Szökjünk Athénba (1979) 66% 10★

Komolyan meglepett ennek a filmnek a nem-kultikus státusza, de még itt a Snitten tapasztalható alulnézettsége/alulértékeltsége is. Műfajában és formátumában számomra nagy meglepetés volt, amolyan: „már láttam ötvenszer a Kelly hőseit, lehet, most inkább ezt nézem meg tizedszerre helyette” típusú üdítő háborús kaland.
Tárgyilagosan nézve a mozit már szereplőgárdája sikerre predesztinálja, a korabeli casting semmit sem bízott a véletlenre. Savalas a műfaj veteránja és angolszászéknál a görögség hiteles tolmácsa. Roger Moore ekkor még főműsoridős James Bond volt, David Niven és Claudia Cardinale hozzájuk képest mintha egy generációval régebb óta aktív nézőközönséget akartak volna megszólítani (egyébként mindketten nagyobb kaliberű színészek a rájuk szabott szerephez képest), Elliott Gould pedig szerintem akkortájt még vastagon ugyanabban a ligában focizott, mint Donald Sutherland. Zeneszerzőnek is megszerezték Lalo Schifrint, szóval mindent egybevetve ugyanannak a receptnek kéne itt csodát tennie, mint a Kelly hőseiben, és szerintem a végeredmény hozza is ezt a szintet.

A történet kellőképpen érdekes és eredeti, a környezet izgalmas. Erre rájátszik a stáb, a helyszíneket olyan gyönyörűen pásztázza a kamera földközelből és a levegőből, hogy az ember szája tátva marad. A felépített setting túlzás nélkül meseszép, és bár a film fináléjában már majdnem túlzásba esnek, mégsem zökkenünk ki az őrültnek vélt fordulatok láttán.
A rendezés is rendjén van, remekül keveredik a humor és a dráma, ízléses az összkép és minden nagyon okosan támogatja az akciót: az akció pedig veszett jó! Kiemelném a motoros üldözést, ezt rendkívül feszesre vették, olyannyira, hogy egyes kameraállásokból világosan látszik, hogy a Gould által hajtott oldalkocsis járgány nem is fért volna el azokban a szűk utcákban, ahol az egész jelenet zajlott. Később a „békaemberek támadása” epizód az adrenalint lökte magasba – a korabeli Bond-filmeken is tapasztalni véltem, hogy az angolok ekkortájt nagyon szerettek a víz alatt forgatni, és ami azt illeti, igazuk is volt. Ha már rendelkezésre állt a megfelelő minőségű technológia, rengeteg akciót lehetett lejátszani mindössze néhány méterrel a felszín alatt, ezek máig is jól mutatnak, hangulatosak, és szerencsére mindig sikerült olyan sztorikat kerekíteni, amikbe illettek ezek a megmozdulások.
A finálé hegymászós szekvenciája az egyetlen kvázi-kérdéses pont, itt azért egy-egy új fordulat kapcsán a kreatív túlkapás szaga terjeng a levegőben, de mivel a hangulat továbbra is stabilan áll, nem romlott el tőle a szájam íze.

Szerettem ezt a filmet. Tipikus példánya volt a sok évvel ezelőtt részletekben talán már látott, de figyelmesen soha végig nem nézett példányoknak, márpedig olykor éppen az ilyen cuccok szolgálnak a legnagyobb meglepetésekkel. Ajánlom!