Magánbeszélgetés (1974) 73% 70★

Coppola 1974-es filmje egy igen érdekes témát feszeget, nevezetesen azt, ha behatolnak az ember magánszférájába és lehallgatják. Jó, ma már a dolog senki számára sem meglepő, de akkoriban ezt így filmre vinni… Bevallom én más filmre számítottam, legalábbis azt hittem, hogy az egész film a lehallgatásról fog szólni, de nem. Helyette kaptam egy piszok erős drámát, mely során a főhős erkölcsi kálváriáját követhetjük nyomon. Mennyire helyénvaló ez a dolog? Mi van ha ezzel tönkreteszem a lehallgatott személyek életét? A film nagyon kimért, lassú tempót diktál, szóval senki ne várjon egy feszes tempójú krimit, mint azt a téma igazából sejtetné. Számomra igazából a film közepén levő parti volt igazán unalmasabb, bár annak is megvoltak a maga erős momentumai, így az, hogy spoiler.
Hackman egyébként brillírozik. Nagyon visszafogott játékot produkál, így tökéletesen életre keltve az embert, aki a munkájának él. Aztán az utolsó 20-25 perc során a cselekmény eléri a csúcspontot és spoiler. Coppola előtt le a kalappal, hogy ennyire zseniálisan vezette végig a cselekményt, így tényleg igazi katartikus élmény volt a finálé, melybe azért egy ügyes kis csavart is sikerült becsempészni.
Lassú film, ez tény. De aki szereti a ’70-es évek tempójában készült krimiket, thrillereket, az mindenképp nézze meg, mert egy igazi mestermű, mely többször nézős!

Ja, hogy ez Coppola-film. Sikerült a felénél elkapnom egy dögunalom 20 percet, ami talán jó volt valamire, de egyelőre ez ennyi. Majd egyszer….