Több száz évvel ezelőtt Kim Shin-re, a hős hadvezérre mestere által lesújtott egy kard, de ő csodával határos módon mégsem halt meg, hanem egy örök életű Dokkaebi lett belőle. A jelenben Kim Shin épp ott tart, hogy már nagyon elege van a halhatatlanságból, szeretne végre békére lelni, de ez nem… [tovább]
Sseulsseulhago Chanranhasin – Dokkaebi (Dokkaebi) (2016–2017) 128★
88' · dél-koreai · dráma, romantikus, vígjáték, fantasy, sorozat, rejtély 15 !
1 évad · 16 rész
Képek 55
Szereposztás
Kedvencelte 89
Várólistára tette 145
Kiemelt értékelések
Előszeretettel szoktam jó hosszú és velős értékeléseket írni a koreai (esetenként japán) sorozatokról (filmekről). Most az a büdös nagy helyzet állt elő, hogy csak szuperlatívuszokat tudnék írni, azok meg sosem olyan izgalmasak, mint mikor az ember bele is köt dolgokba, vagy jó ízesen kritizál egy csomó mindent.
Itt a képlet végtelenül egyszerű:
– vegyél egy nagyszerű forgatókönyvírót (kvázi a legfontosabb hozzávaló)
– szerezz egy jó rendezőt (és a stábját)
– ajánld föl a férfi főszerepet a top 10 koreai színész egyikének (szerény véleményem szerint a top3 egyike Gong Yoo, még ha voltak is mellényúlásai a pályán)
– higgy az ösztöneidben, amikor nem biztos. hogy a top-ból választasz női főszereplőt
– legyen egy valag pénzed, aka egy rahedli jó kis szponzorod
– ne félj élni a CGI és a számítástechnika adta lehetőségekkel
– szakíts a legtöbb klisével, és használd okosan a recap funkciót
– és igenis utaztasd meg a stábodat a szebbnél szebb helyszínekért
És kész. Ennyi. Megvan a remekbe szabott sorozat. Rég nem éreztem ilyet a félszigetország sorozataival kapcsolatban. Ezentúl már három ultimate koreai doramat fogok tudni mondani, amikor valaki megkérdezi, hogy mégis mit nézzen, ha ismerkedne az ázsiai filmgyártással:
Goblin – Secret Garden – Coffee Prince
Nem, még annyi, hogy szeretnék egy dokkaebi plüsst. Nagyon. Úgysincs mostanában mit ölelgetnem.
Mit is lehetne ide írni, hiszen vígjátékokat meghazudtoló módon nevet rajta az ember, leesik a székről és már fáj a hasa a röhögéstől, a következő pillanatban pedig olyan tragikus tud lenni, hogy belesajdul az ember szíve? Igazi érzelmi hullámvasút, ami mindig váratlan fele visz. Tényleges tartalommal van tele, és itt nem csak a vicces pillanatokra vagy magára a történetre gondolok, hanem a mondanivalójára és ahogy azt közvetíti. Nem üres nagy szavak hangzottak el, hanem az ember tényleg belegondol bizonyos dolgokba. Ugyan más kultúra, más hitvilág, de mégis. Számomra ez a sorozatok legje a szereplők szempontjából, a színészek miatt (Gong Yoo-ra 5 évet várni? MEGÉRTE!), akik között abszolút érződött a kémia és a színfalak mögötti jó viszony; a történet fantasztikus, a zenére pedig nincs elég és olyan szavam, amivel ki tudnám fejezni magam. A leggyönyörűbb és a legtragikusabb is egyben, a legromantikusabb a lehető legszerethetőbb módon. A legleg.
Nem vagyok se egy nagy fantasy, se nagy sageuk rajongó, úgyhogy nem indult jó lábról
DE! ez a sorozat!
sem hozta közelebb hozzám a műfajokat. :/
Jó pontok: a bromance valóban fenomenális, a párbeszédek nagyon ütősek, a helyszínek és a zene is mwah.
Ami nem tetszett: a 300x ugyanazokra a jelenetekre visszaemlékezés, a sok merengés, időhúzás, szenvedés. Simán lehetne 50 perces egy rész ezek nélkül. A másod páros sokkal jobban tetszett, de nem volt nehéz választás, mivel a fő párost nem bírtam. Mintha senkit se zavarna, hogy a fő párosban a korkülönbség 900+ év ??? hamár akarták azt a sok száz évet, akkor miért volt szükséges, hogy gyerek legyen?, igazán hozzáadhattak volna egy tizennéhány évet.. undorító, nem tudtam szurkolni nekik.
Mindenki annyira áradozott róla, de engem nem varázsolt el annyira. Sokszor olyan unalmasak voltak a részek és túl lassan építettek fel mindent. Na meg az is hozzá játszott, hogy másfél órás egy rész.
A történet nagyon eredeti és jól is lett felépítve. A színészek is tökéletesen passzoltak, Halál volt a kedvencem a kis komoly, tudatlan fejével :D
Na meg a zene is excellent! Nagyon passzolt hozzá.
Ja, hogy én ezt még nem értékeltem.
Nem hiszem, hogy tudok olyat mondani, amit mások nem mondtak volna már. Én még csak most kezdek el ismerkedni a doramák világával, de ez a sorozat az én szememben elég magasra tette a lécet, úgyhogy félek, hogy nem nagyon kapok majd ehhez felérőt, bár biztosan fogok.
Tudom, hogy nem hibátlan, számomra maradt is egy-két válaszolatlan kérdés, de hogyan is ne adnék rá 10 csillagot, amikor ekkora nyomot hagyott bennem? Néhány hete néztem meg, de már újranézném.
Annyira, de annyira szép a történet, és olyan szépen van felépítve. Néha sírtam rajta, néha nevettem, néha észre se vettem, hogy siklottam át nevetésből sírásba egy-egy résznél. A Kobold és a Kasszás abszolút kedvencek lettek nálam, imádtam őket külön-külön, de a furi barátságuk is nagyon bejött. Eun Tak és Sunny is nagyon kedvesek számomra.
A zenéjéről ne is beszéljek. Folyamatosan újrahallgatom a dalokat, pedig egy kukkot se tudok koreaiul.
10 csillagos kedvenc.
Noh lássuk: alapvetően nagyon nehezen kezdtem neki ennek a sorozatnak, mivel a leírás és a trailer alapján erősen drámának tűnt. Első rész letaglózott…az elején a vártat kaptam rengeteg dráma kegyetlen múlt mind Dokkaebi mind Eun Tak részéről, kicsit féltem hogy az egész ennyire borongós lesz, aztán megérkeztünk a jelenbe és belépett a képbe a Grim Reaperünk (♥♥♥) és ott meghaltam:) amit ezek ketten leműveltek minden egyes részben, hogyan váltak barátokká a sok dráma ellenére és mit össze bohóckodtak…az animációk/effektek nagyon jók, látszik nem spóroltak rajta(mondjuk abból a Tényleg Rengeteg bujtatott reklámból futotta is rá…-ezt tudom Egyetlen negatívumnak felhozni).
Nem fogok spoilerezni a történet egyedi és fantasztikus, felborította minden elméletemet, amit nézés közben felállítgattam. Semmi! nem jött be:P
Karakterek: mind a fő, mind a mellékszereplők fantasztikusak. Tökéletes szereposztás:) Eun Tak tényleg mint egy kis angyal, Dokkaebi és a Kaszásunkra szavam sincs:) Ehhem a koboldunknak nagyon jól állt a hosszú haj és a harci hacuka:P
Kinek ajánlom? áhh mindenkinek:) Új kedvencet avattam:)
Sokáig nem akartam belekezdeni ebbe a sorozatba (nem tudom, miért), de nem bántam meg, hogy végül megnéztem, mert az első résztől az utolsóig imádtam. Igaz, amikor néztem a 14-15. részt, akkor azt gondoltam, hogy ez már csak felesleges időhúzás, de így, hogy láttam az utolsó részt is, rájöttem, hogy jó volt ez így.
A kép világ gyönyörű, a történet zseniális, a legtöbb fordulat nem kiszámítható. Nagyon tetszett, hogy még a komorabb hangulatú jelenetekbe is sikerült kicsi humort belevinni, ami szerintem egyáltalán nem hatott erőltetettnek. A színészek is fantasztikusak voltak, mindenki nagyon jól játszotta a szerepét, és mindenkit (a fő- és mellékszereplőket egyaránt) nagyon megszerettem.
Igazából nem tudom, mit írhatnék még… Ezt a sorozatot egyszerűen látni kell. Mindenkinek.
Nincs mit mondanom, már mindent leírtak előttem erről a sorozatról. Egyszerűen tökéletes volt: a képi világa, a vágás, a történet, a dialógusok, a színészek, a hangulat, minden. Most csak attól tartok, hogy ezek után az összes kdrama túl lapos és szürke lesz. :(
Nagyon szép történet igényes külsőbe csomagolva, remekül előadva. Nekem új kedvencem lett.
Bővebben: http://barbiolvas.blogspot.hu/2017/09/goblin-avagy-egy-…
Népszerű idézetek
Kim Shin: Ha a Mindenható mindig csak annyi megpróbáltatást ró ránk, amennyit elbírunk, azt hiszem, túl sokat képzelt rólam.
Ji Eun Tak: If you care for me, find me a boyfriend! The part-time job, my aunt’s family and a BOYFRIEND. What kind of guardian are you? My wish never came true!
Kim Shin: Your boyfriend’s right here!
Ji Eun Tak: Where? I don’t see him!
Kim Shin: Right here in front of you!
Sunny: Who's this, then? He's really tall and looks older than me. His face kind of looks like a dinosaur. Listening to his voice makes me feel like I'm inside the world's smallest cafe.
shaman: Gong Yoo?
Mjnden pillanat, amit veled töltöttem, fényesen ragyogó volt.
Amikor jó idő volt, amikor tűrhető idő volt, még amikor rossz idő is volt.
Imádtam minden pillanatát!
A veled töltött idő, jutalom volt számomra.
Kim Shin
Grim Reaper: Keep it [the coat] on. You have to come with me.
Ji Eun Tak: Where are you taking my man? I'm sensitive to these things.
Kim Shin in his thoughs: She called me… hers.
Grim Reaper shouting at Kim Shin: I can hear everything, you cheesy Goblin!
(Ji Eun Tak looks confused.)
Kim Shin gaping to the Grim Reaper: Be quiet.
Grim Reaper to Ji Eun Tak: He's happy because you called him your man.
Ji Eun Tak: I think it’s unfair. Why don’t I get to the harvesting part in my life? There’s no progress.
Ji Eun Tak: What does buckwheat flower mean?
Kim Shin: Lover.
A lány, aki apróbb, mint egy ibolya,
a lány, aki úgy repked, mint egy virágszirom,
nagyobb erővel vonz maga felé, mint bárki vagy bármi.
És egyszercsak, akár Newton almája,
megindult felém, és eltalált.
Dobbanást éreztem.
Düm-düm, dobbantam belül.
A szívem vadul ugrált Ég és Föld között.
Ez volt az első szerelmem.
Kim Shin
(…) azoknak, akik hátramaradtak még eltökéltebben kell élniük. Talán sírunk olykor-olykor, de sokat mosolygunk és erősek maradunk. Így tudja visszafizetni az elhunytnak a sok szeretetet.
Ji Eun Tak
Folytatása
Összehasonlítás |