Alien: Romulus (Alien 4,5.) (2024) 68% 228★

Ritkán fordul elő, de most különösen bánom, hogy ezt egyedül néztem meg, mert egy hozzám hasonló rajongóval szerintem órákon át tudnék beszélni róla. Ehelyett megpróbálom írásban összefoglalni, milyennek is láttam én a Romulus-t:
Az ALIEN franchise visszatért! Jobb-e, mint valaha? Nos, azt sajnos azért nem mondanám, hisz a nagybetűs VARÁZS az első 2 rész után látszólag örökre kihalt ebből a szériából, de Fede Alvarez eme kis „fan-filmje” tagadhatatlanul hatásos próbálkozás a föltámasztására, IMAX-ben nézve pedig egyenesen lenyűgöző élményt nyújtott. Ez köszönhető részben annak, hogy a produkciós design visszanyúlt a gyökerekhez. Ez a koszos, büdös, mégis teljesen magával, ragadó CRT monitorokkal teli, retro sci-fi környezet még sosem nézett ki ilyen jól és valóságosnak, hála annak, hogy ragaszkodtak az épített díszletekhez és praktikai effektekhez még a xenomorphok, illetve facehuggerek esetében is. Emellett központi karaktereink kellően érdekes és hihető módon lettek megírva, így a Rain (aka. Ripley-6) és Andy (aka. Bishop-2, bár az aktuális androidunk esetében izgalmasabban keverték a lapokat, így folyamatosan lehetett találgatni, hogy barát lesz-e, vagy ellenség az események végére.) párosért szinte végig szorít az ember, de a Kay-t alakító Isabela Merced (spoiler) is kihozta magából a maximumot. A hangulatot remekül fokozták Benjamin Wallfisch zenéi is, akit pont nemrég dicsértem a Twisters kapcsán is.
Rátérve a problémásabb részre, vagyis a történetre: Ugyan a klasszikus, hőn imádott részek sem voltak épp bonyolultak, vagy túlzottan összetettek, azoknál valahogy nem ütközött ki ennyire, hogy faék egyszerű az egész. A fordulatok többségét a korábbi részek inspirálták, rengeteget merít belőlük és valamelyest a cselekmény időbeli elhelyezésével is korlátok közé szorították magukat a készítők. Mivel ez egy amolyan „ALIEN 1.5” (Az első két film között játszódik.) nem bővíthették vele túlzottan az univerzumot, plusz nem léphettek meg olyan dolgokat, ami bekavart volna a már meglévő történetekbe, hacsak nem mondják azt, hogy innen retcon az egész, és egy teljesen új irányba viszik azt, felrúgva a kánont. Ez mondjuk nagyobb arcon köpés lett volna a franchise-nak, mint a 3. rész (nyitánya), mégsem ártott volna, ha nem csupán egy nyugodtan átugorható filler jellegű valamit kapunk. Egy meglepi karakterünkkel belecsúsztak a mostani nosztalgiahajhász Star Wars-ok hibáiba is, hisz az egyik spoiler…
Ő egyébként még a kisebb rossz. Tetszettek a jóval agresszívabb facehuggerek is, ráadásul súlytalanságot kreatívan hasznosító akciójelenet a sorozat eddigi talán legjobbja, egy igazán furcsa fordulattal. (spoiler) A legproblémásabb szakasz az utolsó 20-30 perc, ahol az egyik szereplőnk, spoiler.
A legdurvább az egészben, hogy az említett, elég ocsmány hibáival együtt is az erősebb ALIEN részek közé sorolható, hisz az utolsó szekcióig szinte töretlenül sodort magával és tényleg amolyan „Best (and worst) of” válogatás lett a franchise eddigi darabjaiból, de a lehető legjobb értelemben. Persze több benne a nosztalgia, meg a fan-service, mint az újdonság, de még így is többet tudott nyújtani, mint a korábbi folytatások / előzmények többsége. Ezek után persze már magasabban van a léc. Örülnék pl., ha hasonló minőségben lezárnák végre a David trilógiát, vagy elkészülne a Neill Blomkamp által ötletként bedobott alternatív Alien 3, (Persze más rendezővel, mert ő már eléggé lecsúszott az elmúlt években…) de leginkább egy olyan sztorival tennének boldoggá, amiben végre lépnek a vállalattal szemben. Mondjuk egy CM egység lecsap egy fő kutatóközpontjukra, vagy pont spoiler próbálná leleplezni őket egy belsős tudós segítségével. A lényeg, hogy ideje lenne vinni valamerre ezt az univerzumot, mert egy újabb kis „fogócska” egy másik hajón, vagy űrállomáson már édeskevés lenne a 7-10 csillaghoz.

ui.: Külön öröm volt látni, hogy a stáblistán ezúttal több volt a magyar név, mint a külföldi. Ilyenkor büszke tudok lenni a kis hazánkra.

Ami biztos, mert első blikkre is látszik Fede Alvarez nagy rajongója és ismerője az Alien filmeknek, tudta milyen elemek jelentették azoknak a sikerét és nem kívánt ezeknek az alkalmazásáról lemondani. Mintha mind a négy résznek készített volna oltárt vagy egy Tribute Alien mozit. Rengeteg dolog található az első négy mozifilmből, annak ellenére, hogy ő az első két filmet emlegette, mint melyek hatottak az ő változatára. Némelyikből kevesebb van, másikból több, sok passzol és működik is és van néhány, ami nagyon nem. A befejezésig elvoltam a filmmel, akár 6-os osztályzatot is adtam volna rá a sok hiba ellenére, de akkor érkezett az, ami miatt majdnem leraktam az ekét és felszántottam a mozi padlóját, hirtelen dühből egy nagy 1-est adtam volna erre a produkcióra. Csak annyit mondok róla, a negyedik filmre gondoljatok. A többit a képzeletetekre bízom!
A történettel nem lenne nagy probléma, ez nem egy királydráma, egyszerű ötlettel is lehetséges jó dolgokat kezdeni. Én olvastam Alien könyveket, melyben hasonlóan, mint itt az űrben egy kallódó hajón akadtak össze a kedves kis lényekkel. Az már persze más kérdés hogy jelen esetben hogyan kerültek oda fel.
A film eleje meglehetősen lassú és talán unalmas is, bár itt mutatkoznak be a történet szereplői és körülményeik, nagyon sok idő mire igazán szörnyeket is láthatunk a színen. Ebben egyértelműen az első részre utal, ott is hosszú bevezetés után érkezik a félelem és rettegés. Csak míg akkor még nem tudtuk mi lesz az várakozással teli jeleneteket meg feszültséget hozott itt pedig ennek híján vagyunk.
A karaktereknek van valamennyi jelleme, jellegzetessége, érthető okból menekülnének, de természetesen nem az a lényeg egy ilyen filmben, bár azért Ellen Ripley meglehetősen jelentős része a sorozatnak és rá pedig igazán mondhatjuk, hogy karakteres eleme a történet folyamnak.
Már a film elejétől kezdve túl nagy hangsúly helyeződik a gonosz cégre, ami aztán végig húzódik a történeten, talán sokkal többet tőrödnek a Weyland-Yutanival mint a Xenomorfokkal pedig ez egy Alien és nem egy WY film. Amúgy a legtöbb Alien könyvvel az volt a problémám, hogy ők csak a Cameron féle folytatást ismerték és elismerték, az első pedig nem. Talán ők sem tudtam mit kezdeni az űrhajón garázdálkodó gyilkossal, aki emberekre vadászik, mint egy slasher filmben.
Miután a szereplők nagy nehezen feljutottak a félelem űrállomására elkezdődik a történet izgalmasabb része, bár számomra sok probléma merült fel, például az idő tényező sem klappol, mert itt is túl gyorsan fejlődnek ki a lények. Pedig a játékidő nem rövid. Az mindenestre tuti, hogy eddig ebben a részben látható egyszerre a legtöbb arctámadó. Néha falkában vadásznak a páciensekre. Később megjelenek a kifejlett koponyaroppantók is és akkor éreztem magam a legjobban a moziban. Nagyon látványos volt a zéró gravitációs hentelelés a b.a.szott nagy puskákkal. Sokat szaladgáltak a fiatalok és egyszer csak leszaladtak a budapesti metró mozgólépcsőjén is, ami most az űrhajó egyik részét jelentette. Mókás volt, vigyorogtam.
Nem okoz meglepetést, mert természetesen, mint a legtöbb ilyen filmben a szereplők többsége a potenciális áldozatok szerepét kapják, akik különböző módon haláloznak el, de ez rendben van ezért is szeretjük és nézzük. Az őket alakító számomra meglehetősen ismeretlen fiatal színészeknek nem sok színészi dolguk volt, riadtan nézni és szaladni és hörögni, akinek ez jutott osztályrészül. Azt hittem jobban zavarni fog a „YoungAdult”, de nem volt olyan vészes.
Ami nagyon fajin a filmben az a látvány, szuper űrhajók, látványos űrbéli jelenetek, tetszenek a díszletek is, megfelelően korlátozzák a teret és ezáltal még kiszolgáltatottabbá válnak a szereplők. Jók a vizuális effektusok, szerencsére visszafogták CGI használatát és ez nem lett zavaró tényező, mert én sokszor csak forgatom a szemem a nagyon rajzfilmszerű képek, jelenetek miatt. Itt szerencsére olyan mocskos volt a „színpad” mint a régi filmekben. A lények is jók, kivétel a film végi próbálkozást. Az még mindig nagyon fáj. Nem tudom azt miért kellett!? Mi a f…ra volt jó! Gondolom megint így akartak valami újdonságot is belevinni, ami nem baj, de ne így! Nem volt újdonság, csak egy rossz ötlet még rosszabb megvalósításban. Aki látta az tudja, mire gondolok. Annyira gagyi és erőltetett volt ez az elem, hogy én dühöngve és nagyon rossz szájízzel jöttem ki a moziból. Igen itt eszembe jutott Alvarez gyenge Evil Dead filmje.

Összegezve; számomra a film minősége nem egyenletes. Vannak nagyon jó részek, sok közepes és már az általam említett borzalom is. Talán nem vészesen rossz film, de jobbat vártam ennél, még egyszer meg kell néznem, de ezt nem moziban fogom tenni, mert annyit biztos nem ér, mint amennyibe manapság a jegy kerül.

A legnagyobb erőssége ennek a filmnek a látvány (Micsoda díszletek!!!), és a hangulat. Ezek nagyon rendben voltak.
A történet nem túl bonyolult, de kellően érdekes (egyszerre viszi tovább az első részt, és a Prometheus-t).
Viszont ebben is visszaköszönnek az olyan baromságok, amik a Prometheus-t, és a Covenantot is lerontották. (Nevetséges bénázások, túl korán kifejlődő lény, főhőst védő írói páncél, stb.)

Nem volt tökéletes, de abszolút szórakoztató része a sorozatnak. spoiler
Ééééééés nem kaphatnánk esetleg egy spin-off filmet az elején bemutatott kolóniáról, a bányászos vonallal? Baromi jól megalapozta az egész hangulatot, jól bemutatta a társadalmi berendezkedést. (Jobban magával ragadott, mint a film többi része.)

Annak idején, mikor kijött a Covenant (amit egyébként kedvelek) felsejlett bennem a kérdés, hogy Ridley Scott-on kívül mely rendezők kezében lenne megfelelő egy Alien mozi. Eszembe jutott kapásból a már akkori top kedvencem Denis Villeneuve (aki időközben már jóval magasabb ligában játszik), Danny Boyle, Alexandre Aja, és mit ad Isten, Fede Álvarez is.

A Dan Trachtenberg által dirigált, szerintem rohadt jól sikerült, 2022-es Prey után roppant bizakodó voltam, hogy az a brand, amivel kvázi együtt nőttem fel, ami a gyerekkorom részét képzi szintén megkapja a méltó felemelkedését a Disney égisze alatt. Mikor konkretizálták, hogy Álvarez fogja vezényelni az új Alien filmet (ráadásul mozikba küldik) egyáltalán nem aggódtam.

Rémegyszerű volt a képlet: ha az uruguayi direktor a legelső alkotásában, az Evil Dead remake-ben lévő nyers gorefaktort, és a második művében, a Don't Breathe-ben tetten érhető idegszaggató suspense-t áthozza és kombózza a készülő Alien produkciójába, akkor nemhogy fél, de háromnegyed sikernek könyvelem el. Ennyi. És legnagyobb örömömre nagyrészt sikerült ezt véghezvinnie, sok olyan patent extra adalékkal hozzátéve, ami végett a Romulus-t simán oda tudom tenni az első két verhetetlen klasszikus mögé a sorozatban.

Természetesen megjelentek a szokásos szitkozódó szájak, hogy ez a film is egy „lelketlen haknifesztivál”, mint az új hullámos Star Wars-ok. Ezzel a kijelentéssel maximum akkor dobálóznék, ha egy gramm új ötletet nem tartalmazna az adott mű, azonban Álvarez munkájában valósággal sorjáznak a kreatívabbnál kreatívabb megoldások, történet és cselekményszinten egyaránt. Főként a Nostromo-n történő eseményekhez vannak remekül kigondolt hozzátoldott infók, illetve ezen felül olyan plusz dolgokat tárnak fel, szemléltetnek az egyes kreatúrákról, amit eddig még nem is lehetett tudni vagy látni.

Mindössze annyi infót tudtam előzetesen, hogy az Alien és Aliens hangulat mixtúrája várható. Azonban rohadtul tetszett, hogy a sztori meglehetősen szolid identitása ellenére az alkotók úgy húztak be bravúrosan érdekes töredékeket több korábbi részből is, hogy azok megfelelő koherensséggel illeszkedjenek ide, és semmi ne csússzon szét. Míg többeknél ezek az apróságok, megidézések „olcsó nosztalgiázásnak” hatottak, számomra itt bizonyosodott be, hogy milyen odaadás, mekkora szív és lélek van ebben a produktumban.

A rendező nem egyszer mondta, hogy az első Alien a top kedvenc horrorfilmje, ezek után pedig amondó vagyok, hogy vérprofin érti és érzi ennek az univerzumnak az esszenciális működését. Már az is szívmelengető volt számomra, ahogy a kezdésénél ugyanolyan betűtípussal vannak kiírva a nevek, mint a ’79-es moziban.
Atmoszféragenerálásban, vizuális megalkotásban végtelenül precíz munka. Képtelen voltam betelni a Corbelan hajó, a Romulus és Remus űrállomás külső-belső kialakításával, méretarányaik hibátlan kivitelezésével. Mint ahogy Scott klasszikusában vagy az Isolation játékban megmutatkozó, egyszerre letisztultan modernnek és ütött-kopottnak ható set design-nal, a kattogó, villódzó, vibráló, nyikorgó, sok kapcsolós mechanizmusokkal, amik itt is ugyanolyan mesteri részletgazdagsággal lettek létrehozva. Szemkápráztatóan játszanak a fény-árnyék kontrasztokkal, nem is beszélve a hatalmas planétagyűrűről (amit amúgy roppant okosan, fokozatosan beleszőttek a cselekménybe), édes istenem, egyre jobban olvadtam bele az IMAX moziszékbe.

Feszültségindukálásban és fenntartásban úgyszintén elsőrangú. Mind a lassabb, mind a tempósabb szekciók mértéktartóan vannak adagolva, tele zseniális ötletekkel, amik úgy képesek növelni a para,- és adrenalinfaktort, hogy gyakran pislogni se mertem. Elképesztő érzékletességgel bánik a film a fizikával (a 0G-ben játszódó perceknek különösen örültem), a brutál erős hangoktól vagy a néma csendtől igencsak felszökött a pulzusszámom, a gyönyörű praktikus effektekkel megáldott lények pedig képesek voltak erősen megborzongató érzést kiváltani belőlem. Való igaz, hogy voltak szaftosabb részei a szériának, de itt is szép számmal előfordultak durvább pillanatok, amiért simán mehetett volna 18+osan, ahogy a többi rész.
Galo Olivares fényképezése lenyűgöző, Benjamin Wallfisch hangzatos muzsikái (főleg a dübörgő taktusok) kiválóan idomulnak.

Nagyon kíváncsi voltam a sokak által inkább utált, mintsem megosztott fináléra. Valóban húztak egy igen meredeket a készítők, ami szintén megidézhet korábbi filmeket, viszont engem egyáltalán nem lökött ki sem a hangulatból, sem az izgalomból. Végig bent tartott, mi több szerintem rohadt creepy etap, és megint egy olyan dolgot mutattak meg a kreatívok, amit eleddig ilyen formában nem nagyon láttunk ebben a világban, így nálam bőven belefért ez az elborultabb végső szakasz.

Ami még kiemelendő, azok a karakterek. Messze nem a részletességük okán, ám rendkívül jól esett, ahogy ez a javarészt munkásokból álló brigád kapott érdemi felvezetést, az amúgy megkapóan bemutatott, eszement hangulatos bányakolónián játszódó nyitányban.
Szimpla, dolgozó, egyszerű motivációval rendelkező fiatalok, de értenek ahhoz, amit csinálnak, még a napfényt se látva gályáznak, reménykedve a továbblépés lehetőségében. Óriási plusz pont volt nálam, hogy a Prometheus-ban és a Covenant-ban lévő emberekkel ellentétben ezek a személyek képesek a gondolkodásra, a nyomás alatti észszerű cselekedetekre. Érdekes módon akadt pár olyan pont, ahol úgy véltem most nem logikusan csinálnak ezt-azt, de pár perc elteltével aztán megmutatja a film, hogy mégis jobb, hogy ezt tették.

Jellemük persze nincs túlcizellálva, de ezzel az értük való szorítást mégis kihozták belőlem, és érthető volt számomra miért döntenek úgy ahogy. Kezdetben a Björn nevű srác volt furán túlbuzgó, de egy mondat erejéig kitérnek rá ő miért ilyen, és onnantól el tudtam fogadni. Tyler, mint a csapat feje korrekt, Kay-nek egy magán jellegű teherrel kell megbirkóznia, Navarro pedig a pilóta szerepét tölti be. Illetve volt egy felettébb érdekes mondhatni cameo szereplő, más névvel, ami a kissé félresikerült arcanimációja ellenében is abszolút bejött, sok új tudnivalóval színesítette a sztorit.

Rain-ben itt-ott van Ripley-s beütés, de nem feltétlen hoznám vele párhuzamba. Önmagában véve egy tőle eltérő kaliberű, ám ragyogó kiállású, értelmes, megfontolt tettekre kész főhősnő, akiért feltételek nélkül tudtam izgulni. Cailee Spaeny-t már a Devs-ben és a Civil War-ban is nagyon bírtam, most elérte azt, hogy egyszerűen odalegyek érte. Az apró arcmimikáiról, reakcióiról sugárzik az isteni tehetség, egy igazi jelenséggé vált számomra, és döbbenet, hogy a The Last of Us idősebb Ellie castjára ő lenne valójában a tökéletes jelölt.

Aki azonban óriási meglepetést okozott, az Andy figurája. Nem volt titok, hogy egy android, amit a kolónián játszódó nyitányban rögvest tisztáznak is. Remekül kidolgozták az alkotók, hogy milyen más elven, másfajta mechanikákon működik, mint az eddigi szintetikusok. Ezáltal talán ő a legösszetettebb figurája a csapatnak, Rain-nel kiváló kémiát képeznek (hasonlóan ahogy a Covenant-ban Daniels és Walter, csak itt sokkal erősebb köteléket érezni) nekem ő Bishop mellett a legszimpatikusabb mesterséges személy. David Jonsson a testjátékával, reagálásaival, tónusváltásaival kiválóan hozza a karaktert. Tőle hangzik el néhány ikonikus egysoros az egyik korai filmből, marha jól állt neki.

Valószínűleg kisebbségben leszek ezzel, hogy ennyire maradéktalanul imádtam az egészet. Felőlem jöhetnek az általánosító, unalomig elcsépelt „nem jó film” rigmusok, én Fede Álvarez-nek hatalmas köszönetet mondok, amiért a rajongói lelkemet hazakalauzolta és láthattam újra méltóságteljes fényében ragyogni top kedvenc univerzumomat.

Hát-hát-hát… Sajnálom és rohadtul unom is, hogy a 2010-es évektől kezdődően fokozatosan épülnek le a forgatókönyvek, a Romulusnak pl. szerintem egy háromoldalas youngadult központú skiccen kívül nem is nagyon lehetett több. Ez egyébként a horrorok többségénél is így van, na de egy olyan népszerű széria, mint az Alien azért többet érdemelne az olyan fanservice-nek álcázott izzadságszagú ötlettelenségnél, mint ami a Romulusban folyik.

Na de lendüljünk is túl ezen, hiszen itt nem ez a lényeg, hanem a suspense és a hangulat. Előbbiből nem sok van, utóbbiból azért akad, amiért a Disney kezet csókolhat a díszlettervezőknek, trükkösöknek, operatőröknek és az Alien-univerzumot kenővágó Fede Alvareznek. Nagyjából az atmoszféra miatt nem vérzik csak el a Romulus. Az előbb ócsároltam a fanservice-t, de elismerem, hogy néhány visszautalást azért mégiscsak jó volt látni és hallani. Az pedig külön plusz, hogy nemcsak a filmekre, hanem az egyik legjobb játékra, az Alien: Isolation-re is jócskán találunk utalásokat.

Szóval audiovizuális szempontból és hangulatból a Romulus profi. Ami nekem hiányzott, azok az élő-lélegző szereplők, akiket lehet félteni, akik szimpatikusak, és nem egydimenziós papírmasék. Igaz, hogy Cailee Spaeny és David Jonsson próbálkoznak, de olyan kevés sikerrel, hogy engem pl. kicsit sem spoiler

Suspense tehát nincs, helyette viszont van akciódús pörgés. Számomra kicsit sok is, én még simán elviseltem volna egy hosszabb, jobban kibontott, NORMÁLISAN megírt, felépített első harmadot és kidolgozott karaktereket. De mivel ilyesmi nincs, így rohangálással, a logikának és a józan észnek ellentmondó, bosszantó viselkedésekkel, elhalálozásokkal, majd újra rohangálással kell beérni. Nem mondom, itt azért van egy-két igazán pofás és ötletes jelenet, melyek a klassz díszletekkel közösen mentik a menthetőt.

A sokak által utált spoiler nekem tetszett. Kicsit ugyan kilógott az egész univerzumból, ám mégis adott egy erőteljesebb horror-löketet így a végére. Pistee66 kritikájában megjegyezte, hogy a budapesti metró mozgólépcsője megjelenik a filmben, és tényleg tökjó volt látni! :)

Összegezve a Romulus egy szépen kivitelezett, óver-fanszervízelt, akciódús, szórakoztató mozi, amiből épp csak a lélek hiányzik. Kicsit azért megerőszakolja az eredetit, de nem annyira, mint mondjuk a Covenant, hanem csak úgy finoman, gentleman módra. Viszont lehet ezt azért is gondolom így, mert elfogadtam, vagy inkább kénytelen vagyok belátni, hogy megváltoztak a nézői igények és a régi (filmes) világ már sosem tér vissza. Így elsőre a Romulus egy hatost kap, de lehet csúszik ez még eggyel feljebb a következő megtekintés alkalmával.

A kornyezet, dizajn, a latvany nagyon rendben van. Jar a 10 pont.
A szereplok langyosak, foszereplonk egyszer probal nagyon kemeny lenni, es igen rosszul all neki.
A fiatal szereplogardat ertem, el kell adni a filmet ennek a generacionak is, de karakteresebb arcokat azert kereshettek volna.
A tortenetvezetes ugyan a feleig/ketharmadaig rendben van; az utolso harmad viszont nagyon szeteso, kapkodo, a temponoveles sajnos egyenes aranyban a minoseg romlasat is magaval hozza.
Osszessegeben egy jo-latvanyos film, es nyilvan az Alien oroksegenek nagyon nehez megfelelni, de azert tisztesseges probalkozas.
Remelem lesz meg tobb, es ha ezt a szinvonalat tudja hozni, azzal ki tudok bekulni majd.

Déjà vu-m van! Mintha 2015-ben lennénk Az ébredő Erő bemutatója utáni hetekben. Nem viccelek, már a film első órája után kedvem lett volna billentyűzetet ragadni: ez a film pontosan az, mint 2015-ben a Disney-éra első Star Wars mozija volt. Hol a párhuzam? Egy klasszikus első-második rész/trilógia/tetralógia, illetve egy úgyszólván köztes érában készült két, finoman szólva megosztó epizód (személyesen az ősatya kezei közül, esetünkben ő ugye Ridley Scott, nem George Lucas) után berobbantak a fiatal, friss hús filmes titánok, és megcsinálták az elmúlt harminc év legalienebb Alienjét. A kérdés csak az, jó-e ez nekünk…

Isten ments, hogy én legyek az örök fanyalgó, de minimum kétarcú ez a film. Egyrészt igaz, tényleg alienebb, mint bármi, amit ebben a témában 1997 óta letettek az asztalra, azonban ennek ára is volt. Például az, hogy jelenleg ez a legkevésbé innovatív, legkevesebb egyéniséggel, saját stílussal, főleg gondolatokkal rendelkező Alien-epizód. Ebben a szériában sosem követte egymást két hasonló film, a két-három-négy klasszikus epizód mind-mind más látásmódot képviselt, újabb és újabb szemszögekből fogták meg ugyanazt a konfliktust, a Prometheus és a Covenant pedig még nagyobbat akartak gurítani, csak mindkét projekt lába rövidebb volt, mint ahány lépcsőfokot Scott szeretett volna velük egy lépésből megmászni. Ehhez képest a Romulus egyetlen ajánlata, hogy az Alien: Isolation című videójáték hangulatát beletolja az első és a második rész alapszituációjába, így most először a sorozat történetében modern hangszerelésben, papíron új történettel, de mégiscsak megismétli, újrázza, újra feldolgozza azokat az elemeket, fordulatokat, hatásmechanizmusokat, amik egyszer már működtek az Alien történetében. Ez azért nem olyan nagy kunszt – ahogy 2015 után is szép lassan feleszméltünk, rájöttünk, hogy Az ébredő Erő sem volt akkora kunszt, sőt, amint folytatni kellett, egyből dugába dőlt az egész „újrázott Star Wars” idea, még magát a minimum vegyes megítélésű Lucas-érás trilógiát is elkezdték egyesek rehabilitálni.
Velem már most ez történik. Latolgatom magamban, vajon a Romulus fényében tényleg annyira moslék volt-e a Covenant, mint emlékszem rá, és főleg olyan rossz volt-e az újranézésről újranézésre egyre jobb pontokat felvillantó Prometheus. Ez már csak azért sem hülyeség, mert a Romulus képi világa, horror-faktora eléggé hasonlít a két utolsó Scott-mozihoz, sőt, ha már horror, azok sokkal emlékezetesebbek voltak. Igaz, undorítottak, nem pedig borzongattak, de a Romulus jump scare-jei sem nyújtanak sokkal „minőségibb” horror élményt.
Mindemellett a Romulus tipikusan korunk gyermeke: nagyon unom, hogy állandóan fiatal felnőttekkel töltik meg a régi klasszikus filmek újragondolásait, most főleg kiüt nagyon hamar, hogy ezek az etnikai összetételben kellőképpen színes és változatos fiatal srácok piszkosul nem illenek abba a környezetbe, ahova a történet kezdetén a forgatókönyv lepottyantja őket. Magyaráztak sok helyen a praktikus effektek használatáról, aztán mégis az arcunkba toltak egy digitálisan megfiatalított Ian Holmot – jól tökön is rúgták vele azokat a bizonyos praktikus effekteket. Ráadásként az egész film annyira nyilvánvalóan fanservice, hogy minden lehetséges, sokszor stílusidegen módon utalgatni akar valami klasszikus Alien-motívumra egy-egy konkrét beállított kép, vagy egysoros mondat erejéig. De ez annyira azért nem jó így, épp most szinte egy-két nap különbséggel néztem az eredeti „hagyod őt békén, te szuka” és az itteni „hagyod őt békén, te köcsög” beszólást, és ég és föld a két mondat súlya és jelentősége az adott szituációban.
Egyébként, mint minden kortárs mozi, szerintem a Romulus is laboratóriumi körülmények között lett kifőzve, képlete ennek fényében: 30% ismeretlen összetételű Alien és Aliens elegy, 30% Alien: Isolation, 10% ismeretlen összetételű Prometheus és Feltámad a halál elegy, 20% Vaksötét, 10% Stranger Things.

Fanyalgó lettem, de jó okkal. Amit nem hangsúlyoztam (igaz, már harmadjára írom le), hogy a Romulus tényleg alienebb bárminél a közelmúltból, így hát azért adok neki hat pontot, mert biztos vagyok benne, sosem fogunk annyit beszélni erről a filmről, mint a Prometheusról, és az univerzum klasszikus első felére visszanézve szerintem oda sem férhet be ez az alkotás. De a Covenant ellen például jó induló lehet. A kérdés az, lesznek-e folytatásai, illetve milyenek. Abból még lehet megdicsőülés és nagy (le)bukás is.

Nagy Alien rajongó vagyok.
Tudjátok mit? Az Alien 3 a második legjobb film a sagában. Szedjetek szét, ha tudtok.
És én még a Prometheus/Covenant filmeket is szerettem, de nálam azok sajnos nem részei a kánonnak. (Az én szívemben a kánon ott folytatódik, ahol a Patna visszatér Bishop tervezőjével, hogy az jelentést tegyen a WY elnökének, a jó öreg Dutchnak).
Ez az új film valahol annak a franciának a verziója szintjén mozog (csak abban jobbak a színészek*), helyenként beüt a hangulat, helyenként vannak cool ötletek, de mégsem áll össze igazán jó filmé.
De akkor is: végre újra alien film a mozikban!!!

*( A rendező állítása szerint azért castingolt fiatal színészeket, mert a fiatalok halála megrendítőbb a vásznon. Kedves Fede, a halál akkor lesz megrendítő a vásznon, ha a karakter jól van megírva és a színész tud játszani. Vasquezen megrendültem, Hudsonon megrendültem, Dallason megrendültem,(végig azt hittem ő a főhős), itt sajnos egyszer sem sikerült megrendülnöm.)

A megosztó vélemények – és az utóbbi idők rossz moziélményei – miatt tartottam tőle, majdnem úgy döntöttem, hogy inkább megvárom, ha kijön streamingre, de jó, hogy végül mégis beültem rá, kár lett volna kihagyni.
Bővelkedett a klasszikus sci-fi elemekben, ami manapság nem igazán jellemző a műfajban az újabb alkotások között. Érdekesek voltak a karakterek (főleg Andy), a rövid történetük, ahogyan a disztópikus közeg is, viszont nagyon lassan építkezett. Néztem az időt, vagy 45 percet csesztek el a felvezetésre. Emiatt én egyáltalán nem bántam, hogy spoiler. A lassú felvezetés miatt tehát először 7 csillagot akartam neki adni, aztán szépen felpörögtek az események. Sokban hasonlított az első részre, ám ami abban nem tetszett, amit ott hiányoltam, azt itt megkaptam. Valamivel látványosabbak a halálok is, és többnek éreztem a horror elemeket, bár félni, izgulni ezúttal sem tudtam (meg egyébként is, szerintem ezek a lények cukik).
A csatákat, űrzúzdákat és ehhez hasonló jeleneteket általában unni szoktam, de itt ezekkel is elvoltam.
Egy pörgős, sci-fi horror mozi, amiből elvétve van mostanában, úgyhogy tényleg érdemes megnézni.

Összességében egy okés film volt, mindenképpen jobban sikerült, mint az előző rész.
Érezhetően merít persze a korábbi részekből, van ahol előnyére, máskor hátrányára.
Igyekezett visszatérni az Alien-ben levő hangulathoz, ami fogjuk rá valamennyire sikerült neki. Rain persze nem egy Ripley, de rossznak nem mondanám. Valamennyire ugye spoiler
Persze előkerültek olyan ismételt hibák is, mint a spoiler Plusz hát volt egy Bjorn is akit már az elejétől kezdve megfojtottam volna.
Kay kaphatott volna kicsit több szerepet, mert Isabela Merced azért nem mondható rossz színésznőnek, bár az is tény, hogy a karakter eléggé béna döntést hozott azzal, hogy spoiler.
Végül a végére értem az Alien filmeknek, meglátjuk, hogy a jövőben jön e majd valamikor egy újabb. (látom jön jövőre egy sorozat, de egyelőre annyira nem érdekel. Talán egyszer megnézem az alien vs predator filmeket, de előbb bekell pótolnom az utóbbit)