Született július 4-én (1989) 74% 125★

Ha háborús ellenpropaganda volt a cél ezzel a filmmel – amit maximálisan támogatok –, akkor nem (jól) sikerült, mivel részemről sok szempontból ingerküszöb alatt volt, és nem, nem a sokkoló képsorokat hiányoltam (igen, vannak benne megrázó jelenetek, de ahogy szinte mindig, most is azt tudom mondani, hogy ez csak a jéghegy csúcsa, a valóság sajnos sokkal szörnyűbb volt, de továbbra sem ezt hiányoltam).
Jó lenne, ha több figyelem összpontosulna a háború utóhatásaira is, mint a katonáknál törvényszerűen jelentkező PTSD-re, a mentális rehabilitációra, de ezeket csak épp hogy érintették, kevés alkalommal adták át elég érzékletesen a főhős lelki nyomorát (számomra legalábbis).
Azt viszont egész jól bemutatta, hogyan alakítja ki az egyénben a rendszer, a család, a média (és az oktatás, bár ez a filmben nem volt jelen) a hazafiság érzetét, azt a fajta nemzeti öntudatot, ami miatt képes lesz agyonlövetni magát. A Csillagközi invázió még sikeresebben megjeleníti ezt. Tetszett továbbá, hogy rámutattak az egyház képmutató mivoltára, vagyis hogy háborúskodásra buzdított a béke és szeretet jegyében (nem csak múlt idő).
Egyszer megérte megnézni.

Továbbra sem rajongok a történelmi filmekért, de látom benne azt, ami kiemelkedő. Azt hittem, sokkal inkább a háborúra fog koncentrálni (kb. semmit nem tudtam a filmről, mielőtt megnéztük), arra, ami ott történt, és kaptunk is belőle egy keveset, és épp elég mellbevágó volt az is. Nehéz feldolgozni, hogy ez megtörtént.
Ugyanakkor a nagyobb fókusz Kovic háború utáni életére fókuszál. Arra, mennyi minden kellett keresztülmennie utána is, mennyi minent kellett megemésztenie. Szörnyű volt látni, hogy az emberek sokszor mennyire lekezelték, hogy azt hitték, egyszerűen meghülyült, alkoholista lett, és hasonlók. holott PTSD-ben szenved. Csak akkor ezt a kifejezést nem ismerték.
Az is megrázó, mikor kórházban van, és látszik, mennyire lesz*rták azokat, akik megsérültek, és többé nem térhettek vissza harcolni.
És még sorolhatnám. Mindenképpen hatással volt rám, de teljesen mégsem fogott meg. De örülök, hogy láttam.

Ú, ezt évek óta terveztem megnézni…………. július 4-én…. X,)
De sose jött össze. Máskor meg nem volt hozzá kedvem. A háborús, katonás cuccosokat nem igazán kedvelem…
Aztán tegnap valami csoda folytán végre sikerült! Megnéztem júli 4-én! =D
És végül nem is volt olyan rossz, mint amire számítottam.

Az eleje olyan elmegy kategória. Mondjuk játék mellé kapcsoltam be direkt, hogy ha unnám, legalább ne pazaroljam a drága időm feleslegesen…
Aztán a háborús rész… hát gondolom nagyon drámaira akarták, de nekem inkább volt vicces a kivitelezése, mint drámai. X,)
Utána a kórházas résztől viszont tényleg vicces volt. Mármint olyan értelemben, hogy sajnáltam a szerencsétlent, de nem tudtam nem kacagni a kínlódásain. Meg ahogy rádöbbent dolgokra…

Amúgy 6-7*-on gondolkodtam, de július 7. hónap és mivel tudtam rajta kacarászni, így 7* lett. :P

Ui.: mondjuk az igaz, ahhoz képest, hogy majd 2 és fél órás… mintha csak össze lenne fércelgetve, szóval ezért sem éreztem annyira drámainak… :s

Ui. 2: az viszont jó, hogy nem háborúznak benne 2+ órán keresztül. Igazából ez arról szól, hogy ábrándul ki valaki valamiből, amire egész kicsi korától vágyott.
Aztán megkapja és rájön, hogy egy rakás xar az egész… :s

Nem kedvelem a háborús alkotásokat, de elismerem, hogy kiemelkedően fontos és hogy mást ne mondjak, kihagyhatatlan. Szerencsére lényegében nem a háborút, hanem az utóhatásait taglalta, mert azt a kevés harctéri és kórházi jelenetet is alig bírtam gyomorral. Az is imponált, hogy hősünk nem egy elérhetetlen eszménykép – bár ifjúsága pontosan azok a klisék szerint telik, ahogy az ideális amerikai iskolásfiúé kell, a csatából egy valóságos, nem makulátlan, megtört lélek tér haza. Húsbavágóan hitelesen részletezi a film, milyen egy élete elején álló fiatalnak megbénulni egy harcban, ahol semmi értelmeset nem vitt véghez, és mindettől eltekintve hazájában mégis ünnepeltté válni.

https://suntuske.wordpress.com/2017/04/09/hetvegi-mozi-…

Fontos és felejthetetlen film.
A szakasszal összehasonlítani pedig semmi értelme, a fókusz teljesen másutt van. De annál szerintem erőteljesebb, nem is beszélve arról, hogy ez tipikusan olyan film, amit nemcsak amerikaiaként nehéz végignézni. Van benne a társadalombírálaton túl egy általánosabb üzenete is, és ezt kevés film merte felvállalni: a testi fogyatékosok életét nehéz hitelesen bemutatni a maga nyers valóságában, de Stone-ék ezt is megoldották, Tom Cruise-nak pedig hatalmas szerepe volt ebben. Aki nem tartja őt jó színésznek, nézze meg ezt a filmjét, és szerintem kalapot emel előtte. Olvastam a forgatás körülményeiről: volt egy pár nagyon embert és színészt próbáló jelenet, melyeket nem is tudtak rögtön leforgatni (az anyával való veszekedés ilyen volt), maguk az alkotók is összevitatkoztak rajta és Cruise is kénytelen volt azt mondani Kovicnak (persze félig tréfálva), hogy „A franc beléd, hogy ilyen nehéz életed volt…”
Az viszont tény, hogy a szétszabadalt, szemelvényesnek érződő jelenetek sok kérdést hagynak maguk után: a legjobb példa rá a zárójelenet, ahol a kívülállónak rohadtul nem esik le, hogy mi történik. Elindul az emelvény felé, aztán nagy fény és végefőcím. Mi van? Még egy kísérőszöveg se került oda, hogy „Ron Kovic 1976 után is elkötelezett háborúellenes aktivista maradt, stb.” Szóval nem tökéletes a forgatókönyv, és vannak benne stilizált, inkább a korszakot felidéző, lényegében fiktív jelenetek is (ezt csak érdekességként).
A csatajelenetek szerintem mellbevágók (az a kettő). A John Wiliams-féle zene pedig toplistás nálam.

Le a kalappal a készítők előtt, (na meg persze Tom Cruise játéka előtt). Nem semmi film lett. Ez a film tényleg szól valamiről, nem csak halmozza egymásra a háborús jeleneteket. (Mellesleg én több ilyen jelenetre számítottam, hisz több mint 2 órás a film). Olyan dolgok történnek, hogy nézni is rossz, annyi fájdalom és hullámvölgy a főszereplő életében. A néző maga is elgondolkodik, hogy vajon mi mit tennénk Ron helyében? Szóval nagyon tömény és nagyon sokatmondó a film története. Tom Cruise hihetetlen nagy átérzéssel játszik, néha rá se lehet ismerni és az ember megállítja a filmet, hogy „Ez biztosan ő?!”. Hiteles színészi munka jellemzi. A zene az, ami nagyon tetszett, mikor meghallottam volt egy sejtésem, és megnézve rájöttem hogy jól gondotam: John Williams <3 Ennél jobb választás nem is lehetett volna.

Ahogy elkezdődött azzal, hogy Ron milyen kisfiú volt, már értettem, miért több, mint 2 órás a film. Szerintem túl sok kitöltő idő volt benne.
Jött a vietnami háború, és Ron nagyon sok sebet szerzett, mind kívül, mind belül. Elképesztő volt, amin a háború után keresztülment, a küzdés. Azonban teljesen feladta a reményt, hogy élhet még „normális” életet. Teljesen érthető volt a viselkedése, de zavart, hogy semmi pozitívat nem tudott meglátni abban, hogy túlélte. Szerencsére a film végére sikerült kicsit pozitívabban látnia a világot.

Meg sem közelíti a szakaszt… De erről is elmondható, hogy nagyon-nagyon őszinte.
Az őrületet, kétségbeesést, nyomort és a teljes összeomlást most az USA-ban élhetjük át. Pontosan ugyanolyan kilátástalan helyzetbe kerül „hősünk” vagy még rosszabba, mint a dzsungelben. A film nem volt annyira polarizálva mint a Szakasz, és igazából morális kérdések amik az egyént érintik nem merültek fel, amit személy szerint hiányoltam. Ha volt is komoly döntéshelyzet a filmben, illetve ami a Jó és a Rossz közti küzdelmet ölelné fel, nem volt sehogyan sem kiemelve. De Talán pont ez a lényeg…

Érdekes volt Tom Cruise-t nem valami szuper-egészséges, összeszedett alfa-hím szerepében hanem egy kiéget, megnyomorodott beteg veterán szerepében látni.

Mindettől eltekintve rengeteg apró kis hiba, és a történetvezetés fogyatékossága miatt nem érte el a Szakasz zsenialitását. Bár ha jobban belegondolok, Kovic őrmester sorsa sanyarúbb otthon mint a fronton. Fronton van Cél, Küldetés, Ellenség(csecsemőnek álcázva), és szolgálati idő. Még ha kérdéses a cél, akkor is van… De hazatérve minden struktúra és ösztönzés eltűnik. Olyan mint egy csata fegyver, láb, méltóság, cél, és vég nélkül…