót hoztak létre, amiből hiányzott a rendkívül felszínes és alibi szerelmi szál is, és az egyetlen gyengébb minőségben filmezett akció-szekvencia. Komolyabb, veszélyesebb lett a történet, míg az eredeti a maga ártatlan naivitásával inkább a tisztán szórakoztató-faktort erősítette meg.
Színészi alakítások és egyéb művészeti finomságok terén azonban nincs igazán miről beszélni. Mindenki korrekt, de nem több, viszont komolyabb elvárásunk nem is lehet velük szemben. Az viszont megintcsak nagyon emlékezetes és hangulatos, hogy a stáb tökéletesen belakja a filmet: alig akad statiszta, helyszín, díszletelem, ami bármilyen irányban kilógna a mozi összképéből, hangulatából, minden komolytalansága és hamisítatlan hetvenes évek feelingje ellenére ez a film nagyon komolyan egyben van, még néhány látványosan anakronisztikus motívum ellenére is.

Bizarrul szórakoztató, mai szemmel már kevésbé magától értetődő, de őszinte és önfeledt mozi. Egyrészt érthető, hogy miért Tarantino egyik kedvence.