Farkasokkal táncoló (1990) 84% 229★

Igazi western, bár nekem kicsit lassú volt. Tetszett, ahogy folyamatosan megismerkedett az indiánokkal és szépen lassan barátokká váltak.

Sokéves adósságom törlesztettem és sajnálom, hogy nem hamarabb, mert sokkal többet kaptam, mint vártam.
…"and the country is everything I dreamed it would be. There can be no place like this on Earth."
Utoljára akkor éreztem hasonlót, mikor a Conaghert néztem. Amikor az ember minden porcikája érzi, egy ilyen helyen szeretne otthonra lelni, valahol a semmi közepén a természet részeként, távol a civilizációnak csúfolt őrülettől. Pillanatok alatt elszállt a 4 órás játékidő, mintha éppencsak megérkeztem volna és már tovább is kellett állnom. Pedig maradtam volna még…

Apróságok:
1. Costnernek hangjának jól áll a lakota :)
2. Jé, Kamenna, semmit sem változott a majd 30 év alatt, mire átköltözött Nyugatról az északi határvidékre :))
3. Graham Greenenek vajon van olyan szerepe, ahol nem barátságos már csak ránézni is? :)

Kicsit lassú a film lefolyása, sőt, néhol kicsit unalmas is, de mindennek ellenére egy jó film. Szépen bemutatja az indiánokat, és a fehér embereket. Érdekesen szemléli Dunbar eleinte az indiánokat, barátságos vendégeknek titulálja őket, holott ők az őslakói amerikának, és pont, hogy a fehérek a vendégek, de annyira természetesnek veszik, hogy övék minden, hogy ők valami felsőbbrendű faj, csak azt nem tudom, hogy miért… Szerencsére Dunbar nézőpontja változik, bizonyítja, hogy a fehérek közt is vannak elfogadóak, nyitottak, csak sajnos kevesen. Amikor a bölények is megjelennek, akkor is jól bemutatják, hogy a fehér ember élvezetből öl, illetve a pénzért, az indián pedig a fennmaradásért, és csak annyit, amire szüksége van. A fehér ember még a saját társát is semmibe veszi, ha nem egyezik a nézetük… A film nagyon szépen bemutatja ezeket a különbségek és nézőpontokat. Én csak ajánlani tudom. :)

Kevin Costner az utolsó pillanatig kelti a feszültséget ebben a fél napot kitöltő filmben. A film nagyszerű példája annak, hogy a fehér ember semmivel sem különb, mint a többi…(Bármennyire is hiszi azt). Mindig is szerettem az indiánokat, sajnálom, hogy mára már kevesen élnek.

Általában hidegen hagynak az amerikai polgárháborús történetek, ezt kivéve. Mivel ez az indiánokról szól, az ő kultúrájukat hozza közelebb, ahogyan Dunbar megismeri őket. Az ember ilyenkor szívesen lenne ott és akkor… köztük… legalább egy kicsit.
Mai szemmel már kissé lassú, talán még vontatott is, úgyhogy kell egy hangulat hozzá, hogy leüljön elé az ember. De ha ez megvan, nem is fog tudni felállni.

Nehéz méltatnom a filmet – már megfigyeltem, hogy jó filmekről sokkal nehezebb írni –, egyszerűen minden tekintetben mestermű. Megérdemelt a sok díj és a világhír, de szerintem már a velem egyidősek közül is kevesen látták. (’90-ben, mikor készült, még totyogtam) Jó lenne, ha többen látnánk, mert nem csak gyönyörű, de tanulságos is.

Ahhoz a korosztályhoz tartozom, akik Harry Potter helyett még az indiánregényeken nőttek fel. Mélyen tisztelem a kultúrájukat, ezért ez a film mindig nagyon sokat jelentett számomra. Egyike azon kevés alkotásoknak, amely igyekszik hitelesen bemutatni az őslakosokat, és az akkori eseményeket. A történet csodálatos, ahogy Dunbar megismeri és megérti őket, és egy nap rádöbben, hogy ők nem az ellenség, hanem éppen olyan emberek, mint ő maga, sőt jobbak, mint azok, akikhez tartoznia kellene. A szívüket nem fertőzte meg a kapzsiság, nem pusztították a természetet értelmetlenül.
Sajnos nem gondolom, hogy valaha is készülne még egy ilyen tökéletes film a témában, mert egyrészt ez nagyon magasra tette a mércét, másrészt lassan elhal a világ igénye is, hogy megismerje az őslakosok valódi történetét.

Benne van a korban, de azért nem járt még el felette az idő. Az embernek bőven van ideje megszeretni a szereplőket, és a csudába is, meg is szereti őket. Instant visszadobott a gyermekkorom azon szakaszába, amikor indián akartam lenni.

Szeretem az ilyen lassú, de felépített filmeket, csak jó időben kell, hogy elkapjanak. Szerencsére a Farkasokkal táncoló jó időben kapott el, igaz még gyerek voltam, de ahhoz már meg volt a magamhoz való esze, hogy felfogjam mi történik benne és még élvezzem is. Nagyon – nagyon fontos film és én nagyon szeretem.

Harminc év távlatából is nagyon szerethető film, és bár három órás, azt hiszem, szívesen néztem volna még belőle olyan részeket, amelyek az indiánok életét mutatják be. spoiler

Costner nem a legtalpraesettebb főhős benyomását kelti, legalábbis eleinte. A bajusz „hihetetlenül jól áll", no meg a bölényes mutatványa is megmosolyogtató, amikor kapcsolatba kerül a sziúkkal.
Egyébiránt remekül ábrázolja a korabeli indiánok és fehérek kapcsolatát, a törzsek közötti párharcokat, de a törzsön belüli hatalmas összetartó erőt és a természet tiszteletét.
Kapcás (farkas) és Sisqo (paripa) is nagyon aranyos, sajnos a végzetük eléri őket.
Végre egy film, ami nem a fehéreket dicsőíti, hanem az indiánok oldaláról is bemutatja, hogy miket kellett átélniük ősi területeik elvesztésekor.