A Jó, a Rossz és a Csúf (Dollár-trilógia 3.) (1966) 88% 186★

Most , amikor újranéztem a filmet, azt gondoltam, hogy nem írok értékelést a filmről, mert szeretném kerülni a „ Mestermű, ezt mindenkinek látnia kell” típusú értékeléseket. Viszont ahogy eltelt néhány nap rájöttem, hogy három részéről mégis szeretnék írni. Az elejéről, a végéről és a zenéről.

Az eleje: Rajongok a hatvanas éveknek az animált főcímeiért. Ma az a gyakoribb, hogy elkezdődik a film és közben megy a stáblista. Viszont akkoriban külön kis filmeket gyártottak az alkotók névsorából. Esküszöm megvennék egy olyan dvd-t, amin a legjobb ilyen jellegű munkákat gyűjtik össze:) Ebben a filmben elsősorban animált lovakból, a szereplők fotóiból, Morricone zenéjéből és sok-sok lövöldözésből áll a főcím. Én azért is szeretem nagyon , mert amellett, hogy megadja a film alaphangulatát, valamennyire megismerteti a szereplőket is. Később hanyagolták ezt a típusú kezdést (bár a James Bond filmeknél mindig megmaradt), hogy a kilencvenes években Tarantinonál (ki másnál :) térjen vissza…

A vége: Sok helyen olvastam már, hogy ez az egyik legjobb filmes befejezés. Általában a párbajtól számolják, de én már onnan, amikor Tuco egy nagyon látványos jelenetben a sírok között rohangál. Egészen elképesztő jelenetnek tartom. Azt tudtam, hogy a vége párbaj lesz, még gondolkodtam is mi lehet abban annyira extra, aztán amikor spoiler akkor egyből megértettem:) Ja, hogy így? így kezd érdekes lenni… A zárás pedig tökéletes, az utolsó pillanatig nem tudtam mi fog pontosan történni és szerintem a jó befejezés egy filmnél nagyon fontos, ennek ellenére ritkán kapjuk meg… A Jó, a Rossz és a Csúfnak olyan a vége, mint az egész film: izgalmas és végtelenül szórakoztató.

A zene: Morricone zenéjéről muszáj külön írnom. Számomra ő valami egészen különlegeset jelent a film zeneszerzők között. Nem csak aláfestő zenét írt, hanem a muzsikái együtt élnek a filmmel, sőt többletjelentést adnak neki. Már az alapötlet, hogy lóügetéshez hasonló hangokra építi a zenét egy westernél, az zseniális. Nekem az ő zenéi mindig nagyon erősek, mégsem nyomják el a filmet (nekem pl. Vangelis néhány zenéje olyan, pl az 1492-ben). Morricone esetében az amúgy is 100%-os film, 120-130%-ra emelkedik (bármit is jelentsen ez), még sokkal erősebb lesz. És szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem Tarantinonak, hogy az Aljas nyolcashoz felkérte Morriconét zeneszerzőnek, aki így kaphatott Oscart (nem, addig nem volt neki, bár sokan azt gondolták, hogy igen). Az akadémia egyik legnagyobb mulasztása lett volna, ha nem díjazzák.

Alapmű ezt mindenkinek látni kell. Hosszú de kiváló.

Az előző rész sztorija jobban tetszett, ennek pedig a rendezése. Ezeken kívül ugyanolyan magas színvonalú westernmérföldkő, mint a Pár dollárral többért.
Felesleges is tovább ajnároznom, aki látta, tudja, micsoda remekmű, aki nem, annak pedig látnia kell :)

Nem tudom szavakba önteni, hogy mennyire szeretem :D Számomra a legjobb western ami csak létezik, és mindent összevetve is a kedvenc filmjeim között szerepel.

Szóval a western és én sosem leszünk barátok, azt már látom. Bevallom, már az elején elvesztettem a fonalat, és sosem találtam meg újra, csak a túlélésem maradt a cél. De biztos jó lehet annak, aki értékeli a műfajt. :D

Legjobb. Western. Evör. Művészi értékben veri a Volt egyszer egy vadnyugat, de a Jó, a Rossz és a Csúf sokkal szórakoztatóbb. Persze mai fejjel lehet, hogy kicsit már lassúnak számít (azért így sem egy Sátántangó, szerencsére) de a történet, a karakterek, és a polgárháborús hangulat olyan zseniálisan lett eltalálva, hogy western rajongó nem utálhatja ezt a filmet.

Kb. 12 évesen láttam utoljára, de már akkorról is megmaradt, hogy mennyire menő volt a temetős jelenet. Most újranézve egy pillanatig sem unatkoztam, tökéletes (lett volna, ha fűtenek a moziban)!

Nagyon tetszett. Sajnálom, hogy eddig nem ismertem, szuper western. A zene valami fenomenális! Maga a történet hosszú, de még így is izgalmas. Clint Eastwoodot imádtam, bár a többi színész is kitett magáért. A film hangulta nagyszerű, ahogy átadja a vásznon az igazi Vadnyugat- hangulatot.

Ismét egy letudva az imdb top 250ből. Meg kell mondjam, ez volt az első nagy western filmem, eddig nem nagyon néztem ebben a stílusban, úgyhogy viszonyítási alapon se sok van. Sose olvastam indiános könyveket, nem vonzottak ezek a pasis lövöldözős filmek, úgyhogy nem tudtam átszellemülni teljesen, de 2 óra farkasszemezés és lövöldözés után már egészen el tudtam viselni az egészet és picit izgultam is mi lesz a csúf sorsa. Egyszer elég volt, köszönöm.

Hamisítatlan spagettiwestern – az egyik legjobb a műfajban, és annak minden kellékét fel is vonultatja. A Leone-Morricone-Eastwood trió garancia, de ott van Lee Van Cleef, Eli Wallach, vagy éppen Scarpelli és Vincenzoni az író-szekcióban… remek film, és a jellegzetesen hosszú beállítások, lassú, párbeszéd (és zene) nélküli jelenetek ellenére sem tűnik túl hosszúnak az a majdnem három óra.