Butch Cassidy és a Sundance kölyök (1969) 83% 101★

Nem is tudom, hol kezdjem. Talán ott, hogy fogalmam sincs, miért kerültem ezt a filmet. Talán spoiler, de igazából ez csak utólagos spekuláció. Nem tudom. De nagy hiba volt, mert akkor már évek óta szerethetném és többször is előkerült volna.
Mondjuk így is kétszer néztem meg elsőre is (eredeti nyelven és magyarul), mert az idézetek alapján szinkronnal is jópofának tűnt és tényleg működik úgy is. :)
Ez egy humoros, de nem idióta, szívmelengető barátság-western, ahol a nevetés közben kicsit szomorúan sóhajtunk spoiler, de a maga keserédes módján így van ez jól. Newman és Redford pedig annyira jól működnek együtt, hogyha az ember nem tudná, William Goldman mennyi kutatómunkát fektetett az eredetsztoriba, az ember azt hihetné, csupán két jóbarát improvizációja az egész.
Ha már az igaz történet szóba került, nyilván romantizáltak rajta egy keveset, de azt gondolom, nagyon mégsem ferdülhetett el a sztori, mivel legjobb tudomásom szerint a 80-as éveiben járó Lula (Butch utolsó élő testvére) végigasszisztálta a forgatást.
Apróságok:
-Raindrops Keep Fallin' on my Head: először nagyon furcsán idegennek hat, aztán mégis bájosan és játékosan belesimul a jelenetbe. De lehet, ezt csak azért érzem, mert a dalt már mindenhonnan máshonnan ismertem, csak az eredetéből nem.
-másfél órán át kerestem Bajuszt a filmben sikertelenül. Erre kiderül, hogy az elején kellett volna felismernem. Visszatekertem, de így sincs meg. Hacsak nem az a fazon a sötétben, hátulról, oldalról a sarokban, mikor kimennek a kártyaparti után. :(
-cserébe az Ettát játszó Katharine Ross viszont Bajusz valós életbeli felesége
-bringa jelenet-főszerepben :) https://www.youtube.com/watch…
-mókás, hogy van a szereplők közt egy Ted Cassidy nevű fazon, akinek viszont semmi köze Butch-hoz.

Ez egy igazán jó mozifilm kalanddal, humorral, izgalommal. Newman és Redford nagyon jó a szerepben, a barátságuk irigylésre méltó, és az is ahogy „osztoznak” Ettán. A bicikli fricska is ütős. Mondjuk bankrabláshoz felköthettek volna egy kendőt, és az is elég vicces, ahogy nyelvtudás híján tanulják a „szakszavakat”. Az mondjuk amatőr, hogy a megbélyegzett lovat maguknál tartják, ezt egy ex-marhatolvajnak tudni kellene, de hát ugye, hozott anyagból dolgoztak… Élveztem minden percét.

Nem számítottam rá, hogy ennyire jó lesz. ’69-es film, de egy pillanatra sem ül le, vagy lassul be, másfél óra tömény, könnyezős nevetés. Nyilván ferdít és romantizál a film a valós eseményekhez képest, de olyan szerethetően és szórakoztatóan festi le ezt a két figurát és a barátságukat, hogy ez senkit nem érdekel. Zseniális szövegeik vannak, teljesen bolondok, veszedelmesen kleptomániásak, és végig szurkol nekik a néző, hogy ne bukjanak le, meneküljenek meg. Szintén meglepett a kapcsolatuk Ettával, mert számomra azért furcsa, kicsit taszító a gondolat, hogy hárman voltak együtt… de a kapcsolat maga annyira normális, humoros és támogató, hogy egy ponton már nem tudtam fennakadni rajta. Bárkinek ajánlom, aki szeretne egy jót nevetni, és nem zavarja, ha a végén azért vegyül a vidámságba egy kis keserűség.

Ez a film biztos másképp szólt volna Newman és Redford nélkül. Ugyan a történeten nem változtathatunk, de ha csak a vonatrablással foglalatoskodtak volna (megszakítva néha a vasparipa VS tehén párharccal), akkor repült volna a 10 csillag.
A párbeszédek nagyon jól illeszkedtek a történethez és hiába voltak viccesek, mégsem tűntek idétlennek. A két főszereplőn látszott, hogy élvezik is amit csinálnak, mi nézők pedig csak irigykedhetünk, hogy nem velük együtt éltük át ezt a kalandot.

Az új regisztrációm elkészítésekor megfogadtam magamnak, hogy nem fogom csak úgy osztogatni a tíz csillagokat, csak a szubjektív és objektív szempontok szerint is telitalálatnak bizonyuló filmek esetében adom majd oda a maximumot. Innentől talán magyarázkodni sem kellene sokat, de pár dolgot azért rögzítenék.

Egyrészt a Butch Cassidy és a Sundance kölyök filmművészeti szempontból egy igazi zászlóvivője a western műfajának, annak ellenére, hogy valahol a mélyben tipikusan antiwestern. A Sundance-filmfesztiválós áthallásból valahogy már előre érzi az ember, hogy kell itt lennie valamiféle művészfilmes, elvont felhangnak, és maga a film szép lassan pontosan bele is csúszik ebbe a különös hangulatba. A történet egyszerre egyértelmű és allegorikus – ez itt a régi vadnyugati vége, lóhátról biciklire pattannak a vagányok, az utolsó renitens útonállókat komplett nyomkövető kommandók üldözik hetedhét határon át, csak hogy végre leszámoljanak egy rossz emlékű korszak utolsó képviselőivel, maguk a banditák pedig, mivel már nincs hova hátrálni a civilizáció elől, kereshetnek maguknak nyugodalmat idegen országok vadonjában.
Átvitt értelemben persze a változás és annak ijesztő aspektusai mindig kiterjeszthetőek a film elkészültének jelenére is. A cselekmény közepén látható hosszú üldözéses jelenet az új, professzionális, embertelen és arctalan, mondhatni, szimbolikusan gépiesedett fenyegetés előli menekülést képzi le, ez egyszerre illeszthető be a Vietnam-kritikák sorába, de remekül húzható rá az idősödő generációk által a felgyorsult jelennel és a küszöbön álló jövővel vívott főként szellemi, pszichológiai harcra.
Technikai szempontból a mozi kisebb csodája, hogy miközben milliók által fütyürészett világslágert adott a közönségnek, gyakorlatilag meghatározza az arculatát a zenétlensége. A cselekmény igazán feszült, drámai vagy akár szebb, szentimentálisabb pillanatait semmiféle zene nem festi alá, leszámítva az egészből kiszakadó biciklis jelenetet, meg a kvázi-némafilmes narrációkat, átkötőket. Ez a fajta nagyon egyesen, realista szenvtelenség ismerős lehet millió más, bevállalósabb produkcióból, a legnyilvánvalóbb innen merítő mű talán a Nem vénnek való vidék lehetne, ami regényként és filmként is masszívan magához hordozza a Butch Cassidy… hatását.
A sor legvégén Newmanről és Redfordról illene nyilatkozni. Utóbbi brillírozik, elhiszem neki a folyton morcos, baltával faragott vadnyugati gazember figuráját, Newman viszont sok esetben talán túlzásba viszi a komikus élt, túlságosan is előtérbe tolja Cassidy figurájának játékosabb mivoltát. Ennek ellenére természetesen mindkettőjüket imádja a kamera, a köztük fennálló vékonyka kis kémiai kapocs erejével kapcsolatban sosem kételkedünk – noha a pszichologizálásban mélyebbre süllyedve törvényszerűen kéne valamit kezdenünk a két férfi, egy nő felállással és Butch talán érdemtelen főnök-szerepével. Mindezt árnyaljuk azonban meg abból az irányból, hogy a vadnyugat hőskorának portréjaként Butch és Sundance kölyök nem is kell, hogy törvényszerűen valószerű karakter legyen, bőven elég lehet a mostani, kissé idealizált jellemfestésük ahhoz, hogy kifejezzük: elmúlt idők legendákba burkolózott, talán sosem volt alakjai ők.
Az idealizáció végszavaként: nem tudom, Cassidy bandája a valóságban mennyire volt erőszakos, kerülte-e a felesleges emberáldozatot, de általában véve vannak fenntartásaim a bűnözés romantikus felhangú dicsőítésével és relativizálásával kapcsolatban. Nagy amerikai rendezők hajlamosak az ilyesmire, de jelen esetben ez éppen az egész mozi erőteljes jelképessége miatt egyáltalán nem zavart.

Nem egyszerűen jó film, hanem igazi alapmű, kár volna kihagyni!

Nincs nagyon mit hozzáfűznöm: csak annyit, hogy imádom a westernt (és hiányoznak Pápai órái…)

A közepesnél kicsit jobban élveztem. Jó a humora, korhű, a színészek egytől egyig kiválóak, remek a rendezés. De nekem kicsit unalmas volt. Meg ezeket a zenés-, néha szépia fotómontázsos átvezetéseket valahogy nem tudtam mire vélni.

Szerintem is szuper színészi játékkal operáló kalandfilm, melynek egy biztos kimenetele lehet. Azért nem 9-10 csillag, mert 2 bűnözőt (és gyilkost) próbál pozitív színben feltüntetni. Megérdemlik, hogy körözött és vadászott bűnözők legyenek. Sajnos a film túl lágyszívű, és talán túl intelligensnek beállított banditákat heroizál.
De a színészi játék mindent visz, megérte megnézni.