Kék bársony (1986) 75% 110★

Egészen hihetetlen mennyire sok ellenszenvet válthat ki az ha egy filmrendező nem a megszokot és „konvencionális” módón alkot hanem teljes egészében facsarja ki a tradíciókat és ezzel szembe megy az elvártal. Van egy ilyen elmélet meg teória meg ilyen okoskodás, hogy az „átlag” néző elsősorban egy megszokott sztorit vár el a filmektől annyi plusszal, hogy kicsikét más legyen mint a másik 100 amit látott de a lényeg mindig ugyanaz, legyen a film ha lehet befogadható, követhető és ha lehet legyen rajta mit gondolkodni de azért ne úgy, hogy az ember napok után se jön rá mi a fenét látott. Vagyis valami ilyesmiről szól ez a dolog. Én meg valahogy úgy érzem, hogy pont ez a társadalmi elvárás az aminek Lynch nagyon nagyon szeret tükröt tartani és a Kék Bársony talán pont az a filmje ahol ez a legjobban átjön.
A karakterek tök sekélyesek, a sztoriban sok szál hol eltűnik, hol előbukkan, az egész olyan nevetségesen bizar, nekem például eléggé nehezemre esett komolyan venni a karaktereket de pont ettől lesz ez az egész olyan zseniális. Kifigurázza azt a fajta csöpögős „a lovag megmenti az xy-t és a végén elnyeri szíve választottját és mindenki boldog és az élet szép és gyönyörű és csicseregnek a madarak stb…” sztorit amit szerintem mind olyan jól ismerünk. Ezt annyira okosan teszi legalábbis szerintem, mert semmi különöset nem csinál csak egyszerűen szélsőségesen túltolja a giccset, a karakterek egyoldalúságát (a nagyon sátáni gonosz, a bárgyú és ártatlan hős szerelmes fiú, a naiv nő karakter stb…), a sztori egyszerűségét mindeközben pedig a saját módján megtűzdeli szürreális jelenetekkel ami még plusz érdekességet ad a filmnek. Amúgy nagy vonalakban szerintem teljesen érthető, hogy mi történik, a kis részletek pedig pont azok amik olyan szörnyen izgalmassá és érdekessé teszik az egészet.
Mindenesetre én oda vagyok ezért a filmért a hangulatáért a képeiért, és nagyon tisztelem azt a fajta filmes radikalizmust amit Lynch képvisel azzal, hogy úgy megy szembe a megszokott filmes elbeszélői móddal, hogy a filmjei még mindig élvezhetőek és mondhatni érthetőek és bár van egy kis öncélúság benne de igazából…melyik filmben nincsen?

Jó film volt ez, egyszer simán megéri megnézni, bár nem lesz a kedvencem, de lehet, csak én vártam tőle túl sokat, vagy legalábbis valami mást. Néhány jelenet elég váratlan és furcsa volt, spoiler mert egyszerűen nem erre számítottam. Ez most ízlés kérdése, hogy jó vagy sem, én nem bántam volna, ha ez a jelenet kimarad. spoiler Jobban tetszett volna, ha más eszközökkel érik el a kontrasztot, mindenesetre az alvilági oldal sokkal jobban bejött. Meg aztán bármennyire is undorító volt a film elején a bogaras jelenet, hatásos is, bár először el kellett takarnom a szememet, mert túl gyenge vagyok ilyesmikhez – akkor már inkább nézem a levágott fület. A zenék amúgy nagyon bejöttek, de sajnos még ennek ellenére is kicsit hiányérzetem volt a hangulatot illetően. Meg amúgy érdekesek a különböző elméletek is, ha valaki kapható az ilyenekre spoiler.
Szóval összességében jó ez, tényleg, de sajnos nem kiemelkedő, túl sokszor éreztem azt, hogy hiányzik az a bizonyos plusz. Ha az is meglenne, talán kedvencek közé kerülne.

Mindig ismertem Lynchet és mindig szemezgettem a filmjeivel, de aztán egyet sem néztem meg. Egészen mostanáig. És most döbbentem rá, mekkorát veszítettem azzal, hogy nem előbb fogtam bele a Lynch alkotások megtekintésébe. Számomra a film minden apsektusa zseniális, amelyet a szemnek öröm nézni. Annyira friss még az élmény, hogy valójában józan ésszel nem tudok többet írni, de később minden bizonnyal erre fogok vetemedni. :)

Van az a nem túl szép angol kifejezés, hogy mindfuck, és ami tökéletesen összefoglalja ezt a filmet, merthogy a nézése közben valahogy megtöri az embert ez a sok beteg dolog és katyvasz, és egyszer csak azt érzi, hogy szép lassan megadja magát az agya. Onnantól már csak nézi, nem is rázza meg, nem is fogja fel, hogy mit lát, csak legyen már vége. Nekem a Kék Bársony pont ilyen volt.
Érdekes képbeállításokkal kommunikál, és a történetnek van íve, tudna izgalmas lenni (főleg a drámai felvezetésével), de annyira nyomasztó és aberrált, hogy egy idő után pont ezt az izgalom faktort irtja ki saját magából. Leginkább Park Chan Wook A szobalány c. filmjéhez tudnám hasonlítani: soha többet még egyszer, köszönöm szépen.

Aberrált. Azt hiszem, ezek után a Twin Peaks-re már nem vagyok kíváncsi.

Gyomrot eléggé megfekvő Löncs-hús, nyomokban füldarabokkal, őrülettel és parókás pucérkodással fűszerezve.
A krimi-szálat felspulnizva azonban annyira üres, bármi belemagyarázható, vagyis ügyes művészfilm.

Egynek elment, de ennél csak jobb filmjei vannak a mesternek. Inkább végig röhögtem az előadást, ettől nem lehet rettegni sajnos. A paróka meg a csirketánc kimaradhattak volna meg a függöny mögül elő jöhetett volna valami gonosz lény, de csak a lift volt elromolva…A zenék, a hangulat miatt viszont nem bántam meg, hogy megnéztem.

Rendezte: David Lynch (ezzel a kiváló felolvasóhanggal), remekül indult a film :D
A történet maga különös, de nem mondanám túl fantáziadúsnak. A klasszikus elemek, képi megjelenítések, hangeffektek, fény-árnyék beállítások, függöny itt is megtalálhatóak. Meg persze vér, morbidság, gyilkosság és szex. Kyle MacLachlan, Laura Dern későbbi műveiben is segítségére voltak, itt még azért nagyon fiatalok. Dennis Hopper alakítása se volt végülis rossz, bár néhol már túljátszotta.
Rendezte: David Lynch

Fura hangulatú, kissé unalmas, de azért néhol elég bizarr, Frank Booth karaktere volt a legérdekesebb számomra. Többet vártam, picit untam, néha beletekertem. Ez is kipipálva.

Szeretem DL-t, de ezt ne..