Kedvencelte 3

Várólistára tette 89


Kiemelt értékelések

Coralie 

Igazából a film címe valamennyire félrevezető, sokkal inkább illett volna hozzá a Haditudósítók. Ezt láthatjuk nézőként ugyanis leginkább, hogy a lencséiken keresztül hogyan tárul elénk a háború borzalma és lelkülete. Lehetne a helyszín Izrael vagy Ukrajna is, vagy bárhol a világon, ahol polgárháború vagy háború van, ugyanez történne, és ugyanezt tennék meg. Az, hogy ez konkrétan az USA-ban játszódik, inkább egyfajta reflektálás (figyelmeztetés?) a mostani politikai eseményekre, mert a hírekből azért lehet látni, hogy nem teljesen légből kapott, hogy egyszer ez is megtörténhetne, ha tovább fajulna a helyzet. De azon kívül, hogy a keretét adja a filmnek, valójában nem hangsúlyos a történet szempontjából (esetleg csak az amerikai polgárok számára), szóval aki nagy csatára, politikai harcokra, zászlólengető drámára számít, csalódni fog. Ami a fotóriporteri szakma részét illeti, azt érdekesen mutatja be az egymást követő, életképszerű eseményekben, ahol a mindenből kimaradni vágyó kisvároson át a tömegsírokig hosszú utat járnak be, és láthatjuk, hogy az egyes polgárok életére milyen hatással van a kialakult helyzet, és milyenné válhatnak ők maguk is. Illetve megmutatja, hogy mit jelent egy ilyen helyzet egy veterán és egy teljesen kezdő haditudósító számára. Szerintem egy kicsit nem normálisnak kell lenni ahhoz, hogy ezt valaki önként bevállalja, mert értem, hogy mit akarnak megmutatni a világnak, de ezt nem lehet károsodás nélkül megúszni (vagy lélekben, vagy fizikailag). spoiler Filmes szempontból voltak benne jó képi megoldások, bár elég fukarul bántak a nagy jelenetekkel, viszont a zenéket nem szerettem. Valahogy sosem illettek az adott részhez, engem kizökkentettek. A film leggyengébb pontja pedig a sekélyessége. Látunk tragédiákat, de mégsem megy mélyre, inkább csak a tévéhíradó szintjén mozog. Felfogjuk, hogy borzasztó, csak nem érezzük át, én legalábbis így voltam vele. spoiler Megfelelő egyszeri nézésre, de sokkal többet is ki lehetett volna hozni belőle. Annak tudom ajánlani, akit érdekel ez a haditudósító téma.
Mellékes megjegyzés: Wagner Mouranak jól állnak az ilyen szerepek. :)

Laren_Dorr

Mesteri volt. Aki akciófilmre, vagy standard, cselekménnyel rendelkező filmre számít, lehet csalódni fog. De nem baj. Kellenek az ilyen filmek. Egy feltartott mutatóujj: bármikor megtörténhet és valahogy így fog festeni. Mindig ilyen, mindenhol ilyen.
A színészek brillíroznak, Kirsten Dunst remekül hozza a kiégett fotóst, a többiek is szuperek, Plemons pedig valszeg legenda lesz a nyúlfarknyi szerepében.
Tetszett még a zenehasználat. A nem odaillőség érzetét erősítette, ahogy a gyönyörű, napfényes természeti képek is a madárcsicsergéssel. Betolakodnak a filmbe, ahogy a háború tolakodik be a normális életbe.
Egy csillag levonás a pátoszos vége miatt.
És az utóbbi évek legrosszabb filmes híre, hogy Garland visszavonul a rendezéstől.

4 hozzászólás
enesbcs 

Semmit nem látunk arról, miért tört ki a háború, hogyan zajlott.. (közben elmesélik, ha valaki az ilyesmit értékeli és kibírja alvás vagy beletekerés nélkül) Néhány riporter útjáról látunk pillanatképeket, és a háború végét láthatjuk a film utolsó negyed órájában. Ami igazából a film egyetlen értékelhető része.
Ha két szóval kellene jellemeznem ez jut eszembe róla: vontatott és unalmas.

11 hozzászólás
BeL1eVe 

Ha újabb Alex Garland alkotás, akkor az nálam piros betűs ünnepnap. Előző darabjánál, az iszonyatosan megosztó (vagyis inkább sokak által rühellt), részemről viszont rohadtul bírt Men-nél írtam, hogy eszeveszetten várom a Civil War-t. Valószínűsítettem, hogy ezúttal nem feltétlen az agyamat fogja durván megmunkálni, hanem a kőkemény realitásérzetre fog vélhetően rámenni.

Ráadásként tekintettel a hivatalos, belsős infókra időközben kiderült, hogy a Dredd rendezésében, utómunkálataiban számottevő energiát beleölt, így azt a mesterművet szintén az ő mondhatni fogadott gyermekének tekintem. Méltatlannak tartom, hogy direktori kreditet nem kapott legalább megosztva, mert nélküle bizton állítom messze nem lett volna olyan átütő élmény. Ahogy megemlítettem korábban már ott megvillantotta, hogy ért a betonkemény akciók megkomponálásához is, és mivel a Civil War egy akció drámának volt aposztrofálva ezért a hypeméter nem kicsit lengett ki nálam.

A piszkosul jó, főként akcióorientált előzetesek nyomatékosították bennem a várakozást, azonban sok helyről jöttek olyan visszajelzések, hogy nem egy non stop lövöldözés az egész. Látva a kész művet részben egyetértek azzal, hogy kicsit félre lett marketingelve, ugyanis szerintem sokkal inkább ez egy road-movieba oltott, sziklaszilárd dráma thriller valamennyi akcióval. DE(!) ez jottányit sem von le az értékéből, mert ezt figyelembe véve is megdöbbentően masszív mozi született.

Meglehet, hogy az olykor becsúszó dallamok néhol talán picit furán vették ki magukat a komolyabb helyzetekben, engem mondjuk drasztikusan nem zavartak. Itt szerintem azon volt a lényegi hangsúly, hogy a kisebb emberek hogyan, miként élik meg testközelből ezt az embertelen poklot, milyen fajta reakciókra, szörnyűséges tettekre képesek az egymással szemben álló felek. Ezt pedig Garland a fotóriporterek perspektívájából nézve brutál emberközelivé hozta, ennek okán a kiszámíthatatlanság, a paranoia érzése végig tapintható volt főhőseinkben, ahogy állomásról állomásra haladtak előre. Konkrétan egy zseniális húzással az egyes ütközetek közben sokszor be-bevillantja a Lee és Jessie által készült képeket a kattintásaik pillanatában.

Itt jegyezném meg, hogy már a nyitómontázs vaskosan megalapoz, ami amúgy majdhogynem olyan felvezetésű, mint az említett Dredd introjában lévő zavargások, pusztítások. Lehet csak én látom bele, de ez simán elmenne egy burkolt, kifelé közvetített üzenetnek Garland részéről, hogy az a film kinek a gyermeke igazából.
Sokan belekötöttek abba (főleg külföldiek), hogy ez a republikánus-demokrata összefogás mennyire képtelenül, hiteltelenül van ábrázolva. Őszintén szólva magamat igyekszem minél távolabb tartani a politikától, így engem ez a része fikarcnyit sem érdekelt mennyire reális vagy sem. Ez a film egyáltalán nem akar propaganda kiáltványnak vagy uszító mentalitásúnak feltűnni. Egy hatványozott vészjelzést, egy figyelmeztető demonstrálást ad a nézőnek, hogy ha páros lábbal átlépjük az erkölcsösség határmezsgyéjét akkor az milyen foganatokkal, veszteségekkel jár.

A négy utazó karakter nincs agyonrétegelve, de pont annyi jellemrajzot mutattak magukból, pazar interakciókat kölcsönözve, hogy személy szerint bőven tudtam értük szorítani. Kirsten Dunst remek választás volt a sokat megélt, veterán fotós Lee szerepében. Hozzá köthető a film szerintem egyik legkifejezőbb szekciója, ami meglepő módon a boltos jelenet. Ott mutatkozott meg igazán, hogy a megannyi retinába égő, borzalmas dolog amivel szembe kellett néznie és azokat lencsevégre kapnia milyen mély nyomot hagytak benne. A nyomasztó foglalkozási ártalmai okán érthetően nehezen lehet mosolyt csalni rá, és amikor Jessie ezt nagy nehezen sikeresen kicsalja belőle, azután mondja azt, hogy: „Már el is felejtettem, hogy ilyen is lehet a világ”. Engem ez a pár percnyi kitérő eszembe juttatta Garland szintén sokatmondó írását a 28 nappal későbbet, annak is a bevásárlós momentumát. Egy minimális boldogságérzet tör fel abban a környezetben, ahol majdnem minden sarkon az emberi kegyetlenség, a halál körbelengő érzete dominál. De mondhatnám akár a táboros részt a stadionnál e kapcsán, ahol akad egy parányi menedék a normálisabb élet, összetartás reményében. Ezeknél a kontrasztoknál intenzíven megidéződött a The Last of Us hangulatvilága.

A szintén kiváló tehetség, Cailee Spaeny által játszott Jessie átmegy egy érezhető karakterfejlődésen és talán vele tudtam a legjobban azonosulni az út során. Érdemes megfigyelni ő és Lee hozzáállását, milyen ellentétesen változtatják meg őket a körülmények a kezdethez képest a végéhez érve. A szenvtelenség és a félelemérzet milyen érzékelhető pálfordulásba megy át mindkettejükben.
A Wagner Moura által előadott Joel közvetlen, bizalmat közvetítő figurája és Stephen McKinley Henderson alakításában megformált Sammy tapasztalt, segítőkész személye úgyszintén szuperszimpatikus volt. A legkisebb mellékalakoknál tűnt fel, hogy Garland konkrétan átimportálta a Devs színészgárdájának javát, aminek persze örültem.
A nyugtalanság érzete eluralkodik majdnem minden megállónál, amire a legjobb példa az ördögien játszó Jesse Plemons félelmetesen feszült, sokkoló szegmense. A lövés-, és robbanáshangok csontrepesztően nyilallnak bele az emberbe, amik a szédületesen levezényelt, pokoli ütős fináléban van abszolút csúcsra járatva. Mindezeket maximalizálja a rendező, most már mondhatjuk színtiszta vérprofizmussal megáldott házi technikai stábja, Rob Hardy operatőr és a Salisbury-Barrow komponista duó személyében.

Roppant örülök, hogy Garland mert elszakadni a hardcore mindfuck sci-fiktől, horroroktól és megmutatta, hogy képes más műfajban, eltérő módon, mértéktartó tempóval maradandóan fontos, elemi erővel húsbavágó mesterművet kreálni. Attól meg főleg kicsattantam, hogy IMAX gigavásznon láthattam. Óriási űrt hagyna bennem, ha a Ray Mendoza-val való kollaborációban rendezett Warfare után végleg felhagyna direktori tevékenységével, mert az ilyen egyedi látásmódú, különleges szakmai érzékkel rendelkező vizionáriusokra égető szüksége van a filmművészetnek.

csokidani 

Tetszett, de a tobbi Garland remekmutol azert szamomra elmarad.

Roboraptor 

A Polgárháború egy nyers és zsigeri, nem elromanticizált film a háború szörnyűségeiről és a társadalomra mért hatásáról – és arról, hogy ha már itt tartunk, rég baj van. Bár cselekménye kiszámítható, a zenével, az operatőri munkával, a kiváló színészi játékkal és az ezt összefogó pazar rendezéssel képes egy igazán átélhető élményt kínálni, miközben bemutatja a háborús riporteri lét valóságát és jelentőségét is. Elrettentő példa, ami arra fókuszál, hogy mi van, ha már túl késő megoldást találni: háborúval érvel a béke mellett.

Bővebben: https://www.roboraptor.hu/2024/04/27/polgarhaboru-film-…

ercko 

Az én ízlésemnek túl pátoszosra sikeredett.


Népszerű idézetek

Christinewinchester 

Jessie: I've never been so scared in my entire life. And I've never felt more alive.

Christinewinchester 

Joel: But seriously, if you do get freaked out or something, just wake me up. It's not nice being scared alone.

Christinewinchester 

Lee: Every time I survived a war zone, I thought I was sending a warning home – „Don't do this”. But here we are.

Christinewinchester 

Lee: Once you start asking those questions you can't stop. So we don't ask. We record so other people ask.

Christinewinchester 

Lee: You are aware there's a really huge civil war going on everywhere?
Shop Assistant: We usually try to stay out of it. With everything that's been going on, it seems like it's for the best.


Hasonló filmek címkék alapján