A szarvasvadász (1978) 78% 136★

Olyan jó volt fiatalnak látni ezeket a színészeket. Mindegyiket szeretem külön-külön, és így együtt még hatványozottabban. Az egészen sokkoló tartalom sem tudta kimosni belőlem ezt az örömöt. Azon gondolkodom, hogy amikor elsőre láttam, vajon mit érthettem belőle. Ez a film egy monumentum. Körbe lehet járni, lehet csodálni, lehet kritizálni, de félelmetesen nagy és erős film. Igen, egyetértek @TLD kritikai észrevételeivel (https://snitt.hu/ertekelesek/725670). Még most is megcsapott, ahogy nekiállnak a God Bless Americát énekelni. És igen, most különösen vicces, hogy a kulturális olvasztótégely az orosz (azaz a Szovjetunióhoz köthető) fizikai munkások példáján van bemutatva. Ezeknél a fiúknál, lányoknál nincsenek amerikaibb amerikaiak, az biztos. A mulatságokat, a táncokat, a szenvedéseket és megpróbáltatásokat olyan szép, részletes képsorok mutatják be, amiket nehéz bárkinek is hasonló színvonalon művelni. Nem is időszerű manapság. Engem mindig megérint az a sok érzelem, ami ebben a filmben érzékelhető. Mikrotörténelem, benne egy maroknyi fiatal sorsával, akiket így vagy úgy, de nem kicsit meghurcolt az élet. Igen, talán a rendező túl sok kérdéssel, túl sok igazsággal szembesítette anno a közönségét. Talán túlságosan is igazi kisembereket mutatott be, akiknek a sorsát a nézők nagyon is a magukénak érezhették. Talán beérte annyival, hogy elmondja, mi van, és nem kezdett sárt dobálni az USA feljebbvalóságára.

Ó, banyek, mindig elfelejtem, hogy mennyire nem bírom a háborús filmeket… Ez pedig egy különösen kegyetlen darab, kivált, mert elég trükkös és jól beetet: a film első egy órájában még esküvő van, buli, mindenki tök happy – igaz, közben mellékesen megemlítik, hogy ja, amúgy holnap indulunk Vietnámba, de ki foglalkozik még azzal. Aztán jön a pokoljárás spoiler.
Szóval, igen. Ez tipikusan az a film, amit egyszer kötelező látni, többször meg valószínűleg nem akarod – én legalábbis biztosan nem.
Avagy ennek hála jöttem rá arra, hogy éveken át félreértelmeztem a Tankcsapda: Koponyák és csontvázak videóklipjét – abban is orosz ruletteznek (mi több, a sztorit is ez a film ihlette).

Ez a film nem a háborúról szól hanem a következményéről.Az egész háború (film) egy nagy orosz rulett.

Nagyjából egyidőben készült, és egy év különbséggel jött ki, mint az Apokalipszis most, nehéz mással rokonítani, és ebben az összehasonlításban ha nem is sokkal, de kevésbé érvényes alkotásnak találom. Coppola filmje egyfajta meditatív, transzcendens borzalom, ezt inkább narratívnak, didaktikusnak mondanám, ami nem tartózkodik a hatásvadász eszközöktől, olykor a giccstől sem. Míg az Apokalipszis egyfajta Boleró-szerű folyamatos, szinte valós idejű crescendo, A szarvasvadász inkább ellentétekkel, nagy vágásokkal, kihagyásokkal vagy épp nagyításokkal dolgozik, a történet a lehető legszükségszerűbben zajlik le, és a film viszonylag kis teret (illetve lehetőséget) hagy maga után az önálló gondolatoknak. Ennek ellenére a játékidő mindhárom órája leköti a figyelmet, nem egy rossz ritmusú film, csak kellemetlenül szájbarág.

Becsapós film, mert bár a vietnámi háború egy kis amerikai munkásközösségre gyakorolt tragikus hatását mutatja be, ám a téma kényelmetlenségét, az esetleg felmerülő veszélyes kérdéseket feltűnően megkerüli. A szükségtelenül elnyújtva előadott történet az ideális amerikai hazafi példáját állítja a néző elé: az orosz-ukrán családok etnikai különállásuk ellenére is bátran harcolnak a hazáért és éneklik a God Bless America-t.
Az igazi amerikai idol persze De Niro, aki hidegfejű, racionális, erkölcsös, bátor, erős, kitartó és fél kézzel lángszórózza a vietkongokat vagy vonszolja sebesült társát a folyóparton.
A tragédiát a filmben nem feltétlenül a vietnámi háború okozza (tehát nem merül fel pl. a vállalkozás megalapozottságának, katonai-politikai kivitelezésének a kérdése a szereplők részéről), hanem a vietnámi emberek háborútól független kulturális barbársága, akiknél majdhogynem nemzeti szokásként van bemutatva az orosz rulett, a gengszterkedés, manipuláció – nincs itt semmi látnivaló, csak az ázsiai történelmi ellenfelek szokásos hollywoodi ábrázolásáról van szó.
Ezek a vietnámi szokások rontják el végül az odaérkező amerikaikat. Már akit: De Niro még jobb emberként is tér vissza a frontról.
Csalódás volt, mert egy kultfilmtől valahol mélyebb tartalmat vártam.

Számomra ez a legnyomasztóbb film ever. Egyszer sikerült végignézni, de soha többet!

goebbelsismegnyalnáaszájaszélét