Testről és lélekről (2017) 348

On Body and Soul
116' · magyar · dráma, romantikus 16

9 díj · 6 jelölés

Mi lenne, ha egy nap találkoznál valakivel, aki éjjelente ugyanazt álmodja, mint te? Vagy pontosabban: kiderülne, hogy már régóta ugyanabban a világban találkoztok éjszakánként. Örülnél neki? Vagy megijednél? Esetleg romantikusnak találnád? De mi van, ha te cseppet sem vagy romantikus alkat?… [tovább]

magyar
magyar · angol

Képek 16

Szereposztás

Morcsányi GézaEndre
Borbély AlexandraMária
Schneider ZoltánJenő
Nagy ErvinSanyi
Jordán Tamásorvos
Járó ZsuzsaZsuzsa
Tenki RékaKlára
Nyakó JúliaRózsi
Békés ItalaZsóka
Mácsai Pálnyomozó

További szereplők

Testről és lélekről (2017)
Forgatókönyvíró
Operatőr
Zeneszerző

További stábtagok

Gyártó
Inforg-M&M Film Kft.

Kedvencelte 72

Várólistára tette 291


Kiemelt értékelések

Remake

Van, amikor álom marad. Van, amikor meg nem.
Nehezen beszélünk az érzelmeinkről, még magunknak is. Talán könnyebb egy pillantás, egy kézsimítás, egy szösz levétele a másik ruhájáról. De van, akinek ez sem megy. Ilyenkor jön fejben a forgatókönyv, hogy majd így lesz, ezt mondom, ezt teszem. Az értetlenség kockázata, a félreértés kínos helyzete a játék. Játék és nem játszma a magunk és a másik testével-lelkével. Vágóhíd a rejtettség feltárása. Min múlik a túlélés? A bizalmon és azon, hogy valaki mindig vigye tovább a valamit. De mit? Ez Mária és Endre története.
De nem csak ők vannak ebben a hús-vér gyárban, a többiekre is figyelnünk kell. Az öreg takarítónőre, aki a már elveszettnek hitt nőiségét gyakoroltatja Máriával. Sándor, a „falu bikája”, laza nemtörődömségével ráerősít a feszültségre. A már sokat tapasztalt házaspár, akik előre vetítik, a hova lehet eljutni egy kapcsolatban képeit. Vagy a nyomozó, a bélszínnel. Ők mind hozzátesznek, elvesznek, előre viszik, vagy lassítják azt az időt, míg a két orr összeér a pataknál.. Sok szereplős az élet.
Enyedi Ildikó azt mondta a filmjéről: „Annyira egyszerű filmet akartunk készíteni, mint egy pohár víz, a munka mégis nagyon kemény volt. A legnehezebb az volt benne, hogy miként rejtsük el az alkotásban a film témáját, amely csak jószívű embereknek mutatkozik meg." – hát így nézzétek meg.
S, hogy ne feledkezzem meg a szarvasokról sem, a szerelmespár Góliát és Picur.

1 hozzászólás
Ascyra 

Annyira szívmelengető ilyen magyar alkotást nézni! Az ember térül-fordul és talán tudatlanul is átdarál megannyi filmnek készült (és/vagy mondott) felvételt, majd eszik és alszik egy jót; másnapra már se híre, se hamva az élménynek. Ha volt is.
Ezt az alkotást olyan csodálatos arányérzékkel, annyi szívvel készítették, hogy képtelenség csak úgy elmenni mellette – meghatározó élménnyé válik, ahogy beépül. Rendhagyó szerelmes történet, retinába égő képkockákkal. Én határozottan nem tudtam mást csinálni a nézése közben, ez az én olvasatomban annyit tesz, hogy a film minimum a kategória; aztán a végére én elszálltam érzelmileg, így a végeredményt tekintve jóval több, mint jó lett; végleg bekebelezett és megnyert magának, mert még csak hasonló érzést sem tapasztaltam az elmúlt hosszabb időszakban, a filmnézéseimet tekintve. Fojtogató, és egyben felemelő a vágóhíd, és az emberi lélek szarvasba oltott metaforájának kontrasztja.
Döbbenten konstatáltam, hogy a humora hozzám, nekem (is) szól. Én nagyon bírtam, mégha néhol nagyítóval is kell majd keresni. Ott van az, és akkor talál be, amikor nem is várod. Hihetetlen érzék kellett ehhez is – le a kalappal!
A sajátos térbe elhelyezett jelenetek egytől egyig értelmesek, simulékonyak, számomra közérthetők, emészthetők voltak, igazi magyarázat nélküli, egyértelmű sugalmakkal operáló film, lefogadom, hogy készítői igazán az egyszerűségre törekedtek, mert lecsupaszított a történet számomra, de semmiképpen sem csupasz. Sok helyen felkaptam a fejem a csend és hangzavar kontrasztjára is, itt már mosolyogtam, mert többször felbukkan, de nem képes ismételni önmagát. Nekem ez is egyértelmű bizonyítéka a profizmusnak. Csak pozitívan nyilatkoznék a filmről és ajánlgatnám olyanok számára, akik elvárása szerint, a szerelmi történetek nem merülnek ki a hurráoptimista végkifejletben és az egyértelmű egymásra találásokban, unalomig hajszolt kielégülésekben.
De.
A színészi játékkal nekem elég sok bajom van. Most is vártam egy napot és agyaltam a filmen, főként azon az indíttatáson, hogy amatőr színészt alkalmazzanak a férfi főszerep eljátszására. Nem találtam rá kielégítő választ. Sok helyütt akadozott az úriember, az arcjátéka feszült/idülten zavarba ejtő, engem nagyon sok helyen kizökkentett, ami viszont baromi dühítő, amikor olyan filmet nézel, ami egy csónakban elvinne a kis értől indulva, egészen az óceánig. Egyes pillanataiban olyan érzésem volt, mintha hatvannal mennék át egy fekvőrendőrön, amit amúgy előre láttam, de mégsem lassítok. Furcsa, zavaró, közhelyes és pontosan ez az, amit nem keresek a magyar filmekben, amiért hajlamos vagyok filmeket a listáim végére tologatni. spoiler
A végkifejlet az én ízlésemnek abszolút vállalhatatlan kategória, de mire eljutottam idáig, már teljesen beleszerettem a rendezésbe és a film univerzális bájába, úgyhogy ez már teljesen whatever részemről – én élve nézői jogommal, úgy döntöttem, hogy spoiler
Összefoglalva: nagy kár lenne bárkinek kihagyni, mert szívmelengető, szép ívű, csodás képekkel mesélő, rendhagyó, egyszerre gyötrő és felemelő, végre , egy kiemelkedő szerelmes film.

10 hozzászólás
Nihilchan 

Nem igazán tudom, mit lehet írni erről a filmről. Nagyon mély nyomot hagyott bennem. Csodálatos volt, de valahol megrázó is, simogatta a lelkem, de volt pont, ahol kegyetlenül belém mart. Sokat kell még ezen gondolkodnom. Az biztos, hogy gratulálok a rendezőnek és a színészeknek, mert számomra igazán maradandót alkottak. A képek pedig csodaszépek és bár kifejezetten nehéz filmnek érzem, nagyon tetszett a finom humora és a zenéje. Nagyon sokáig halogattam a megnézését, mert úgy gondoltam, hogy ez olyan megfoghatatlan művészfilm, amivel én nem tudok mit kezdeni. Pedig ez a film az én lelkemnek készült.

Lali 

Nagyon régóta drukkolok Enyedi Ildikónak, hogy az őt megillető elismerést széles körben megkapja.
Ezzel a filmmel ez végre sikerült, aminek nagyon-nagyon örültem, és még most is örülök, miután megnéztem a filmet, és azt mondom, hogy nekem nem ez a filmje tetszik a legjobban.
Az előző nagy filmjeihez (Az én XX. századom, Bűvös vadász, Simon mágus) képest számomra egyértelmű, hogy ebben Enyedi Ildikó a fokozott érthetőség végett közelebb lépett az emberekhez. Ahogy ő is megfogalmazta az egyik interjújában, olyan filmet akart csinálni, ami egyszerű, tiszta, mint egy pohár víz.
Nem mintha a többi filmje annyira érthetetlen lenne, de azokban jóval több a szimbolika, az elvonatkoztatás, a misztika, és kevesebb a realitás. Azoknak a filmeknek – én úgy látom – ez adja a vázát, a gerincét. (A Simon mágus már egészen közelít a reális léthez, de hát mégiscsak egy mágus történetét láthatjuk.)
A Testről és lélekről szerintem alapvetően egy realista film, egy egészen valóságos történettel. Az együtt álmodás itt már nem a fő váz (ötletként sem ez volt a film alapja). Dramaturgiai funkciója a vágóhídi, ez életbeli realitás ellenpontozása, s egyúttal a két lélekbelső ábrázolása. Ami persze roppant fontos, de a hangsúly már egyértelműen a mondhatni hétköznapin van.
Csakhogy a művész attól művész, hogy ha a hétköznapit, vagy a hétköznapin keresztül valamit akar ábrázolni, akkor ahhoz is olyan közel megy, amennyire csak tud. Mert a hétköznapi nem azonos az átlagossal. A hétköznapi, az maga az élet. Ez az szerintem, ami miatt ekkora sikere lett a filmnek, ami miatt a közönség is sokkal jobban reagál rá, mint Ildikó korábbi filmjeire.
S ha nagyon közel megyünk, akkor nagyon furcsa dolgokat láthatunk. A realitás olyan erős lesz, hogy szinte átfordul valamiféle szellemi síkba. Közelről szinte mindenki többé-kevésbé, de valamilyen módon párkapcsolati autista, vagy legalábbis néha ezt érzi. Nagyon közelről nagy érzelmek, nagy szenvedélyek, nagy titkok és nagy szakadékok láthatóak.
A film abban nagyon jó, hogy ezeket a nagyon közeli, nagyon intim realitásokat mesteri módon keveri a banális realitásokkal.
Ebben az értelemben a film arról is szól, hogy Enyedi Ildikó szereti az embereket. Hogy azt mondja nekik, hogy a ti banalitásotok pont ilyen tragikus, heroikus, ha nagyon közelről nézzük.
„Ecce homo!”
Számomra ez lenyűgöző tisztesség és kulturáltság. És mindenekfelett: szeretet.
* * *
Mi az, amit mégis hiányként vagy hiányosságként éltem meg?
A film vége felé nekem valahogy az ív futása más lett, mint amit vártam, igényeltem volna.
Számomra az egész valahogy visszafogottabb, kevésbé végpontozott lett.
A film hangsúlya így nekem ott maradt a fürdőkádnál. Kicsit olyan, mintha istenigazából ezt akarta volna elsősorban megmutatni nekünk a rendező, s ennek a feloldása és levezetése már csak annak a függeléke lenne.
Olyan ez így, mintha a szerelemben, a szeretkezésben nem az egymásba fonódó örömöt akarnánk leginkább megmutatni, megtartani, hanem az előtte lévő sebet és fájdalmat.
(Természetesen ez csak egy szubjektív érzet, s emiatt könnyen lehet, hogy inkább rólam szól, és nem a filmről.)
Nem értettem továbbá, hogy a végső összeforrásban a lány arca miért maradt ugyanolyan, mint előtte? (Ezt nem rovom fel, inkább csak érdekelne az oka annak, hogy miért lett így megírva, eljátszva.)
A záróreggeli viszont nagyon is tiszta, szép jelenet. Igaz, ott is hirtelen egyedül maradtam a film végével.
* * *
A filmről rengeteget lehet beszélni, gondolkodni. Megnyitja az embert, érzékenyíti, más látószöggel látja el az élet egyes dolgaira.
Az nagyon látszódik, hogy Enyedi Ildikó rettenetesen megtalálta Borbély Alexandrát – aki valóban csodálatosan játszik –, és valami különleges kapcsolat alakult ki közöttük. Ildikó általában is nagyon nagy szeretettel bánik a szereplőivel – kivétel számomra ez alól a Tamás és Juli Tamása, amit máig nem értek. Kicsit figyelek is vissza erre a filmre, hogy az ottani igen negatív férfiképet hogyan oldja, dolgozza át azóta a rendező.
Ennek kapcsán nagyon nehéz eldöntenem – nem is tudom –, hogy Enyedi Ildikó férfiképe mennyiben egyedi és mennyiben általánosan női. Ez nekem amiatt lenne fontos, mert tulajdonképpen az egész művészettörténet, esztétika, filmezés, filozófia elsősorban a férfiak által alakult ki, s amit mi ezeken a területeken alapvetésnek tekintünk, azokról nem tudjuk, hogy azt mennyiben határozta meg az adott művész, gondolkodó neme. Valamelyest biztos, de nem könnyű rájönni vagy rámutatni arra, ami ilyen jellegű.
A különböző részletekről még sokat lehetne beszélgetni, de arra azt javaslom (már így is elég hosszú lett ez az értékelés), hogy tegye meg mindenki a maga baráti körében – vagy akár itt is! :-)

7 hozzászólás
Charityy 

Nem szoktam nagyon magyar filmeket nézni, de ha tartják ezt a színvonalat, még lehet hogy rendszeresíteni fogom. Meglepően nagyon tetszett a film.
A látványvilág, a zene, a humora, a színészek, minden ott volt. Kissé elvont film, de mégis a valóság talaján marad. Leginkább a hangulata fogott meg, ahogy behozták az álomvilágot, a szarvasos jeleneteket.

piciszusz 

Az van hogy ha így folytatják visszaszokom a magyar filmek nézésére. Az elején gondolkoztam hogy kinyomom, idegesített, hogy nem értem a szarvasokat, de megmakacsoltam magam és milyen jól tettem. Csak türelmesnek kellett lennem és szép lassan helyreállt minden. Ez most jól esett.

3 hozzászólás
Bohemian 

Évek óta nem láttam jó magyar filmet. Most viszont… Végre, ismét.

Ám gyönyörű, kristály tiszta tükröt állított a magyarok elé. Ilyenek vagyunk. Kirekesztőek, meg nem értőek, gúnyosak egymással. Ilyen emberek között nem véletlen ez a magány országa…

kkatja

Nagyon szuggesztív, érzelmileg kemény törtenet, tetszett, leszámítva a vágóhídi jeleneteket.


Népszerű idézetek


Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is


Hasonló filmek címkék alapján