Polgárháború (2024) 70% 90★

Igazából a film címe valamennyire félrevezető, sokkal inkább illett volna hozzá a Haditudósítók. Ezt láthatjuk nézőként ugyanis leginkább, hogy a lencséiken keresztül hogyan tárul elénk a háború borzalma és lelkülete. Lehetne a helyszín Izrael vagy Ukrajna is, vagy bárhol a világon, ahol polgárháború vagy háború van, ugyanez történne, és ugyanezt tennék meg. Az, hogy ez konkrétan az USA-ban játszódik, inkább egyfajta reflektálás (figyelmeztetés?) a mostani politikai eseményekre, mert a hírekből azért lehet látni, hogy nem teljesen légből kapott, hogy egyszer ez is megtörténhetne, ha tovább fajulna a helyzet. De azon kívül, hogy a keretét adja a filmnek, valójában nem hangsúlyos a történet szempontjából (esetleg csak az amerikai polgárok számára), szóval aki nagy csatára, politikai harcokra, zászlólengető drámára számít, csalódni fog. Ami a fotóriporteri szakma részét illeti, azt érdekesen mutatja be az egymást követő, életképszerű eseményekben, ahol a mindenből kimaradni vágyó kisvároson át a tömegsírokig hosszú utat járnak be, és láthatjuk, hogy az egyes polgárok életére milyen hatással van a kialakult helyzet, és milyenné válhatnak ők maguk is. Illetve megmutatja, hogy mit jelent egy ilyen helyzet egy veterán és egy teljesen kezdő haditudósító számára. Szerintem egy kicsit nem normálisnak kell lenni ahhoz, hogy ezt valaki önként bevállalja, mert értem, hogy mit akarnak megmutatni a világnak, de ezt nem lehet károsodás nélkül megúszni (vagy lélekben, vagy fizikailag). spoiler Filmes szempontból voltak benne jó képi megoldások, bár elég fukarul bántak a nagy jelenetekkel, viszont a zenéket nem szerettem. Valahogy sosem illettek az adott részhez, engem kizökkentettek. A film leggyengébb pontja pedig a sekélyessége. Látunk tragédiákat, de mégsem megy mélyre, inkább csak a tévéhíradó szintjén mozog. Felfogjuk, hogy borzasztó, csak nem érezzük át, én legalábbis így voltam vele. spoiler Megfelelő egyszeri nézésre, de sokkal többet is ki lehetett volna hozni belőle. Annak tudom ajánlani, akit érdekel ez a haditudósító téma.
Mellékes megjegyzés: Wagner Mouranak jól állnak az ilyen szerepek. :)

Ez nálam piszkosul betalált most. Picit sajnáltam, hogy az előzményekbe, illetve a háború kirobbanásának részleteibe nem ment bele, de gyönyörűen bemutatta a harci tudósítással járó veszélyeket és stresszt, ami ezzel a munkával jár. Az egyik pillanatban még izgalmasnak, meg mókásnak tűnik, ahogy kattingatsz a fegyverropogtatások közepette, próbálod humorral leplezni a feszültséget és azt, hogy az adrenalintól majd szétrobban a szíved, aztán a másikban már azt sem tudod, hogy megéled-e még a holnapot. (Itt a helyzetet ugye az is fokozza, hogy újságíróinknak ezúttal nem egy vadidegen, isten háta mögötti országban, hanem a saját hazájukban folyó helyzetről kell tudósítani, így nem mehetnek haza, ha már túl forró a talaj…) Jesse Plemons pár perces jelenetét például kb. lélegzet-visszafojtva néztem végig. A karaktere egy vérbeli szemétláda, és az ég óvjon minket attól, hogy odáig jusson Amerika, vagy bármelyik ország, hogy hozzá hasonló őrültek diktáljanak… Elképesztően hatásos tehát a tálalás, mind képi világát, mind színészi játékait tekintve. Érdekes látni, hogy Kirsten Dunst milyen magasra jutott már az Interjú a Vámpírral és a Jumanji óta, Cailee Spaeny pedig az Alien: Romulus után ismét megmutatta, hogy valójában ő a „tökéletes organizmus”, hisz idén két filmjét is imádtam. Kettejük dinamikája nagyon tetszett, különösen azzal a spoiler. Mellettük Joel és Sammy figuráját is bírtam, szóval igazából mindenkiért egyformán izgultam, (Előbbi kapcsán különösen megkapó, spoiler…) és furcsa módon a cselekmény / történet komolysága ellenére is vegyült bele némi természetes humor, amit azért szintén díjaztam. A zenei válogatásán is megakadt a fülem, hisz az klasszikus vietnámi, meg egyéb háborús darabok soundtrack-jét idézte, ami tovább fokozta sokszor hangulatot, igazi érzelmi hullámvasúttá varázsolva az egészet.
Röviden: Nálam eddig ez az év filmje, simán beelőzve a Furiosát és a Dűne folytatását, szóval mindenkinek csak ajánlani tudom.

ui.: Lee „A hátsó ülés egyszerre óvoda és idősek otthona.” mondatára nekem is kapásból az volt a reakcióm, mint Joel-nek: „Lee, what the f*ck?!” XD

Mesteri volt. Aki akciófilmre, vagy standard, cselekménnyel rendelkező filmre számít, lehet csalódni fog. De nem baj. Kellenek az ilyen filmek. Egy feltartott mutatóujj: bármikor megtörténhet és valahogy így fog festeni. Mindig ilyen, mindenhol ilyen.
A színészek brillíroznak, Kirsten Dunst remekül hozza a kiégett fotóst, a többiek is szuperek, Plemons pedig valszeg legenda lesz a nyúlfarknyi szerepében.
Tetszett még a zenehasználat. A nem odaillőség érzetét erősítette, ahogy a gyönyörű, napfényes természeti képek is a madárcsicsergéssel. Betolakodnak a filmbe, ahogy a háború tolakodik be a normális életbe.
Egy csillag levonás a pátoszos vége miatt.
És az utóbbi évek legrosszabb filmes híre, hogy Garland visszavonul a rendezéstől.

Azért ez egy picit langyos volt, sőt, sok-sok hónappal a róla szóló első ömlengések után szerintem egyre tisztábban látszik, hogy a Polgárháború egy médiahekk volt elsősorban, ami szándékosan lovagolta meg az amerikai elnökválasztás által felkavart indulatokat és félelmeket, azt, hogy a gondolkodó világ – legrosszabb esetben – legalább fele elhitte, hogy ha nem az ő elvárásai szerint alakul a választás, akkor Amerikában vér fog folyni…

Érzésem szerint most már nagyjából tizedik éve a globális szorongások korát éljük: félelmeink bizonyos egyoldalúan kommunikált, a hétköznapok minden területén sulykolt problémáktól és konfliktusoktól szép lassan egyre többek életét fogják felőrölni, miközben szüleink és nagyszüleink ténylegesen egy globális pusztulással fenyegető érában nőttek fel, ha nem is gondtalanul, de meglehetősen aktívan és szellemi szempontból kimondottan gazdagon. Ehhez képest a mi, sok tekintetben információhiányos, egyben más frontokon mégis túlinformált hétköznapjaink millió irányból nyomasztanak és emésztenek bennünket – márpedig folyamatos és divathullámszerűen cserélgetett rettegések közepette egyszerűen nem lehet élni. És éppen emiatt szerintem bunkó dolog, amikor éppen ezekre apellálva játssza ki belőlünk akár Hollywood, akár a Netflix a maga 2500 Ft-ját…
Messziről indulok, de aki elhitte, hogy a múlt év végén esedékes amerikai választások végkimenetele szükségszerűen egy polgárháború lesz, az nyilván óriási megfejtésnek és bölcs intő jelnek tekintette ezt a filmet, és ahogy írtam fent, ahogy telik a premierje óta eltelt idő, szép lassan csak beáraztuk egy reálisabb pozícióba (bár szerintem még így is túlértékelt maradt).
Mert hát tekintsünk kicsit el attól, milyen hatékony üzemanyaga a túltolt, végletekben gondolkodó, polarizált politikai nem-gondolkodásnak ez a mozi, és koncentráljunk a lényegére. A Polgárháború remekül mímeli a nagyszerűséget és a nagy jelentőséget, de közben filmként semmilyen erős motívuma, meghatározó arculata nincs. Unalmas, sablonos, közhelyekkel kibélelt, levegőben lógó kis alibi, hogy a rendező is aláírhassa a „Donald Trump megöl minket” kiáltványt. Nem érzem, hogy bármiről vagy bárkiről mondani akarna valamit, főleg nem, hogy belülről szenvedély fűtené – a színészei teljesen felejtősek, Kirsten Dunst pontosan olyan savanyúan semmilyen, mint maga az egész film, és ha három év múlva lenyilatkozná, hogy utálta az egészet, el is hinném neki. A feltörekvő fiatalok nem érdekesek, nem figyelemfelkeltők, így tökéletesen belesimulnak a nagy egészbe.
Talán éppen amiatt nem tud jelentőséget nyerni ez az egész koncepció, mert Amerikának és az amerikaiaknak ma már nincsenek efféle élményeik: háborúikat exportálják, saját nemzettestvéreikkel már bőven történelmi távlatban csaptak össze utoljára, és bár nem kevés feszültség feszegeti a társadalmukat belülről, ahhoz nincs merszük, hogy kétoldalú, de legalábbis semleges álláspontban filmesítsék meg akár a BLM-mozgalmak, akár az egyetemeken eluralkodó woke-ideológia pozitív és negatív eredményeit, hatásait, de emlegethetnénk ugyanitt a tömeges gyógyszerfüggőség problémáját. Amerika annyiféleképpen reflektálhatna saját maga esendőségére és gyógyíthatatlan sebeire, de ehelyett egy meglehetősen mesterséges és légből kapott, érezhető, de józan ésszel, hozzáértéssel és türelemmel jól felmérhető konfliktushoz nyúlnak – pontosabban még csak nem is ők maguk, hanem az angolok (túl a Brexiten…)!

Egyértelműen túllihegett produkció, aminek a készítői nagyon is jól tudták, hogy a munkájukat túl fogja lihegni a közönség! Szívesen adnék rá akár kettest is, de annyira nyilván nem rossz…

Totálisan félrevezető cím, totálisan félrevezető trailer*, művészieskedő megvalósítás, irritáló karakterek, kb. nulla információ magáról a konfliktusról (végül is mi a francnak…)

Van az a mondás, hogy „Aki k******k áll, ne csodálkozzon, ha meg******k.”
Ugyanez érvényes ide is. A film sajnáltatja a haditudósítókat, én viszont egy pillanatra sem tudtam együttérezni velük, mert gusztustalan volt, amit csináltak.

Az utolsó 10-15 perc volt értékelhető az egészből.

*felkerülhet a képzeletbeli „átverés, cserébe még dögunalmas is” polcra a Zero Dark Thirty – A Bin Láden-hajsza mellé.

Kb. mestermű. A színészek elképesztően jók (Jesse Plemons epizódszerepe…), az operatőri munka úgyszintén, az egész rendezői koncepció a zeneválasztás kapcsán megérne egy külön értékelést (talán Kubrick csinált valami hasonlót a Full Metal Jacketnél). Végig egy rettenetesen izgalmas idegőrlő hullámvasút, és nehezen tudom elképzelni, hogy egy top 10-es háborús filmes listán ne kapjon helyet.

Hát érdekes kérdés az is, hogy miért is készülnek ilyen háborúellenes filmek, és miért is dolgoznak a hadszíntéri tudósítók… nyilván képtelenek változtatni a dolgok menetén. Valahol ez az egészben a leginkább abszurd… hogy nem ennek ellenére, hanem ezzel együtt folyik az öldöklés világszerte.

Semmit nem látunk arról, miért tört ki a háború, hogyan zajlott.. (közben elmesélik, ha valaki az ilyesmit értékeli és kibírja alvás vagy beletekerés nélkül) Néhány riporter útjáról látunk pillanatképeket, és a háború végét láthatjuk a film utolsó negyed órájában. Ami igazából a film egyetlen értékelhető része.
Ha két szóval kellene jellemeznem ez jut eszembe róla: vontatott és unalmas.

Tetszett, de a tobbi Garland remekmutol azert szamomra elmarad.

Jó volt megnézni, de még jobb lett volna, ha ez a film nem a kiaknázatlan lehetőségek tárháza.
A címválasztással nekem semmi bajom, mert bár tényleg a haditudósítás van a fókuszban, azért erősen érzékelhető a polgárháborús közeg is, és ugyanúgy meghatározó részét képezi a filmnek, úgy, hogy közben a lehetséges jövőre reflektál. Ennek kapcsán viszont több politikának örültem volna. A haditudósítók belső konfliktusai is „hálás” téma, de ugyancsak felületesen lett mindez ábrázolva. Az evidens, hogy ha szétloccsanó beleket látsz testközelből, az pszichésen nem feltétlenül van rád jó hatással, ez nem mondanivaló, de mindez, és annak hatása jóval mélyebb, mint amit itt láttattak. A média aspektusát szintén hiányoltam. Kirsten Dunst játéka viszont kiemelendő, jó látni ilyen karakterekben is, gyakrabban kaphatna ehhez hasonló szerepeket az idióta szőke ***-a vagy a kibírhatatlan Mary Jane helyett.

Ez a film elpocsékolt idő volt. De hát mit is vártam én? Tényleg azt hittem, hogy Amerika önszántából készítene egy olyan filmet, ami azt üzeni a világ felé, hogy felkeltek az amerikai polgárok a saját kormányuk ellen? Á-á. Ez a film inkább a haditudósítók munkájáról szólt. Hogy mennyire nem olyan nagy buli a munkájuk, és hogy mennyire meg tud rokkanni lelkileg ebben a szakmában. Én személy szerint azt vártam volna, hogy kiderül, hogy honnan indult ez a történet, hogy miért alakultak így a történések, és még vagy kismillió kérdés maradt bennem a film megnézése után. Nekem kicsit üres és befejezetlen volt az egész.